Goldie Bush

Térképünkön egyik nap kinéztünk egy jó három órásnak ígérkező útvonalat, hogy majd jól bejárjuk. Nos, nem tettük, legalábbis nem úgy, ahogy terveztük. A kiszemelt áldozat a Goldie Bush volt.

Bethells Beach-től alig néhány kilométerre, legelők közt van egy völgy, amelyet regenerálódó kauri erdő borít. Ez praktikusan azt jelenti, hogy nem annyira ősvadon kinézete van, mivel még túl kevés az aljnövényzet, ami miatt ez az erdő - a "megszokott" sűrűzöld vadonokkal szemben - kicsit szürkésbarnásnak hat. Sebaj, attól még lehet benne jót túrázni.

Elindultunk a Goldie Bush track-en, ami hosszan enyhe lejtéssel haladt, mígnem egyszercsak meghallottuk a patak zúgását. Innentől hirtelen egy meredek lépcsős rész ereszkedett alá a patakmederig, ami kissé moszatos kövekkel volt tele, így nem tette könnyűvé az átkelésünket.

A túloldalon aztán meredek emelkedő jött, s hamarosan egy szép kaurierdős domboldalon caplattunk felfele, míg úgy 50 perc után elértünk egy úthoz, amire nem számítottunk. Itt derült ki a kihelyezett térképről, hogy valahol elvétettünk egy elágazást, úgyhogy indultunk is vissza.



Az elágazás - mint utóbb észrevettük - közvetlen a patakmedernél volt, s csak azért vétettük el elsőre, mert egyáltalán nem tűnt fel a patakmeder melletti keskeny, agyagos, csúszós, ámde annál egyenetlenebb ösvény.

Eddigre viszont már kezdett öregedni a nap, így inkább visszamentünk az eredeti kiindulási pontunkhoz, ahonnan csak egy másik alkalommal néztünk el a patak felső végénél lévő Mokoroa vízeséshez.

A közvetlenül a vízesés felé vezető ösvényt utoljára valami égszakadás tarthatta karban, ami után így kevésbé kényelmesen volt járható. Egy könnyű félórás séta vezetett a Mokoroa vízesés felső szintjéhez, ahol egy platformról nézhettük, ahogy a víz alázuhan az éles peremű szikláról, odalent a mélyben pedig piwakawaka madárkák kergették a bogarakat.



Innen kanyarog tovább a múltkor végigjárt Goldie Bush track egyetlen patakon átkelős részéig a boka- és nyaktörő Mokoroa Stream Track, amely jónéhány alkalommal keresztezi a csúszós patakmedret, úgyhogy ezt a szakaszt meghagytuk inkább a szakértőknek. Nekünk bőven elegendő volt a két végét látni, köszönjük, inkább visszafordultunk.

A visszaúton aztán sok szép madárral találkoztunk. A tui, piwakawaka és miromiro madárkák mellett külön említést érdemel az a kereru pár (nagyon szép, nagytestű erdei galambok), akik tőlünk alig másfél méterre röppentek fel nagyhirtelen, amikor elhaladtunk mellettük. Ritka szép látványok voltak.