Auckland vulkánjai

Most, hogy az európai légtér az izlandi Eyjafjallajokull (kopipészteltem, továbbra sem tudom lebetűzni) vulkántól volt csendes, a sajtó pedig hangos, a világ másik felén is felkeltette a firkászok érdeklődését a téma.

A napi sajtóban találtam egy egész drámamentesen informatívra sikerült cikket Auckland vulkánokkal kapcsolatos intim viszonyáról, amiből gondoltam szemezgetek egy kicsit. Az eredeti cikk itt olvasható.

A geológusok azt mondják, hogy Auckland egy olyan vulkáni mezőre épült, ahol már jelenleg is ötvennél több kis vulkán található és úgy ezerévente egy újabbal gyarapodik, a legutóbb a Rangitoto jött elő, mintegy hétszáz éve. Ebből egyben arra is lehet következtetni, hogy egyre közeledik a várható következő esemény.

A drámát elkerülendő leszögezik, hogy - bár bizonytalan, hogy mikor és hol következik be - azért hetekkel előtte már lehet majd tudni róla. Ez persze ettől még nem egyszerűsíti meg a katasztrófavédelmisek helyzetét, mivel becslések szerint 200,000 embert kellene egy ilyen esetben evakuálni, akiket egyrészt hogyan evakuálnának, másrészt hol szállásolnának el.

Ráadásul a közvetlenül nem érintettek is szívnának, mert, ugyan egy ilyen nyugodtabb (nem kataklizmikusan előtörő) vulkán szomszédságában lehet éldegélni, de ez a vulkán ettől még nem feltétlen kíméli meg az elektromos hálózatot, a vízvezetékeket, a gázcsöveket, síneket vagy épp az utakat, és úgy egy jó év kell neki, amíg izegmozog, s csak utána kezdődhetne meg a helyreállítás.

Út- és közműfelújítások mindenütt... hát, nem lenne épp kellemes. Ellenben mennyire kúl lehet egy friss vulkánnal szomszédolni, még ha enyhén szólva kényelmetlen is :)

Puha tök hava

Megint utaztunk. Sikerült egy nappal az európai légtérzár előtt Magyarországra érni. Reméljük mire indulunk vissza, az a kimondhatatlan (sőt, elolvashatatlan) nevű izlandi vulkán már rég kifüstölögte magát. Azt kell mondjam, hogy nem lennék a félúton rekedt utazók helyében...

Az utazás amúgy sima volt, megnéztem kilenc filmet útközben, bepótoltam a mozizást egy évre visszamenőleg is. Az érkezést követő napon már szokásosnak mondható jetlag, valamint a távollétünk alatt végbement apró, hétköznapi változások együtt vicces jeleneteket okoztak:
Pukkéné leugrik a kisboltba tejfölért, ahol megkérdezték tőle, hogy hányforintos tejfölt kér. Ő rábökött az egyetlen, régről ismerős márkára, hogy az jó lesz, mire közlik vele, hogy de az a legdrágább. Sebaj, elővette a tavalyról a pénztárcában maradt papírkétszázast, hogy fizessen vele. Na ekkor meg az volt a baj, hogy azzal nem lehet fizetni. Kótyagosan nem értve a helyzetet, elmagyarázták neki, hogy már vagy fél éve nincs forgalomban a bankjegy. Mindjárt az első napra ennyi pont elég is volt :)

Aztán vendégség, ahol nézem, hogy nahát, mit keres az ünnepelt virágcsokrai közt ez a felettébb gyanús cserje...


...állítólag "kefevirág", és mediterrán növény, mint az oleander. Ja rájt, az eladók kreativitása még botanikai ismeretükön is túl tesz! Gyorsan felvilágosítottam a népet, hogy ez nem kefevirág, hanem egy szépséges Metrosideros excelsa, ismertebb nevén pohutukawa. Hát, nem sikerült utánam kimondaniuk. Így esik most látogatásunk a puha tök havára.

Váratlan vendég

Este épp csukom be az erkélyajtót, mire rámköszön valaki, hogy hékás, ne csukjam rá a lábaira. Odanézek, ööö... (kattintásra nagyobb kép)


Úgyhogy akkor nem csuktam be az ajtót, hanem lefotóztam a vendéget, meg le is mértem (lábaival együtt nyolc centi hosszú), majd rákerestem a nevére. Leginkább a Nurseryweb spider (mittoménhogyhívjákmagyarul) hasonlít rá, úgyhogy akkor ennek fényében már azt is megtudtam, hogy nem csak, hogy méretes dög, de még gyors is. (Amúgy meg ha épp a mezőn szőfonnemtakács, akkor ilyen vattacukorszerű hálókat varázsol a növényekre.

Megpróbáltam tudtára hozni, hogy záróra van, és hogy már nem fogadunk vendégeket mára, de ragaszkodott az ajtófélfához, és többször is el kellett pöckölni, mire egy kisebb koppanással kint a teraszon landolt.

Ha valaki megtenné, hogy örökbefogadja és elviszi, azt megköszönöm...

Tieke

Még régesrég terveztem írni a nyerges madárról, aztán sose került rá sor, most viszont a madaras naptáram áprilisi oldalán ott vigyorog, mintegy emlékeztetve, úhogy akkor következzen ő. Mármint a Nyerges madár, alias Tieke.


Egy hozzávetőleg rigó nagyságú, fekete madarat tessék elképzelni, akinek a hátán egy gesztenyebarna, nyeregre emlékeztető mintázat található, a csőre tövében pedig ott van egy-egy piros bőrlebeny (a rokonaihoz: a huiához és a kokakóhoz hasonlóan).

A hangja, hmm, hát egyrészt be nem áll a szája, másrészt olyan, mintha azt mondaná, hogy nyehehehe, nyihahaha, meg ilyenek. Mindehez bátorság és gyenge repülési képességek társulnak. Az alábbi videón az éneke hallható:



A Maori mítoszokból tudhatjuk meg, hogy madarunk pofátlan is: amikor Maui, aki amúgy félisten volt, megszomjazott a Nappal harcolva, megkérte a Tiekét, hogy hozzon neki vizet, az meg úgy csinált, mint aki meg se hallotta. No, ekkor Maui dühében odacsapott, madarunknak meg azóta van az a barna nyeregminta a hátán.

Eme tulajdonságok ismeretében sajnos nem meglepő, hogy a zajos, nem épp könnyűreptű, ámde pofátlanul vakmerő madarakat a behurcolt ragadozók nagyjából eltörölték. A déli-szigeti alfaja negyven éve majdnem eltűnt, mindössze harminchat példánya volt csak. Jelenleg azért ennél már sokkal jobb a helyzet, de még mindig csak rágcsálómentesített sziget-rezervátumokon találkozhatunk vele.

Pedig milyen jól jönne egy ilyen vidám, be nem álló szájú madár a kertünkben...

A nap kérdése

Miért nem mennek össze a birkák amikor eláznak?

Expat kiwi

A nap híre: a Smithsonian állatkert idei újabb sikere egy most kikelt kiwimadár, amelyik így tovább gyarapítja az Új-Zélandon kívül élő kiwi kolóniát.


Cukiság a köbön!