A változatosság gyönyörködtet

Reggel, ahogy kinéztünk az ablakunkon, Kaikoura fekete homokos tengerpartját láttuk, ahogyan a csigaforgatók (igazából oyster catcher, majd megnéznem mi a helyes madártani neve) szöszmötölnek az apályban, mögöttük a távolban a napsütötte, gyönyörű zöld, itt-ott párás hegyvonulatokkal.



Ebből már sejthettük, ami aztán ki is derült, a Kaikoura-Picton-Wellington útvonal az egyik legszebb szakaszunk volt.

A gyönyörű, sziklákkal szabdalt tengerparton változatos vadvilág: fókák és tengeri madarak mindenfele. Ohau point-nál meg is álltunk fókanézőbe, ami a tegnapi fókákkal úszás után külön tetszett nekünk, de a kis sziklamélyedésekben összegyűlt tengervizes medencékben vidáman pancsoló fókakölykök mindenki kedvencei.



Tovább haladva a tengerparttól elszakadva virágzó rózsabokrokkal szegélyezett szőlősök vették át a látképet. Utóbb megtudtuk, hogy a rózsa nem dekoráció, hanem indikátor: ha a rózsa szépen virul, akkor a szőlőnek sincs baja. Itt a Marlborough régióban egyébként világhírű borokat termelnek.

Végül megint hegyoldalakon kígyóztunk, mígnem Pictonban búcsút vettünk a csodálatos Déli Szigettől, bár még biztos, hogy visszajövünk ide nyaralni. Most viszont a komp hátán szeltük a Marlborough Sounds nyugodt vizét.



A Cook Szoroson által kelve még megnéztük, ahogyan az óriási (három méteres szárnyfesztávú) albatrosz madarak köröznek a víz felett zsákmány után nézve, aztán hamarosan beborult, s mire Wellingtonban kikötöttünk, már esett is az eső.

Habár a mai nap nem sok mindent csináltunk, egész nap változatos tájakon legeltettük szemeinket, így végül jóllakottan tértünk nyugovóra.