Félúton

Hobe úgy nézem nemrégiben hazaért Új-Zélandra, ránézett a kerámiapukekójára, majd kifakadt, hogy azt mondja:

"Sok ezen a blogon a madar:-) Engem pl. az erdekelne, hogy mikor koltoztok ide vissza a szomszedba!"

s ezzel nincs egyedül. Szolgálati közlemény: Hobe, ezúton is köszönjük, hogy gondoltál ránk. :)

Az elmúlt hetekben napi rendszerességgel (mit napi, napjában többször is) kérdezték meg tőlünk ugyanezt a kérdést különböző formákban. Én a birkáktól ellesett türelemmel minden alkalommal becsülettel elmondtam, hogy részünkről azonnal, de most ez sajna perpillanat pont nem rajtunk múlik, sőt, gyakorlatilag semmi ráhatásunk nincs a folyamat jelen fázisára.

A bevándorlási hivatal pedig mindeközben a neszesemmi ígéretéhez képest már lassan három hónappal túlhordta az ügyünket, úgy, hogy közben legalább hozzávetőleges időbecslésbe sem bocsátkozott konkrétan.

Kommunikálni is inkább csak mi próbálunk, ami leginkább úgy zajlik, hogy mi megkérdeztetjük emailben, hogy "esetleg van-e valami fejlemény", mire rá úgy egy-két hétre a hivatal mintegy kitérő válaszként odafirkantja, hogy "majd szólunk, ha kell valami", ami nem éppen felemelő társalgás. Ugyanakkor pedig feszülten figyelünk, hogy bármelyik pillanatban ugorhassunk, ha megint nálunk a labda.

Mindezidő alatt kihagytuk az elmúlt két évtized legdurvább új-zélandi telét (na jó, ezt nem bánjuk annyira), s csak reménykedhetünk, hogy idén tavasszal még esetleg látjuk a kowhai vagy a pohutukawa fák amúgy felettébb csodaszép virágzását élőben. Mert nagyon-nagyon vágyunk rá.

A pukekókat már említeni se merem, szegények ott áhítják a jól megérdemelt reggeli zabpelyhüket, s nem értik, hogy mit csináltak rosszul, hogy most nem látogatom őket.

Mindeközben Európában befűtöttek a vénasszonyok, így a szeptemberi harmincnéhány fokban izzadunk, keressük a helyünket, amit itt annyira nem lelünk. Várjuk, hogy a hivatal színt valljon, mi pedig végre tudjunk olyat csinálni, mint például hogy egy hónapra előre tervezés, vagy ilyesmi.

A visszaút konkrét időpont híján nem tervezhető, miközben a biztos helyet legalább három hónapra előre érdemes befoglalni, a csúcsszezon (December-Január) pedig vészesen közeleg.

Ha idáig sikerült elolvasnod sirámaimat, akkor messze jobb vagy az átlag ismerőseinknél, akik valahol az első bekezdés végén már ránézésre megbánták, hogy feltették a kérdést, és órájukat, vagy más közeli tereptárgyakat egyre nagyobb érdeklődéssel kezdtek vizsgálni.

Ha pedig hasonló cipőben szeretnél járni, jól gondold meg, alkalmas vagy-e a végeláthatatlan, tétlen várakozásra hosszú hónapokon keresztül.

Na, most akkor mikor megyünk?