Szivárvány Rugók

A Rotorua környékén töltött vasárnapunk másik állomása a Rainbow Springs kiwi wildlife park volt. A park elsődleges célcsoportja inkább az Új-Zélandra látogató külföldiek, mintsem a helyiek, így egy kicsit (de tényleg csak egy kicsit) túl van lihegve benne a turizmus (ööö, ezt jól megmondtam, tulajdonképpen a "szépenfésült" jellegre, a bazinagy szuvenyirboltra, meg a parkba belegyógyult, leginkább üdülőkomplexumra emlékeztető kávézós-vízeséses-teraszra próbáltam utalni).


Ha sikerült túlélnetek a kacifántosra sikerült első bekezdést, akkor mindjárt nézzük is meg, hogy miért érdemes mégis ellátogatni a parkba. Van ott például több röpde is, amikbe mind be lehet menni, így különböző csoportokba rendezett őshonos madárfajokkal oszthatjuk meg a légteret.

Az éjszaka működő kiwi röpdéről (hehe, a kiwi nem is tud repülni) ne kérdezzetek, mert csak napközben voltunk ott. Mindjárt utána viszont kereru (erdei galamb), tui és kakariki (kecskepapagáj) kombót tapasztalhatunk testközelből, ami egy - a mekegő kecskepapagájoknak köszönhetően - egyike a hangostárlatoknak. Íme a jópofa aprópapagáj pofija:


Miután kiörömködtük magunkat, tovább követtük a park ösvényét, ami hamarosan a keának szentelt "korai telepesek" témára berendezett röpde mellett haladt el. Itt nem sokat időztünk, lévén az előző parkban már megtapasztaltuk a madár közvetlenségét. Így esett, hogy a következő nagy röpdében találtuk magunkat, hat igencsak aktív kaka (szintén nesztorpapagáj) társaságában. Nagyokat repkedtek, no meg épp ebédeltek is odaértünkkor, valahogy így:



Velük egy röpdében lakott még néhány félénkebb szalagos guvat (ő a weka rokona volna) is, íme az egyik díszpéldány:


A továbbiakban volt még weka, meg mindenféle kacsák, pisztrángok, valamint a behurcolt állatfajok közül néhány háziállat, valabi, oposszum is, ezeket nem részletezném. Na jó, a tyúkanyók a fészekaljnyi kiscsibékkel nagyon helyesek voltak.

Zárásképp pedig itt egy épp virágzó kakabeak (papagájcsőr?) virág, a kaka röpde tőszomszédságából:

Expat kiwi

A nap híre: a Smithsonian állatkert idei újabb sikere egy most kikelt kiwimadár, amelyik így tovább gyarapítja az Új-Zélandon kívül élő kiwi kolóniát.


Cukiság a köbön!

Kakapó Auckland-ben

Szeptember 14 és 23 között az Auckland-i Állatkert egy különleges vendégnek ad otthont, aki nem más, mint Sirocco, a 12 éves, kézzel nevelt kakapó, egyike annak a 124 példánynak, akik hírmondónak maradtak ebből a csodálatos madárfajból.


Az esemény, amelyre elővételben jegyek válthatók, nyugodtan kijelenthetjük, hogy egyszeri, különleges és megismételhetetlen (na jó, a csillagok kedvező állása esetén rohadt mázlistáknak esetleg talán talán megismételhető, de erre ne apelláljunk), így aki csak megteheti, gyorsan foglaljon magának és családtagjainak jegyet az egyik esti látogatásra. A jegyeket ma reggel 9 órától lehet előjegyezni, s gyanítom, hogy nem fognak sokáig tartani, mert tavaly Nelson hatvanezres lakosságú városkájának hasonló eseményét több, mint ötezren látogatták meg, Auckland pedig másfélmilliós lélekszámmal bír...

Mi már bebiztosítottuk magunkat, szerda este ott leszünk, megnézzük a díszpintyet, izé, díszpapagájt!

Ti Point Zoo

A környéki újságot, a Rodney Times-t olvasva találtam rá a egy rövid cikkre, amely egy Hüllőkre szakosodott magántulajdonban lévő állatkertről szólt. A hely Új-Zéland egyetlen Hüllőparkjaként reklámozza magát, meg jól beígért alligátorokat, tuatarákat, egzotikus és új-zélandi gyíkokat, kaméleonokat, sárkányokat, teknőcöket, úgyhogy gondoltunk egyet, és jól meg is néztük mi van ott valójában.

Warkworth-től északra, Leigh települése mellett, a Goat Island-i tengeri rezervátumtól nem messze találtuk meg a helyet, ami első ránézésre építkezési területnek tűnt, de nem hagytuk magunkat megtéveszteni, mert már kívülről is látszott, hogy teknőcök és sárkányok biztosan vannak odabent a kerítés mögött.

A tulajdonos marketinget tanulhatna, mert egyrészt alig van kitáblázva, hirdetve a hely, másrészt a kert legszebb részeit jól elrejtették, a bejárat felől csak rozsdás kerítés és itt-ott töredezett betonjárdák voltak láthatóak.

De térjünk vissza a bentlakókra. Mindjárt a pénztár mellett, ahol a fejenként 15 dolláros beugrót kicsengettük, néhány új-zélandi szkinket és gekkót elszállásoló terráriumban jól megkereshettük a főszereplőket, majd megfigyelhettük az egyik zöld gekkót légyvadászat közben is.

A park bejárását egy rövid merre is menjünk eligazítás után ránk hagyta a tulaj, úgyhogy akkor neki is vágtunk, meglestük a sárkányokat ahogy a köveken napoznak.


Mellettük többféle szárazföldi teknőst is láttunk, olyanokat, mint az indiai csillagteknős, a mediterráneumból származó görög teknős, vagy épp a félelmetes nevű, ámde kedves arcú, kicsiny termetű párducteknős.

Innen egy vizesblokkot is tartalmazó, több terráriumot magába foglaló épület mellett vezetett az ösvény tovább. Itt a főszerep a felettébb mókás nézésű és járású kaméleonokra terelődött, ám a cuki kisteknősök is kivették a részüket a közönség szórakoztatásából.


Az ösvény lefele kanyarodott egy bozótosba, ahol több hasonló vitrines kisebb épületekben voltak a többi lakók, leginkább víziteknősök, meg szkinkek, illetve néhány kisközepes méretű tuatara (hidasgyík) is. A lejtőn lefele egy-egy tisztásról eközben csodás kilátás nyílott a közeli Little Barrier Island meredek hegyoldalaira.


Nagyobb hüllőt csak egy közepes méretű amerikai alligátor, valamint két kisebb óriásteknős formájában láttunk, rajtuk kívül pedig csak az állatkert arculatába szerintem legfeljebb alligátortáplálékként beleférő aprómajmokat nézhettünk meg.

Összességében egy kellemes órányi nézelődős sétának is megtette a vizit. Túl nagy dologra nem számítottunk, nem is volt, de a kis muris gekkók, teknőcök, kaméleonok miatt mindenképp megérte meglátogatni a helyet.

Budapesti Állatkert

Most vasárnap előtt utoljára öt éve voltunk a Budapesti Állatkertben, s azt kell mondjam, hogy az elmúlt öt évben nagyon sokat fejlődött, ami mind a lakók, mind pedig a látogatók előnyére szolgál.

A mostani vizit leginkább a kicsi orrszarvú miatt volt, mert annyira cuki, hogy még, ugyanakkor belőle láthattuk a legkevesebbet, elvégre mégiscsak legyen nyugalma, de akkor is, na. Most, hogy ezt jól megmondtam, jöhetnek a többi kedvencek is.

A Pálmaházban kezdtünk, amit most először sikerült meglátogatnom, mert eddig, amióta csak eszemet tudom, mindig zárva volt, amikor épp ott jártam. November elejéhez képest rendesen befűtöttek odakinn is, a pálmaházbeli fülledt trópusi hőség azért így is ütött. Ezt viszont sikeresen kárpótolta a szebbnél szebb, fényes tollú madarak közelsége. Bár a metálkék tollú seregélyek és társaik, valamint a tukán sem kutya, a szemünket mégis leginkább a skarlát íbisz kötötte le.



