A napokban olvastam Robert B. Booth Five Years in New Zealand című emlékiratait, amelyben az 1859 és 1864 között az akkor még gyarmati Új-Zélandon töltött éveinek történéseit írja le.
Érdekes, hogy majd' százötven év távlatából is mennyire hasonlóak némely dolgok, mintha csak az infrastruktúra hiányában különbözne az akkori világ a maitól. Kétségkívül, a 94 napos hajóúthoz képest a huszonnéhány órányi repülés még az erős jetlaggel együtt is csak kutyafüle.
Új-Zéland gyönyörű tájai viszont már akkor is elvarázsolták az embereket, a történetben is bőven találunk meseszép és vadregényes, ám egyben kiszámíthatatlan és vad tájakról.
A kedvenc részem (na találjátok ki, miért) valahogy így szól:
"Errefelé sok bosszúságot okoztak nekünk a wekák (erdei tyúkok), akik a nem megfelelően lefedett ételeink nagyját az éjszaka leple alatt elhordták. Ezek a madarak a legkitartóbb tolvajok, megközelítőleg a háziszárnyasokkal egyméretűek, barnás színezetűek, ádáz tekintettel, hosszú lábakkal, és nagyon rövid szárnyakkal, amelyek csak a futásban segítik őket, mivel repülni nem tudnak. Minden Új-Zélandi bokorban ott vannak, és ha az utazók nem teszik elérhetetlen helyre a dolgaikat, legyenek azok ehetőek vagy ehetetlenek, nem sokáig fogják elkerülni e madarak figyelmét."
A könyv egyébként a maga száztíz oldalával hamar elolvasható, és betekintést nyújt a birkatenyésztés, aranymosás és egyéb akkoriban "menő" foglalkozások részleteibe, így bátran ajánlom az élménybeszámolókat kedvelőknek olvasásra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése