Tawharanui

Aucklandtől 90 kilométerre északra, szűk, kanyargós makadámút végén a Tawharanui félsziget csúcsa egy négylábúak által áthatolhatatlan kerítéssel van elhatárolva. A kerítés mögött pedig ott van a Tawharanui Open Sanctuary.

Az open sanctuary azt akarja jelenteni, hogy a a négylábúak kiszorításával egyidőben fokozatosan telepítenek be egyre több őshonos madárfajt, amit a kétlábúak szabadon látogathatnak, természetesen a szabályok betartásával.



A fehérhomokos tengerpart, mocsarak, tavak, füves legelők, sűrű erdők mind-mind képviseltetik magukat itt, így mindenki találhat a saját kedvére való tájképet. Mi is így tettünk, s egy "ecology trail" nevű ösvényen trampoltunk végig.

Az ösvény első szakaszán mellénkszegődött egy piwakawaka (legyezőfarkú) madárka. Bokorról bokorra repkedett, s közben bemutatta bámulatos légi manőverező képességét. Már nagyon érik egy külön bejegyzés neki.



A legelős részen már messziről hallottuk az itteni félénk pukekók beszari büttyögését. Ők messze kerülnek minden idelátogatót, ami jól is van így.

Az erdős szakaszon manuka, pohutukawa, totara, kauri, nikau, ponga fák közt tui és korimako madarak játsszák a maguk kis tidzsú-tidzsú (űrhajós lövöldözős) játékukat, legalább is úgy hangzik. A madárzene messze nem olyan sűrű, mint Tiritiri Matangi szigetén, habár a korimako-k lakta erdős völgyben már kezd hasonlítani.



A látogatásunk délelőtt megkezdett időpontjának nagy előnye volt, hogy másfél óra alatt mindössze 5 ember jött szembe az ösvényen. Persze ez a park is akkora, hogy amíg mi békésen sétáltunk az erdőben, addig tőlünk független ötlettől vezérelve Pappitoék valahol a tengerparti részen épp partravetett medúzákra csodálkoztak rá, s minderről már csak a blogjukon olvastunk, utólag.