Rapaura

A hétvégén egy hirtelen gondolattól vezérelve, valamint némi utánaolvasás után megkezdtük a Coromandel félsziget felfedezését, első körben egy egésznapos látogatás erejéig. A félsziget éppen olyan messze van Aucklandtől, hogy egy nap alatt oda lehessen jutni, ott néhány órát eltölteni, és még világosban visszaérni. Látnivaló ellenben akad több, mint bőven. Sűrű erdők, hegyek, völgyek, sziklás és homokos tengerpartok, különleges sziklaképződményekkel, és még hosszan lehetne sorolni, hogy mi az, ami miatt ennyire kedvelt üdülőhely, amilyen.

Az ide-oda kapkodást elkerülendő most csak egyetlen kert erejéig értekeznék róla. A messze híres Rapaura Water Gardens, a Coromandel félsziget kellős közepén, Tapu és Coroglen között található. Épp délidőben érkeztünk ide, így mindjárt kipróbáltuk a kert éttermét, amit egyáltalán nem bántunk meg, sőt, nagyon ízlett a főztjük, minden idelátogatónak örömmel ajánlom.

A finom ebédet ledolgozandó pedig nekiláttunk a kert felfedezésének.


Tényleg felfedezés volt, mert a buja, mégis rendezett vegetációban kacskaringózó ösvény minden kanyarban új meglepetést tárt elénk. Egy-egy kis szobrot, szökőkutat, vagy épp gyönyörű tavirózsákat.


A kertet teletűzdelték életbölcseletekkel, ami nem tudom mennyire jó vagy nem, mindenesetre a kis táblák nem rontják el az összképet, az erre épp alkalmas lelkiállapotban lévők pedig hosszan elmerenghetnek egy-egy kis üzeneten, a környezet bizonyosan elősegíti a merengést.



A kert végiből még egy páfrányos erdős, kicsit hosszabb ösvény is indul, ami pedig a Rapaura vízeséshez visz, ahol a szintén lehet merengni egy sort az élet értelmén, s ha mindezzel megvagyunk, a visszaúton újra megcsodálhatjuk a kertet, mielőtt elhagynánk a nyugalom eme zöld szentélyét.

Kertet olcsón

Adott egy kisebb kert, illetve a tervek szerint valószínűleg kertnek elképzelt, jelenleg elég sivár terület. A talaj nem éppen a növényeknek kedvez: tömör szürke agyag, az ásó is megszenved benne, tápanyag meg alig akad. Eső után ragad, egyébként meg a felszíne kiszárad és megtöredezik. A kivitelező a kertből kifelejtette a termőtalajt, az eddigi bérlők meg nyilván nem ezzel kezdték. Sőt, jómagam (szintén bérlő) sem fogok komoly összegeket talajjavításra fordítani.

Hogyan lehetne mégis aprópénzből szép kertet varázsolni?

Egyik leggyorsabb lehetőség a cserepekbe, tárolókba ültetés. Itt még talán egy kicsit bőkezűbb is az ember, mivel a cserepes növényt egyszerűbb költöztetni, ha arra kerülne a sor. De azért ne verjük magunkat adósságba. A cserép egyik tulajdonsága, hogy idővel ráun a gazdája. Ilyenkor jobb esetben meghírdeti trademe-n. Nekünk például a minap sikerült lőni két szép nagy terrakotta és tucatnyi kisebb műanyag cserepet, mindössze tíz dollárért. A virágföldet és a növényt nem sajnáltuk bele, így cserepenként több, mint duplaennyiért vettünk bele szép citromfát meg bokornak nevelhető cserjét, hogy miharamabb kert hangulatunk legyen.

De ettől még mindíg ott van az agyagos, inkább gazos, mint füves kert, ezzel is kell valamit kezdeni. Márpedig ha olcsón akarjuk megúszni, akkor az időbe telik. Sebaj, időnk pont akad is. Nézzünk hát néhány ötletet a talaj feljavítására:

Itt van mindjárt a kávézacc (coffee grounds). Ami a kávézóknak hulladék, a kertünknek remek talajjavító. Kávézója válogatja, de több is akad, amelyik szíves örömest adja oda a ledarált, lefőzött, így számukra már értéktelen kávézaccot. Külön előnye, hogy a kávé erős illata távol tart jónéhány élősködőt és kártevőt a kerttől.

