2007. június 30., szombat

101 kötelező dolog Új-Zélandon

Ahogyan azt Csanád már megfogalmazta az Új-Zélandi autóklub "101 kötelező dolog egy Kiwi életében" lista ismerete "azoknak számára viszont, akik itt élnek, esetleg ide készülnek, vitális lehet." Na, hát nekünk akkor az. Vitális. Úgyhogy akkor nézzük hogy állunk jelenleg.
A lista magyarítást lustaságból kifolyólag Csanádról másoltam, s hozzá hasonlóan a már kipipált dolgokat vastagon szedem. Ahol van vonatkozó bejegyzésem, ott azt linkeltem.

1. Mitre Peak és Milford Szoros
2. Doubtful Szoros
3. A szigetek öble
4. Fiordland Nemzeti Park
5. Abel Tasman Nemzeti Park
6. Aoraki Mt. Cook
7. Kaikoura partvidéke
8. Hanmer forrás
9. Sátrazás
10. Tutukaka/The Poor Knights
11. Marlborough Szoros
12. Fox és Ferenc József gleccserek
13. Ruapehu, Ngauruhoe és Tongariro
14. Waitomo barlangjai
15. Utazás a Nagy Déli Úton
16 .Otagoi vonatozás
17. White Island (tengeri vulkánok)
18. Stewart Sziget
19. Arthurs Pass Nemzeti Park
20. Átkelés Tongariron
21. A Haast Ösvény Kék medencéi
22. Dél Nyugatfölde
23. Waipoua erdő
24. Mt. Taranaki
25. Tekapo-tó obszervatórium és a Jó Pásztor Temploma
26. Ulva sziget (Stewart sziget madár menedéke)
27. Otago félsziget
28. Canterbury síkság
29. Punakaiki (Pancake rocks - Palacsinta sziklák)
30. Cape Reinga
31. Auckland öböl szigetei - Waiheke, Great Barrier, Rangitoto és Tiritiri Matangi
32. Őszi levelekben gázolás (Outlet ösvényen, a Clutha folyónál, Wanaka)
33. Akaroa és a Banks félsziget
34. Glenorchy és a Dart folyó
35. Farewell zátony
36. Queenstown (kalandozás)
37. Hokianga (Északfölde nyugati partja)
38. Whanganui Nemzeti Park
39. Cape Kidnappers
40. Waikaremoana tó, Te Urewera Nemzeti Park
41. Jó borok és híres ételek(???)
42. A Queen Charlotte ösvény
43. Matheson tó (Fox gleccser)
44. Arrowtown
45. Orakei Korako (geothermikus látványosság, Taupo mellett)
46. TSS Earnslaw (korhű gőzhajó)
47. Rotorua
48. Éjszakai sízés a Coronet Peak-en
49. Dunedin - a város (az épitészet megtekintése)
50. Mt. Maunganui
51. Karangahake szurdok
52. Keletfölde SH35 (partvidéki utazás)
53. Összebarátkozni a tengerrel és a vadvilággal
54. Hollyford völgye (és a Hollyford ösvény, Fiordland)
55. Hot Water Beach
56. Auckland nyugati partja
57. Rotorua Luge, ejtőernyőzés
58. Kapiti sziget
59. Marlborough borvidék
60. New Chums Beach, Coromandel
61. Christchurch, a város
62. Mt. Tarawera
63. Te Papa Tongarewa múzeum
64. A semmiben vezető híd (Whanganui Nemzeti Park)
65. Coromandel - a város
66. Taupo vízi atrakciói és a Tongariro folyó
67. A Pinnacles
68. Te Mata Csúcs (Hawkes Bay)
69. Raftingolás Rotoruán
70. Az elfelejtett világ országútja (Taumarunui és Stratford között)
71. A Wanaka tó labirintusa
72. Moeraki sziklái
73. New Plymouth parti sétányai
74. A tengeri herkentyűk városa (Auckland)
75. Castlepoint (a tengerparti óváros)
76. Wainui tengerpartja (Gisborne)
77. Ahipara és Shipwreck Bay
78. Buller szurdok
79. Taranaki kertjei
80. Cape Palliser (az Északi Sziget legdélibb pontja)
81. Auckland War Memorial Múzeum
82. Raglan
83. Takaka Hill: Rameka Track Mountain (Abel Tasman Nemzeti Park)
84. Whakarewarewa, tradícionális Maori falu, Rotorua
85. Waitangi Szövetség színhelye
86. Rere Rock Slide, Gisborne
87. Spa és pihenés Nelsonban
88. Az aucklandi Sky Tower és a kiugrás onnan
89. Devonport és North Head
90. Az Interislander komp
91. Auckland vulkánjai
92. Otago közepe
93. Waikato kikötője
94. Golfozni az Alpesi Amfiteátrumban (Queenstown Golf Klub)
95. Pottyantós vécé (távol Északföldén)
96. Wellingtoni Írók sétánya
97. Átsízni az országot (Wanaka tó)
98. Stonehenge Aotearoa (ott tölteni a téli napfordulót)
99. Rugby Múzeum (Palmerston North)
100. A Parlament (Wellington)
101=. Részt venni egy kötelező eseményen az Északi Szigeten
101=. Részt venni egy kötelező eseményen az Déli Szigeten

