Takahe

Új-Zéland egyik ritka, röpképtelen madara, a Pukekó távoli rokona a titokzatos Takahe. Felfedezését követően sokáig alig-alig találkoztak vele, mígnem néhány évtizede felfedeztek egy egész kolóniát a vadregényes Fiordland Nemzeti Parkban. Azóta a vadvilág rehabilitációs programok egyik kedvenc szereplője, ami nem is csoda, mert kissé esetlenül bumfordi, mégis erőteljes megjelenésével, és nappali életmódjával népszerűsége vetekszik a Kiwi madáréval.

Kinézetre messziről nem sokban tér el a Pukekótól, jellemzően zömökebb, csőre is valamivel nagyobb, teljesen röpképtelen, színei viszont nagyon hasonlóak. Élőben csak kevés helyen lehet vele találkozni, ezen ritka helyek egyike a Tiritiri Matangi sziget.

Be kell vallanom, hogy még nekem sem volt szerencsém élőben látni Takahét, de lóg egy Paua kagylóból készült rokona otthon a falon. És ami késik, nem múlik, az első adandó alkalommal be fogom pótolni az elmaradt madárlest.



A tollas tények ezúttal a madárnak csak a történetét írják meg, ebből szemezgettem ide egy kicsit.

1898-ig a Takahe négy példányát fogták el. Az első példányt 1849-ben Duck Cove-nál fedezték fel, ahol matrózok a hóban látták meg egy ismeretlen nagy testű madár nyomait, majd azokat követve látták meg a Notornis-t (a Takahe latin neve), amelyet kutyáik hosszan üldöztek, mire élve elkapták. Gyorsan futott, és mikor elkapták, hangos rikácsolást rendezett, miközben ádázan küzdött. Három-négy nap után aztán a matrózok megsütötték és megették, a húsát finomnak ítélték. (nos, ezeket olvasva nem is baj, hogy akkoriban nem találtak rá a nagyobb kolóniára)

A Takahe második példányát 1851-ben fogta el egy Maori. Ennek a példánynak a maradványai ma a Wellingtoni Dominion Múzeumban tekinthető meg.

Csak mintegy harminc évvel később látták újra a Takahét. 1879-ben a Te Anau Tó közelében egy vadász kutyája kapta el, majd a vadász végzett vele. Főnöke aztán gyanítva, hogy a madár egy Notornis, óvatosan preparálta. A példányt Londonba küldték árverésre, ahol két évig nem kelt el, végül a Drezdai Múzeumban kötött ki, ahonnan a Második Világháború idején tűnt el.

1898-ban aztán megint egy kutya talált egy Takahe példányra, szintén Te Anau közelében. A gazdája felismerve a Notornist, szintén óvatosan járt el. E példány bőre ma a Dunedin Múzeumban látható.

Ötven évvel később, 1948-ban aztán igazi hírként terjedt el az egész világon, amikor a Te Anau Tó felett 730 méterrel egy glaciális völgyben egy egész Takahe kolóniára leltek egy hosszas, jól előkészített kutatás eredményeképp. Talán pont ezért itt megelégedtek azzal, hogy két elfogott példányt lefotóztak, majd szabadon eresztették őket. A többi pedig már történelem.