Pukekó bevásárol

Ezt kötelező megnézni: Pukekó bevásárlókörútra megy... cikk képekkel itt

Morcos pukekók

Nézzetek tecsőn pukekó bandaháborút.



Bár nem teljesen világos, hogy ki van kivel és ki ellen, attól még tanulságos.

Most Perky talált haza

Bizonyára emlékeztek még Zulura, a pukekóra, aki tizennégy kilométert tett meg egy hét alatt, hogy hazaérjen fogadott családjához.

A mai hírekből kiderült, hogy Zulu egy lusta dög. Perky, az új sztár, egy nap alatt nyomott le hetven kilométert! Nem rossz egy nehézröptű madártól.

Kitartásból és tájékozódásból csillagos ötös jár neki.

Az adás videó változata itt tekinthető meg.

UPDATE: közben youtube-ra is felkerült, íme:

Megint repül

pukekó már megint utazik.

én rajzoltam, örömömben. nem beszól!

Pukekó hazatér

Be kell vallanom, hogy amióta elköltöztünk Whangaparaoáról, azóta hiányzik az ottani helyi újság, a Rodney Times. Abban ugyanis, a North Shore Times-szal ellentétben mindig akadt valami madaras hír, hogy miként vitték helikopterrel egyik szigetről a másikra egyesével a törékeny apró madarakat, vagy hogy az iskolások milyen hálásak voltak, amikor ellátogathattak Tiritiri Matangi madárszigetére és hasonlók.

Ezt a nosztalgikus érzést pótolta az újság online változatában tegnap talált cikk, amelyikben Zulu, a 17 hónapos házikedvenc pukekó hazatalált Browns Bayből Dairy Flat-re (cirka 18 km, autópályával nehezítve). Egy hétbe került neki, de megtette egyedül a távot. A képet nézve most nagyon örülnek egymásnak a nevelőszüleivel :)

Pukekók dolgoznak

Lehet, hogy én tétlen vagyok, de közben ezek a pukekók útburkolati jelet festenek, hogy a csibék biztonságosan kelhessenek át az úton.


Mindeközben a kulisszák mögött ez történt: (szerintem még murisabb kisfilm)


Bámulatos, hol tart már a tudomány!

Pukekó a király

Én rajzoltam ...

... pont jó lesz tölteléknek, hogy úgy csináljak, mint aki blogol.

Északfölde 3

Gyönyörű felhőtlen reggelre ébredtünk, mintha az előző nap nem is esett volna veszettül. Gyorsan neki is iramodtunk, nehogy meggondolja magát az időjárás.

A napi első szakaszunk Northland szépséges öblökkel tarkított keleti partvidéke mentén vezetett. A tenger felhőtlen napsütés okozta türkizkék színe jól harmonizált a még mindig virágzó pohutukawa fák bordóvörösével és a vegetáció zöldjével. Mindezek ellenére hamar Paihiába értünk, ahol a Waitangi egyezmény emlékparkjára voltunk elsőképp kiváncsiak.


Itt, miközben tui madarak énekeltek folyamatosan, megtekintettük a megtekintenivalókat, amelyek közt kétség kívül a centenáriumra épített marae a legtetszetősebb. A marae, amit maráj-nak ejtenek, hagyományos maori közösségi ház, általában fafaragványokkal díszítve. Ez a centenáriumi marae a maxilátvány érdekében telistele van a különböző törzsek taniwháit ábrázoló faragott oszlopokkal. Külön említésre méltó még az a tekintélyes méretű, 160 főt transzportálni képes waka (harci kenu) is, amit szintén errefele őriznek.

A történelmi vonatkozású helyszín után egy patinás kisvárost, Russel-t vettük célba, ahova újfent komp segítségével jutottunk el, s ahol egy kellemeset ebédeltünk a kikötő környéki hangulatos étteremek egyikében. S ha már itt jártunk, nem mehettünk el anélkül, hogy meg ne látogassuk Pavarottit, a környék híres házi pukekóját.


Vittünk neki zabpelyhet, amit most kapott először, s ránézésre örült neki, mi meg jól megborzoltuk a buksiját. Ezek után - nevéhez hűen - nekiállt énekelni, a pukekók szokásos büttyögésétől merőben más, összefüggő dalokat. Gazdájával eközben egy jó órát beszélgettünk madarakról, nem meglepő módon főleg pukekókról, ha már.

