1080 - a háború

Új-Zéland őshonos erdejei az ember megjelenése óta folyamatosan veszélyben vannak. Izolált eredetük folytán nincsenek felkészülve a kontrollálatlanul szaporodó, mindent felélő létformák támadása ellen. A múltban felelőtlenül Új-Zélandra betelepített emlősfajok a "korlátlan" táplálék miatt, valamint természetes ragadozóik hiányában erősen túlszaporodtak, populációjuk mérete táplálkozási szokásukkat társulva pedig már komoly veszélyt jelent a sziget őshonos állat- és növényvilágára.

Az ember mostanra, miután az erdők több, mint 90%-át felégette, legelőkké változtatta, úgy néz ki, hogy észbe kapott (bár inkább csak kapkodás az, ami van). Sajnos a maradék erdőket három emlősfaj, a patkány, a menyét és az oposszum továbbra is erősen veszélyezteti.

A patkányok kéretlenül jöttek, az érkező hajók potyautasaiként.

A menyétet már az ember hozta. Eredetileg jó ötletnek tűnt, hogy a legelőket tönkretevő nyúlszaporulatot (ami szintén a hülye fehér ember munkásságát dícséri) majd jól visszaszorítják. Ehelyett a menyétek egyenesen az erdőbe mentek, ott is az őshonos madarakra kattantak rá. A projekt tehát olyan volt, mintha egy szabálysértést egy súlyos bűncselekménnyel próbáltak volna jóvátenni.

Egy független, profit orientált vállalkozás keretében az Ausztráliában mára már veszélyeztetett oposszumot telepítették be, hogy majd annak prémjéért vadászható legyen. A gond csak az, hogy míg Ausztráliában a fák levelei mérgezőek, így csak kis mennyiségben fogyaszthatta azt büntetlenül e rágcsáló, Új-Zélandon nem ütközött ilyen akadályba, így robbanásszerűen terjedt el az amúgy nehezen járható vadonban is. A fákat csutkára rágta, az őshonos élővilág elől pedig elette a bogyókat, gyümölcsöket is, ráadásul a madarakkal ellentétben a magokat szétrágja, így a növény terjesztése helyett pont annak jövőjét is felemészti.

A helyzet olyannyira akuttá vált, hogy azt kezeletlenül hagyva Új-Zéland őshonos erdejeit madarastul, mindenestül a múlt évszázad végére e betelepített kártevők könnyedén felemésztették volna (évente ma is több millió tonna vegetációt esznek meg csak az oposszumok). Sajnos a helyzet kezelése nem egyszerű, hiszen a vadon legnagyobbrészt járhatatlan.

Csapdákat állítani például épp a terepviszonyok és a költségek miatt esélytelen. Az oposszumok autóval való aszfaltba döngölése, aminek a kiwik körében hagyománya van, természetesen nem segít semmit. A biológiai fegyverek bevetésének hátulütőit nem részletezném, szerintem a nyúl kontra menyét ügy kellőképp példázza, hogy mennyire nem nyerő ötlet.

Maradtak tehát a levegőből is adagolható mérgek. Nem szép dolog, még csak nem is "bió", ráadásul a mezőgazdaság (értsd, kültéri állattenyésztés) sem hagyható figyelmen kívül, így rendkívül meg kellett válogatni a lehetséges vegyszereket.

A DOC végül az 1080 jelű méreg mellett kötött ki, leginkább annak költséghatékonysága miatt. Az 1080 (más néven nátrium fluoracetát) egy igen erős méreg, viszont van egy olyan jó tulajdonsága, hogy hamar lebomlik, így nem szennyezi a vizeket, nem akkumulálódik az idők folyamán a táplálékláncban. A megfigyelések szerint 1970 óta a kezelt területeken a patkány és oposszum populációt 90%-kal szorította vissza, miközben a kezelt helyeken az őshonos növények bogyós termései, vele együtt pedig a kereru, miromiro és toutouwai madarak populációja újra növekedésnek indult.

Sajnos az 1080 használatát a tartós eredmények érdekében mindaddig folytatni kell, amíg nem lesz valami jobb alternatíva. Ezzel szemben viszont a Déli Alpok régiójából érkező friss tanulmányok súlyos veszteségeket sejtetnek a vadon élő kea populációban, ami közvetlenül az 1080 számlájára írható, s igencsak nyugtalanító. Egyes vélemények szerint csak az emberi etetéshez szokott madarak estek áldozatául a mérgezett takarmánynak, mások szerint pedig a tanulmány csak a jéghegy csúcsát mutatta meg.

Egy ilyen sűrű vadonban nehéz az igazságot kideríteni, de talán érdemes mérlegelni, hogy megéri-e a háborút olyan áron is folytatni, hogy közben "másodlagos veszteségként" épp a megvédendő fajok halnak ki. Talán itt az ideje újra átgondolni a stratégiát, mielőtt túl késő lenne.

A méreg használata ellen egyre többen szólalnak fel, akadtak radikálisok is, akik nemtetszésüket "borítékolva" fehér por formájában postázták nemrégiben különféle állami szerveknek, mások "tiltakozásképp" a szer mellett kampányolók háziállatait mérgezték a kártevőknek szánt "műzlivel". Ezek mind-mind a harc eldurvulásának egyértelmű jelei.

