Déli Szigeti körutazásunk első napján a TranzAlpine vonattal a nyugati parton fekvő Greymouth-ba érkeztünk. Az idő épp elég szottyos volt, és a városka sem tűnt valami nagy számnak, így kapva kaptunk az alkalmon, amikor a szálló recepciósa megemlítette, hogy indul délután kisbusz az onnan északra fekvő Pancake Rocks-hoz, azaz palacsinta sziklákhoz. A döntésünket nem bántuk meg, mert a szemerkélő esőt magunk mögött hagyva, sűrű esőerdőkkel szegélyezett utakon jutottunk el Punakaiki-ba.
A tengerpartot képező sziklák réteges szerkezete és az erózió egész különleges, leginkább tényleg flódnira hasonlító formációkat ad. Egy kényelmes, kialakított ösvényen tudtuk körbejárni a terepet, ahol több érdekesség is van. A flódnik megcsodálása után mindjárt egy óriási kürtő mellett találtuk magunkat, aminek az alsó felén egy kisebb nyíláson a tenger hullámai járnak ki-be, komoly dörgedelemmel. Nekünk szép napos idő jutott itt, de állítólag (sőt képen is láttam) viharosabb időben a felkorbácsolt hullámok hatására a kürtőből a gejzíreket is megszégyenítő módon tör fel magas sugárban a tengervíz.
Miután egy pár kisebb robajt meghallgattunk, mentünk tovább a sziklák tetején kialakított ösvényhez. Itt jött az igazán vicces látvány, amihez még kis rajzos kommentárt is fűztek. Van ugyanis egypár egymás melletti sziklaformáció, amikbe mindenféle érdekes lények körvonalát lehet belelátni. A tábla szövege azt mondja:
A palacsintákból minden nap lakmározik egy kicsit a szél, az eső és a tenger. És vannak még furcsa figurák is ott, azon a lakomán. Teremtmények a szélrózsa minden irányából. Azt mondod, nincsenek is ott igazából? Pedig én bizonyosan látom őket, mindíg tisztán látszanak.
Jót mulattunk a vicces figurákon, majd visszamentünk a parkolóhoz. A kávézó teraszán találkoztunk néhány kiváncsi weka madárral, majd folytattuk utunkat még északabbra egy rövid esőerdei túrára, ami egy kavicsos tengeröbölhöz vezetett. A sofőrünkről közben kiderült, hogy egy kis faluban volt tanító, ám az iskolát bezárták, s ezután csapott fel idegenvezetőnek. Az erdő növényvilágán mindjárt be is mutatta tanítói képességeit, így a helyi fákat és bokrokat illetően néhány érdekes adattal lettünk gazdagabbak. Van például egy olyan fafajta, amelyik úgy három méterig csak csenevész leveleket hoz, és csak afölött bontakozik ki a szép dús lombozata. Ezt történetesen azért teszi így, mert az időközben kihalt Moa (ez egy Új-Zélandon élt, struccféle óriásmadár volt) kedvence volt, és így tudta túlélni élete első pár évét anélkül, hogy állandóan tövig rágták volna.
A délután hamar eltelt, s már mentünk is vissza Greymouthba, ahol ugyanaz a szemerkélő eső fogadott minket, mint amiben elindultunk. Kár lett volna kihagyni ezt a pöpec kis kirándulást!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése