2008. május 30., péntek

Feijoa

Van itt egy brazil eredetű gyümölcs, feijoa a becses neve, amely ritka furi egy jószág. Itt Új-Zélandon gyakori a kertekben, s annak sem kell búsulnia, akinek nincs olyanja, mert olcsóért lehet beszerezni kilószámra.

A zöldségesnél láttuk először, ilyen zöld, sima héjú, citrom méretű izé, amit eleinte nem tudtuk hova tenni. Leginkább a medvetalp kaktusz gyümölcsére hasonlított messziről, és nem is akaródzott közelebb mennünk hozzá. Aztán egyszer Pappitóék megkínáltak minket a kertjük feijoa bokrának frissiben szakajtott termésével, s mindjárt másképp néztünk erre az addig ismeretlen gyümölcsre.



A feijoa íze leginkább talán a gyerekfogkrémekéhez hasonlítható, mégis kellemes édes, aromás, állagára pedig lédús, omlós, enyhén darás. Elfogyasztásának legpraktikusabb módja, ha a gyümölcs félbevágását követően a belsejét kikanalazzuk. Az eközben a kézbőrre jutó gyümölcslé utóbb kellemes, bársonyos illatot kölcsönöz kezünknek.

Érdekességképp, a wikipedia szerint a feijoa Dél-Amerikán kívül alig terjedt el, valószínűleg a beporzásának nehézkessége miatt, miközben Új-Zélandon az édes, húsos feijoa virágszirmokra rákattant ezüstszemű, feketerigó és mejnó madarak gondoskodnak eme fontos műveletről.

Egyszóval érdekes egy izé, nekem bejön.

2008. május 29., csütörtök

Te Waha Point

A csodás felhőtlen, szélcsendes napsütésben nincs is szebb, mint egy vadregényes tengerpart. A Mercer bay track szépségén felbátorodva most Pihától északra, a Te Waha Point tetejére mentünk gyönyörködni.

Te Waha Point kétféleképp is megközelíthető: vagy fentről, az Anawhata road irányából a Rose Track-en, vagy alulról, Piha felől, a tengerpartról. Mi az előbbit választottuk, ahonnan egy félórás, panorámában gazdag séta vezet a dombtetőig. Az ösvény két helyen is elágazik a kicsiny, ámde festői Whites Beach irányába, ám nem engedtünk a csábításnak, mert mindkét ösvény igencsak meredeken ment lefele, nekünk pedig inkább a dombtetőn akadt napozhatnékunk. A Whites Beach amúgy a nevét gyanítom onnan kapta, hogy a partot mosó hullámok - felülről nézve - folyamatosan fehérre festik a kis öböl vizét.



Az ösvény végén, a domb tetején - nincs mit szépíteni rajta - csodás látványban volt részünk, bármerre néztünk. Délre Piha beach, Északra Whites Beach homokját mosták a felettébb hangos hullámok, míg a parton összesen tíz ember ha szaladgált. Keletre az alacsonynövésű, ám attól még sűrű zöld vegetáció által takart csipkézett sziklák, Nyugatra pedig a - most épp nyugodt vízű - nagyon kék Tasmán tenger, amíg a szem ellát.

Egy kellemes napozás után aztán visszakutyagoltunk a parkolóhoz, hazafele pedig még beugrottunk a Waitakere Ranges kellős közepén, a Piha road felső végénél elhelyezkedő Elevation nevű étterembe, ahol az Auckland-re nyíló tökéletes panorámájú teraszon kávéztunk még egyet, mert az is jó.



Nem tudom, mi lehet mostanság az időjárással, de ha már egyszer ilyen szép napos -pedig állítólag nem ez a jellemző ilyenkor - akkor a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle.

2008. május 28., szerda

Függő játszma

A mai vicces táblát a tengerparti sziklán kígyózó Mercer bay track-en láttuk még. A tábla főszereplője egy rendkívül merész hegymászó alkat, aki talán túlontúl sokat kockáztatott felfedezőútja közben.


Irtózatos mázlija az, hogy pont akadt a levegőben egy poppszegecs, amibe bele tudott kapaszkodni, miközben a szikla pereméről már éppen szambázott volna lefele a mélybe.

2008. május 27., kedd

A pukekók hódítanak

Olybá tűnik, hogy a pukekós történetek serkentő hatással is bírnak némely lelkes blogfogyasztómra. Így történt ez Albi esetében is, aki emailben küldte át saját madaras történetét, méghozzá képekkel illusztrálva.

A történetben szereplő feketerigó Új-Zélandon is előfordul, egyike az angol telepesek által behozott madárfajoknak, így a történet akár itt is megeshetett volna. Olvassátok, fogyasszátok egészséggel - tiszteletbeli pukekós - Albi történetét:

Amióta olvaslak azóta ornitológiai érzékem felerősödött és jobban figyelek! :)

Ma szokásos nyári mezőgazdasági bérmunkám végeztem. A hajnal és a reggel csodálatos volt. A frissen lekaszált fű illata terjengett az éjjeli eső utáni párás levegőben. Szinte harapni lehetett. Én a felkelő nap energiáját gyűjtöttem magamba, amikor egy bokor mellet elhaladva egy rikácsoló madárka röppent fel! A legközelebbi fáról kiabált nekem és nem tágított!! A bokorba bekukkantva vettem észre, hogy egy fészek van benne 4 tojással. Gyorsan le is fotóztam a telefonommal (csatolt képek) és sietve tovább álltam, hogy madár mama megnyugodjon! Szerintem fekete rigó volt, de sajna nem tudom biztosan, ugyanis nem értek hozzá!


Tudnod kell, ez a pukekók miatt van! Ha nem lennének, nem lenne blog, azt nem olvasnám, és nem született volna ez a levél se!

Köszönet neked Pukekó! :)

Albi


Részemről (és a pukekók részéről is) a szerencse ;)

2008. május 26., hétfő

Anawhata beach

Pihától északra a következő tengerpart Anawhata beach, amely van olyan szép, mint szomszédai, mégis kevésbé keresett, feltehetőleg a nehézkes, hosszan kanyargós murvás út, valamint az azt követő gyalogos kaptató miatt. Ennek ellenére, éppen a parkoló magaslati jellege miatt mindjárt nagyszerű madártávlati képet is kaphatunk a partról.