Aztán ott a sok értékes tápanyag, amit eddig konyhai hulladék néven kidobtunk, pedig vannak olyan élőlények, akik szívesen átrágnák magukat rajta. Felmerül hát a kérdés, hogy ki ne szeretne egy saját gilisztafarmot?
Mert ugyan nem a legkedvesebb külsejű állatok egyikéről beszélünk, mégis megadják nekünk a háziállatokkal való gondoskodás, törődés örömét, miközben a konyhai hulladék sem a kukába kerül. Az ilyen furcsa hobbinak ad esztétikus és jól kontrollált keretet a Can-o-worms a hozzávaló komposztgilisztákkal. A giliszták nem büdösek, sem nem offenzívak, inkább csak nyirkos, sötét magányukban szeretik fogyasztani a speciális edényükbe bekészített konyhai maradékokat. A gilisztafarm beindítása eltarthat jónéhány hétig, de ha beindul, akkor a folyamatos folyékony tápanyagellátás mellett havi, kéthavi rendszerességgel egy egész ládányi príma táptalajt biztosít, s komoly gondozást sem igényel.

A fű és a gaz eközben folyamatosan növekszik, gyatra föld ide vagy oda. A füvet pedig nyírni kell, s az így keletkezett kerti hulladékból is lehet komposztot készíteni. A lenyírt fű, nyesedék gallyak, avar, stb. a hagyományos, szellőztetett komposztálás formájában előbb-utóbb talajlazításra is alkalmas lesz.

Most, hogy a talajt már kiveséztük, jöjjenek az olcsó növények. Nem lenne illő dolog a természet lágy öléből őshonos növényeket cibálni kertünkbe, de magot azt mindig gyűjthetünk, próbálkozni lehet. Jelenleg épp Kowhai-t próbálok hajtatni, de ősszel harakeke és pohutukawa, valamint számos vicces nevű növény magjait is begyűjtöm.

Eközben barátok, ismerősök kertjéből szereztünk üde, erős gallyakat mindenféle bokor és fa kinézetű növényről, amiket vízben tartva előbb-utóbb valami történni fog. Oleander, feijoa esetében például jó eséllyel meg fog gyökeresedni, ami aztán ültethető is lesz.

Az eredményekről, sikerekről majd szépen a maguk idején beszámolok, ha már lesz valami látványos is.

Ünnepeltünk

Ha már egyszer Boxing Day volt, meg szikrázó napsütés, akkor jól összejöttünk úgy egy tucatnyian Pappitóéknál, hogy megüljük az ünnepeket, ahogy azt kell, azaz úgy, hogy jól felfaltuk Pappitó töltöttkáposztáját, Márkék grillezett scsebabcsicsáját, s mindezt leöblítettük Whatever Zsuzsi banoffi pájjával és Pukkéék (azok mi vagyunk) epermisujával. Nyami nyami.

Külön pirospont jár Pappitónak a szervezésért, Adrinak pedig a személyre szabott apró, ámde annál kedvesebb karácsonyi ajándékokért, mind ötlet, mind pedig kivitelezés tekintetében! Mi például teljesen oda voltunk a mézeskalácsba öntött pukekó lábaktól! :)


Köszönjük a résztvevőknek, nagyon jól éreztük magunkat!

Kellemes Ünnepeket

Békés, boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasónknak!

Illusztrációként pedig szolgáljanak eme kedves karácsonyfadíszek, amikre Secima hívta fel a figyelmem...

Kiscsibe nagy lábon él

Az elmúlt héten le se vettem a szemem a Wildlife blog from New Zealand-ról, ahol épp egy elárvult pukekócsibe a főszereplő.

A kis szüttyögőt December 5-én találták, anyja tragikus autóbaleset áldozata lett, így most pótmamája (az említett blog írója) vigyázza lépteit.

Eleddig kiderült, hogy a kicsi pukekó nagy étvággyal bír és a leginkább lucernát, borsót, salátát, kukacokat és banánt eszik. S mivel egész nap dalol, Pavarotti (röviden csak Pav) lett a neve. Pöttöm termetéhez képest óriási lábaival nagyon gyorsan rohangál, a testbeszéde pedig nagyon kifejező.



Ezek után nem is csoda, hogy pillanatok alatt belopta magát gondozója (és a blog olvasóinak) szívébe.

Garázsszél

A mai kiwiangol nyelvleckénkben két kifejezést is meg fogunk ismerni.

Az egyik, a garage sale, ami nem az autók tárolására kijelölt helyiségben történő légmozgásra, de még csak nem is a külső oldalára vonatkozik, ahogy azt a kiejtésből gondolhatnók, hanem ez az egyik itt szokásos módja a feleslegessé vált dolgok gazdacseréjének.

Az általában egy hétre előre meghirdetett hétvégi időpontban az illető garázs és környéke megtelik mindenféle értékesítésre szánt dolgokkal. Az igazán jó vásárokat olyankor lehet elcsípni, amikor a tulaj tengeren túlra költözik, és minden dolgától meg akar szabadulni, lehetőleg még aznap. Ez mondjuk a ritkább.

Többnyire inkább bric a brac van meghirdetve. Na, erre kiváncsi voltam, hogy mi is lehet pontosan, úgyhogy megnéztünk egyet a minap. Nos, kéremszépen, a szabatos fordítás szir-szar, vagy talán méginkább bisz-basz volna. Ellenben egy-egy jópofa tárgyra azért rá lehet lelni, amolyan bolhapiac jelleggel, és apróért el is lehet vinni.

Szóljon hangosan az ének

Épp lusta vagyok alkotni, úgyhogy inkább szóljanak helyettem új-zéland énekesmadarai.

Beköltöztünk

Nem egész egy hónapja landoltunk újfent Auckland-ben, így már épp ideje volt valami rendes helyre költöznünk, amit tegnap le is tudtunk, jól. Pappitónak ezúton is köszönjük a segítő kezet, s üzenjük, hogy végül sikerült bepréselnünk a nyamvadt ülőgarnitúrát a bejárati ajtón.

Mostantól tehát Gulf Harbour egy csendes környékén egy kellemes, tágas belsőjű, kicsi kerttel és csodás kilátással bíró lakást amortizálhatunk. Íme, ezt látjuk a teraszról:


Az alapvető lakberendezési tárgyak zömére már sikerült szert tenni innen-onnan, így már az első napon is meglepően kényelmesen sikerült laknunk. Még azért egy-két dolgot el kell rendeznünk, ezek közé tartozik az internet is, ami természetesen még mindig ügyintéződés alatt van. Bíztató jel, hogy valamelyik szomszédnak szélesvásznú elérése van, amit onnan tudok, hogy a laptopom véletlenül rácsatlakozott a kendőzetlen wifijére. Sajnos ezek a véletlenek a netünk bekötéséig rendszeresek lesznek, de majd kiderítem melyik szomszéd lehet ilyen előzékeny, és viszek neki behűtött sört cserébe.

Ami az egyéb facilitásokat illeti, a kertet jelenleg csak a szomszéd macskája használja, az őkegyelme étkeztetésének végtermékén kívül csak csutkára nyírt fűvel kevert gaz van benne, így nagyon hamar beszerzünk néhány macskariasztó növényt, esetleg berendezést is, mert mégiscsak szarjon más ablaka alá, minket a madarak jobban lekötnek. Erre vonatkozólag találtam néhány jó tippet, amiket nem leszek rest kipróbálni.

Kumara

A helyi zöldségek közül a kumarával már régóta kisérleteztünk, most egy bejegyzés erejéig jól körbejárom ezt az édesburgonyaként, vagy Maori krumpliként is ismert köretnek valót.

A kumara alakra krumpliszerű gumókkal bír, bár a hagyományos burgonyánál lényegesen nagyobb gumókról beszélünk. A növény egy érdekes tulajdonsága, hogy nem csak gumóról, hanem tőosztással is szaporítható, így az elültetett gumókból előtörő erősebb hajtásokat levágva, földbe szúrva idővel újabb csokornyi gumóra lehet szert tenni. Figyelem, a kumarát nem szopogatjuk amíg kedves az életünk.

Eleddig a kumara három változatával találkoztunk, ezek pedig a lila (red kumara), a narancs (orange kumara) és az arany (gold kumara) névre hallgatnak (illetve hallgatnak ők mindenre, mert zöldségek, de így hívják őket). Nyilván nem otthon termeljük (bár végülis miért ne?), így a beszerzés folyamata a megtisztított gumók zöldségespultról való levadászásában merül ki. Árát tekintve szezontól és akciótól függően kilogrammonként 4-8 dollár között mozog, a három típus közel azonos áron kapható. Ezek első ránézésre csak a színükben térnek el, de a kisérletünk során kiderült, hogy egyéb paramétereik is különböznek.


A héj színe kissé megtévesztő, mert a lila kumara esetében, a másik két változattól eltérően nem a héjhoz hasonló árnyalatú belsővel találkozunk, hanem éppen ellenkezőleg, belülről ő a legvilágosabb. A lila és az arany kumara a hagyományos burgonyához hasonló keménységgel bír, míg a narancs kumara valamivel keményebbnek hatott nyersen. A belsőjük inkább a csicsókához hasonló, fásabb szerkezettel bír, mint a hagyományos krumplié.


A mai kisérletben sült kumarát (kumara chips) készítettünk, így célszerűen hosszúkás darabokra aprítottam a három gumót. Az igazi színük a feldarabolást követően, vízben ázva köszönt vissza a leginkább.


Ízét tekintve a lila kumara maradt a legközelebb az általunk ismert szalmakrumplihoz, bár annál sokkalta édesebb és laktatóbb. A narancs kumara le sem tagadhatja, hogy a kanadai sütőtök a példaképe, mind ízét, mind pedig puhább állagát és jellegzetes színét tekintve. Végül az arany kumara ízlelőbimbóinkat leginkább a sült szelídgesztenyére emlékeztette, még ha nem is annyira karakteresen.

Nyilván a felhasználási lehetőségek nem merülnek ki az olajban sütéssel, így főtt-, rakott-, tepsis-, és számtalan egyéb módon elkészített kumarát is el tudok képzelni. Az átlagos kumara gumó méretét és cukortartalmát tekintve pedig azt mondhatjuk, hogy egy gumóból akár két fő is könnyen jóllakhat. A mi háromgumós kisérletünkből például két étkezésre futotta.

Jó étvágyat!

Ti Point Zoo

A környéki újságot, a Rodney Times-t olvasva találtam rá a egy rövid cikkre, amely egy Hüllőkre szakosodott magántulajdonban lévő állatkertről szólt. A hely Új-Zéland egyetlen Hüllőparkjaként reklámozza magát, meg jól beígért alligátorokat, tuatarákat, egzotikus és új-zélandi gyíkokat, kaméleonokat, sárkányokat, teknőcöket, úgyhogy gondoltunk egyet, és jól meg is néztük mi van ott valójában.

Warkworth-től északra, Leigh települése mellett, a Goat Island-i tengeri rezervátumtól nem messze találtuk meg a helyet, ami első ránézésre építkezési területnek tűnt, de nem hagytuk magunkat megtéveszteni, mert már kívülről is látszott, hogy teknőcök és sárkányok biztosan vannak odabent a kerítés mögött.

A tulajdonos marketinget tanulhatna, mert egyrészt alig van kitáblázva, hirdetve a hely, másrészt a kert legszebb részeit jól elrejtették, a bejárat felől csak rozsdás kerítés és itt-ott töredezett betonjárdák voltak láthatóak.

De térjünk vissza a bentlakókra. Mindjárt a pénztár mellett, ahol a fejenként 15 dolláros beugrót kicsengettük, néhány új-zélandi szkinket és gekkót elszállásoló terráriumban jól megkereshettük a főszereplőket, majd megfigyelhettük az egyik zöld gekkót légyvadászat közben is.

A park bejárását egy rövid merre is menjünk eligazítás után ránk hagyta a tulaj, úgyhogy akkor neki is vágtunk, meglestük a sárkányokat ahogy a köveken napoznak.


Mellettük többféle szárazföldi teknőst is láttunk, olyanokat, mint az indiai csillagteknős, a mediterráneumból származó görög teknős, vagy épp a félelmetes nevű, ámde kedves arcú, kicsiny termetű párducteknős.

Innen egy vizesblokkot is tartalmazó, több terráriumot magába foglaló épület mellett vezetett az ösvény tovább. Itt a főszerep a felettébb mókás nézésű és járású kaméleonokra terelődött, ám a cuki kisteknősök is kivették a részüket a közönség szórakoztatásából.


Az ösvény lefele kanyarodott egy bozótosba, ahol több hasonló vitrines kisebb épületekben voltak a többi lakók, leginkább víziteknősök, meg szkinkek, illetve néhány kisközepes méretű tuatara (hidasgyík) is. A lejtőn lefele egy-egy tisztásról eközben csodás kilátás nyílott a közeli Little Barrier Island meredek hegyoldalaira.


Nagyobb hüllőt csak egy közepes méretű amerikai alligátor, valamint két kisebb óriásteknős formájában láttunk, rajtuk kívül pedig csak az állatkert arculatába szerintem legfeljebb alligátortáplálékként beleférő aprómajmokat nézhettünk meg.

Összességében egy kellemes órányi nézelődős sétának is megtette a vizit. Túl nagy dologra nem számítottunk, nem is volt, de a kis muris gekkók, teknőcök, kaméleonok miatt mindenképp megérte meglátogatni a helyet.

Pukekóklend

Már rég mutattam pukekókat, úgyhogy pont jól jön ez a Shakespear parkban készített kép, ami szerintem magáért beszél.

Mikulás felvonulás

Ha már December 6, akkor Mikulás, ha pedig Mikulás, akkor lessük meg a fehérszakállas, piros kabátba bújt öreget, nyár és napsütés ide-vagy oda. Karácsony közeledtével egymást érik a "Santa parade" névvel illetett felvonulások errefelé. A kisebb településeknek itt a remek alkalom, hogy megmutassák az arcukat, s érdeklődőket csalogassanak főutcájukba. A mi választásunk is egy ilyen felvonulásra esett, s így esett, hogy ma Helensville Mikulását lestük meg.


Helensville Auckland-től 60 kilométerre északra, a Kaipara öböl legdélebbi nyúlványának partján található, egy amolyan bio-ökohippi környék kellős közepén. Nem csoda hát, hogy a helyi szervezetek, iskolák, klubok, kocsijai közt több színes, békét és szeretetet hirdető alkotás is akadt.


A felvonulás egy nagyon vegyes dili, amolyan karneválszerű izé, s mint nagy helyi esemény, sokan kíváncsiak rá, a tündér és angyalruhába bújt gyerekek a karácsonyi fülbevalós anyukák és mikulássapkás apukák együtt ünneplik a közelgő karácsonyt, hevesen viszonozva a kocsikról cukorkákat szóró, szintén maskarás felvonulók integetését.


A huszonnéhány kocsis felvonulást egy rendőrautó és egy skótdudás menetelős zenekar nyitotta, majd sorra követték a színes, mókás kocsik, Rudolf-féle vörös szarvasaganccsal megtoldott pónilovak és bernáthegyik, kosztümös felvonulók, angyalok, tündérek, kalózok, sőt, még a dolláros bolt ázsiai táncosai is.


Részt vett rajta a tűzoltóság, a lovasiskola, a country klub, a mentők, a földmunkagép kölcsönző, az ingatlankereskedés, de még a szippantós cég is. Bezony, szippantós kocsi karácsonyi zoknival díszítve!


Mit is mondhatnék, dili a javából, legalább annyira farsang és reklám is, mint Mikulás felvonulás. S miután már minden helyi vállalkozótól kapott egy fricskát, végül mepillanthattuk a várva várt Mikulást is!


