London ZOO

A London ZOO a Regents Garden és a Primrose Hill határán lakó állatkert, kicsinek nagy, a város méretéhez képest viszont meglepően kicsi. Zárás előtt szűk két órával érkeztünk ide, így megpróbáltuk célirányosan megnézni a létesítményt, ami esetemben a madarakat jelenti, meg azokat az állatokat, amelyek pont két röpde közt laknak.


Az afrikai madaras röpde sajnos pont zárva volt, így csak a rácson keresztül nézhettük a színes, hangos madarakat. Egy kicsit odébb viszont már rácsmentes környezetben kukkoltuk a flamingókat és pelikánokat, amelyek egyetlen állatkertből sem hiányozhatnak, rózsaszín tollazatukkal és éktelen szónoklataikkal egyetemben.


A viktoriánus madárház előtt az óra, amiről már írtam, épp nem üzemelt, ennek ellenére vicces volt élőben látni. A madárházban leginkább trópusi madarakkal ismerkedhetünk közvetlen közelből, ám maga az épület kicsit szűkösnek hat. Ennek ellenére lakói nem érezhetik rosszul magukat, mert két kis tukán csibét is láttunk. Na, ők önmagukban is viccesek, ahogyan aránytalanul nagy szemük a tukántól megszokottnál kisebb csőrrel párosul.


Bár nem madár, az óriás hangyász mégis kedvencnek számít, így tettünk a kedvéért egy kitérőt. Sajnos csak a nedves nóziját láttuk, de az is nagyon cuki volt. A szomszédos placcon a pingvinek etetésére épp időben érkeztünk, így végignézhettük e bohókás madarak totyogását, ahogy próbálták utolérni a gondozót, akinél a halak voltak, majd ott toporogtak előtte, hogy még-még.


Záróra előtt még épp maradt időnk a hüllőházra, amiben sok mérges kígyót, meg kevésbé mérges teknősöket, leguánt, szkinket csodálhattunk meg terráriumaik üvegének biztonságán keresztül. Még néztünk volna több állatot is, de sajna ekkorra kifutottunk az időből...

Röviden ennyi volt a látnivaló. Ígérem holnap sokkal érdekesebb dolgokról fogok írni.

London - Harmadik felvonás

Reggel jó későn keltünk, pedig megint szikrázó napsütés fogadott minket. Az eredeti terveinket kissé megkésve követve indultunk el, majd további késést szedtünk össze, amikor kiderült, hogy a DLR jelű metrószakasz le van zárva, helyette buszok közlekednek csak. Annyit azért el kell mondanom, hogy mindez szépen ki volt táblázva és láthatósági mellénybe bújt kedves emberek tájékoztattak minden érdeklődőt, valamint a pótló járat nem került egy pennibe sem.


Utunk a "denagyottudunktojni" városrész, a Canary Wharf utcáin keresztül haladt, magas bankszékázak árnyékában. Aki esetleg nem tudná, ezek a magas épületek tulajdonképpen egy elterelő manőver részét képezték, hogy a Torchwood nevű, ufókkal foglalkozó szervezet fel tudjon itt húzni egy irodát pont ott, ahol a repedés van téridő szerkezetében, magasan a levegőben. A repedés azóta már bezárult (Doctor Who, 2006-os évad), de az épületek maradtak.


Célunkhoz közel az Island Gardens nevű végállomástól gyalog folytattuk utunkat a Temze alatti gyalagúton, aminek olyan fertelmes akusztikája van, hogy a benne trappoló, zsibongó emberek mindegyikét úgy hallottam, mintha a fejem közepében kiabáltak volna. Szerencsére nem nagyon széles a folyó, így hamar a túlpartra értünk, ahol mindjárt meg is csodálhattuk a Cutty Sark vitorláshajó tavalyelőtti gyújtogatása után megmaradt darabjai köré épített sátrat, amely alatt próbálják menteni a menthetőt. Mi inkább haladtunk tovább.

Grinics, amit Greenwich-nek írnak, a turisták meg Grinvics-nek ejtik, egy amúgy kisvárosias hangulatú külvárosa Londonnak, leginkább arról az ember alkotta elképzelésről híres, hogy itten megyen keresztül a "prime meridian", azaz a nulladik hosszúsági kör, tehát innen keletre van Kelet, nyugatra pedig Nyugat. Ezt a tényt hosszú sorokban kígyózó turisták hada próbálja "been here" fényképekkel dokumentálni a Királyi Obszervatóriumban lévő csík mindkét oldalán állva.


Szemfülesebb megfigyelők legalább két másik, a történelem homályába veszett prime meridian jelzést is találhatnak az épület oldalán, amelyek előző korok csillagászainak próbálkozásai voltak.

Az obszervatórium körül egy szép nagy kert található, telis tele füvön piknikelő emberekkel, valamint szelídgesztenyefákkal, amelyekről köztüdott, hogy sünt teremnek. Az egyik ilyen sünfa alatt álldogáltam, amikor fentről egy galamb leminősítette az ekkor még csak a fényképezőgépben lapuló fotóimat egy képlékeny állagú, fehéres plecsnivel. Köszönöm, értem a célzást.


