Negyedik nap - Színterápia

Reggel útnak indultunk vissza Auckland-be, először a Taupo tó partján, ami leginkább a Balaton déli partjára emlékeztetett, majd Taupo-tól Rotorua irányába, hogy lássunk sok szép termáljelenséget.

Errefelé nem meglepő dolog, hogy a földből itt-ott gőz tör elő. Még az sem ritka, hogy nagy geotermális erőművek eregetnek hosszú fehér felhőket. Figyelmes szemlélő a szárazabb legelőkön még kisebb portölcséreket is láthat táncolni, na nem mintha ez utóbbi termálvizes jelenség lenne, de attól még említésre méltathatom.

Visszakanyarodva a termálvízre, a környéken több érdekes helyszín is akad, ennek ellenére ezúttal is a wai-o-tapu termálcsodavilágra esett a választásunk, többek közt azért, mert ez a legszínesebb, meg azért is, mert tavaly csak limitált időnk volt, így akkor kihagytuk egy jókora részét, amit be kellett pótolni.


Úgy gondolom, hogy a képek magukért beszélnek, életben pedig még érdekesebb ez a fortyogó színkavalkád, amit a forró víz a mindenféle ásványokkal együtt produkál.


A hely nevét, "wai-o-tapu" úgy fordítják, hogy "szent víz" (sacred waters), ami a wai, azaz víz és a tapu, azaz szent, érinthetetlen, tabu jelentésű maori szavakból áll össze. Mindamellett gyanítom, hogy ezt a vizet nem "szentölt víz"-ként tisztelték, hanem inkább tapasztalás útján jöhettek rá annak idején, hogy hőmérséklete folytán érinthetetlen, a szó szoros értelmében. A kénes szag emellett szintén inkább kellemetlen, mint áhitatos. A színek ellenben tagadhatatlanul szemet gyönyörködtetőek, etimológia ide vagy oda.


De hogy a színtévesztők se maradjanak műsor nélkül, vannak szürke fortyogó iszaptavak és finoman fraktálmintásra cizellált szélű kráterek is, mert lássuk be, mit ér a szín forma nélkül!


Mivel elég sokat legeltettük a színes csodavilágban a szemeinket, már bőven délutánba hajlott a nap, mire nekilódultunk vissza Auckland irányába, így már csak egyetlen megállót iktattunk be, azt pedig Tirau-ban, hogy megcsodálhassuk a messze híres hullámlemez alkotásaikat.


Persze nekem elfogultság okán a szuvenirbolt homlokzatát díszítő pukekó tetszett a legjobban, de valóban van jónéhány másik ötletes és szépen kivitelezett bádogos-műremek.


Összességében azt kell mondjam, hogy egy rövid, ámde annál változatosabb nyaralásban volt részünk, amit bármikor örömmel megismételnénk (na jó, a homoklegyes részt leszámítva).

A magasból is bűzlik

Napierben az éjszaka során nem sokat változott a helyzet, így reggel is borús, esős idő látványa fogadott minket. Taupo-ba érve viszont újra kisütött a nap, és sok-sok bárányfelhő kezdett legelni az égen. A Huka Falls-t megint megcsodáltuk, azután már Rotorua jött. Na itt már szikrázó napsütés és kék ég volt köröskörül, csak elvétve legeltek az égi bárányok.

Rotoruában egy nem várt három órás szabadidővel találtuk magunkat szembe, így ebédeltünk egy kényelmeset, majd kimentünk a tópartra kacsát etetni a kétnapos maradék kenyérrel. Itten vannak ausztrál natúr-import fekete hattyúk, meg tősgyökeres helyi kicsi fekete kacsák (whio), azokból viszont rengeteg, és nagyon helyesen pihiztek a Rotorua tó sekély parti vizében.



