Huia

A Huia szó kapcsán írhatnék egy az európai telepesek Új-Zélandra érkezését követően nem sokkal kihalt madárfajra is, de ezúttal inkább az azonos nevű (ám nem teljesen kihalt) település környékét hozom szóba.

A tegnapi borongás után a mai napos idő ugyanis újfent tengerpartra csalt minket, ezúttal innen délre, a Manukau öböl partjára látogattunk el. Az út a hangulatos Titirangi városrészen keresztül vezetett, onnan tovább pedig elhaladt az Auckland víztartalékát megfogó gát mellett is, ahogyan a Waitakere Ranges bozontos, erdős tájain át kanyargott.

Huia egy pici, csendes (na jó, hétvégente valamivel hangosabb) település egy meglepően nyugodt vizű, Délre néző öböl partján. A kezdődő apályban a homokos-agyagos tengerparton oystercatcher (osztrigafaló?) madarak szüretelték a föveny csemegéit, néha sipoló hangon kergetve egymást egy finomabb falatért.

Egy épp ott sétáló helyi lakos mondta, hogy - habár nagyon jókat lehet sétálni errefele a vadonban - vannak a környéken jobb partok is ennél, mi meg hallgattunk rá, és így néztük meg a közeli Cornwallis beach-t.



S valóban, a fekete és aranyhomokos tengerpart ápolt pázsittal, árnyékot nyújtó fákkal, valamint a kicsi, kiszámítható hullámaival az egyik legjobb, amivel eddig találkoztunk. Legjobb alatt most nem a vadregényesség, hanem a pancsolás, vagy épp egy barbekjú szempontjából nézve.

Ezek után ismét jól megállapítottuk, hogy itt, habár csak néhány kilométerre vannak egymástól az öblök, nincs két - akárcsak jellegében - egyforma közöttük, s ezt már csak azért is szeretjük, mert így épp aktuális kedvünktől függően kiválaszthatjuk, hogy melyik tengerpart legyen épp a kedvencünk, sőt, még út közben is simán meggondolhatjuk magunkat.