A pálmaház hősége után maga volt a felüdülés a trópusi akvárium, ami pont a pálmaház alatt van, s ahol rég látott ismerőseinket, a korallzátonyok szebbnél szebb színekben és formákban pompázó halait tekinthettük meg több, szépen berendezett akvárium üvegén keresztül.

Sétánkat a tarvarjak irányában folytattuk, majd miután megnéztük őket, a hangos madárfüttytől vezérelve lecsekkoltuk a kacagójancsi (kookaburra) és társainak röpdéjét is. Itt láttunk még haverkodós csókát, sünt (tudom, hogy nem madár!), valamint egy felettébb kérdő tekintetű gémet.



A fókamedencéhez pont etetéskor értünk, úgyhogy jól megnéztük a fókakoma mutatványait, amit egy krónikus beszédkényszertől szenvedő látogató folyamatosan, monoton élőszóban is tolmácsolt a körülötte álló családjának, meg azoknak, akik még hallották őt egy tíz méteres körben. Valahogy így hangzott: "...nézd, visszaviszi a labdát a gondozónak, most kiugrik a vízből, jé, ott vannak Szandráék a túloldalon, nézd, megeszi a halat, amit a gondozótól kapott. most beugrott a medencébe a halért, előjött a túloldalon, és ugyanúgy jár, ahogy a gondozója, nézd, ott vannak Szandráék, pont szemből látják, most megint beugrott a vízbe, a gondozó meg megint adott neki halat, nézd, ott vannak Szandráék, sziasztok, nagyon ügyes ez a fóka, nézd, hogy elkapta azt a halat is...". Na, mi valahol itt adtuk fel, majd barátkozunk vadon élő fókákkal máshol.

Megnéztük ellenben Délkelet Ázsia mindenféle gerléit meg lóripapagájait, majd az állatkert túlvégéhez közeledve a zsiráfok, antilopok kifutóját, ahol ezúttal gólyák pózoltak, és egy hangos gyöngytyúk banda portyázott fel-alá.



Volt ott még marabu, meg még sorolhatnám mennyiféle szép madarak meg nem madarak (mint például a felettébb muris katta makik a majomház előtti kifutón), de úgyis csak a képeket néztétek, úgyhogy nem teszem. Lényeg a lényeg, hogy kellemesen telt az időnk, és jókedvűen jöttünk el az állatkertből.

London ZOO

A London ZOO a Regents Garden és a Primrose Hill határán lakó állatkert, kicsinek nagy, a város méretéhez képest viszont meglepően kicsi. Zárás előtt szűk két órával érkeztünk ide, így megpróbáltuk célirányosan megnézni a létesítményt, ami esetemben a madarakat jelenti, meg azokat az állatokat, amelyek pont két röpde közt laknak.


Az afrikai madaras röpde sajnos pont zárva volt, így csak a rácson keresztül nézhettük a színes, hangos madarakat. Egy kicsit odébb viszont már rácsmentes környezetben kukkoltuk a flamingókat és pelikánokat, amelyek egyetlen állatkertből sem hiányozhatnak, rózsaszín tollazatukkal és éktelen szónoklataikkal egyetemben.


A viktoriánus madárház előtt az óra, amiről már írtam, épp nem üzemelt, ennek ellenére vicces volt élőben látni. A madárházban leginkább trópusi madarakkal ismerkedhetünk közvetlen közelből, ám maga az épület kicsit szűkösnek hat. Ennek ellenére lakói nem érezhetik rosszul magukat, mert két kis tukán csibét is láttunk. Na, ők önmagukban is viccesek, ahogyan aránytalanul nagy szemük a tukántól megszokottnál kisebb csőrrel párosul.


Bár nem madár, az óriás hangyász mégis kedvencnek számít, így tettünk a kedvéért egy kitérőt. Sajnos csak a nedves nóziját láttuk, de az is nagyon cuki volt. A szomszédos placcon a pingvinek etetésére épp időben érkeztünk, így végignézhettük e bohókás madarak totyogását, ahogy próbálták utolérni a gondozót, akinél a halak voltak, majd ott toporogtak előtte, hogy még-még.


Záróra előtt még épp maradt időnk a hüllőházra, amiben sok mérges kígyót, meg kevésbé mérges teknősöket, leguánt, szkinket csodálhattunk meg terráriumaik üvegének biztonságán keresztül. Még néztünk volna több állatot is, de sajna ekkorra kifutottunk az időből...

Röviden ennyi volt a látnivaló. Ígérem holnap sokkal érdekesebb dolgokról fogok írni.

A madarak ideje

A mai téma ugyan nem új-zélandi, de a benne szereplő madaras történet miatt nem bírtam nem írni róla.

Tim Hunkin weboldalán olvashatunk egy a London ZOO legöregebb épülete, a trópusi madarak háza mellé, megrendelésre készített vendégcsalogató kütyüről, ami történetesen egy amolyan óramű, amely a viktoriánus kor természet felett érzett mindentudása előtt tiszteleg.

Ahogy az az alábbi videóból is kiderül, a 8 hónap alatt összerakott szerkezet nem kevés fejtörést okozhatott tervezőjének és kivitelezőjének. A weboldalán további érdekes részletekről is olvashatunk az építés különböző fázisairól.

Auckland ZOO

Tegnap jól kihasználtuk a szép napos időt, s tettünk egy kört az Auckland-i állatkertben. Habár eleinte volt egy kis fenntartásom azzal kapcsolatban, hogy mennyire lesz érdekes a vadon élő állatok után bezártakat megfigyelni, ezt hamar eloszlatta az állatkert tágas, mind állat- mind pedig látogatóbarát kialakítása.

Mindjárt a kiwiházzal kezdtünk, csak mert ott volt a bejárat mellett. A már a szokásosnak mondható vöröses gyenge fényben kerestük a gömböc madarakat, ám úgy tűnik épp aludni voltak. Ugyanez volt a helyzet a kea, majd később néhány import faj, mint például a szumátrai tigris esetén is. Lehet, hogy korán érkeztünk, de inkább arról lehet szó, hogy az állatok kényelmesen tudnak aludni a lakosztályukon.

Az ausztrál részen aztán már testközelből lehetett emut nézni. Ez egy nagytestű, rendkívül fésületlen fejű és muris tollazatú jószág, nem éppen okos ábrázattal, ráadásul meglepően mély hangon tud morogni. Szintén itt lehet megcsodálni a szószátyár lóripapagájok színes tollazatát is, majd még néhány igen érdekes ausztrál madárfajt (kookaburra, kakadu, pintyek és még sokan mások).

Az afrikai szavannát bemutató rész egész jó kialakítással is bír, így magasabbról is megtekinthettük a zsiráfokat, zebrákat, orrszarvúkat, struccokat, antilopokat. Külön helyen laknak a közkedvenc szurikáták. Ami nem megszokott dolog, hogy az elefántok mellé még pukekók is beköltöztek, ami felettébb érdekes kombináció, lássuk be.



Az igazi gyöngyszemek viszont csak ezután jöttek: a fókamedence felülről, és víz alól (üvegen keresztül) is remek alkalmat adott újra megcsodálni a vadonban már megismert kedvenceinket. A fókák szomszédjában pedig kicsi kék pingvinek laknak, akikkel eddig még nem sikerült összefutnunk, így ma újabb őshonos madárfaj került fel a már látottak listájára.

A nap csúcsa pedig egyértelműen az őshonos állatvilágot bemutató húszperces előadás volt, ahol egy igazi kiwimadárral találkozhattunk pár perc erejéig, méghozzá olyan fényviszonyok közt, ahol még kényelmesen fotózni, videózni is lehetett, és ránézésre a madár sem bánta a dolgot. Amikor aztán megunt minket, fogta, és beszaladt a színpad mögé.

Ez a kiwis találka már csak azért is nagy szám, mert a kiwi éjszakai állat, így világosban gyakorlatilag esélytelen vele összefutni. Hát itt végre sikerült.

Kiwimadár számüzetésben

A Washington D.C.-beli Smithsonian National Zoo az egyetlen olyan hely Új-Zélandon kívül, ahol a nagyon ritka Északi Szigeti Barna kiwimadárral lehet találkozni. Sőt, Március 7 óta egy újabb csibével gyarapodott a kis expat populáció.



