2008. augusztus 31., vasárnap

Kaleidoszkópukekó

Annak, aki unatkozik, vagy épp nincs ihlete komolyabb témáról írni, pont jól jöhet ez a webes kép kaleidoszkóposító alkalmazás. Nekem is pont jól jött :)

Még biztos nem láttatok ilyet, úgyhogy most tessék csodálkozni, mert egy csibéjét etető pukekó kaleidoszkópon keresztül valahogy így nézne ki:

2008. augusztus 28., csütörtök

Madarak mindenhol

Nem szoktam odalenni a kéretlenül továbbított "vicces" levelektől, de most jött egy konkrét, ami pont tetszett. Ugye épp a médium sajátosságából adódóan nehéz ellenőrizni, hogy a kép valós helyzetet ábrázol, vagy csak kamu, de attól még nem veszít az értékéből.

A levélben több variáció volt iskolai feladatként kiadott tudományos projektek sajátos, amolyan gyermekien kreatív értelmezésére és kivitelezésére. A kedvenc az alábbi volt:


Az olvasható szöveg magyarul valahogy úgy hangzana, hogy:

Madarak: k*rvára ott vannak mindenhol
Kérdés: Vannak-e madarak?
Feltevés: Madarak fostalicskaszámra vannak a világban.
Változók: Madarak, madáretetők, madárfürdők száma
...

A lényeg a poszter egyértelmű üzenete, hogy mindenben van madár, akár tudományosan, akár cifrán szólva közelítjük meg a kérdést.

U.I.: ez a bejegyzés most épp remekül tükrözi a lelkiállapotomat, amiért ezúton is elnézést kérek.

2008. augusztus 24., vasárnap

Bluegrass

A cím akár azt is sugallhatná, hogy country zenéről lesz szó, pedig (bocsi Imma néni, de) nem, csak az örökzöld (izé, kék) pukekó téma kerül elő megint. A felettébb zavaró asszociációt a Pukekó magyar nevének (t.i. Kék Fú) ékezetlen változata és a Kék Fű (angolul blue grass) hasonlóképp csonkított formája közti erős hasonlóság okozta.

Ettől függetlenül az oiseaux.net Kék Fú-nak dedikált oldalán sok szép pukekó képet lehet megcsodálni.


Kellemes nézelődést, zenehallgatást és szabad asszociációt kívánok!

2008. augusztus 21., csütörtök

Majd legközelebb

A Goldenblog 2008 helyi.érték kategóriájában megkerültek a 10 legjobbak. Pukekó ugyan nem jutott közéjük, ellenben Csanád Subdimension-ja továbbra is a ringben van, Új-Zéland színeibe öltözve. A pukekók drukkolnak neki.

2008. augusztus 19., kedd

Imma néne pipije

A hétvégén jól összejöttünk Imma néniékkel egy kellemes tópartra néző kétnapos, barbival spékelt punnyadás erejéig. Muszáj volt gyakorolni ezt a műveletsort, nehogy kultúrsokk érje Imma néniéket, amikor majd Új-Zélandon csak az élet ráérősebbik oldalával szembesülnek.

No, a barbizáshoz viszont alapanyag is kell, így Imma néne rajzolt egy pipit, amit aztán annak rendje és módja szerint ráaprítottunk a grillsütőre. A receptet és a sütés menetét majd Imma néni publikálja, a csiberajzolatot viszont addig is megcsodálhatjátok, íme:



Update:
Nem is kellett sokat várni, Imma néni már közzé is tette a receptet. Olvassátok vidáman!

2008. augusztus 18., hétfő

Goldenblogról Érkezőknek

Kicsit több, mint egy év alatt majdnem négyszáz bejegyzést sikerült összehoznom, azt pedig nem várhatom el, hogy a Goldenblog 2008 helyi.érték kategóriáján keresztül ide érkező olvasó gyorsan átlapozza mindet, így gondoltam készítek egy kis összefoglalót a szerintem érdekesebb témákról.

Aki például Új-Zéland változatos tájaira kiváncsi, az olvasson bele bátran az útinapló kategória cikkeibe, amely január 19-től egy hónapon át tartalmazza körutazásunk élményeit. Szintén változatos helyeket mutattam be az Auckland melletti Waitakere Ranges tájaiból.

Akit inkább a helyi kultúra vagy épp a nyelvjárás érdekel, az bátran lapozgasson a humor és a kiwiangol rovatokban, vagy kezdje az ismerkedést a "kicsit madár, kicsit gyümölcs" bejegyzésemmel.