Nem tudom, mi lesz ennek a történetnek a végkifejlete, de nagyon remélem, hogy hamarosan megkerül a békés megoldás a kártevők visszaszorítására, mert győztes háború nem létezik, a veszteségek pedig egyre nagyobbak, s a rövidebbet megint az őshonos fajok húzzák.

Források: 1, 2, 3

Változó világ

"Más lett a világ.
Érzem a vízben. Érzem a földben. Érzem a levegőben.
Sokminden, mi valaha létezett, eltűnt.
Mert mostmár senki nem él, aki emlékezhetne rá."

Ezekkel a szavakkal indul a Gyűrűk Ura filmes változata, amelyet Új-Zélandon forgattak. Ugyanezen országban jelenleg valami hasonló folyamat látszik végbe menni.

A híreket olvasva érezhető, hogy valami nagyon nincs rendjén. Az érme egyik oldalán a kormány saját vállát veregeti, hogy a bevándorlási törvényeket milyen jól sikerült összerakni, Új-Zéland gazdaságát a bevándorlók 3.3 milliárd dollárral növelték csak a tavalyi év során.

De mindeközben, ennek az árnyoldala, hogy az ingatlanárak az egekbe szöknek, amit csak kamatemeléssel tudtak valamelyest megfékezni. Ez viszont pont a szegényebb rétegeket kezdi nehéz helyzetbe hozni: meglévő jelzálogaik, vagy épp lakásbérleti díjaik kezdenek a fejükre nőni, a megélhetésüket veszélyeztetni. A fokozódó stresszben aztán nem meglepő, hogy az erőszakos- és a tulajdon ellen elkövetett bűncselekmények száma emelkedik, a tavalyi évben 53000 bűnténnyel rekord magasságokba szökött, és az idei év sem alakul valami hűdejól.

Nézzük a folyamatot: jönnek a bevándorlók, és hozzák az arrogáns, individualista kultúrájukat, amivel növelik a gazdaságot, mindeközben, mint elefánt a porcelánboltban, apróra zúzzák e közösségi létezésben még erős ország alapjait. Mi lesz ennek a vége? Változás, az biztos. De hogy ne katasztrófa legyen, ahhoz jobban résen kell lenni. A világon annyi máshol látszik ezen folyamat előrehaladt állapota, nagy kár lenne pont azokat a mintákat lemásolni.

A helyzet fontosságát talán az is jelzi, hogy az elmúlt hét során két másik cikk formájában is találkoztam szinte azonos gondolatokkal. Az egyik egy nyomtatott sajtó az urbanizációval és elidegenedéssel kapcsolatos veszélyekkel foglalkozott (nagyáltalánosságban), a másik pedig a fentiekkel azonos forrásokból vont le hasonló következtetést Új-Zéland jövőjével kapcsolatban. Ez utóbbiból idéznék:

"Azt hiszem azzal, hogy az 1980-as években a kormány a gazdasági növekedést az emberek szükségletei elé helyezte, és szélesítette a gazdagok és a szegények közti szakadékot, egy sokkal önzőbb és erőszakosabb társadalom keletkezett.

Ezt a hozzáállást meg kell változtatnunk, és közösségünk minden tagjáról gondoskodnunk kell. Mi történt a jóléti államunkkal?"

A közösségekre, az egymásra odafigyelésre nagyobb szükség van, mint valaha. Enélkül az ember, eme törékeny és alapvetően társas lény, elveszett.

S hogy praktikusan mit tehetünk a helyzet javítása érdekében? Bármit, amivel környezetünkre, egymásra odafigyelni, egymásnak segíteni tudunk, ezt pedig a legegyszerűbb egy közösségen belül megvalósítani. Legyen az csak egy kis online közösség, már az is szebbé varázsolhatja sokak életét. A sok-sok közösség aztán végső soron megmenthet mindenkit attól a nem éppen fényes urbánus jövőképtől, aminek jelei már most is mutatkoznak a hírek tükrében.

Demokrácia a javából

Két - leginkább politikával kapcsolatos - hírre szeretném felhívni a figyelmet.

Egyik, a Transparency International jelentése, amely szerint Új-Zéland (Dániával és Finnországgal karöltve) a legkevésbé korrupt ország. És valóban, ez megmutatkozik az élet egyszerű, hétköznapi dolgaiban is. Új-Zélandon a borravaló intézménye nem dívik, nincsenek rejtett költségek, az ügyintézést pedig nem terheli átláthatatlan bürokrácia, ami melegágya lehetne a korrupciónak, csak hogy két mindent átszövő területet említsek.

A másik érdekesség pedig az e-demokráciával kapcsolatos. Az Új-Zélandi rendőrség ugyanis nyitott egy wiki oldalt, PoliceWiki néven, ahol bárki beleszerkeszthet a rendőri törvények tervezetébe. Ez már csak annyiban is érdekes, hogy ezáltal az emberek esetleg jobban érezhetik, hogy a rájuk vonatkozó törvények nem az elérhetetlenség homályában keletkeznek, hanem közösen kell(ene) megegyezni abban, hogy kit/mit és hogyan kell/nem kell/szabad/nem szabad kordában tartani. Aztán hogy mi sül ki ebből, azt csak a jövő fogja megmondani, de valami biztosan elindult itt egy jövőbenéző, működő demokrácia felé.