Az újkeltű (merthogy ugye a madarak nem születnek, hanem kikelnek) kiwi csibének ugyan még nincs neve, de egy webkamerán keresztül lehet majd figyelni minden mozdulatát, így szerintem a Truman név pont megfelelne neki.

Hírnév ide vagy oda, a kismadár soha nem láthatja meg őseinek földjét. Azt ugyanis bioszekuritisek őrzik a külföldről származó (nem embernek kinéző) élőlények elől, amelyek mindegyike biológiai kockázatot jelent a törékeny ökoszisztémának.

A tényeken túl egy kicsit azért mégiscsak irónikus, hogy pont az ember nem engedi be a kiwi madarat Új-Zélandra, méghozzá biológiai kockázatra hivatkozva. A kiwi madár szemszögéből nézve ennél nagyobb pofátlanságot el se tudnék képzelni.

Isten állatkertje

Volt ma egy elég rossz hír a sajtóban, itt meg itt. Aki eddig még nem látott Keát élőben, az mostmár Budapesten nem is fog, pedig keddig megtehette volna a Fővárosi Állatkertben.

Volt az állatkertnek ugyanis három Kea madara egy nemzetközi program keretében, abból a 140 Keából, amelyek 44 állatkertben szétszórva lennének hivatottak emelni e ritka Új-Zélandi madárfaj egyedszámát.

Aztán valami elfuserált, zavart elméjű, önjelölt herpetológus hozta a megunt kétméteres tigrispitonját, ami mellesleg veszélyes kígyófaj, így tartása is engedélyköteles, és "szabadon eresztette", mindezt hol máshol, mint az állatkert madárházában. Ha az volt a célja, hogy élelemben gazdag környéken hagyja kígyóját, akkor azt elérte. A piton ugyanis nem unatkozott, az első ott töltött éjszakája során megfojtotta mindhárom Keát, és épp enni kezdte volna az egyiket, amikor az állatkerti gondozók rátaláltak.

Az ilyen agyatlan, barbár tettről sajnos más nem jut eszembe, csak az a mondás, miszerint nem az a baj, hogy nagy az Isten Állatkertje, hanem az, hogy túlságosan is alacsony a kerítés. Ezúton kérnék meg minden idiótát, aki divatból tigrispitont tart otthon, hogy ha megunta a kígyóját, inkább saját hálószobájában eressze szabadon, lehetőleg úgy, hogy előtte kiéhezteti a dögöt, mert ezzel nagy szolgálatot tenne Földünk élővilágának minőségbeli javítása érdekében, és ezen cselekedete által még akár értelmet is nyerhetne az amúgy elfuserált élete.

Bezár a röpde

A napokban zárják be az Aucklandi Állatkert röpdéjét, hogy a helyén egy sokkal nagyobb, összetettebb kiállítást alakíthassanak ki. Ahogy az a hírekből is kiderül, a madarak nem könnyítik meg a röpde kiürítését....

Igencsak trükkös feladat összeszedni egy röpde összes lakóját. De most nincs mese, az Aucklandi Állatkert 50 méter magas röpdéjét ki kell üríteni, mielőtt végleg bezárnák szerdán.

A megoldást a 45 őshonos madár befogására a finom csalétkekkel, kesudióval és az őshonos Puha növénnyel megrakott kalitkák hozták. No persze így sem egyszerű a feladat, mivel némelyik madár nem akart lejönni a magasból, amikor látta, hogy a barátait odalenn csapdába ejtették. A személyzet viszont nagyon rafinált és türelmes, és nagyon étvágygerjesztő finomságokkal tud előrukkolni.

A 15 éves röpde helyére fog kerülni a "Te Wao Nui", azaz Az Élő Birodalom, az állatkert eddigi legnagyobb vállalkozása. A 16 millió dolláros projekt öt őshonos növényeket és állatokat tartalmazó ökoszisztémát fog bemutatni, azok kultúrális vonatkozásában, közel 2 hektáros területen. Az öt ökoszisztéma a Tangaroa (óceáni élet), Te Ao Kohatu (szigetvilág), Wai Maori (természetes vizek), Tane Mahuta (az erdő) és Te Waka a Maui (Déli Sziget) lesznek. Az erdei ökoszisztémában egy éjszakai pavilon is lesz a Kiwi és más éjszakai állatok bemutatására.