Új-Zéland különleges élővilága iránt érdeklődőknek sok-sok lehetősége akad megismerni a madarakat, növényeket, ha pedig mindezen csodák élőhelyére is kiváncsi lenne, akkor bizonyára a földrajz kategória is leköti figyelmét.

Emellett a helyi sajtó melléktermékét is szoktam kommentálni, de mindezen témák mellett a leginkább a pukekó madarakról szeretek megemlékezni.

Kellemes olvasást kívánok, a szavazatokat pedig nagyon köszönöm!

2008. augusztus 17., vasárnap

Pukekó a tanteremben

A Muritai iskola 13-as tantermének jóvoltából gyermekien kedves pukekó képeket nézegethetünk.


Kellemes vasárnapot!

2008. augusztus 15., péntek

Csúsztatás

A mai bejegyzést lelkes olvasóm, cptstraw Napier-ben készült képe ihlette. A kép első ránézésre egy csúszásveszélyre figyelmeztető táblát mutat. Ha viszont jobban megnézzük, a táblán épp pórul járni készülő játékos körül különös fények vannak, ami azt sugallja, hogy nem csak, hogy taknyolni fog, de előtte még az ufók is elrabolják. Dupla pech.



A fotót ezúton is köszönöm szépen, a perecre ugró ufókkal meg tessék vigyázni Napierben!

2008. augusztus 14., csütörtök

Goldenblog 2008

Nocsak, rajta vagyok a Goldenblog 2008 Helyi.érték kategóriájának jelölt listáján. A kedves jelölőmnek ezúton is köszönöm a bizalmat!

Ahogy nézem, Új-Zélandot Csanád Subdimension-je is képviseli, s van még jópár ismerős blog is a listán. Na, most megint lehet izgulni...

2008. augusztus 13., szerda

Töketlen fecske


-Mennyi a töketlen fecske repülési sebessége?
-Az attól függ, afrikai vagy európai?
-Azt nem tudom.... wááááh.

Aki még nem látta a Monty Python Repülő Cirkuszának "Gyalog Galopp" címen magyarított remekét, az most azonnal rohanjon el érte a videotékába.

Aki már látta, az nyilván tudja, hogy a tájékozottság életbevágóan fontos. "Egy királynak mindenhez kell értenie", ugyebár. No de minden kérdésre nem kaphatunk választ még a filmekből sem, így kész szerencse, hogy az internetről viszont igen.

Az európai töketlen fecske repülési sebessége például 11 m/s, ezt pedig innen tudhatjuk meg, méghozzá tudományosan alátámasztva. A viccet félretéve (de mondjuk miért is tennénk ilyet), szerintem teljesen korrekt, a részletekre is odafigyelő levezetést olvashatunk a fenti linken.

2008. augusztus 11., hétfő

A birkáknak leáldozott

A minap olvastam a sajtóban, hogy Új-Zélandon fogynak a birkák, így amíg 1982-ben még 22 birka jutott minden egyes lakosra, addig ez ma már csak 8.

Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy mindenkinek van otthon a kertben 8 birkája, hiszen ezek a számok csak az átlagemberre vonatkoznak, mindenki más a szórás függvényében rendelkezik nulla vagy épp sokszáz jószággal.

Ez az utóbbi kategória pedig mostanság egyre inkább tehénre cseréli le a gyapjasokat, mert a tejtermelés a világpiacon épp kifizetődőbb. Így viszont a profit érdekében hamarosan oda lesz a gyapjú és vele az országimázs.

Aztán majd csodálkoznak, hogy egyre többen küzdenek alvászavarral, mert hamarosan nem lesz elegendő számolni való birka. Én szóltam...

2008. augusztus 10., vasárnap

Pukekó olajfestményen

A pukekó vicces megjelenésével és viselkedésével megihleti Új-Zéland művészeit. Nem történt ez másképp Nicole Peacock esetében sem, aki az alábbi olajfestmény formájában örökítette meg kedvenc madarunkat:

2008. augusztus 9., szombat

Galamb vs iPhone

Az alábbi video jól szemlélteti, hogy akármennyire is szeretnénk, kedvenc háziállatunkat nem fogja sokáig lekötni kedvenc kütyünk társasága. Ellenben jót szórakozhatunk, ha egymásnak eresztjük őket.

2008. augusztus 7., csütörtök

Felaljzott tuatara

Már megint egy új-zélandi hír az indexen - most épp egy 111 éves tuatara nem bír a hormonjaival - és újfent nincs hozzá illusztráció. Márpedig a tuatara nem egy hétköznapi gyík, hanem az utolsó élő dinoszaurusz, így őt mindenképp meg is kell mutatni. Nincs mese, megint illusztrálnom kellett. Íme:

2008. augusztus 6., szerda

Wairere boulders

Még márciusban írtam a Northland erdeit felfedező hétvégénkről. Akkor az óriás kauri fák árnyékában kimaradt a Wairere boulders nevet viselő hely leírása, úgyhogy ezt akkor most pótolnám.

A hely a Hokianga öböl környékén található, egy hosszú földúton lehet eljutni egy svájci származású házaspár birtokára, ahol az egyedülálló kőképződmények megtekinthetőek.

Odaérkeztünkkor épp arra járt a feleség, aki jól el is mesélte nekünk a hely történetét. Dióhéjban annyi, hogy vettek maguknak egy erdős-bozótos birtokot, mert a túlontúl jólfésült Svájc után erre vágytak. A birtok felfedezése közben aztán igencsak furcsa kőképződményeket találtak, amikről ránézésre kiderült, hogy bazaltból vannak, ám a kövek mintázata valahogy nem stimmelt.


A földrajztudók ugyanis azt tanítják, hogy a bazalt az annyira tömör kő, hogy abba bizony a víz nem váj járatokat. Pedig ezeken a köveken vannak bőven. A wellingtoni geológiai intézet is elhajtotta őket, hogy fárasszanak mást a hülyeségükkel, de csak nem hagyta a dolog nyugodni őket, így nemzetközi szaktekintélyeket is megkerestek, mígnem végre valaki okos ráharapott a felfedezésükre.

Lényeg a lényeg, a kövekről bebizonyosodott, hogy a világon egyedülálló jelenséget tükröznek (angolul fluting basalt, magyarul nem tudom mi lehet), miszerint is a kemény, tömör bazaltot is ki tudja kezdeni a víz. A további kutatómunka azt is kiderítette, hogy ebben a kauri fa is közrejátszik, amelynek a gyökere termel olyan savat, ami a bazaltot is oldja szép lassan.


Na, remek, az egyedülálló dolgok mindig érdekesebbek. Ettől függetlenül is, a megannyi kavicsként a patakmederben szétszóródott óriás szikla kalandos terepet biztosít. A házaspár pedig időt és energiát nem kímélve kiépített és karbantart egy három kilométernyi ösvényt a terepen, ami sziklák között, alatt, felett, néhol még hidakon is kanyarog. A helyszín felső végénél, egy sűrű Nikau pálmával benőtt erdős szakasz egész különleges hangulattal bír, mellette pedig még kispad is van, ahol mindjárt piknikeltünk is egyet.


A tanulásunkat elősegítendő néhány információs tábla is ki volt téve, így őshonos páfrány és fafajták neveit véshettük újfent a kobakunkba. Emellett az ösvény egyes szakaszain piwakawaka madárkák szórakoztattak minket, máshol pedig jégmadarakkal (kotare) találkoztunk, így a szükséges madár dózist is megkaptuk.

Mindent összevetve kellemes és érdekes két órát töltöttünk el ebben a magánvadonban, úgyhogy teljesen jó, hogy előző nap véletlenül belebotlottunk a helyet reklámozó szórólapba, merthogy egyéb módon nemigen lehet tudni a helyről.

2008. augusztus 4., hétfő

1080 - a háború

Új-Zéland őshonos erdejei az ember megjelenése óta folyamatosan veszélyben vannak. Izolált eredetük folytán nincsenek felkészülve a kontrollálatlanul szaporodó, mindent felélő létformák támadása ellen. A múltban felelőtlenül Új-Zélandra betelepített emlősfajok a "korlátlan" táplálék miatt, valamint természetes ragadozóik hiányában erősen túlszaporodtak, populációjuk mérete táplálkozási szokásukkat társulva pedig már komoly veszélyt jelent a sziget őshonos állat- és növényvilágára.

Az ember mostanra, miután az erdők több, mint 90%-át felégette, legelőkké változtatta, úgy néz ki, hogy észbe kapott (bár inkább csak kapkodás az, ami van). Sajnos a maradék erdőket három emlősfaj, a patkány, a menyét és az oposszum továbbra is erősen veszélyezteti.

A patkányok kéretlenül jöttek, az érkező hajók potyautasaiként.

A menyétet már az ember hozta. Eredetileg jó ötletnek tűnt, hogy a legelőket tönkretevő nyúlszaporulatot (ami szintén a hülye fehér ember munkásságát dícséri) majd jól visszaszorítják. Ehelyett a menyétek egyenesen az erdőbe mentek, ott is az őshonos madarakra kattantak rá. A projekt tehát olyan volt, mintha egy szabálysértést egy súlyos bűncselekménnyel próbáltak volna jóvátenni.

Egy független, profit orientált vállalkozás keretében az Ausztráliában mára már veszélyeztetett oposszumot telepítették be, hogy majd annak prémjéért vadászható legyen. A gond csak az, hogy míg Ausztráliában a fák levelei mérgezőek, így csak kis mennyiségben fogyaszthatta azt büntetlenül e rágcsáló, Új-Zélandon nem ütközött ilyen akadályba, így robbanásszerűen terjedt el az amúgy nehezen járható vadonban is. A fákat csutkára rágta, az őshonos élővilág elől pedig elette a bogyókat, gyümölcsöket is, ráadásul a madarakkal ellentétben a magokat szétrágja, így a növény terjesztése helyett pont annak jövőjét is felemészti.

A helyzet olyannyira akuttá vált, hogy azt kezeletlenül hagyva Új-Zéland őshonos erdejeit madarastul, mindenestül a múlt évszázad végére e betelepített kártevők könnyedén felemésztették volna (évente ma is több millió tonna vegetációt esznek meg csak az oposszumok). Sajnos a helyzet kezelése nem egyszerű, hiszen a vadon legnagyobbrészt járhatatlan.

Csapdákat állítani például épp a terepviszonyok és a költségek miatt esélytelen. Az oposszumok autóval való aszfaltba döngölése, aminek a kiwik körében hagyománya van, természetesen nem segít semmit. A biológiai fegyverek bevetésének hátulütőit nem részletezném, szerintem a nyúl kontra menyét ügy kellőképp példázza, hogy mennyire nem nyerő ötlet.

Maradtak tehát a levegőből is adagolható mérgek. Nem szép dolog, még csak nem is "bió", ráadásul a mezőgazdaság (értsd, kültéri állattenyésztés) sem hagyható figyelmen kívül, így rendkívül meg kellett válogatni a lehetséges vegyszereket.

A DOC végül az 1080 jelű méreg mellett kötött ki, leginkább annak költséghatékonysága miatt. Az 1080 (más néven nátrium fluoracetát) egy igen erős méreg, viszont van egy olyan jó tulajdonsága, hogy hamar lebomlik, így nem szennyezi a vizeket, nem akkumulálódik az idők folyamán a táplálékláncban. A megfigyelések szerint 1970 óta a kezelt területeken a patkány és oposszum populációt 90%-kal szorította vissza, miközben a kezelt helyeken az őshonos növények bogyós termései, vele együtt pedig a kereru, miromiro és toutouwai madarak populációja újra növekedésnek indult.

Sajnos az 1080 használatát a tartós eredmények érdekében mindaddig folytatni kell, amíg nem lesz valami jobb alternatíva. Ezzel szemben viszont a Déli Alpok régiójából érkező friss tanulmányok súlyos veszteségeket sejtetnek a vadon élő kea populációban, ami közvetlenül az 1080 számlájára írható, s igencsak nyugtalanító. Egyes vélemények szerint csak az emberi etetéshez szokott madarak estek áldozatául a mérgezett takarmánynak, mások szerint pedig a tanulmány csak a jéghegy csúcsát mutatta meg.

Egy ilyen sűrű vadonban nehéz az igazságot kideríteni, de talán érdemes mérlegelni, hogy megéri-e a háborút olyan áron is folytatni, hogy közben "másodlagos veszteségként" épp a megvédendő fajok halnak ki. Talán itt az ideje újra átgondolni a stratégiát, mielőtt túl késő lenne.

A méreg használata ellen egyre többen szólalnak fel, akadtak radikálisok is, akik nemtetszésüket "borítékolva" fehér por formájában postázták nemrégiben különféle állami szerveknek, mások "tiltakozásképp" a szer mellett kampányolók háziállatait mérgezték a kártevőknek szánt "műzlivel". Ezek mind-mind a harc eldurvulásának egyértelmű jelei.

Nem tudom, mi lesz ennek a történetnek a végkifejlete, de nagyon remélem, hogy hamarosan megkerül a békés megoldás a kártevők visszaszorítására, mert győztes háború nem létezik, a veszteségek pedig egyre nagyobbak, s a rövidebbet megint az őshonos fajok húzzák.