Fények a föld gyomrában

Körutazásunk egyik legcsodálatosabb állomása a Waitomo barlang volt. Az Északi sziget közép-nyugati részén különleges mészkő képződmények adnak otthont még különlegesebb élővilágnak.

A Waitomo barlangtúra hagyományos cseppkőbarlang bemutatóként kezdődik. Aki már járt cseppkőbarlangban, annak ismerős lesz a környezet, az elengedhetetlen "az a rész pont úgy néz ki, mint..." típusú viccekkel fűszerezve. Ebben a barlangban például van egy nagyobb képződmény, ami pont Bob Marley fejére (hajára) hasonlít hátulnézetből.

Egy cseppkőbarlang önmagában is felemelő látvány a szédítő magasságaival és mélységeivel, a különböző cseppkőformációkat nem is említve. Konkrétan ezt a barlangot viszont nem ezért látogatják. A barlangtúra második szakaszát egy nagyobb, kb. húsz fős csónakba szállva, egy barlangi folyón vaksötétben lavírozva töltöttük, és nem győztünk gyönyörködni a csillagos égbolt szépségében. Azzal a kis különbséggel, hogy itt a csillagokat kicsiny, világító állatkák képviselték, amik a barlang mennyezetén laknak, és a kis lámpásukkal a barlangba tévedt rovarokat (újonnan a turistákat is) csalogatják magukhoz, lakomára invitálva őket. Él ugyanis Új-Zélandon egy lehetetlen állatfaj (egy rakás másik lehetetlen állatfaj között), a világító kukac, amelyik ebben a barlangban kifejezetten kedvező körülményekre talált (a folyó sok rovart sodor be a nyirkos, hűvös barlangba, így bőven van mit enni), és így nagy számban igen impresszív látványt képes produkálni. A biolumineszcenciát már ismerhetjük a Szentjánosbogár jóvoltából, ám ilyen léptékben csak kevés helyen megfigyelhető a jelenség.

Érdekes maga a kukac életciklusa is: kb. három évig világító kukacként üzemel, majd bebábozódik, és valami szunyogféle állattá alakul át, csak hogy rövid, néhány napos élete alatt gyorsan gondoskodjon a következő generációról és meghaljon. Sok ilyen szúnyog végzi be a világító kukacok ragacsos rovarfogó cérnaszálain.

Sajnos (illetve a kukacok örömére) fényképezni nem szabad a barlangban, leginkább azzal az indokkal, hogy a fényképező turista garantált katasztrófa, mert nem néz a lába elé, megbotlik, megcsúszik, kárt tesz magában és a barlangban. Azzal mindenesetre én is egyetértek, hogy ilyen gyenge fényviszonyok mellet csak profi géppel, állványról lehetne bármi értelmeset fotózni, és így a kukacoknak sem kell villanó vakuk fényét elviselni néhány nemsikerült kép kedvéért.