A kaptató lefele húsz perc, felfele fél óra gyaloglást jelent, ami főleg felfele kellemetlen, viszont a jó hírem az, hogy út közben meg lehet állni pihenni bárhol, mert legyezőfarkú és ezüstszemű madárkák lakják a bozótot, amelyen az ösvény átvezet, így félre lehet vezetni a többieket azzal, hogy "nem, nem pihenek, csak meg akarom figyelni azt a kis madarat ott..."



A tengerpart jellegében Pihához hasonló, ám annál kisebb, és a fent említett okok miatt a homo sapiens igencsak alulreprezentált rajta, olyannyira, hogy látogatásunkkor a három szörfösön kívül, akik épp akkor indultak fel az ösvényen, amikor mi leértünk, senki mással nem találkoztunk az ott töltött kb egy óra alatt.

Az itteni homokos, sziklás tengerpartok mindegyikén van valami jellegzetes, érdekes sziklaképződmény, amelyet az igencsak hullámos tenger faragott ki az idők során. Anawhata esetében ez a Keyhole Rock nevű lukas szikla, amely a homokos tengerpart kellős közepén található.

Miután tüzetesen áttanulmányoztuk a tengerpart jellegzetességeit, kicsit leültünk a szárazabb homokon, ami utóbb rossz ötletnek bizonyult, amikor szembesülnünk kellett a sunyi homoklegyek alattomos támadásával. Csak alig néhányan jöttek elő a tiszteletünkre, ám felettébb kitartóak voltak abbéli igyekezetükben, hogy figyelmünket kijátszva alsó lábszárunkat szijjelcsípjék. Akit már kísértettek homoklegyek, az tudja, hogy ennél kevés nyomósabb okot lehet találni a gyors távozásra, így mi is ezt a cselt voltunk kénytelenek bevetetni.

2008. május 25., vasárnap

Pukekó más blogokon is

Ezt a pukekós blogbejegyzést nemrégiben találtam. A cikk és a hozzá tartozó megjegyzések olyan kedves szavakkal illetik a pukekókat, hogy muszáj voltam megemlíteni. Azt mondja:

Kedvelem a pukekókat. Azt hiszem a faroktollaik billegtetése miatt. Gyanítom, hogy így próbálnak elhessegetni minket, és egyfolytában ezt teszik.


Aztán az egyik megjegyzésben, miután kiderült, hogy a pukekócsibéknek aránytalanul nagy a lábuk:

Csibék óriás lábakon? Jaj, de nagyon cuki! Ha eddig nem kedveltem volna a pukekókat, ezzel végképp levettek a lábamról. Van valami ellenállhatatlan a nagylábú csibékben.


Na, többek közt ezért nem lehet nem szeretni a pukekókat.

2008. május 24., szombat

Népszámlálás kerti madaraknak

Tavaly Júliusban egy hét erejéig sok önkéntes jelentkező stírölte a kertjét Új-Zéland szerte, hogy megszámlálja az ott felbukkanó madárfajokat. A népszámlálás nagy siker volt, több, mint 2000 értékelhető űrlap érkezett be, összesen 89 madárfajt feljegyezve.

Az eredmények szerint az őshonos madárfajok közül csak ketten jutottak be az első tízbe: a silvereye (kicsiny madárka, a szeme körül ezüstszürke monoklival) az abszolút első, kertenként 10 feletti átlaggal, míg a legyezőfarkú a kilencedik helyezett, egész pontosan 0.86 darab per kert mennyiségben.

Az átlagolás persze furcsa dolgokat tud produkálni az amúgy csak egész számokban kifejezhető madarakkal, de a legyezőfarkú esetében nem is olyan különös ez a nulla egész nyolcvanhat. Tapasztalatból tudom, hogy annyira mozgékony, hogy a legtöbb róla készített fényképemen is csak ekkora része látszik.

De visszatérve a listához, az első húszban azért ott van még a tui (11.), a korimako (15.) és a kereru (18.). Itt mondjuk az volt a meglepő számomra, hogy korimako-t eddig csak rezervátumokban láttam, míg kereru-t szabadon is.

Ami külön érdekesség volt a népszámlálásban, hogy esetenként egész meglepő helyeken is felbukkantak amúgy igen ritka fajok. Így esett meg, hogy egy Stewart szigeti lakos, aki rendszeresen eteti a kertjét látogató madarakat, 17 kakát (nagy testű nesztorpapajájt, ugyebár) jelentett, ami már csak azért is örvendetes, mert ez a faj igencsak veszélyeztetett egyébként.

A legjobb sztori pedig mindenképp azé a vidéki népszámlálóé volt, aki a kitöltött kérdőívét, amit a postaládájába tett, hogy a postás összeszedhesse, két héttel később az út szélén találta meg. Mindezt pedig nem a posta hibájából, hanem meglepetésére, egy seregély épített fészket a postaládájába, ahol így útban volt a kérdőív (no meg a többi levél), amit a madárka szakszerűen eltávolított. Mivel a seregély nem őshonos új-zélandi madárfaj, még az sem kizárt, hogy itt egy szabotázs akciót sikerült leleplezni.

2008. május 23., péntek

Vízesősdi

A Waitakere Ranges-nek már a nevében is ott van a víz szó (wai a víz maoriul), így nem meglepő, hogy ez az erdős, dimbesdombos táj több, kisebb-nagyobb vízesésnek is otthont ad. Na semmi nagyléptékűre ne tessék gondolni, de tizenhuszonmétereket azért tud esni a kis patakok tiszta vize itt-ott, ráadásul a legtöbbször kiépített úton megközelíthető helyen.

Eddig négy ilyen vízeséses helyszínt volt szerencsénk meglátogatni, így már valami betekintést kaptunk eme felettébb kellemes jelenség titkaiba.

Először a Karekare melletti Taraire track-en található vízesést néztük meg, amiről röviden ehun emlékeztem meg anno. Ez egy amolyan kisebb, eldugott vízesés, amihez egy rövid út vezet Karekare beach-ről.



Aztán bedőltünk a Cascade Falls táblának az Auckland City Walk-on, ami egy negyedórás kitérő volt egy elég dzsindzsás ösvényen, aminek a végén, bár hallottuk a vízesést, de az útban lévő nagyobb sziklákon nem tudtunk áthaladni, így a látványról lemaradtunk. Hozzáteszem, azóta már van egy tábla az ösvény elején, ami kerek perec kijelenti, hogy a vízesés nem látható, így gondolom a sziklák valamelyike nem sokkal a látogatásunkat megelőzően torlaszolhatta el a terepet.

Nemrégiben Piha környékén jártunk, a Glen Esk ösvényen, ahol pedig a Kitekite (szó szerinti félrefordításban Papírsárkánypapírsárkány vízesés lehetne, ha nem tudnánk, hogy a név maori eredetű, nem pedig angol) falls látványában gyönyörködtünk többedmagunkkal. A vízesésre már az ösvényről is nagyszerű rálátás nyílik, majd ha sikerült szárazon megúszni az átkelést a vízesés lábánál, akkor a szikláról békaperspektívából is megfigyelhetjük az erdő által összegyűjtött, itt pedig már koncentrált formában alázúduló égi áldást. Ez a vízesés egész könnyű sétával közelíthető meg, csak egy rövid kaptatót kell megmászni hozzá, egyébként sík terepen, a patakmeder melletti jó állapotú ösvényen lehet trampolni.



Szintén Piha felé, csak kicsit egész máshol található az Upper Nihotupu Reservoir, egy gáttal duzzasztott mesterséges tó, amely - több hasonló létesítmény társaságában - Auckland ivóvízellátásáért felelős. A tó felső végénél szintén találtunk kisebb, tetszetős vízeséseket. Ide is könnyen járható, ám annál sűrűbb növényzetű ösvényen és egy murvás úton juthatunk el. Útközben pedig a már-már kötelezőnek mondható daloló tui mellett még egy miromiro (ritka, őshonos, fekete-fehér pici madár) is megtisztelt minket közeli jelenlétével.



Végül itt van még a Waitakere Ranges Auckland felőli oldalán található Fairy falls (Tündér vízesés), amely a hozzá vezető ösvény erős lejtőivel (ami visszafele ugyebár emelkedő) rendesen megdolgoztatja az idelátogatók izmait, ellenben a látványért, illetve a zuhogó-csobogó víz által keltett hangulatért mindenképp megéri. A vízesés több, egymást követő, egyre magasabb szakaszból áll, amelyeket a simára csiszolt sziklákon kicsiny, kristálytiszta tavacskák kötnek össze. A vízesés tetejétől az aljáig kényelmesen járható lépcsősoron lehet eljutni, amely egy helyen egy fahíddal a vízesés felett is átível. A látogatást célszerű egy napos délelőttre tervezni, mivel a vízesés egy keletre néző völgyben van.



Habár így a tél közeledtével már hűvös volt, a tavacskákat nézve elképzeltem milyen élmény lehet egy meleg nyári napon itt felfrissülni. Persze nem tudom mennyire örülnének egy ilyen lábáztatásnak a helyes vízesés környékén a sűrű zöld növényzetben lakó kicsiny erdei tündérek, de gyanítom, hogy rosszallva figyelnék a levelek alól. Mert az bizonyos, hogy itt tényleg laknak tündérek.



Persze akad még egy rakás másik vízesés is a fent említetteken kívül, majd szépen sorjában meg is látogatjuk őket, de gondoltam addig is beszámolok ezekről a kis erdei csodákról.

2008. május 22., csütörtök

Flight of the Conchords

Az abszurd humor kedvelőinek ajánlom figyelmébe a 2007-ben bemutatott Flight of the Conchords című TV sorozatot, amelyet az azonos nevű új-zélandi folk-pop-comedy banda készített.

A főszereplők, Bret és Jemaine két elfuserált új-zélandi zenészt alakít, ahogy próbálnak New York-ban befutni, ami minden részben egyre világosabb lesz, hogy számukra reménytelen vállalkozás. Van egy menedzserük, aki az új-zélandi konzulátuson dolgozik egy lepukkant irodában, és bár titokban menedzseli a bandát a munkahelyén, mégis minden kollegája tud erről. Ezen kívül van még egy egyszemélyes rajongótáboruk is, aki a szomszédjukban lakó csúnya, ám annál perverzebb pszichológus lány, akitől nem győznek menekülni. Az egyes epizódokban aztán további furi alakok tűnnek még fel mindenféle szerepekben.

Természetesen mindenki más körülöttük csak annyit tud Új-Zélandról, hogy valahol Európában van, kengurukat tenyésztenek rajta, és természetesen Gyűrűk ura és Frodó. A kiwi akcentusban rejlő poénokat sem hagyták ki a filmből.

A félórás epizódokban itt-ott betétdalokban zenélik el mondandójukat, amelyek külön is megállják a helyüket, nem véletlen, hogy a banda Grammy díjat is kapott már zenei tevékenységéért. Ezen dalbetétek némelyike, plusz egyéb fellépéseik is megtalálhatók a YouTube-on. Íme egy kis ízelítő:



Meg még egy másik agymenés:

2008. május 21., szerda

A triumvirátus

Az alábbi kedves, állati történetet a minap olvastam a hírekben. Mindig is meghatott az a fajta idill, ahogyan született ősellenségek, csak mert nem tudnak eme tényről, egymás legjobb barátaiként nőnek fel és élik le életüket. Természetesen külön plusz pont, hogy a főszereplők között kettő madár is találtatik. Nem is húzom tovább az időt, íme a cikk:

Az Édenkertben az oroszlán a báránnyal hál, Waitara egyik kertjében viszont a szarka a macskával játszik.

Adele Crofskey és Barney Smart Princess street-i kis farmja kecskéknek, malacoknak, birkáknak, kacsáknak, teheneknek és páváknak ad otthont.
Adele Crofskey and Barney Smart's Princess St farmlet is home to goats, guinea fowl, pigs, sheep, ducks, cows and peacocks.

Mégis, az állatsereglet sztárja minden kétséget kizáróan Maggy, a beszélő szarka aki talán nem is tudja, hogy nem emberből van, azt pedig biztosan nem tudja, hogy legjobb pajtásának, Pussy-nak a vérében van a madarakra vadászás.



"Menj innen. Menj innen." rikácsolta Adele-nek amikor megpróbálta rávenni, hogy játsszon a macskával.

"Azért morcos, mert Barney elhozta a hátsó kifutóról és ide tette egy fotó erejéig. Most épp duzzog."

"Menj innen. Menj innen," folytatta a madár a nyávogást.

A madár még csibe volt, amikor Barney az egyik oposszum vadászata alkalmával rátalált. Kemény külsője ellenére a már rég óta oposszumra, szarvasra és kecskére vadászó Barney nem tudta magára hagyni a kis elesett madárkát. Hazavitte, és társával közösen felnevelték a kis madarat.

A madárka most nyers "Mit akarsz?"-t bök oda a vendégeknek, színesen tudja ecsetelni a látogatóknak, hogy hol parkoljanak és gyakran úgy tesz, mintha kakas lenne.

"Nem hiszem, hogy tudná, hogy ő egy szarka", mondja Barney.

Sőt, ugyanez a gyanú fennáll, hogy Pussy, a macska, nem tud róla, hogy macska lenne. Sosem próbálta megenni Maggy-t vagy akár a sárga madarat, akit természetesen Sárga Madárnak hívnak és úgyszintén gyakori társa a macseknak.

A triumvirátus együtt játszik és alszik, de külön fogyasztják el az étküket.

2008. május 20., kedd

Trénkress

Mai kiwiangol nyelvleckénkben egy leginkább barbizáskor (ami ugyebár nem más, mint egy grillparti) használt, de első hallásra nem odaillő kifejezést fogunk megtanulni.

Tegyük fel, hogy épp újdonsült kiwi barátainkkal élvezzük az élet barbekjús oldalát, s miközben barátunk a frissen kisült kolbászokat a tányérunkra porciózza, megkérdi, hogy "Oi, 'ya want some train crash with that?". Nem kell megijedni, nem vonatbalesetre gondolt, hanem arra, hogy kérünk-e ketchupot a kolbász mellé.

Gondolom az asszociáció eredete mindenkinek egyértelmű... további jó étvágyat.

2008. május 19., hétfő

egyszerűbben bele lehet szólni

Miután hallottam többektől, hogy csak azért nem fűztek megjegyzést némelyik cikkhez, mert macerás volt épp regisztrálni, gondoltam egyszerűsítek egy kicsit. Innentől nem szükséges a blogger tagság a kommentoláshoz, cserébe viszont a kedves olvasó hozzászólása valamelyest késni fog, hogy legyen alkalmam kiszűrni a nem annyira kedves olvasó esetleges szájmenését.

Természetesen továbbra is nagyobb örömmel látom a nevesített kommenteket, de az esélyegyenlőség is fontos.

Sivatag az esőerdő közepén

A téleleji, szokatlan napsütést kihasználva egy tuti tippet követtünk, amikor meglátogattuk a Wainamu tavat. Bethells beach felé kanyarogva egy nem különösképp csalogató parkolóban álltunk meg, ahonnan a csak úgy mellékesen odahelyezett túristautat jelző tábla mutatta irányt követtük.

A patakmeder fái közt egy kisebb csapat kakariki (ilyen szép színes apró papagájféle) repkedett jobbra balra, ez már önmagában is kellemes látvány. Ahogy haladtunk tovább, egyszercsak kinyílt a táj és felbukkant egy meglepően nagy, kietlen homokdűne, rajta egy-két ember, mint apró színes pontok. Na, ezt ki tette ide?



Az út innen a széles, homokos patakmederbe terelődött, végig a dűne úgy 20 méteres homokfala mellett, amibe az eső hihetetlen plasztikus, ám legalább annyira törékeny homokvárakat faragott.



A patakmeder egy nagyobb kanyarulatában mintha csak egy óriás földgát lábához értünk volna, masszív homokfal vett minket körös körül. Itt másztunk fel a dűne tetejére, ahol mintha egyszerre csak a szahara közepére csöppentünk volna, sivatagi táj látszott a messzeségekig az egyik irányban. Na jó, a másik irányban a Wainamu tó nyugodt vizén tükröződő zöld legelős, erdős domboldalak nem a szaharát idézték, de ez csak még szürreálisabbá tette a homokdűne hatását.



A dűne tetején nyomolvasó tehetségünket kamatoztattuk, ahogy megkülönböztettük a quad-ok, bodyboard-ok, emberek, kutyák, valamint a nagyobb és kisebb madarak lábnyomait. A legjobbak a madárnyomok voltak, amikből kiolvastam ahogy a madárkák a semmiből előkerülve tipegtek egy kört, majd újra köddé váltak.



A dűne homokján elüldögélve azon tűnődtünk, hogy vajon hány olyan milliós lélekszámú város lehet, amelyiktől húsz-harminc kilométerre, legelők közt elrejtve ilyen tuti kirándulóhelyek vannak. Mert nem győzünk ámulni a Waitakere Ranges felfedezésre váró csodáin!

2008. május 18., vasárnap

Hogyan állunk a pukekókkal

Lezárult a pukekók népszerűségét kutató szavazás is. Az eredmények a következőképp alakultak:



Ezek szerint több, mint kétszer annyira szeretjük a pukekókat, mint nem. Azért azon meglepődtem, hogy a szavazók majdnem egyharmada nem tudja mi fán terem a pukekó. Nekik felvilágosításképp: nem fán, hanem bokron. Íme, így néz ki egy friss pukekó a szüret előtt:

2008. május 17., szombat

Önismeret

A minap valamiért beugrott a 8 tribes nevű új-zélandi szociológiai tanulmány, amiről még tavaly írtam egy rövidet. (Pár szóban újra összefoglalva: a tanulmány nyolc különféle életszemléleti típust nevezett meg, s társított egy-egy új-zélandi környékhez - leginkább nagyvárosok városrészeihez.) Újra meglátogattam az oldalt, hogy megnézzem, hol lehet esetleg a könyvet beszerezni, s eközben ráleltem az online kiértékelőre is, ami a múltkor elkerülte a figyelmem.

Nosza, gyorsan ki is töltöttem, csak hogy megtudhassam, hogy Lipihez hasonlóan én is leginkább szabad szellemű Raglan típus vagyok. Ehhez társul még egy jó adag Grey Lynn-ként jelölt értelmiségi attitűd, de azért mindemellett megbújt egy kevés Otara közösségiség és Balclutha döngöltföld is. A Papatoetoe prolizmusa és a Cuba street avant-garde jellege ha nyomokban is, de bennem van, ellenben a North Shore anyagi kényszeréből vagy épp a Remuera elitizmusából jottányit sem tudok magaménak.



Na tessék, itt áll előttetek egy szabad szellemű entellektüel, akire a közösségi őstermelők, de még az avant-garde munkások is nagyobb hatással vannak, mint a teljesítménykényszertől szenvedő elit.

Ezek után kiváncsi vagyok, hogy Ti milyen életszemlélettel bírtok...

A vállalkozó kedvűek ide kattintsanak. Segítségképp az egyes állítások magyarul is, hogy minél pontosabban azonosulhassatok (ugye a Q1-ben a ránk legjellemzőbb 5-10 állítást kell beikszelni):

Acting ethically is so much more important than financial gain.
Etikusan cselekedni sokkal fontosabb, mint a pénzügyi haszon.

Getting rich is one of my life goals.
A meggazdagodás az egyik életcélom.

I usually go off things I've liked when they become popular.
Általában lekattanok a dolgokról, amikor azok divatba jönnek.

I am more at home in my own culture than in the general Kiwi culture.
Otthonosabban érzem magam a saját kultúrámban, mint az általános Kiwi kultúrában.

I am part of a tight knit ethnic community.
Egy szoros kötelékekkel bíró kisebbség része vagyok.

I can make things for a fraction of the cost of buying them.
A dolgokat a bolti ár töredékéből is elő tudom állítani.

I don’t care about "getting ahead", I just need to be free.
Nem érdekel az "előrejutás", egyszerűen csak szabad akarok lenni.

I identify with my working class roots.
Azonosulok a munkásosztálybeli gyökereimmel.

I identify with the down to earth people you find in country areas.
Azonosulok a földhözragadt, vidéki emberekkel.

I seem to need to do things my own way, whatever the cost.
Saját magam módján akarok mindent csinálni, kerül amibe kerül.

I strive to get the best house and car I can afford.
Mindig a lehetőségeimhez mért legjobb házra és autóra törekszem.

I would die if I had to live in the provinces - the inner city is my heartland.
Meghalnék ha vidéken kéne élnem - a belváros az én igazi hazám.

If I did wrong it wouldn't just affect me, it would bring shame on my whole family.
Ha valamit elrontanék, az nem csak engem érintene, hanem szégyent hozna az egész családomra.

It's important to take responsibility for the social and environmental effects of your lifestyle choices.
Fontos felvállalni az életstílusunk szociális és környezeti hatása felett a felelősségünket.

It's more useful to do practical things with your hands than it is to be a brainbox.
Sokkal hasznosabbak a praktikus, gyakorlati dolgok, mint az elméleti okoskodás.

I've grown up as part of a wealthy privileged class.
Egy gazdag, elit társadalmi réteg részeként nőttem fel.

Most people haven't heard the new music I'm into.
A legtöbb ember nem ismeri a kedvenc zenéimet.

My appearance is always pretty under-stated.
A megjelenésemet mindig csúnyán leszólják.

My family has a tradition of using our wealth to help people of lower classes.
Nálunk családi hagyomány a vagyonunkkal az alacsonyabb társadalmi osztálybelieket segíteni.

My private school education has connected me with important social networks.
Magániskolai neveltetésem sok fontos társadalmi hálóba juttatott be.

My sense of taste and style is obscure.
Az ízlés és stílus iránti érzékem igencsak kétes.

Old money has class, new money is crass.
Az arisztokraták az elit, az újgazdagok senkik.

People who shout about how good they are are heading for a fall.
Azok, akik magukat hangosan tömjénezik, hamarosan nagyot koppannak.

Possessions are pretty unimportant in the scheme of things.
A dolgok szövevényében az anyagi javak nem számítanak.

Buying new stuff is one of the great joys of life.
Új dolgokat venni az élet egyik nagy öröme.

The church is the centre of our community's social life.
Közösségünk társadalmi életének központja az egyház.

The older I get, the less I fit into the mainstream.
Ahogy öregszem, egyre kevésbé találom a helyem az élet fősodrásában.

The things I own show what I've achieved so far.
A dolgok, amiket birtoklok, megmutatják, hogy mit értem el eddig.

There's no point chopping and changing all the time, you should make a plan and stick to it.
Semmi értelme folyton változni. Készíts egy tervet, és tartsd magad hozzá.

There's nothing better than a knotty intellectual issue to discuss.
Nincs is jobb, mint egy ravasz-fogós intellektuális kérdest megvitatni.

We must change the way we live our individual lives, so we can change the world.
Ahhoz, hogy a világot megváltoztathassuk, saját életünkön kell változtassunk.

You don't want to aim too high in life, just keep it simple.
Az életben nem kell túl magasra tenni a mércét, maradjunk csak meg az egyszerűségnél.

2008. május 16., péntek

Na még egy vicces tábla

Megint nincs kedvem hosszan értekezni semmiről, így újra bevetem a vicces tábla trükköt. A mai példány többféle szörnyet is ábrázol. Van rajta például egy óriás konzervnyitó, ami emberekre támad, meg van ott egy ember, akinek az egyik kezén két könyöke is van.



A tábla jelentésének megfejtését ismét a kedves olvasóra bízom.

2008. május 15., csütörtök

Szokatlan időjárás

Panaszra semmi okunk. A hét első két napján csak napot és kék eget láttunk. Tegnap ugyan voltak záporok, viszont cserébe több szivárványt láttunk, mint eddig összesen. A hét további részében pedig a metservice előrejelzése szerint kellemes meglepetésben lesz részünk.



Nálunknál többet tapasztalt helyiek szerint ez felettébb szokatlan így májusban. Persze ők sem panaszkodnak.

2008. május 14., szerda

Arataki visitor centre

Titirangi központjától a Scenic Drive-on néhány kanyarra található az Arataki visitor centre, ami a Waitakere Ranges kapujaként üzemel. A maori fafaragványokkal díszített épület egyszerre szolgál információs és oktató központként, kilátóteraszként, szuvenirboltként, valamint néhány túraút kiindulópontjaként is.

Az ingyenes tájékoztató brosúrák teljes választéka mellett részletes túratérképet is beszerezhetünk itt, potom 8 dollárért. Sajnos erről a térképről is hiányoznak a szintvonalak, ami csak azért szomorú, mert eközben a Waitakere Ranges minden, csak nem lapos. Szerencsére ezt a hiányt remekül pótolja az a nagyméretű, plasztikus domborzati áttekintő térkép, amelyen a turistautak is fel vannak tűntetve, így máris több vizuális információhoz juthatunk afelől, hogy milyen kaptatókra és lejtőkre számítsunk kedvenc kiszemelt ösvényeinken.

A központban mindemellett megismerkedhetünk a környék történelmével és jellegzetes élővilágával. Interaktív (értsd, nyomógombokkal ellátott) panel segítségével az egyes madarak hangját is belemászathatjuk füleinkbe, hogy aztán később első hallásra tudjuk, kit keressünk a faágakon. Ezen új ismereteink elmélyítéséhez nyújt segítséget kint, az úttest túloldalán található rövidebb, fél-egy óra alatt lenyomható, lejtős-emelkedős ösvény, amelyhez egy növényhatározós szakasz is tartozik.



Természetesen emlékként, vagy épp további elmélyülés céljából a témába vágó könyveket, CD-ket, plüssmadarakat, képeslapokat és egyéb ajándéktárgyakat is magunkévá tehetünk a szuvenirboltban.

Mindennek tetejébe a központ kilátóteraszról csodás panoráma tárul mind Auckland irányában (a SkyTower innen nézve pont a Rangitoto hegy csúcsát takarja ki), valamint a másik oldalon a Manukau öbölre, annak teljes szélességében, ameddig csak a szem ellát. A fotózkodást elősegítendő egy óriás képkeretet is elhelyeztek itt, amelynek a hátterébe a mindenkor aktuális Manukau öböl, valamint az alant elterülő sűrű erdő szerkeszthető bele.

2008. május 13., kedd

Mercer Bay track

Piha felé a Karekare road után balra rákanyarodtunk a murvás Te Ahuahu road-ra, aminek a végén egy antennákkal ékesített torony van. Innen indul, sőt ide is érkezik vissza a Mercer Bay loop track, ami nevéhez híven a Mercer Bay-hez viszi el, s hozza vissza a túrázni vágyókat.

Először egy kis manuka erdős szakaszon haladtunk át, majd kicsit megtelepedtünk egy padnál, ahonnan az évszakhoz képest szokatlanul nyugodt, felhőtlen ég alatt tekinthettünk a Tasmán tenger tükörsima vizén a messzeségbe, vagy ha valami gyűröttebbet akartunk látni, akkor Piha Beach irányában végigszámolhattuk a már ismert partszakaszokat egész Muriwai beach-ig.

Tovább sétálva egyre inkább nyitott terepen jutottunk el egy drótkötélkorláttal biztosított sziklacsúcsig, ahol is az alant dübörgő hullámok épp Mercer Bay-nek estek. Egy kicsit meredekebb ereszkedés után egy füves placcról szintén megcsodálhattuk az öblöt, ami úgy 200 méterrel alattunk volt ekkor.



Tettünk egy bátortalan kisérletet egy mellékösvényen, ami viszont hamarosan túl közel kezdett kanyarogni a függőleges sziklaperem széléhez, így inkább visszafordultunk, s követtük az eredeti ösvényt, ami ekkorra már Harakeke bozóton keresztül vezetett minket tovább.

Egy elágazásnál - ahol nem mentünk tovább Karekare irányába - aztán jól megcsodáltuk a következő, nem tudom milyen nevű, de annál vadregényesebb tengeröblöt, majd fokozatosan újra felfele vettük az irányt, ahol leginkább az itt-ott az út fölé lógó páfrányfák kötelező fotózásával foglalatoskodtam.



A dombtetőre visszaérve jól kiköptünk a tüdőnket, majd konstatáltuk, hogy a táblán jelölt másfél órás időtartamba nekünk egy negyedórás piknik is belefért, úgyhogy jók vagyunk, míg ettől függetlenül az ösvény - főleg ilyen csodás időben - felettébb látványos.

2008. május 12., hétfő

Állóvíz(um)

Többen is kérdezték mostanában, hogy milyen fejlemények vannak nálunk vízum ügyében, mert hogy szinte nem is írok semmit a dolgok ezen vonulatáról.

Nos, azt kell mondjam, hogy nem azért nem közlök semmi fontosat, mert szeretek titkolózni, hanem azért, mert tényleg semmi újság nincs. Így a sokadik hónapnyi hivatalra várakozás után szerintem már felettébb unalmas lenne, hogyha ismételten csak azt írnám, hogy "ma sem jött levél a bevándorlási hivataltól".

Na ez így most nem teljesen igaz, mert egy levél nemrégiben befutott. Azon kérdésünkre, hogy mi újság a kérelemmel, a következő választ adták:

"a kérelemmel kapcsolatos egyetlen kiküldött levél a kérelem beérkezésének nyugtázása volt, amely 2007 novemberében került postázásra. Amennyiben nem kapta kézhez ezt a levelet, kérem jelezze, s küldünk egy másolatot.

A vízumügyintéző fel fogja venni önnel a kapcsolatot ha bármilyen további információra vagy dokumentumra lenne szükség."


Ezt a felettébb sokatmondó üzenetet mi - bármilyen ráhatás híján - megpróbáljuk úgy értelmezni, hogy gyorsütemben haladnak a kérelem feldolgozásával, minden papír és információ megvan a mihamarabbi elbírálásához, s hamarosan értesítenek bennünket a döntésükről.

Persze elhiszem, hogy sok a teendője egy ekkora hivatalnak, de mennyivel tutibb lenne, ha mondjuk lehetne online figyelni, hogy miként fogynak a prioritást élvező kérelmek, amik mögött a mienk áll sorban, vagy ha már sorra kerültünk, hogyan kerülnek kicsi zöld pipák az egyes ellenőrizendő dolgok mellé ahogyan az idő telik. Mindjárt sokkal érdekesebb lenne a várakozás is...

2008. május 11., vasárnap

Lógós lábú pukekó

Jaj, márt megint egy pukekós vasárnap! Ezúttal a Pataka pottery kerámiastúdiójának felettébb kedvesen mosolygós, lábait a polcról vagy épp a tévéről lefele lógatós kicsiny, mázas pukekóját mutatom be.