Mivel az ökoszisztémákat a maguk teljességében alakítják ki, a látogatók a valóságos Új-Zélandi élőhelyek élményét élhetik majd át a város elhagyása nélkül. Ez egy egyedi lehetőség lesz a nyilvánosság számára az őshonos fajok hihetetlen változatosságának megismerésére. A Te Wao Nui 75 madár, hüllő, kétéltű és puhatestű fajt, valamint több, mint 100 növényfajt fog bemutatni, némelyikük jelenlegi kiállításokból kerül majd át.

Az építkezést jövő Márciusban kezdik meg, és 2010-ben fogják befejezni. Addig pedig a bezárásra váró röpde lakói az állatkert kisebb röpdéiben fognak lakni.

Kitartás, madárkák, már csak két és fél év, és elkészül a tágas lakhelyetek mindenki örömére!

Otorohanga - kiwiház

Egy amúgy jelentéktelen kis Északi szigeti település, Otorohanga ad helyszínt egy egész remek kis madárparknak. No léptékekben semmi nagyra ne tessék gondolni, de azért mindenképp érdekes helyszín a madarak kedvelőinek.

A madárpark egyik fő attrakciója a kiwiház, ami azért nagy szám, mert itt nappal is lehet kiwiket aktívkodni látni. A kiwik (most itt a furi madarakra gondolok, nem Új-Zéland összes lakosára) ugyanis a természetben éjszakai életet élnek, mindösszesen négy órát aktívak egy nap, az idő többi részében nem sokban különböznek egy kitömött kiwitől. A madárházban ezért azt a trükköt alkalmazzák, hogy egy nagyobb zárt pavilonban mesterséges megvilágítással csinálnak éjszaka nappalt, és nagyon halvány fénnyel nappal holdfényes éjszakát. S mivel a nyitvatartási idő napi nyolc óra, mindezt két műszakra osztják, így két adag kiwimadár van, egy délelőtti és egy délutáni műszak.

A pavilonban viszonylag hamar hozzászokik az ember szeme a gyenge fényhez, és már lehet is keresni az üveg túloldalán a kiwiket. Fotózás kizárva (vakuzni szigorúan tilos), videózáshoz pedig ajánlom a SONY féle 0-luxos marslakózöld inframegvilágítós éjszakai üzemmódot, azzal talán látszani is fog valami a képen (ha más nem, a piros felvételt jelző led üvegről visszaverődő fénye). De leginkább hagyatkozzunk a szemünkre. Ezek a kis madarak nagyon viccesen szaladgálnak fel-alá és matatnak az aljzaton. két erős, tömpszli lábuk, egy nagy gombóc testük, és egy kis gombóc fejük van, rajta egy szívószálhoz hasonló csőrrel. Szárny nuku, repülés kizárva.

Miután jót nevettünk e madár anatómiáján, megnéztük a park többi részét is. Van egy tavas-mocsaras rész is, ahol leginkább kacsákat és Pukekókat(!) lehet látni, majd kisebb kalitkákban néhány tengerparti madárfaj következik. További nagyobb szám még a Kea, ami egy a Déli szigeten őshonos nagytestű, rendkívül intelligens papagájféle, ami nagyon fontosnak érzi, hogy mindent darabokra szedjen erős csőrével. Ez a tulajdonsága amúgy nem a bezártság miatt fejlődött ki, mert a vadonban ugyanezt teszi. Simán csak rendkívül kiváncsi természetű.

Végül van még egy nagyobbacska zárt röpde, amelyikbe be lehet menni, és így egy kis erdőben találtuk magunkat, ahol többféle madár is lakik, őket így közvetlen közelről lehet jól megnézni. Van itt nagytestű erdei galamb, több kisebb madárkák, fürjek, kacsák, stb. Itt is lehet időzni egy kicsit. Innen már csak a szuvenírbolt van hátra, az viszont nem nagy szám, de adományokat lehet nyugodtan hagyni, attól nem lesz rosszabb a madaraknak.

Összességében a hely hamar végignézhető, és értelemszerűen inkább azoknak ajánlom, akiket a madarak le tudnak kötni, így nyugodtan lehet tervezni mást is aznapra.