Kokakó kaland

Auckland nyugati oldalán a város nyüzsgésétől mindössze tizennéhány kilométerre a természet lágy öle honol, sűrű zöld esőerdő, benne sok szép madarakkal. Meseszép, de tényleg, s az idelátogató emberek egy elszánt csoportjának köszönhetően a veszélyeztetett őshonos madarak is újra szabadon járhatják e tájat.


A Waitakere Ranges-ről regélek, azon belül is a Cascade Kauri környék, ahol már évek óta egyre nagyobb sikereket könyvelhet el az Ark in the Park nevű, természetes élőhelyek megőrzését célul kitűző, főként önkéntesek által hajtott szerveződés.

A mai reggel újabb meghitt pillanatokat hozott az odaadó támogatóknek és fáradhatatlan önkénteseknek, amikor ünnepélyes keretek közt újabb két kokakó madárral tették gazdagabbá a sűrűerdőt, ezzel a helyi populációt már 8 madárra feltornázva.

A Forest and Bird Sustain programjának támogatójaként jómagam is résztvevője voltam az eseménynek, amelyre ezen az esős-napos-szivárványos hűvös reggelen úgy negyvennéhány ember volt kíváncsi.


Az esemény helyszínét nehéz lett volna eltéveszteni, már a parkolóban ékes bizonyítékát lelhettük a lelkes támogatók jelenlétének, például a Kokako biokávé cég furgona is itt volt.


A Waitakere Dam parkolóból egy negyedórás séta vezet le a gáthoz, ahol a ceremónia megtartatott. A zöld minden árnyalatában, vizesen csillogó levelek önmagukban sem megvetendő látvány, erre a rata virágzása csak rádobott, a helyszínt átívelő csodás duplaszivárvány viszont egyértelművé tette, hogy ez a nap különleges.


Kisebb várakozás után aztán a madarak is megérkeztek, egyelőre biztonságos, ámde nagyon csinos utazókosárban. A két, Tiritiri Matangiról átszállított kokakó madarat a helyi protokollnak megfelelően illő fogadtatásban részesítették a helyi iwi képviselői. Eztán jött el a mindenki által várva várt esemény, amikoris a madarak előkerültek a dobozból.


Szintén az iwi fogadtatásának részeként, egyben praktikus okokból is, a madarakat étellel és itallal kínálták meg. A két kokakó ezt vadonban élő madárhoz képest meglepő sztoikus nyugalommal fogadta, sőt, mi több, a felkínált banánból jóízűen nyammogtak.

Külön köszönet jár a szervezőknek, hogy minden jelenlévőnek esélyt adtak a kokakó testközelből való megcsodálására, ahogy a madarakat szépen kommótosan körbemutatták a népnek. Kokakót eddig ilyen részletességgel leginkább csak képről sikerült megfigyelnem, most végre jól megcsodálhattam élőben is a helyes kis pofijukat.


A kokakó nem a hirtelen röptéről ismerszik, inkább csak vitorlázásra használja szárnyait, így a szabadoneresztése azt jelentette, hogy a legközelebbi fa ágára szabadították rá, ahonnan viszont már pikpakk felszökellt a lombkorona biztonságába, nyilván meg volt szeppenve a sok furcsa kétlábú láttán, még ha a banán meg a szeretetteljes figyelem jól is esett neki.


Ezt látván a népek mind szerencsés utat kívántak a madaraknak, bízva abban, hogy újra benépesítik, csodás énekükkel pedig tovább gazdagítják ezt a különleges erdőt. Úgy legyen!