Otorohanga - kiwiház

Egy amúgy jelentéktelen kis Északi szigeti település, Otorohanga ad helyszínt egy egész remek kis madárparknak. No léptékekben semmi nagyra ne tessék gondolni, de azért mindenképp érdekes helyszín a madarak kedvelőinek.

A madárpark egyik fő attrakciója a kiwiház, ami azért nagy szám, mert itt nappal is lehet kiwiket aktívkodni látni. A kiwik (most itt a furi madarakra gondolok, nem Új-Zéland összes lakosára) ugyanis a természetben éjszakai életet élnek, mindösszesen négy órát aktívak egy nap, az idő többi részében nem sokban különböznek egy kitömött kiwitől. A madárházban ezért azt a trükköt alkalmazzák, hogy egy nagyobb zárt pavilonban mesterséges megvilágítással csinálnak éjszaka nappalt, és nagyon halvány fénnyel nappal holdfényes éjszakát. S mivel a nyitvatartási idő napi nyolc óra, mindezt két műszakra osztják, így két adag kiwimadár van, egy délelőtti és egy délutáni műszak.

A pavilonban viszonylag hamar hozzászokik az ember szeme a gyenge fényhez, és már lehet is keresni az üveg túloldalán a kiwiket. Fotózás kizárva (vakuzni szigorúan tilos), videózáshoz pedig ajánlom a SONY féle 0-luxos marslakózöld inframegvilágítós éjszakai üzemmódot, azzal talán látszani is fog valami a képen (ha más nem, a piros felvételt jelző led üvegről visszaverődő fénye). De leginkább hagyatkozzunk a szemünkre. Ezek a kis madarak nagyon viccesen szaladgálnak fel-alá és matatnak az aljzaton. két erős, tömpszli lábuk, egy nagy gombóc testük, és egy kis gombóc fejük van, rajta egy szívószálhoz hasonló csőrrel. Szárny nuku, repülés kizárva.

Miután jót nevettünk e madár anatómiáján, megnéztük a park többi részét is. Van egy tavas-mocsaras rész is, ahol leginkább kacsákat és Pukekókat(!) lehet látni, majd kisebb kalitkákban néhány tengerparti madárfaj következik. További nagyobb szám még a Kea, ami egy a Déli szigeten őshonos nagytestű, rendkívül intelligens papagájféle, ami nagyon fontosnak érzi, hogy mindent darabokra szedjen erős csőrével. Ez a tulajdonsága amúgy nem a bezártság miatt fejlődött ki, mert a vadonban ugyanezt teszi. Simán csak rendkívül kiváncsi természetű.

Végül van még egy nagyobbacska zárt röpde, amelyikbe be lehet menni, és így egy kis erdőben találtuk magunkat, ahol többféle madár is lakik, őket így közvetlen közelről lehet jól megnézni. Van itt nagytestű erdei galamb, több kisebb madárkák, fürjek, kacsák, stb. Itt is lehet időzni egy kicsit. Innen már csak a szuvenírbolt van hátra, az viszont nem nagy szám, de adományokat lehet nyugodtan hagyni, attól nem lesz rosszabb a madaraknak.

Összességében a hely hamar végignézhető, és értelemszerűen inkább azoknak ajánlom, akiket a madarak le tudnak kötni, így nyugodtan lehet tervezni mást is aznapra.

Birkák Hobbitfalván


Új-Zélandi kedvcsináló körutazásunk egyik állomása a Peter Jackson féle Gyűrűk Urából ismert Hobbitfalva forgatási helyszíne volt. A helyről annyit kell tudni, hogy Aucklandtől úgy két óra autóútra van, egy Matamata nevű település közeli farmon. A tényleges helyszínre csak a Hobbiton Tours szervezésében lehet bejutni, mert az magánterületen, az úttól messze, jól elrejtett helyen van. Ránézésre logisztikai rémálom lehetett itt forgatni bármit is.