Mint már említettem, késve indultunk, ráadásul útközben is jelentős késést halmoztunk fel, így rövidebbre zártuk a napunkat, mint eredetileg terveztük, ezért hamar hazakolbászoltunk. Este még kipróbáltunk egy futószalagos szusibárt is (Yo Sushi), mert azt már régóta ki akartam próbálni, aztán nyugovóra is tértünk.

London - második felvonás

Reggelire megkóstoltam a marmájt, elvégre valahol ezt is el kell kezdeni, ha már egyszer angoléknál ébred az ember. Sőt, e frissen szerzett tapasztalat Új-Zélandon is jól jöhet még. Ez a marmite feliratú élesztőkivonat vegyes érzelmeket ébreszt a nem angolnak született emberekben. Na, én az igencsak sós, barbekjúszószra emlékeztető ízével együtt megkedveltem.

A reggeli után kényelmesen nekiindultunk a napnak. Azt hittük sétálunk egy kellemeset, de inkább amolyan turistanézésbe csöppentünk a Westminster Abbey környékén, majd a Big Ben mellett a Westminster bridge-en át, a London Eye körül kulminálva egy irdatlan tömegben. Hiába, Londonban egy felhőtlen hétvégi nap tonnaszámra termeli a turistákat. Ja, tényleg, mi is azok voltunk. Na mindegy. Illusztrációként egy nagy tömeg helyett mondjuk pont jó lesz ez a fallikus fényjáték a Westminster bridge-en...


Mielőtt megkezdtük volna a South Bank Walk-ot, még meglátogattuk a London Aquarium-ot, hogy majd rájákat simogatok. Helyette csak nézni lehetett őket, meg az intézmény sem volt akkora terjedelmű, mint gondoltam, ellenben turista itt is volt bőven, úgyhogy angolosan távoztunk.

A sétánkat street performereket leső tömegeket kerülgetve folytattuk, majd kissé magunk is belassultunk egy utcai antikváriumba belebotolva. Aztán elértünk egy csak gyalogosan használható hídhoz, a Millennium bridge-hez, amelyet megtapodtunk, mert miért ne, no és mert remekül ott ült a túlvégén a St.Paul's Cathedral, sőt, a híd északi végéhez közelebb egy Tower Bridge-t is megpillantottuk a sirály mögött.


A St. Paul's előtt aztán kipróbáltuk a jó öreg emeletes buszok egyikét, azt a fajtát, amin még hátul lehet csak fel-leszállni, s azzal utaztunk a Tower-ig. No, ez a Tower ez egy furcsa dolog, ahol szép nagy hollók is laknak, meg fekete szőröskucsmás őrök, meg yeomanok, meg ott van a sok-sok aranyból és drágakövekből összerakott koronázási ékszer, a hatalom és a gazdagság jelképei, egy vastag páncélajtó mögött berendezett kiállításon, amelynek a kijáratánál adományokat gyűjtenek a néptől. A fene sem érti ezt.


s ha még lehet tetézni, mindezen konfúziónk közben felnéztünk az égre, ahol meg kenguruk inzultáltak minket. Köszönjük, már csak ez hiányzott! Kicsit fáradtan, elcsigázva vonszoltuk magunkat tovább, a Tower Bridge irányába, ahol újra jobb kedvre derültünk, mert nézzétek csak, ránkmosolygott a híd!


Ennél több nem is kellhet egy napra, de mi azért még a nap lezárásaként ettünk egy igazi angol fish and chips-et, csak hogy teljes legyen, amit reggel elkezdtünk.

London - első rész

Most, hogy túl vagyunk az interjún, nekiveselkedtünk Londonnak is, úgy a magunk módján. A hétvégére már körvonalaztuk a túraútvonalunkat, de addig sem ültünk tétlenül.


Először a Regents park szarkáit és mókusait csekkoltuk, mert ugye hová is lennénk állatok nélkül. Miután meggyőződtünk róla, hogy mind rendben vannak, bevetettük magunkat a városi dzsungelbe is.


A közeli Camden town pont megfelelt ilyen célra. Külsőre egy megpiszkált punk és goth hangyabolyhoz hasonlít, ám az igazi érdekességet a piac szűk, kieső bazársorai adják. A hihetetlen mennyiségű giccs közt megbúvó értékekre rálelni külön élvezet. Ahogy pedig egyre beljebb sodródtunk a piac bugyraiba, egyszer csak azt éreztük, mintha már nem is a megszokott térben és időben lettünk volna, hanem hogy valahol, valamelyik obskúr kanyarban véletlenül a Harry Potter regényekből ismert Abszol útra tévedtünk volna, ahol a varázslók szerzik be a kellékeiket.


Ami fura, hogy fel sem tűnt az idő,no meg a pénz múlása: két órát biztosan eltöltöttünk kóválygással, miközben a pénztárcánk is apadt folyamatosan, és akkor még visszafogtuk magunkat.