Weka

Első találkozásom a Wekával egy kávézó teraszán történt. Ennek a röpképtelen, barna erdei madárnak a környék sűrű vegetációja ad otthont, a kávézó pedig megélhetést. A bennem élő gyermek szívesen megsimizne minden egyes madarat, így nem csoda, hogy külön kedvelem az olyan interaktív példányokat, akik nem az elérhetetlen ágak végén dalolnak, hanem el mernek vegyüli az emberek közt, mint a Weka.Mindjárt barátkozásképp meg is kínáltam süteménymorzsával, amit örömmel csipegetett. Felbátorodva sikeremen megpróbáltam kézből etetni, ám egy jól irányzott csípéssel jelezte, hogy köszöni, de őt inkább csak a kaja érdekli, és egyébkét ne packázzak vele, úgyhogy barátságunk megrekedt egy ilyen távolságtartó szinten. Persze ez csak idő és türelem kérdése...

Most pedig akkor következzenek a kötelező, tollas tények a Wekáról magyar olvasatban:

A Weka, vagy erdei tyúk, a guvatfélék családjának tagja, amelyek legnagyobbrészt vizi madarak. A pukekót és a wekát kivéve a guvatok rejtőzködő madarak, általában édesvizi mocsarakban, torkolati mangrove erdőkben és nádasokban lapulnak meg. Karcsú testfelépítésük könnyű mozgást biztosít nekik a sűrű növényzetben, viszonylag hosszú és erős lábuk pedig a lápon nyújt előnyt. A guvatok talajlakó madarak, látszólag nincs ínyükre a repülés, és néhányuk, mint a Weka és a Takahe teljesen el is vesztették röpképességüket.

A Weka lehet kiváncsi és kötekedő is, és annak ellenére, hogy a Maori és Pakeha (jelentése: aki nem Maori) telepesek is előszertettel főzték és ették meg, a faj látszólag jól ellenállt az ember és a vele együttjáró betegségek eljövetelének, és nagy számban fennmaradt sok területen, majd hirtelen 1915 és 1940 közt eltűnt az Északi Sziget legnagyobb részéről, és a Déli Sziget egyes területeiről.

A Weka évente akár négy csibét is fel tud nevelni és ha a feltételek megfelelőek, egész évben szaporodik, így télen sem szokatlan a csibéit látni.

A Weka természetes étrendjét az erdőkben legfőképp gerinctelen állatok és hullott gyümölcsök alkotják. Gyíkok, csigák valamint tojások és fiatal madarak úgyszintén rajta vannak az étlapján. A Wekák könnyedén megölik az egereket, patkányokat és a fiatalabb nyulakat, és kettőt már láttak hermelinnel is végezni.

A Weka szégyenlős és visszahúzódó, emiatt inkább hallani, mint látni lehet. A messzi elhallatszó éles hangjukat általában kora este lehet hallani. Általában csak futtában látni őket, amikor egyik fedezéktől a másikig futnak.

Néhányuk azonban elszemtelenedett és azzal vádolják őket, hogy kár tesznek a paradicsom és egyéb zöldségtermésben, és hogy tojást lopnak a házityúkoktól. Kempingekben és kertekben guberálnak maradék étel után, és alkalmatlankodhatnak a zöldségeskertekben, ám mindez leginkább azért lehet, mert kedvenc étrendjük utánpótlása nagyon megapadt.

Mindazonáltal a Wekák számának folyamatos csökkenésének okait továbbra homály fedi, és általában a ragadozóknak tudják be. Madárpopulációk hirtelen összeomása nem szokatlan jelenség, de a fajok rendszerint magukhoz térnek amint a feltételek újra megfelelővé válnak. Az ember azt gondolhatná, hogy ha a Pukekónak és az Ausztrál fürjnek sikerül túlélnie a vadászok, kutyák és macskák, hermelinek és patkányok közt, akkor a Wekának is biztosan menni fog. Talán csak egy kicsit nagyobb türelemmel kellene viseltetni e madarak iránt, netán még oda is figyelni rájuk. No és mi van, ha elvisznek egy pár tojást, számít az?

Amint azt a nagyszerű természetbúvár E.O. Wilson mondta, a fajok általában nem egy drámai kataklizma során tűnnek el, hanem észrevétlenül, a hanyatlásuk végén, amikor azok, akik ismerik őket megerősítik, hogy már nem látni belőlük egyet sem egy ideje, és lehet, hogy él még néhány ebben vagy abban a völgyben, ahol igazából egy ragadozó már le is vadászta az utolsó élő egyedet, egy magányos hímet az ágról ahol az ült.

s végül egy kedves költemény a Wekáról szabad fordításban:

A Weka

Weka, ó Weka, ó kicsiny barna Weka,
Miért a gyűlölet mellyel illetik neved?
Azt mondják, ravasz vagy és orvul jársz,
Szárnyaid nem repítenek, csőröd szégyentelen.

A pletykában örömöd leled, hiún akár az embergyerek,
Elcsened amiket látsz, ha azok fénylenek.
Dalolsz, mikor a jó madarak csöndesek,
Éjjel legénykedsz, s nappal keresed rejteked.

Mégis fáj nekem, hogy halványul lábnyomod,
kicsiny barna veszedelem, előlünk el ne vessz!
Átkozottak s oly édesek szemeid a szürkületben,
Sóvárgó és féktelen hangod hallik az éjben.

— Eileen Duggan verse