Ehun ni:

2008. május 10., szombat

Várj meg, lepke, várj meg...

A színes, kecses pillangók röpte ritka szép látvány, mindenki érezze magát kitűntetve, aki részesül belőle. Új-Zélandon viszonylag kevés pillangót látni, ám az egyik, a pompás királylepke vitathatatlanul gyönyörű példány.

Ugyanez a típus Kanadából Mexikóba szokott repülni télvíz idején, ami lássuk be, nem kis táv egy apró, törékeny élőlény számára, mégis minden évben tömegesen esnek túl rajta. Új-Zélandon valamivel könnyebb dolguk van, mert a telelőhelyükhöz nem kell másik országba repülniük, így útlevelet (útilapu?) sem kell magukkal cipelni.

Nem meglepő módon találhatunk olyan tömörülést, név szerint a Monarch Butterfly NZ trust-ot, amelynek eltökélt szándéka eme pillangók jólétét biztosítani Új-Zélandon is, például telelőhelyük ápolásával, megőrzésével, vagy épp kedvenc virágaik népszerűsítésével, hogy minél több kertben érezhessék jól magukat.



Az elmúlt hét során egyre többet láttunk ezekből a légi akrobatákból itt a környékünkön, ami minden bizonnyal a mai napon kulminálódó születésnapozás miatt történt így. Ugyebár, pillangókat a Pillangómnak, hogy boldog legyen a lelke! Boldog születésnapot, kedves!

2008. május 9., péntek

Felhők

Új-Zéland a "hosszú fehér felhő" országa, így időszerűnek találtam egy egész bejegyzést szentelni eme pompás égi jelenségeknek. Persze felhőket mindenütt meg lehet figyelni, de itt, nap mint nap rácsodálkozunk a szebbnél szebb, lehetetlenebbnél lehetetlenebb égi jelenségekre, amiket részint a gyorsan változó időjárás, részint a tenger közelsége, s valamelyest mindenképp az erős UV sugárzás is okoz.

Tisztán materialista hozzáállással persze azt is mondhatnánk, hogy a felhő is csak víz. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy a materializmus végső értelme a teljes nihilizmus, annak pedig nincs jövője. Ellenben a felhők szépségében gyönyörködni az mindíg felemelő.

Ma például négyszögletes, és távolban húzódó, sötét égen erősen kontrasztosan világító felhőket figyelhettünk meg. Vagy itt van ez a tegnapelőtti kép, amire ablakunkon kilesve sikerült szert tenni, egy "nézd már, megint milyen tuti naplemente van" felkiáltás után...



Természetesen nem csak minket fog meg a vízpára sokrétű formáinak esztétikája, így nem meglepő, hogy létezik egy bizonyos Felhőket Méltányolók Társasága, akik már több, mint 12000 taggal, s jónéhány különleges képpel büszkélkedhetnek.

Ez utóbbi weboldal már csak azért is jó, mert ha esetleg éjszaka szeretnénk felhőt nézni, ott akkor is megtehetjük. Kellemes felhőnézést mindenkinek!

2008. május 8., csütörtök

Az ideális előfizető

A minap belefutottam ebbe a vicces galériába (mármint csak így online), s a képeket báámulva rá kellett jönnöm, hogy a galéria a monopol helyzetükkel visszaélő telefontársaságok előfizetőiről alkotott ideálképét formázta meg.


Hozzáteszem a galéria nem Új-Zélandon található, viszont a birka és a Telekom motívumok mentén akár itt is lehetett volna.

2008. május 7., szerda

Moire park

Hendersonból hazafele egy hirtelen gondolattól vezérelve elugrottunk egy a térképen Moire Park néven jelölt zöldterületre, hogy megnézzük milyen is az közelről. A környék amolyan nyugodt kertváros, kellemes benyomást keltett, ami kezdetnek nem rossz.

Royal Heights és West Harbour határán néhány zöldgyepes rögbipálya és egy ottfelejtett tehénlegelő mellett egy hosszúkás zöldsávban vezet néhány gyalogösvény. Az erdőt leginkább behurcolt fenyőfajok alkotják, de manuka és páfrányfák bőven akadnak az aljnövényzetben, amitől szemmagasságban mégiscsak helyi jellegűvé válik. A tui madarak éneke pedig további őshonos-adalékot ad neki.



Az erdősáv szélénél Új-Zélandon szokatlannak mondható, lombullató fák őszi színű levelei meglehetősen furcsán hatottak, de szépségüket így sem vitathatjuk. A nyávogó hangú ausztrál szarka pedig csak azért ugrott be, hogy madár is legyen a képen...

2008. május 6., kedd

Gyuri se igyon...

A vicces táblák rovat következő illusztris tagja az alábbi, Auckland belvárosában elcsípett alkoholfogyasztási tilalmat jelző volna.



Két tényező is viccessé teszi: egyrészről tegye fel a kezét az, aki az utcán is borospohárból fogyasztja a nedűt, másrészről pedig odakerült utólag "George" is, aki - csak gyanítom - idült tintamatyiként rendszeresen megszegi a tilalmat.

Amúgy a viccet félretéve szerintem (úgy általában) a frekventált helyeken bevezetett köztéri alkoholfogyasztási tilalom jótékony hatással van az utcaképre, és most nem a tábla jelenlétére gondoltam.

2008. május 5., hétfő

Úticélnak is az első

Egyik kedves olvasóm hívta fel a figyelmem a TripAdvisor szavazatai alapján kialakított kedvelt úticél ranglistára, amelyen Új-Zéland méltán foglalja el a dobogó legfelső fokát.

[...] A szavazatok alapján az abszolút győztes: Új-Zéland. A világon legtöbben a festői, hegyvidéki Milforg Soundba szereznének eljutni, amely az ország déli szigetének délnyugati csücskén fekszik. A második helyet Queenstown környéke szerezte meg, ahová elsősorban az extrém sportok szerelmesei vágynak. Elemzők szerint az utazás varázsa annak ellenére sem kopott meg, hogy a gazdasági élet válsággal küzd, nőttek az üzemanyagárak, egyre több a környezeti probléma, a repterek pedig gyakorta kaotikusak. [...]