A kétórás "tárlatvezetés" során sok-sok forgatással kapcsolatos sztorival egybekötve vezetnek körbe a terepen, kis csoportokba szervezve, és bőven hagyva időt a fényképezésre is. A díszletek már legnagyobbrészt el lettek távolítva, leginkább csak néhány Hobbitlak maradt meg, és ezek is a képen látható fehérségükben. Mindez amiatt, mert egyrészről olcsó, könnyű, ám nem tartós poliuretánból készültek, a filmben amúgyis már csak erős digitális utómunkával látszanak, valamint a forgatás kései fázisában felvettek egy a "Hobbiton felégetése" című jelenetet is, ami - mondjuk így - nem tett jót a faépítményeknek sem. Lényeg, hogy azért egy kevés karakteres dolog (például Zsáklak, meg mondjuk a Party fa, és a tavacska) azért megmaradt, ami amolyan hangulatkeltésre bőven elég is.

A farm kellős közepén a birkák a forgatás befejezését követően újra birtokba vették a terepet, így hobbitkák helyett ezeket a négylábú fűnyírókat lehet a házak előtt fotózni, a fekete bogyókat, amiket maguk mögött hagynak, meg lehet kerülgetni mindenfele. Mindemellett a táj jellegéből adódóan (tavas, mocsaras, legelős) Pukekók is akadnak bőven errefelé, úgyhogy ha valaki véletlenül erre tévedne, tessék figyelni és örülni nekik :)

"Inside New Zealand" DVD kritika

Még a vízumkérelemmel kapcsolatos böngészés során sikerült belebotlanom egy Inside New Zealand című kiadványba. Első blikkre szimpatikusnak tűnt, meg nem is drága, meg be voltam sózva, hogy minél több információt összeszedjek, úgyhogy rendeltem egy példányt az ott hirdetett DVD-ből.

Standard postával érkezett, meglepően gyorsan, 1 hét alatt, és egyszerű csomagolása ellenére nem tűnt el, sőt még csak meg sem sérült, ami önmagában is teljesítmény. Nosza, egyhuzamban meg is néztük. Következzen az értékelés.

Igazán sokat nem kell várni tőle, lévén amatőr produkció, képminőség lehetne jobb, hangosítás általában okés, de itt-ott elég gyenge. Mindegy, a tartalom miatt rendeltem. Összességében egy elég vegyes produkció, haszonsabb és kevésbé hasznos információkkal szolgál néhány kisfilm és interjú keretén belül. Szó esik benne az Új-Zélandi ingatlanpiac, foglalkoztatás és oktatás sajátosságairól, valamint fotóalbum jelleggel bemutatja az északi és déli szigeteket, és ad néhány hasznos tippet, úgyismint linkek a vízum, ingatlan, költöztetés, munkaközvetítés, stb. témakörökben. Nekem konkrétan a munkaközvetítős interjú adott sok plusz információt, a többi fejezet nem volt akkora durranás.

Mindent összevetve azt kell mondjam, hogy nem túl sok utánajárással a közölt információ legnagyobb része a weben böngészve is megtalálható, így leginkább azoknak lehet érdekes, akik nem igazán jártasak a weben, és mivel a szerzők eredetileg Nagy-Britanniából migráltak, az angoloknak többet mond a film, mint nekünk.

Az ötlet mindenesetre jó, lehet, hogy egy ilyent a magyar vonatkozásokra átültetve volnának, akik azt hasznosnak találnák. Persze ez akkor tudna igazán érdekes lenni, ha már kint élő ex-hazánkfiai szólnának rajta, magyarul, magyarokhoz.

2007. június 29., péntek

A Pukekó

Találtam egy egész jó leírást a pukekóról, ami magyarul valahogy így hangzana:

Arra a következtetésre jutottam, hogy a Pukekók öngyilkos madarak. Gyakran látom őket az út mentén kószálni, ahogy épp megpróbálnak átkelni, amely tevékenységük folytán elég sokukat belegyalulják az aszfaltba. Mintha nem is fognák fel az autóút veszélyességét. Mindazonáltal WRB Oliver ornitológus másként vélekedik, amikor az mondja, hogy "a Pukekók bátor, félelmet nem ismerő madarak. Megtanulták, hogy a vonatok és autók ártalmatlanok, és nem törődnek velük."

