Douglas Adams Utoljára látható című könyve egy kihalás közeli fajokat felkutató expedíció felettébb szórakoztató, mégis összességében legalább annyira szomorú leírása. A neves sci-fi komédia író saját jellegzetes humorával fűszerezve mutatja be Madagaszkár, Zaire, Indonézia, Kína, Mauritius és Új-Zéland egy-egy kiemelten veszélyeztetett állatfajának viszontagságait.
Új-Zélandon a legveszélyeztetebbnek számító Kakapo, vagy bagolypapagáj populációja 1988-ban, a könyv írásakor valahol 50 példány környékén volt. Az azóta eltelt idő alatt ez a szám majdnem megduplázódott, amiben minden bizonnyal szerepe van a könyvnek, amely a publicitás révén megerősítette a Kakapo megmentését célul kitűző, főleg önkéntesekből álló szervezetet.
A Kakapo maga a megtestesült szelíd, kedves, ártatlanság. Ahogy azt Douglas Adams írta:
"Ha az ember belenéz nagy, kerek, zöldeskék arcába, olyan derűsen ártatlanul értetlen a tekintete, hogy az ember legszívesebben megölelné, és azt mondaná neki, minden rendben lesz, bár tudja, hogy valószínűleg nincs igaza."
Más, kompetitív fajokkal szemben a szigetlakó Kakapo a populációja egyensúlyát úgy érte el, hogy borzalmasan nehézkes párzási módszerének köszönhetően sosem kellett a túlnépesedés veszélyével szembenéznie. Sajnos ahogy az ember sorra behurcolta az egymás lábára lépő fajokat, amelyek az élettérért folytatott kiélezett versenyben mind hatékonyabb módszerekkel bírtak, a Kakapo békés megoldása mind jobban háttérbe szorult, s ez a szelíd madár a békés módszerével együtt csendben majdnem teljesen eltűnt.
A gondoskodásnak köszönhetően a Kakapo egyedszáma már nem csökken egy jóideje, a fennmaradásáért folytatott küzdelem azonban továbbra is elég ádáz. Már eddig is drukkoltam a Kakapónak, a könyvet elolvasva viszont végleg bekerült a kiemelten kedvenc madaraim közé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése