Üdvözletem

Müzliék, izé, Müzliék velkám tu nyúzéland!

Ünnepeltünk

Ha már egyszer Boxing Day volt, meg szikrázó napsütés, akkor jól összejöttünk úgy egy tucatnyian Pappitóéknál, hogy megüljük az ünnepeket, ahogy azt kell, azaz úgy, hogy jól felfaltuk Pappitó töltöttkáposztáját, Márkék grillezett scsebabcsicsáját, s mindezt leöblítettük Whatever Zsuzsi banoffi pájjával és Pukkéék (azok mi vagyunk) epermisujával. Nyami nyami.

Külön pirospont jár Pappitónak a szervezésért, Adrinak pedig a személyre szabott apró, ámde annál kedvesebb karácsonyi ajándékokért, mind ötlet, mind pedig kivitelezés tekintetében! Mi például teljesen oda voltunk a mézeskalácsba öntött pukekó lábaktól! :)


Köszönjük a résztvevőknek, nagyon jól éreztük magunkat!

Pukekó pie

Vasárnap igazi, ünnepi pukekós vasárnap volt, amit stílusosan pukekós pitével ünnepeltünk meg Imma néniéknél.

Mielőtt elborzadnátok, nem, nem a töltelék volt pukekó, hanem a pite mintája. A töltelék meggy volt, s így is nagy riadalmat okozott a pite felvágásakor előtörő vörös meggylé. Ezen aggodalmak ellenére a pite kifejezetten finom volt, naná, Imma néni sütötte nekünk, pukekóknak.



A minta olyan jól sikerült, hogy persze megkérdeztük, hogy ezt tényleg Imma néni csinálta-e, mire mondta, hogy nem, leugrott a sarki fűszereshez, és vett pukekó alakú sütiformát. Ez így már sokkal hihetőbb volt, úgyhogy nem firtattuk tovább a kérdést, hanem csipegettünk szorgalmasan.

A süti felvágása közben érkezett a hír, miszerint is megszületett az unokahúgom, Emese, akit azon nyomban tiszteletbeli pukekónak kiáltottunk ki.

Na, így telt a pukekós vasárnapunk, köszönjük minden résztvevőnek!

A kakapó vitte el az idei pálmát

Miközben Új-Zélandon épp a Méhkas új dolgozóiról szavaznak, megjelent a madaras szavazás eredménye is, mely szerint idén a kakapó lett az év madara. Ezúton is gratulálunk neki!

Most már elmondhatom, hogy én a kokakóra szavaztam, aki harmadik lett, de a kakapó méltán mászhatott (merthogy repülni azt nem tud) a dobogó legfelső fokára. Nincs még egy ilyen helyes, ritka, különleges, ekcentrikus papagáj, mint ő.

Valamit már sejthetett a magyar sajtó is, mivel a geo magazin novemberi számában egy négyoldalas cikk szól a kakapóról. (Szolgálati közlemény: Műzli, köszi, hogy a tegnapi kapuccsínózásra elhoztad a cikket, no meg a forró csokit is köszi!)

A szavazás győztesének tiszteletére íme egy 2003-as rövidfilm róla:

Imma néne pipije

A hétvégén jól összejöttünk Imma néniékkel egy kellemes tópartra néző kétnapos, barbival spékelt punnyadás erejéig. Muszáj volt gyakorolni ezt a műveletsort, nehogy kultúrsokk érje Imma néniéket, amikor majd Új-Zélandon csak az élet ráérősebbik oldalával szembesülnek.

No, a barbizáshoz viszont alapanyag is kell, így Imma néne rajzolt egy pipit, amit aztán annak rendje és módja szerint ráaprítottunk a grillsütőre. A receptet és a sütés menetét majd Imma néni publikálja, a csiberajzolatot viszont addig is megcsodálhatjátok, íme:



Update:
Nem is kellett sokat várni, Imma néni már közzé is tette a receptet. Olvassátok vidáman!

Már-majdnem-kiwi-blogger csúcs

A hétvégén találkoztunk Immacolataékkal, jól. Már egy ideje kergetőztünk a kibertérben, így épp ideje volt személyesen is megismerni egymást.

A "vadidegenekkel" való, interneten keresztül egyeztetett találkozásoknak két kimenetele lehet: az egyik, hogy kiderül, hogy az illető egy pszichopata, a másik, hogy az illető jó arc. Nos, szerencsénkre az első változatnak a gyanúja sem alapozódott meg, így végül jó arcokkal beszélgethettünk kellemes környezetben. A csevely közben persze az is kiderült, hogy a lányok gyerekkorukban kereken egy utcányira laktak egymástól, így akár még ismerhették is egymást. Mert ez egy olyan világ, ahol mindenki ismer mindenkit, csak még nem tud róla. Akiket pedig senki sem ismer, azokat a pszichopaták eszik meg reggelire, úgyhogy tessék ismerkedni.