Ha megszámolnám a tetemeket azon a viszonylag rövid útszakaszon, ahol hetente két- háromszor járok, évente biztos több, mint százan pusztultak ott el. Ha ezt megszoroznánk a hasonló útszakaszok számával, csodálkozhatnánk, hogy egyáltalán hogy nem pusztult még ki ez az állatfaj, de mégis, valahogy fennmaradt. Sőt, annyira gyakoriak, hogy gyakran méltatlanul megvetik őket.

Természetesen az útszélre azok a vízelvezetők vonzzák őket, amik a kedvenc élőhelyüket, a máshol gyakorlatilag eltűnt raupo lápot táplálják. Így egyáltalán nem tekinthetők butának vagy öngyilkos hajlamúnak. Az egész csak arról szól, hogy a kifejezetten kedvelt táplálékforrás megéri a kockázatot.

A Pukekó, a guvatfélék családjának tagja, amelybe a Weka is tartozik, valójában az egyik legnagyszerűbb (Új-Zélandi) madarunk, és nem szolgált rá a közhely táplálta megvetésre.
Szokták még emlegetni a Bíbor Lápi Tyúk vagy Kék Fú neveken is, bár nem igazán bíbor színűek, inkább legnagyobbrészt sötétkék, indigókékbe hajló színük van. A hátuk és a szárnyuk fekete, zöldes fénnyel, a faroktollak alsó fele pedig tiszta fehér. A nagy skarlátvörös csőr és a narancssárga-piros lábak együtt egész különös összhatást kölcsönöznek a madárnak.

Tizenöt alfaja létezik, és a Pukekó előfordul Dél-Európában, Afrikában, Indiában, Délkelet-Ázsiában, Új-Guineán, Melanéziában, Nyugat-Polinéziában, valamint Ausztráliában és Új-Zélandon, így valóban rendkívül elterjedt. A melanotus forma költ Észak- és Kelet Ausztráliában, Tasmánián és Új-Zélandon, beleértve a Kermadec és Chatham szigeteket.

Az Új-Zélandi Madarak legjobb forrásműve, a Heather and Robertson Field Guide szerint, úgy néz ki, hogy Új-Zélandon 1000 évvel ezelőtt jelent meg, ám csak néhány száz évvel ezelőtt, az erdőségek kivágásával egyidőben szaporodott el.

A Pukekónak kiterjedt költési időszaka van, általában Augusztustól Márciusig, de a hímek akár Áprilisig is udvarolhatnak a tojóknak, és késő ősszel sem ritka a kis csibék látványa. Inkább csoportok, mint párok foglalnak el egy területet. Egy csoport két tojóból és legalább két hímből áll, és közösen költenek. A csoporthoz tartozhatnak nem-párosodó segédek is, előző fészekaljakból származó utódok, akik segítenek a csibék etetésében és ápolásában. Ez az együttműködési képesség a faj sikerének a kulcsa.

Az étrendjük vegyes mocsári és réti növényekből, rovarokból, békákból, kisebb madarakból és tojásokból áll. Jól boldogulnak a farmokon, és kártevőknek tartják őket a búza és zöldségtermésben okozott károk miatt.

Oliver, mindíg készen a madarak védelmére, azt mondja, hogy a Pukekó egész addig hasznos madár, amíg a hernyókat és szöcskéket eszi a termőföldből. "Mindamellett egész rémisztő bűnlajstroma van. Tapasztalt burgonyaföld fosztogató, éjszakánként portyázik. Burgonyát, kumarát, és egyéb zöldségeket, valamint jelentős mennyiségű füvet és lóherét fogyaszt. Ha alkalma van rá, szárnyasok és kacsák tojását is megeszi, és megöli a kis kacsákat, amiknek aztán csak a fejét eszi meg."

Az érme másik oldalán, a réti héják gyakran megtámadják a Pukekókat, míg a patkányok és menyétek kifosztják a fészküket. Ilyenkor a Pukekók összegyűlnek és a fosztogatókat nagy rikoltozás közepette zavarják el. Oliver még azt is említi, hogy sokszor látták, amint a menyétek elzavarásába a szomszédos pukekó csoportok is beszálltak. Biztosra vehetjük, hogy a folyó mentén éjszakánként visító "kék halál" a menyétekre és patkányokra csap le.

