2009. május 11., hétfő

Kerikeri szárnyasai

A hétvégén Bay of Islands-be látogattunk Immáékkal. A kirándulásunknak több olyan állomása is volt, amelyekről már tavaly megemlékeztem, úgyhogy most nem fogok. Ellenben Kerikeri városkában mi is most jártunk először, s le is csekkoltunk két intézményt: az egyik a keriblue kerámiastúdió, ahol szép pukekós étkészleteket vesztegetnek izmos áron, a másik pedig a mai bejegyzésem további témája.

A nemes egyszerűséggel The Parrot Place-nek elnevezett hely pontosan azt adja, amit a neve diktál: sok sok papagájjal lehet itt megismerkedni. A hely érdekessége, hogy mindezt néhány kezes egyed esetében teljesen interaktívan tehetjük meg, azaz mászathatjuk magunkon a madarakat. Még mogyorót is kaptunk, hogy etethessük őket, sőt, nedves törlőkendő is akadt a madarak tápcsatornájának másik végén időnként előforduló események nyomainak eltakarítására.

A legelső tollseprű, akivel odabent barátkozhattunk, a madárpark új lakója, aki egyszavas szókincse ellenére nem tudott rendesen bemutatkozni nekünk, mert még nincs neve. Nagyon kedves, gyönyörű szivárványszínekben pompázó egyed, akinek kedvenc foglalatossága az volt, hogy a kalapokat, inggallérokat kóstolgatta.


A szép nagy ara mellett több kisebb, egy-egy színt magukénak tudó papagájt is megtutujgattunk (vagy ők kóstolgattak meg minket, nézőpont kérdése), mint például az alábbi kéket:


Miután jól megszeretgettük a bejárat környéki madarakat, meg elbeszélgettünk a gondozókkal, nekiláttunk felfedezni a többi, röpdékben raboskodó lakókat is, akik további színárnyalatokat és színkombinációkat képviseltek.

Az amúgy nem óriási, de nem is aprócska park túlvégében bementünk még két besétálós röpdébe, ahol beszédes pintyfélék és fürjek társaságát élvezhettük, valamint további még több papagájok etetését eszközölhettük. Itt is akadt haverkodós madár bőven, aki hagyta magát fotózni is premier plánban.


Talán egy órát tölthettünk ott mindenestül, s annak ellenére, hogy az öt fős társaságunkból odafele leginkább csak ketten lelkesedtünk a helyért, mindenki úgy távozott a madárparkból, hogy milyen jó is volt odabenn, ami mindenképp a helyet dicséri.

Nincsenek megjegyzések: