Pukekó etetés vs átlagfizetés

Most egy kicsit félreteszem a pukekókat, mert tudom, hogy csak az én figyelmemet tudják hosszútávon lekötni. Mindezt persze csak azért, mert nem tudtam nem észrevenni Pappito tegnapi, vagy épp két hetes bejegyzése alatti megjegyzéseket. Valamiért mindig meglepődök azon, ha valaki (névtelenül) hirtelen előbukkan a ködből, csak hogy feltegyen egy anyagi jellegű kérdést, kissé indiszkréten, aminek ráadásul igazából köze sincs a bejegyzés témájához.

Mert ha az általános tájékozódás a cél, akkor miért nem egy célirányos fórumra ír? Ha pedig a személyes véleményre vagy épp tapasztalatra kiváncsi, akkor azt inkább személyes emailben, bemutatkozva, nem pedig ajtóstul, ám névtelenül a házba rontva (ahol ráadásul épp pukekót etetnek).

Persze ki vagyok én, hogy illemet tanítsak, de végülis nem kötelező "leckéket venni" a blogomról. Na, most, hogy kifüstölögtem magam, azért megpróbálok valami hasznosat is írni.

Fontos leszögezni előbb, hogy nekünk, magyaroknak "új-zélandi átlagfizetés" nem létezik. Ugyanis - érthető okokból - Új-Zéland gazdaságának csak a hiányszakmákban képzett, angolul beszélő szakemberek hiányoznak. S hogy ne legyen ennyire egyszerű a képlet: az egy dolog, hogy valaki képzett szakinak ítéli meg magát, egy másik, hogy a papírfüggő (bevándorlási) hivatalok is így gondolják, s mindezektől teljesen függetlenül megint másik, hogy helyi referenciák nélkül hogyan alakul ki a szakemberek munkájához feltétlen szükséges bizalom egy esetleges helyi munkáltatóval.

Ha viszont ezen a három lépcsőn (legalább elképzelésekben) sikerült valahogy felkapaszkodni, akkor
jól jöhet egy kicsit részletesebb tól-ig arra vonatkozóan, hogy egy adott szakmában merrefele mozoghat a bruttó kereset. Erre itt találunk vonatkozó adatot. Hozzáteszem, az itteni számok feltételezik a fent említett feltételek meglétét, ami adott esetben Új-Zélandon töltött évek kérdése is lehet.

Az viszont, hogy ebből mire telik, milyen életszinvonalat lehet vele fenntartani, arról számokban nagyon nehéz értekezni, mert a "jólét" mindenkinek mást és mást jelent. Az élet itt drágább, mint otthon. Leginkább a lakbérek miatt, de az élelmiszer és benzinárak sem épp csökkennek mostanság. Ugyanakkor ami megfizethetetlen, az az itteni nyugalmas hétköznapok, vagy épp az az érzés, hogy csak gondolsz egyet, és máris ott lazulsz egy mesés tengerparton, vagy épp egy esőerdőben, mindezt akár egy nehéz munkanap után is, mert miért ne.

Egyszóval ide nem spórolni, vagy épp magát vastagon megszedni jön az ember, hanem azért az életstílusért, amit ilyen formájában csak Új-Zéland tud nyújtani. De mindez nem csak úgy jön, erre rá kell készülni, rá kell hangolódni. Ez nem csak "mennyibe kerül" és "hol kell aláírni" kérdése. Aki komolyan gondolja, annak tessék szépen kutatni, utánaolvasni, ismerkedni, kérdezni, angoltudást fejleszteni, lelkiekben és anyagiakban is rákészülni, nem elkapkodni, kitartani, kitartani, kitartani. Az információ nem jön házhoz, az új-zélandi életstílus pedig nem jár alanyi jogon a magyar állampolgároknak.

És legfőképp, bármilyen felfoghatatlanul hangzik, az, hogy itt elmegy az ember a parkba pukekót etetni, vagy leugrik a tengerpartra grillpartizni, az semmivel nem kerül többe, mint az, ha nem teszi ugyanezt. Az pedig, hogy épp miből tartja el magát, az mindehhez teljesen irreleváns. Egyik lehetőség, hogy ahelyett, hogy mások pénztárcáját stírölte volna, inkább szorgosan töltötte a sajátját, és most ennek "issza a levét".