Kellemes ünneplést mindenkinek! Písz, bró!

Takahe naptár

A minap beugrottunk egy Mitre 10 áruházba, ami ilyen kertész, barkács és lakberendezési izé. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a pénztárnál találtunk egy "Takahe Calendar 2009" feliratú falinaptárt, ami a Mitre 10 által terjesztett, szponzorált karitatív kiadvány, amelynek megvásárlásával 3 kerek dollárral járultunk hozzá a Takahe madarak megmentéséhez.


A naptár telis-tele van helyes gyerekrajzokkal, Takahe fotókkal, és a Takahével valamint a megmentésére tett erőfeszítésekkel kapcsolatos információkkal, így elmaradhatatlan kelléke lesz háztartásunknak a jövő év során.

Nyárköszöntő csemege

December elsejével hivatalosan is beköszöntött a nyár a földgömb vidámabbik oldalán. A nyarat üdvözölni pedig mi mással lehetne, mint egy nagy adag friss eperből készült finomsággal.

Fogtuk hát a Stáhl Judit könyvekből ismert epermisu receptjét, s átültettük helyi viszonylatokra.


A hozzávalók így a következőképp alakultak:

a krémhez és díszítéshez:
- két doboz (750 g) FreshZone új-zélandi eper
- egy csomag (250 g) Tatua Farm márkájú új-zélandi mascarpone sajt
- fél csomag (100 ml) Anchor új-zélandi tejszín
- majdnem egy tábla (200 g) Cadbury's új-zélandi fehércsoki

a sziruphoz
- két darab KeriFresh új-zélandi citrom
- 10 dkg Chelsea új-zélandi kristálycukor
- 2 dl új-zélandi csapvíz

valamint:
- egy csomag Unibic márkájú ausztrál (sic!) Sponge Finger (ezt magyarul babapiskótának ejtik, és csoda, hogy találtunk itt egyáltalán ilyesmit)

Az elkészítés pedig a következőként alakult:
A vizet felforraltuk, majd a cukrot feloldottuk benne, a megmosott citromok héját belereszeltük, levüket pedig belecsavartuk a szirupba.

Ezek után az epreket megmostuk, megpucoltuk, kétharmadát felaprítottuk, a többit félretettük. A felaprított epret villával péppé zúztuk.


Ekkorra már csodás citrom és eper illat terjengett az egész lakásban, de ez nem tarthatott vissza attól, hogy a mascarpone sajtot belekeverjük az illatát ontó eperpépbe.


Hogy a hatást tovább fokozzuk, nagy nehezen belereszeltük a tábla fehércsokit az alakuló krémbe, hozzáadtuk a tejszínt is, majd jól elkevertük, hogy lehetőleg minél homogénebb legyen.


A félretett eperre ezután került sor, szépen hosszában felvágtuk a formás eperszemeket. A legszebbeket félretettük díszítéshez, a többi pedig ment a rétegek közé.


Most, hogy minden készen állt a végső fázisra, megkezdhettük a citrom és az eper finom összehangolását. A száraz ausztrál babapiskótákat belemártottuk a citromos szirupba, csak gyorsan, nehogy idő előtt megigyák az összes szirupot. Az ázott piskótadarabokból pedig szépen egy réteget raktunk a tálalásra kiszemelt edény aljára. Erre kentünk rá egy adag epres krémet, majd megspékeltük eperdarabokkal. Újra a citromos piskótáké lett a szerep, majd a krém és az eperdarabok jöttek egész addig, amíg el nem fogyott a piskóta.

A végén a maradék krémet mind rákentük a kupac tetejére, majd a díszítésre félretett szépséges eperszeleteket mandalisztikus formációban rendeztük el rajta.


Az így elkészült finomságot letakartuk és betettük a hűtőbe, hogy az ízei összeérhessenek néhány óra alatt.

Az epermisu elkészítése során egyetlen madárnak sem esett bántódása, ellenben nagyon finomra sikerült. Jó étvágyat, kellemes nyarat kívánunk!