Russelből elfele jövet huszonkilométeren át ismét újraértékeltük a kanyargós út fogalmát, még ha a csodás tengeröblök, majd a termetes puriri fákkal tűzdelt völgyek látványa emelte is az összhatást. Mire a főutat elértük, már erős kanyaritiszünk lett, úgyhogy legközelebb biztos, hogy a kompot választjuk visszafele is.


Ha már arra jártunk, megnéztük a Whangarei Falls névvel ellátott vízesést is, ami ugyan egész magas így északi sziget viszonylatban, de nincs igazán vadon hatása, talán amiatt, mert egy városrész közepén van.

A nap további részében még várt ránk egy hazaút, de azért nem siettük el, inkább strandoltunk egyet a Whangarei közeli, hosszú, homokos tengerpart Bream Beach-ként jelölt szakaszán, ezzel nagyjából be is fejezve a rövidke északföldi kirándulásunkat.

Pukekót rajzolni

Hogyan lehet pukekót rajzolni? Például így. Satíroz-satíroz, színez-színez és már kész is van. :)


(Mielőtt megkérditek, nem én rajzoltam, nekem simán csak tetszik a rajz.)

Pukekók tanácsa

A figyelmemet semmi sem kerüli el. A minap például lelepleztem a pukekók titkos tanácsát. Íme:

Pukekó megint repül

Font pordítva

Képeket válogatni hosszadalmas, ám felettébb szórakoztató tevékenység. Ilyenkor egy-egy régebbi képen új dolgokat vesz észre az ember. Egy idő után pedig kezd minden összemosódni a vizuális információtúlterheltség következtében. A képek pedig önálló életre kelnek és új értelmet nyernek.


A fenti kép esetében például fejjel lefele pont majdnem ugyanazt láthatjuk, mint lejjel felfele: a pukekó önnön képébe bámul.

Pukekó siet

Nem ér rá, sok a dolga.

Osztályfénykép

Bemutatkoznak a Pukekó Akadémia 2008/2009-es tanévének végzősei.

Pukekók a kertben

Amennyire helyesen tud mutatni egy földbe szúrható kerámiából vagy épp fából formált pukekó a kertben, olyannyira nem kedvelik az igazi madarak csapatos látogatását a profi kertészek.


Lássuk be, egy alapvetően mindenevő, jó étvággyal ellátott, kiváncsi madár komoly károkat okozhat a veteményesben, akár szeretjük magát a madarat (mi igen), akár nem (ilyenről is tudok).

Tibor kérdezte tőlem nemrégiben, hogy miként lehet a pukekókat a kert határain kívül tartani, én meg pont nem tudtam a választ, mert engem az ellenkezője érdekel, de azért megkérdeztem egy a témában szakértőnek számító kiwi barátunkat.

Betsy, aki organikus (bio, ha úgy jobban tetszik) kertészettel foglalkozik, sokat tudott mesélni a pukekók, khm, kertkultúrájáról. Megfigyelései szerint a pukekó egyik kedvenc növénye a répa. A finom gyökerek után kutatva madaraink átnézik az egész kertet, ha találnak, kihúzzák (ilyent már láttam, külső szemlélőként felettébb muris, ahogy megfogja a csőrével, majd erőteljes mozdulatokkal kitépi a földből a gyökeret) és lábukkal, mintha a kezük lenne, a zsákmányt fogva elcsócsálják azt.

A gond még nem is igazán itt kezdődik, hanem ott, amikor a pukekó kiváncsisága tanulni nem akarással vegyül. Amikor elfogyott a répa, akkor nekilát a brokkolinak is, kihúzza, megnézi, hátha a brokkoli növény alatt is van répa, pedig, jé, nincs. De talán a másik brokkoli alatt... ésígytovább, a veteményes kert túlsó végéig.

Természetesen nem csak a répát kedveli a szárnyas, így a krumplit és a kumarát is megvámolja, egyszerűen azért, mert finom. Ha viszont a pukekónak van gyengéje, az a csemege kukorica, amiért bármire képes.

Amíg a brokkoli példájából kiderül, hogy a pukekó nem akar tanulni, addig a csemege kukorica esetében végtelen kreativitást tanúsít, már ami a hozzájutást illeti. Egy kerítés nem akadály, egy magasabb kerítés sem, ha pedig körbe van zárva a kukorica, akkor kerítést bont, így vagy úgy, a kukorica nem menekülhet.