A fedezékkel teli helyeken a Pukeko inkább elszalad vagy elúszik a veszély elől, de nyitottabb terepen rövid szakaszon repülhet is. Nehézkesen száll fel, ügyetlenül repül, repülés közben a lábaival kalimpál, és gyakran fán vagy bozótosban köt ki kényszerleszállás közben.

A keleti parti Maorik azt állítják, hogy a Pukekót az ő őseik hozták be, a Horouta kenun, amelyik úgy huszonnégy emberöltővel ezelőtt ért partot, ahogy azt Elsdon Best feljegyezte. Mindamellet azt is említi, hogy a nyugati parti Aotea törzs szerint a Pukekót, a Kiore-t és a Karaka fát mind az ő őseik hozták az Aotea nevű csónakon.

A Pukekók igazi karakteres madarak, megfigyelőiket sokat mulattatják. A faroktollak alsó fehér része szemtelenül kivillan minden mozdulatukkal, és a magas tónusú, nyafogó hangjuk a kifejezések teljes skáláján átível a kiváncsiságtól a kérdőrevonáson át a szidalmazásig. Guthrie Smith természetbúvár szerint nagyszerű házikedvencek lehetnek és minden vidéki családnak kéne tartania.

De most tényleg, ezek után hogy lehetne nem szeretni ezeket a madarakat?

IELTS

Abból, hogy az embernek nem angol az anyanyelve, mégis beszél angolul, két dolog következik: egyik, hogy legalább két nyelven beszél, másik, hogy az angol nyelvtudását bizonyítania kell, ha szeretne érvényesülni Új-Zélandon. Az elsőnek mondjuk egyelőre örüljünk magunkban, a másodikra meg ott van az IELTS.

Az IELTS tulajdonképpen egy objektív mérce, ami azt hivatott mérni, hogy az angol nyelvet milyen összetettségig képes használni az ember. Mindezt egy kilenc pontos skálán mérik, aholis az 1-es aki gyakorlatilag semmit nem tud angolul, míg a kilences az kvázi anyanyelvi szinten birtokolja, és úgy félúton (5-ös) van az általunk inkább ismert "középfok". Az általános pontszám négy részeredmény átlaga: ezek a szövegértés magnóról, a szövegértés nyomtatott szövegből, az íráskészség, és a beszédkészség. Ezek pedig további faktorokból állnak össze.

Az Új-Zélandi munka- és bevándorlási vízumokhoz az IELTS General Training modul kell (merthogy van egy Academic module is, erről többet viszont nem fogok mondani), az elsődleges jelentkezőnek 6.5, míg a partnernek egy 5-ös pontszám szükségeltetik.

Magyarországon a British Councilnál lehet vizsgát tenni, Budapesten, kéthetente tizennéhány emberre van kapacitásuk. Egy hónappal a kiszemelt vizsgaidőpont előtt jelentkeztem, akkor még bőven volt hely, a vizsga viszont teljes létszámmal ment, szóval tessék időben jelentkezni.

Hogyan is zajlott az én vizsgám?

Mivel utoljára tizenéve voltam (akkor még Rigó utcai állami) nyelvvizsgázni, nem igazán tudtam, hogy mire számítsak. A Councilnál telefonon érdeklődtem, s azt mondták, hogy ha valaki (mondjuk a munkahelyén) napi szinten használja a nyelvet, akkor nem okoz gondot egy 7-es szintet elérni. Persze ennél nekem több kellett, ugyanis egyrészről a vizsgadíj nem csekély (44000 HUF volt), másrészről a vizsgát megismételni csak 3 hónappal később lehet legkorábban. Mivel az ide vonatkozó felkészítő tanfolyamot mind pénzben, mind időben erős túlzásnak gondoltam, inkább utánaolvastam az Interneten.

