Hétköznapi apróságok

Hallani arról, hogy mennyire kedvesek itt az emberek, elképzelni azt, az egy dolog. Átélni meg egy egész másik. Apró dolgokról van szó, de ha összeadod, akkor nagyonis sok.

Minap sétálunk egy környékbeli utcán, annak is a járdáján. Ötven méterrel előttünk lakos autójával kitolat a garázsból a járdára és lenyitott ablakon át beszél tovább a hozzátartozójával. Közben majdnem odaérünk, így átmegyünk a túloldalra, és ott sétálunk tovább. Két perc múlva lelassít mellettünk az autó, lakos benne letekeri az ablakot, és sűrű elnézést kér, hogy figyelmetlenül elállta az utunkat. Hát igen, ejnyebejnye, ugye?

Ma útlevelet fénymásolni, meg egy oldalt nyomtatni akartam, ügyintézéshez kellett. A sarkon szembe jött egy tábla, hogy fénymásolás, nyomtatás, névjegy, stb., mondom pont ez kell. Beléptem a boltba, ahol épp volt egy ügyfél, akivel foglalkoznak. Közben előjött egy másik arc hátulról, kezében egy rakás névjegy, látszott, hogy nem unalmában kóválygott arra. Ennek ellenére megkérdi miben segíthet. Mondom neki miben. Az árakból is látszott, de szerintem tudta is, hogy nem rajtunk fog meggazdagodni. Mégis, félbehagyta a munkáját, hogy öt percet rám szánjon. Még külön mondtam is neki, hogy nagyon értékelem, hogy segít. Aztán kérdem mivel tartozok, mire ő azt mondja, hogy rendben vagyunk. Biztos látszott rajtam, hogy meglepődtem, erre mosolyogva azt mondja, hogy "welcome to New Zealand". És nem a pénzemért mondta, mert ingyenügyfél voltam. Kultúrsokk öt percig, de azért jól esett.