Aztán jól megbeszéltük, hogy ki mit is csinál pontosan, és mik a konkrétabb tervei. Mert ezeket a dolgokat, sok-sok információéhes érdeklődő bánatára, nem nagyon szeretjük kiteregetni a nagy nyilvánosságnak. Talán épp azért, mert fontos dolog az anonimitás, és ezzel a magánélet nyugalmának megőrzése. Aki ismer minket, az úgyis tudja archoz kötni azt, amit leírunk, a többiek pedig, hát érjék be a sok-sok nem megszemélyesített információval.

Immacolata célja a bloggolással egyébként nagyon nemes: azért írja le a leírtakat, hogy ezáltal másoknak segíthessen kicsit belelátni abba, hogy mivel jár egy ilyen uccuneki Új-Zéland kaland, egészen annak a kezdeteitől. Ezzel szemben én csak azért írok, mert unalmamban elkezdtem, aztán belejöttem, s kiderült, hogy ha komolytalan dolgokról van szó, akkor be sem áll a billentyűzetem.

Persze jól kitárgyaltuk a blogjaink nevét is. Immacolata esetében a "balratarts" ugyanis a balos közlekedésre, nem pedig politikai beállítottságra utal, amire reflexből gondolnánk. Az én esetemben pedig, így utólag, miután megtudtam, hogy a képernyő túloldalán pukikaki-nak becéznek, már lehet, hogy óvatosabban választanék, de mostmár nincs mit tenni, a Pukekó Kaka név kötelez :)

Összességében tehát jó társaságban, kellemesen múlattuk az időt, ami talán kicsit túl gyorsan is telt, úgyhogy részemről máskor is bátran fussunk össze. Beszélni mindig lesz miről.

Találkozások

A tegnap esti programunk egy kellemes dumcsizás volt a Csanád és Kriszti jelenlétével fémjelzett találkozzunk és ismerkedjünk rögtönzött, 15 fősre kerekedett rendezvény keretében. Ahogy a mellékelt kép is sejteti, a helyszín - egy technikai malőr miatt - végül nem az eredetileg tervezett Telihold volt, sőt, a Budapesti forgalmi helyzetet már elfeledő Csanádék is valamivel hét után érkeztek, de ez nem jelenthetett akadályt a megjelenteknek.

Milyen vicces, hogy a külhonból hazalátogató vendégek végül egy Alma Mater nevű étteremben kötöttek ki...

Külön köszönet Csanádéknak, hogy belezsúfoltak egy ilyen ismeretlen-ismerősös találkozót is a nem éppen pihentető programjukba. Kicsit zsákbamacska volt, hogy kivel, kikkel találkozunk látatlanban, aztán persze kiderült, hogy a fél társaságnak van több közös ismerőse is. Esett még szó többek közt kultúrsokkról, Új-Zélandi mindennapi dolgokról, vízumügyekről, munkalehetőségekről, látnivalókról, személyes történésekről és tapasztalatokról, ahogyan azt várni lehetett. A főbb témák az Új-Zélandi konyha ízei (illetve azok hiánya), valamint az Új-Zélandi lakások szigetelésének és fűtésének kérdése (ugyanis ezek is jellemzően hiányoznak, amitől sokak fáznak rendesen). A nem teljesült álmok témakörből a kedvencem a kéményseprő története volt, aki Aucklandben próbált állást találni (merthogy kémény az nem sok van arrafelé...).

Dumcsi közben felmerült ötletként valami online-kereskedéshez hasonló hozok-viszek piac, ahol az Új-Zélandon tartózkodó hazánk fiai körében tartós hiánycikknek számító, de legálisan behozható dolgokat (pl. piros arany, vegeta, stb.) előjegyezhetnék az arra vágyók, hogy az épp utazni készülőknek legyen ötletük, hogy mivel töltsék ki bőröndjük üresen maradt részeit, és viszont, mindenki örömére. Az ötlet persze még finomításra vár, de sokban könnyíthetné az állandó ellátást mindkét irányban, úgyhogy gondoltam feldobom ide megvitatásra.

Az idő hamar elszállt, este tízkor már zárták is a helyet, így hát feloszlott a rögtönzött Új-Zélandi - Magyar blog csúcstalálkozó. Kriszti szerint a következő Aucklandben lesz megtartva, úgyhogy akkor ott (biztosan) találkozunk...