Források: 1, 2, 3

2008. augusztus 3., vasárnap

Pukekó az esőnap hőse

A Mountain Plush új-zélandi hegymászós blogon olvashatunk egy életmentő, mágnesekkel felspécizett plüss pukekóról, amelyik megmentette a hegymászót a biztos unalomtól a Ruapehu hegyet két napig ostromló esőzés ideje alatt.



A vaságymászó mágneses pukekó a két esős nap során bemutatta repertoárját, úgy is, mint Függő Játszma, Mission Impossible és egyéb filmekből eltanult mászási technikák, valamint számtalan egyéb kunszt. Mindeközben a szobába szorult hegymászók tea és gyömbérsüti társaságában múlatták az időt.

Ugye, hogy milyen jól jön néha egy kicsiny csetresz társasága! Mindenkinek tessék beszerezni mágneses lábú plüssállatkákat, ki tudja mikor fognak életet menteni.

2008. augusztus 1., péntek

Kreatív blogger lettem

A mai napon Macicsalád jóvoltából kreatív blogger láncdíjban részesültem.

Mindenek előtt köszönöm a megtisztelő figyelmet, igazán jó érzéssel tölt el, hogy online munkásságom ilyen módon is elismertetett :)

No, de mi is ez a láncdíj? Nem más, mint egy elismerés bloggernek bloggertől (blognak blogtól, ahogy tetszik), amellyel egyben feladat is jár. A szabályai a következők:

1) Kiteszem a logót a blogomra.
2) Belinkelem a nevét és blogját, akitől kaptam.
3) Megnevezek 5 blogolót - belinkelem a blogokat.
4) Üzenetet hagyok a jelöléseikről a blogjukban.


A kiváncsiság nem hagyott békén, így elindultam visszafejteni, hol is keletkezett mindez. Nem volt egyszerű dolgom, mert komoly viharként söpört végig a blogoszféra kreatív hobbis szegmensén eme láncdíj. Sajnos túlságosan belegabalyodtam a díj láncába, így csak tippelni tudok, hogy keresztszemöltős vagy foltvarrós eredetre tekinthet vissza.

Mindennek fényében úgy gondolom, hogy most ünneprontó leszek, követem eddigi lánclevelekkel kapcsolatos hagyományomat, s ezennel a láncdíjat itt most "elvarrom", mert - bár a kreativitásnak számtalan kifejezési formája van - úgy érzem, hogy a díj a madaras kontextusomban már elvesztette eredeti jelentését.

A szabályokat illetően, hát, személy szerint egy vándordíjat sokkal érdekesebbnek tartanék, mert az nem ágazna szerte minden pillanatban, hanem egyesével kígyózna végig a blogok hosszú során, így egyszerű halandók által is könnyen követhető lenne, valamint sokkal több fejtörést igényelne, hogy kinek is jár igazán.

Mindettől eltekinteve a többi díjazottnak kreatív munkájukhoz, blogjukhoz ezúton is gratulálok, s további kellemes díjazgatást kívánok!

Steampunk madarak

Egyik kedvenc témám a madarak, mint motívum megjelenése a művészetben. Találtam egy érdekes galériát telis tele szép steampunk (van erre magyar szó?) madárszobrokkal.


Az oldalról idézve:

A Jim Mullan által tervezett régi madárgyűjteményt a madarak és az antik tárgyak iránti vonzalma inspirálta. A varjakat még a '30-as '40-es években használták vadászcsalinak, míg a kisebb madarakat az 1950-es években faragták. Az eredeti csalik 1991-ben kerültek Jim-hez, aki csak nemrégiben alakította át őket válogatott, egyedi műtárgyakká. Jim élénk humorát az összes alkotása tükrözi.

Jim először lefestette mindegyik madarat, majd ezután különféle régi tárgyakkal spécizte fel őket. A szokatlan relikviák, amiket felhasznált, mint például a krokettlabdák, távcsövek és régi játékok személyiséggel ruházták fel mindegyik inspiráló madárat. A haszontalannak ítélt és eldobott tárgyak, amelyekből Jim alkotásai készültek, felhívják a figyelmet a természet és az ipar közti törékeny egyensúlyra.


Sajna, a legtöbb már elkelt, mire észrevettem, pedig beneveztem volna némelyikre. Sebaj, a képeket jól elmentettem...