Egy kevés igazítás azért ráfér a cikkre, mert egyrészt az ottan Milford Sound, másrészről az elemzők elég rendesen ferdítenek, amikor azt mondják, hogy Új-Zélandon épp komoly válság van. Az ugyan igaz, hogy az elmúlt időben az üzemanyag-, villany- és élelmiszerárak az egekbe szöktek, de ez világjelenség, s ilyen formájában akkor is érinti az embert, ha nem utazik. Az egyre több környezeti probléma alatt nem tudom mire gondol, mert az elmúlt években nem romlott a helyzet ilyen téren (kivéve talán a szegény kis Hector és Maui delfinek esetét, akiknek az életterét továbbra sem védi eléggé a törvény), ellenben egyre több sikert mutatnak fel az öko-restaurációs projektek. A repterekkel kapcsolatban nincs rossz tapasztalatom, de a köd és extrém időjárás némelyiken valóban tud problémákat okozni, ellenben itt (még) nem félnek attól, hogy az utas egy liter vízzel fogja eltéríteni a gépet. Az pedig, hogy a jelzálogkamatok is csak emelkednek ki tudja hova, az már tényleg nem a rövid időre ide látogatókra tartozik.

Egyszóval nem tudom, mit izgulnak az elemzők. Új-Zéland a legszebb úticél, punktum.

2008. május 4., vasárnap

Pukekó sakk

Lehet-e az új-zélandi madarakkal sakkozni? A válasz - ahogyan azt a kép is mutatja - igen, lehet. A játszma ugyan kicsit lassú, mert amíg a pukekók nappal lépnek, a kiwik csak éjszaka, de legalább van idő gondolkodni a következő lépésen...

2008. május 3., szombat

Hol a torony?

Az elmúlt napok felettébb szeszélyes időjárása vicces jelenségek megfigyelésére nyújtott remek alkalmat. A szivárványok és a napsütéssel egyidőben szakadó erős záporok már mindennaposak, de akadnak még egyelőre ritkaságnak számító jelenségek is.

A nagy lapos tengeröböl a jó látási viszonyok mellett például lehetővé teszi hogy tizenhuszonkilóméterekre is elláthassunk. S ahogy Auckland belvárosára pillantottunk a felhőtlen kék ég alól nézve a messzi távolból, ott bizony valami furcsaság volt, ahogyan egy alacsonyabban utazó, ámde igencsak sűrű felhő épp nézeteltérésbe keveredett a magas tűtoronnyal, ahova emiatt aznap biztosan nem érte meg a panorámáért felmenni.

2008. május 2., péntek

Olvasottság

Lezárult a blog látogatási rendszerességét kutató szavazás, ezúttal is köszönöm mindenkinek a részvételét. Az eredmények a következőképp alakultak:



A látogatottsági statisztikával összevetve hozzávetőleg azonos következtetésre jutottam: az RSS feed-et követő olvasókkal együtt valahol 50 visszatérő lélek kíváncsi a pukekók mindennapjaira, epekedve várva azon ritka pillanatokat, amikor valami érdekes dolog is történik.

De hiába - ez a naponta bloggolás már csak ilyen - nem mindig telik értelmes mondandóra. S ha épp nincs mit mondanod, hát kérdezz! Ezt az elvet alkalmazva egy az előzőhöz hasonlóan magasröptű szavazást tettem ki, válasszon ki-ki kedvére a kevés lehetőség közül.

2008. május 1., csütörtök

Kilsby kerámiastudió

A múltban már kétszer is megemlékeztem Kevin Kilsby által tervezett és gyártott kerámiapukekókról, sőt, a legutóbb az is kiderült, hogy hozzánk egész közel, a Mt Albert vulkáni kúp tövében van a szülőhelyük is. A mai "fogalma sincs, hogy essen vagy süssön" időben pedig jobb programot sem találhattunk volna, mint elzarándokolni a Kilsby studióhoz.

A címhez közeledve hamar szemet szúrt a bolt tetején ékeskedő óriás pukekómadár, így egyből tudtuk, hogy jó helyen járunk. A szuvenirboltok esetleges kínálatával szemben itt egy bemutatóteremmel volt dolgunk, ahol a teljes kollekciót megtekinthettük, pukekókkal, takahékkel, kiwikkel, legyezőfarkúakkal, kererukkal, sirályokkal, és még sorolhatnám mennyi különféle szebbnél szebb portékákkal egyetemben.

Ami plusz különlegesség, hogy a bemutatóteremből betekintés nyílik a studióba, ahol a készítés különféle fázisaiban láthatjuk kedvenc madarainkat. Kevin Kilsby alkotásai a felettébb kedves, mókás dizájnon túl az időtállóság mintapéldái is: az alapanyagul szolgáló minőségi fehéragyag, kipróbált festékek, valamint a speciálisan hőkezelt glazúrban rejlő értékek mind-mind életre szóló kül- és beltéri díszekben kulminálódnak.



Természetesen nem minden darab sikerül tökéletesre, főleg ha valami újdonsággal kell kisérletezni. Csak a makulátlan darabok kerülnek a kirakatba és a terjesztésben résztvevő szuvenirboltokba, ám a kisebb testi hibával rendelkező darabok sem vesznek kárba: a kuka helyett a bemutatóterem egy hátsó polcára kerülnek. Igazából nincs nekik komoly bajuk, legtöbbször csak valamelyik festékréteg nem lett egyenletesen elkenve, vagy kicsi bibi van a glazúrban, esetleg hajszálrepedés az aljukon, cserébe viszont a hibával arányos kedvezménnyel vihetőek el, amely opcióval főleg karácsony környékén élnek is a kispénzű, mégis igényesen ajándékozni vágyók,.s megesik, hogy a másodosztályú polc időszakosan kiürül.

Ami viszont végképp hab a tortán, hogy nem csak a vásárlás kényszere mellett lehet megcsodálni ezeket a kedves dekor kerámia alkotásokat. Külön e célból berendeztek belőlük egy egész kertre valót, mindössze két háznyira a mintabolttól. A kert, egyfajta kerámia zen szentély, a gyönyörűen zöldellő vegetáció, a víz, és a színes kerámia ízléses és kellemes összhangját nyújtja az idelátogató kedves vendégeknek.



Vigyázat! Bármily játékosan kedvesek is a portékák, a boltba, kertbe elefántot, gyermeket magunkkal vinni ellenjavallt.