A kikötőben aztán hirtelen támadt ötlettől vezérelve befizettünk egy félórás vulkánnéző hidroplános repülésre. Na, ez nem volt olcsó, főleg, hogy ketten mentünk, de annál szebb látvány fogadott minket odafentről. A tó vizéről felemelkedve elsőként a Mokoia szigetet láthattuk, majd sorra csak jöttek a páfrányerdők, kék-zöld-sárga tavak, a tó vizében tükröződő kék ég és bárányfelhők, odalenn békésen legelésző bárányok, no meg békésen szunnyadó vulkán is, szép színes kráterrel, sőt, még gőzölgő tavak, és gejzírek is akadtak. Rotorua felett pedig a penetráns kénszag. E téren a magasban cseppet sem jobb a helyzet, mint alant. A fél óra viszont gyorsan elrepült velünk, s már szálltunk is le a tó vizére.



A repülőzés után újra buszra szálltunk, s hamarosan már a kiwigyümölcs földjére érkeztünk, ahol többek közt Te Puke városán is áthaladtunk. Ez utóbbiban az a vicces, hogy angolul is van értelme, bár mást jelent, mint maoriul. Innen aztán már csak egy rövid út volt Mt. Maunganui, végül pedig Tauranga. Valami nem igazán szerencsés véletlen folytán a foglalásunk az utóbbi helyre szólt, így lemaradtunk a Bay of Plenty legjobb tengerpartjáról, helyette egy autópálya mellett lakunk, de egy éjszakára olyan mindegy, a szállás pedig jó. Kicsit szomorúak vagyunk, hogy holnap már bezárul a körutunk, de elég rendesen szétnyaraltuk magunkat, úgyhogy mostmár ránk fér néhány olyan hétköznap is, amikor nem bőröndből öltözünk reggelente.

Ilyen színek nincsenek is

A tegnapi Hangi után reggel nem mondanám, hogy éhesek lettünk volna, úgyhogy a reggeli kimaradt. A buszunk Rotoruában kezdte rövid városnézéssel, majd a fortyogó iszapos tó és a Lady Knox gejzír következett. Ez utóbbiak közül az első egy szürke pocsolya, amit színre-szagra úgy tessék elképzelni, mintha csak egy sűrű, szürke halászlevet kotyvasztanának, méghozzá záptojásból. A másik pedig egy olyan kvázi gejzír, amit minden nap 10 óra 15 perckor 300 gramm szappannal hergelnek, hogy aztán két percen belül kitörjön. Kicsit turista-vakítós látnivaló, de azért impresszív a habzás után magasba szökő vízoszlop.



Az igazi csemege csak eztán következett: a Wai-o-tapu thermal wonderland, ami egy termálvíz formálta lehetetlen táj. Egyes részei a pokol különböző bugyrait mutatják be a szükséges fortyogó, gőzölgő, kénköves, felváltva csöves- és fingszagú sziklaüregekben, míg más részei akár egy festő palettája, ahol a színeket keveri ki éppen: élénk sárga, narancs, vörös, lila, kék, türkiz és zöld színek kisebb gőzölgő tavacskákban. Az egész környék teljességgel lenyűgöző. A séta végén aztán jött a netovább: egy leginkább neonzöldhöz közeli marslakószínű, tejszerű tavat tessék elképzelni, ahogyan ott van, mint ha mi sem lenne természetesebb. Az első gondolatom az volt, hogy ilyen szín nincs is. Pedig ott van, nincs benne semmi csalás.



A mai napra ezt tetézni már eleve lehetetlen volt, így a továbbiakban nem is vártunk sokat. Ennek ellenére azért magában még szépnek számít a Huka vízesés, és legalább annyira érdekes a Honey Hive mézekre (és leginkább méhecskés szuvenirekre) specializált boltja, ingyenes kostolóval. Adrenalinhiányban szenvedők itt is ugorhatnak bungy-t a Waikato folyó felett, s úgyszintén impresszív a Taupo tavon túli Ruapehu, Ngauruhe és Tongariro vulkánok látványa, sőt, biztos vagyok benne, hogy ugyanúgy áradoznék a Tongariro crossing egynapos túráról is, mint a Wai-o-tapu színeiről, de sajnos ez alkalommal a túra idő hiányában kimaradt.

Kész szerencse, hogy most nem rohanunk el az országból, így talán lesz még alkalmunk bepótolni a lemaradtakat.