És itt van a kínálkozó lehetőség: kukoricával ketrecbe lehet csalni a kiváncsi madarat, majd a ketrecben nehézkesen pokróccal letakarni, s ha kicsit lenyugodott, akkor óvatosan a lábánál megfogni, de úgy, hogy a csőrét se tudja használni közben (vigyázat, a madár nem rest csípni, rúgni, ha tud). Miután gúzsba lett kötve (a kockázatok és mellékhatások tekintetében kérjük forduljon állatorvosához, madarászához), jó messzire el lehet vinni és a vadonban (lehetőleg valami lápos részen, mert azt szeretik) elereszteni. Fontos, hogy minél messzebbre vigyük, mert közelről (ami akár tizen kilométer is lehet) gond nélkül visszatalál.

Hozzánk hasonlóan a madarak sem rajonganak az erős zajokért (fűnyírás, építkezés idején nem mentek kertészkedi a madarak), de a kergetésükre trenírozott kutya jelenlétét sem kedvelik érthető okokból, ahogyan mi sem. Egyéb hosszútávú humánus megoldás nem nagyon akad ("no silver bullet", ahogy az angol játszana a szavakkal), mert a pukekók kitartóak és az amúgy csak békésen éldegélő emberektől eltérően tényleges, totális világuralomra törnek.

Tömegétkeztetés

Az egyik pukekó etetésünk alkalmával tizennéhány szárnyas gyűlt össze, hogy mind kivegye részét az aznapi zabpehely ellátmányból.

Ez akkor már tömegétkeztetésnek számít?

Pukekós táska

A minap besodródtunk egy ajándékboltba, s ha már bent voltunk, lecsekkoltuk a pukekós választékot is. Az alábbi strandtáskának pedig nem tudtunk ellenállni...

Borzas Pukekók

Vasárnap van, itt az ideje borzas pukekókat nézni. Szeles napokon ez a divat.

Nyálas puszi

... sok szeretettel Valentin nap alkalmából :)

Pavarotti költözik

Decemberben írtam először Pavarottiról, aki akkor még csak kis pelyhes, nagylábú pukekócsibe volt. Azóta felcseperedett (sok szép kép készült róla, érdemes megnézni), s most tizenkét hetes korát elérve, eljött az ideje, hogy tágasabb helyre költözzön.

Pótmamája, Gill Jackson, a Northland Age újságot kérte fel, hogy tegyék közzé az alábbi cikket:

Szorítson helyet Pavarottinak

Nagy énekes, szeret a családhoz tartozni, társasági, de szeret kiállni az igazáért, most pedig új otthonra van szüksége (még ha nem is örül ennek a ténynek).

Pavarotti, aki nevét azért kapta, mert egész nap hangszálait próbálgatja, egy 12 hetes pukekó, néhány napos kora óta Gill Jackson-nál lakik Russel-ben. Családtaggá vált, de itt az ideje, hogy zöldebb és tágasabb legelőkre költözzön.

"Sok tekintetben egy vidám madár," mondta Gill.

"Imádja, ha ölelgetik, szereti az embereket, jól kijön a macskáimmal és a kiskutyámmal, és kiáll magáért, ha bosszantják, de több helyre van szüksége, és több társasági életre madarak közt."

Még mindig foglalkozni kell vele, etetni kell, van, hogy még a lakásban akar maradni, de Gill szívesen hall bárki felől, aki a felnőtté cseperedő Pavarottit átvállalná.

Egy anyám tyúkja madár volt eddig, szobában és kertben is lakott, és egy ideális világban örömmel kucorodna egy kanapén is.

Gill elmondta, hogy örömmel vállalja továbbra is Pavarotti élelmezését az új otthonában is, de csak gondoskodó, kedves leendő pótszülők jöhetnek szóba, akiknek sok-sok helyük van utaktól távol, és lehetőleg egy patakkal vagy egyéb vízforrással, ami a pukekók kedvence. Ha még pukekók is laknak ott, az maga lenne a tökély.

A cikk megjelenését követően több, mint húsz felajánlást kapott. A jelentkezők közül egy pukekónevelésben szintén tapasztalt hölgyet választott, aki egy hatvan hektáros föld tulajdonosa.

Gyanítom, hogy Pavarottinak továbbra is jó dolga lesz.