Tavasz a tengerparton

Vasárnap, az idei év első igazán tavaszi napján elugrottunk Muriwai beach-re, hogy tengerpartozzunk.

Első utunk természetesen a világjáró körútjukról nemrégiben hazatért szula madarakhoz vezetett, ahol mi is betekintést nyerhettünk a szűkösen fészkelő kolónia lakóinak házaséletébe, ami az évszaknak megfelelő trendek mentén alakult.


Az biztos, hamarosan sok tojás, majd mégannyi pelyhes kismadár fog itt halszagot árasztani, ama különleges nyikorgás közepette, ami erre a madárfajra jellemző.

Aztán, amint megvoltunk a madárlessel, a tengerpart következett, ahol a párás idő és a part jellegzetes sziklái rajzoltak festői sziluetteket.


A víz hőfoka pont olyan volt, hogy bokáig belemerészkedtünk a tengerbe. Ezzel nem csak mi voltunk így, hanem az apály miatt zátonyra futott tengeri csillagok is.


Aztán jól hazamentünk, mert a tenger felől fújó szél belefújta a szemünkbe a délutáni nap UV sugarait. Akárhogy is, jó volt végre élvezni egy esőmentes napot.

A szula röpte

A Muriwai Beach melletti sziklákon megcsodálható szula kolóniáról már korábban is ejtettem szót, de sosem tudok betelni velük, no meg a fotóapparátus is javult tavaly óta, úgyhogy most megint szulák következnek.

Ma is ott jártunk megnézni őket, dacolva az erős nyugati széllel és a penetráns pumaketrec szaggal, mert a madarak akkor is csodásak, ha épp halat esznek és ezt messziről lehet már érezni.


Mert amint meglátjuk ezeket a kecsesen vitorlázó, makulátlan tollazatú, gyönyörű, áramvonalas madarakat a levegőben akrobatulni, mindjárt elfelejtjük az időjárás, valamint a megfigyelt teremtmények étkezési szokása okozta kellemetlenségeket, s csak lenyűgözve csodáljuk angyali röptüket, s hallgatjuk különleges, nyikorgó éneküket.


A tekintélyes példányszámú, épp a még pelyhes, következő generációt nevelő kolónia felett vitorlázó madarak, lássuk be, impresszívek. A Muriwai Beach-i kolóniát amúgy hozzávetőleg 1200 pár madár alkotja, ami azért is jó, mert bőven akad megfigyelhető mozgolódás, ahogy a madarak megérkeznek a tenger felől, üdvözlik párjukat, lecsekkolják a csemetét, rendezik tollaikat, pihegnek, vagy épp indulnak a tengerre, mindezt páronként más és más fázisban.


Az épp vitorlázó madarak levegőjártasságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a fenti kép, ahol madarunk épp repülés közben, amolyan hanyag eleganciával vakarja a szárnya tövét.

Takapu nyekergés

Muriwai Beach és Maori Bay között a sziklák az év eme szakában telistele vannak nyikorgó madarakkal, akik épp pelyhes utódaik folyamatos etetésével vannak elfoglalva, vagy épp pelyhes utódként két kajakunyerálás közt szárnyaik próbálgatásával.

A madárles megközelítésekor egy ponton, ahol a szél pont a madarak irányából fúv, jól érezhető, hogy itten bizony mindenki kizárólag halat eszik, méghozzá nyersen. A sziklakitüremkedés fölé épített megfigyelő teraszon szerencsére a széljárás már kedvezőbb az emberi orr számára.


Amit ezekről a teraszokról lehet ilyenkor látni, az egész hihetetlen. Többezer szula (gannet, takapu, ahogy tetszik) folyamatos nyüzsgést rendez, ahogy fiókáját eteti, igazgatja, vagy épp tollászkodik, miközben mások épp szárnyra kapnak, míg megint másik madarak próbálnak leszállni. Eszement lökdösődés van itt, mivel a szűkös helyen a nehezen megszerzett költőhelyek tulajdonosai nem tűrnek meg senki idegent. Egy rossz helyen való landolás bizony vesszőfutással jár egészen a szikla széléig.


Meglepő, hogy a tengerről visszafele tartó madarak szabályos kötelékből micsoda káoszba rendeződnek át, ahogy a céljukhoz közelednek, bár végül is nincs ez másképp az autópályáról a belvárosba lehajtó autókkal sem. Ott is nagy a nyüzsgés iskolakezdéskor.

A kicsiny fiókák most még pelyhesek, ám folyamatos éhségük és szüleik kitartó munkája által hamarosan igazi tollakat is növesztenek, s maguk is szárnyra kapnak. Őszre már csak alig marad belőlük itt néhány hírmondónak. Aztán a tél végével majd megint beköszönt a tülekedés időszaka.


Naphosszat tudtam volna nézni ezt a nyekergő madártömeget, csak a szél ne fújta volna le a fejünket. De sajnos megtette, úgyhogy lementünk a partra, hogy összeszedjük lefújt testrészeinket. Így viszont alkalmunk nyílt békaperspektívából is megfigyelni, ahogy a tengerről visszatérő madarak egyhelyben vitorláznak a szembeszélben, hogy precíz landolást végezhessenek.

A parton egy meredekebb sziklán eközben cséreket pillantottam meg. A csér repülés közben végtelenül kecses és légies, egész olyan, mint ahogyan az angyalok röptét szokták ábrázolni. Egy kicsit még gyönyörködtünk bennük, aztán nagy nehezen magunk mögött hagytuk ezt a csodás madárságot.