Sajnos a hivatalos leírások elég keveset mondanak, attól még nem éreztem magam okosabbnak. Sokpénzért megint nem akartam venni teszteket, főleg hogy visszajelzés nélkül a gyakorlás sem ér sokat. Szerencsére belefutottam az ielts-blog.com oldalba, ahol mindjárt sok-sok praktikus tanácsot lehet azonnal találni, és van egy elég kimerítő, mégis rövid és praktikus e-füzetkéjük teljesen elfogadható 20 dolláros árban (az első fejezet ingyen letölthető, nem zsákbamacska), amit csak ajánlani tudok mindenkinek: hihetetlenül lényegretörően készít fel arra, hogy mi is az, amit pontosan elvárnak az embertől egy IELTS vizsgán. Sőt, ezért a pénzért még azt is vállalják, hogy jónéhány próba esszét kiértékelnek, sok hasznos visszajelzéssel.

Szűk két hét alatt annyit gyakoroltam a füzet alapján, amennyit csak tudtam, aminek az lett az eredménye, hogy magabiztosan csináltam végig a vizsgát, és nem izgultam két hétig, hogy vajon megadják-e a 6.5 pontot. (mellékesen, megadták, sőt, 8-as átlagom lett, ami sokat emelt az önbizalmamon is)

A vizsga maga egy kb négy órás maraton volt: először fél óra magnóhallgatós szövegértéses teszt, majd szünet nélkül 1-1 órás olvasós szövegértős teszt, és írásbeli teszt következtek, majd rövid egyórás ebédszünetet követően a szóbeli interjú, ami fejenként negyed óra volt. Szóval tessék hosszú napra készülni, bár nem kell izgulni, csak inkább fárasztó. (Ja, ismerek élő példát, aki összvissz 1 évnyi angol tanulást és vizsgára készülést követően egy szép 5-ös pontot ért el.)

Hogy kinek mennyit kell készülnie egy ilyen vizsgára, az egyénenként változik, én csak azt tudom mondani, hogy a fent említett ielts-blog.com nagyon hasznos olvasmánynak bizonyult.

Vizsga alatt tilos a kommunikáció, interjúk előtt-után viszont kellemesen el lehet csevegni a többi vizsgázóval, hogy kinek mire is kell a vizsga, meg ki honnan jött és hová tart. Általában elég hasonló cipőben járunk...

s hogy miért is Pukekó Kaka

Akkor mindjárt következzeni is egy rövid magyarázat a blog nevéről.
Új-Zéland őshonos állatvilága leginkább mindenféle fura és vicces madarakra korlátozódik. Itt van például a kiwi, egy röpképtelen, éjszakánként aktív, leginkább egy szívószálas gombóchoz hasonlító madár, amelyik hamar belopta magát a helyiek szívébe, akik mindjárt azonosultak is vele, legalábbis névlegesen. Kiwit viszont pont az életmódja miatt nem igazán sikerült látnom.
Vannak ám még viccesebb, nappal aktív madarak is. Egyik nagy kedvencem lett a Pukekó, aki valami vizityúk féleség, és egy igazi karakter, Új-Zéland második kedvence.
Továbbá van még sok-sok magyar szemmel nézve nagyon vicces nevű madár, mint például a Hihi vagy a Kaka. Na ez utóbbi egy papagájféle, amelyik jó hangos is.
Ha most mindezekhez hozzátesszük, hogy jómagam a madarak nagy rajongója vagyok, már nincs is mit magyarázni a blog nevén, és azon sem kell meglepődni, ha a madarak is nagy szerephez fognak jutni itt.

Bevezető

Rövid, nettó kéthetes Új-Zélandi kirándulásunkról hazatérve nagyon hamar sikerült úgy döntenünk, hogy akkor talán visszamennénk, mert az jó volt, meg lesz. Ezúttal viszont - fogalmazzunk így - határozatlan időre. Addig is, amíg ez megvalósul, no és azután is, ezen a blogon fogunk mindenféle érdekes és érdektelen, de mindenképp Új-Zélanddal kapcsolatos dolgokról irogatni.
Ha esetleg hasznosnak, tanulságosnak vagy viccesnek találnád az itt leírtakat, szivesen hallunk felőled.