2008. december 31., szerda

Rapaura

A hétvégén egy hirtelen gondolattól vezérelve, valamint némi utánaolvasás után megkezdtük a Coromandel félsziget felfedezését, első körben egy egésznapos látogatás erejéig. A félsziget éppen olyan messze van Aucklandtől, hogy egy nap alatt oda lehessen jutni, ott néhány órát eltölteni, és még világosban visszaérni. Látnivaló ellenben akad több, mint bőven. Sűrű erdők, hegyek, völgyek, sziklás és homokos tengerpartok, különleges sziklaképződményekkel, és még hosszan lehetne sorolni, hogy mi az, ami miatt ennyire kedvelt üdülőhely, amilyen.

Az ide-oda kapkodást elkerülendő most csak egyetlen kert erejéig értekeznék róla. A messze híres Rapaura Water Gardens, a Coromandel félsziget kellős közepén, Tapu és Coroglen között található. Épp délidőben érkeztünk ide, így mindjárt kipróbáltuk a kert éttermét, amit egyáltalán nem bántunk meg, sőt, nagyon ízlett a főztjük, minden idelátogatónak örömmel ajánlom.

A finom ebédet ledolgozandó pedig nekiláttunk a kert felfedezésének.


Tényleg felfedezés volt, mert a buja, mégis rendezett vegetációban kacskaringózó ösvény minden kanyarban új meglepetést tárt elénk. Egy-egy kis szobrot, szökőkutat, vagy épp gyönyörű tavirózsákat.


A kertet teletűzdelték életbölcseletekkel, ami nem tudom mennyire jó vagy nem, mindenesetre a kis táblák nem rontják el az összképet, az erre épp alkalmas lelkiállapotban lévők pedig hosszan elmerenghetnek egy-egy kis üzeneten, a környezet bizonyosan elősegíti a merengést.



A kert végiből még egy páfrányos erdős, kicsit hosszabb ösvény is indul, ami pedig a Rapaura vízeséshez visz, ahol a szintén lehet merengni egy sort az élet értelmén, s ha mindezzel megvagyunk, a visszaúton újra megcsodálhatjuk a kertet, mielőtt elhagynánk a nyugalom eme zöld szentélyét.

2008. december 30., kedd

Kertet olcsón

Adott egy kisebb kert, illetve a tervek szerint valószínűleg kertnek elképzelt, jelenleg elég sivár terület. A talaj nem éppen a növényeknek kedvez: tömör szürke agyag, az ásó is megszenved benne, tápanyag meg alig akad. Eső után ragad, egyébként meg a felszíne kiszárad és megtöredezik. A kivitelező a kertből kifelejtette a termőtalajt, az eddigi bérlők meg nyilván nem ezzel kezdték. Sőt, jómagam (szintén bérlő) sem fogok komoly összegeket talajjavításra fordítani.

Hogyan lehetne mégis aprópénzből szép kertet varázsolni?

Egyik leggyorsabb lehetőség a cserepekbe, tárolókba ültetés. Itt még talán egy kicsit bőkezűbb is az ember, mivel a cserepes növényt egyszerűbb költöztetni, ha arra kerülne a sor. De azért ne verjük magunkat adósságba. A cserép egyik tulajdonsága, hogy idővel ráun a gazdája. Ilyenkor jobb esetben meghírdeti trademe-n. Nekünk például a minap sikerült lőni két szép nagy terrakotta és tucatnyi kisebb műanyag cserepet, mindössze tíz dollárért. A virágföldet és a növényt nem sajnáltuk bele, így cserepenként több, mint duplaennyiért vettünk bele szép citromfát meg bokornak nevelhető cserjét, hogy miharamabb kert hangulatunk legyen.

De ettől még mindíg ott van az agyagos, inkább gazos, mint füves kert, ezzel is kell valamit kezdeni. Márpedig ha olcsón akarjuk megúszni, akkor az időbe telik. Sebaj, időnk pont akad is. Nézzünk hát néhány ötletet a talaj feljavítására:

Itt van mindjárt a kávézacc (coffee grounds). Ami a kávézóknak hulladék, a kertünknek remek talajjavító. Kávézója válogatja, de több is akad, amelyik szíves örömest adja oda a ledarált, lefőzött, így számukra már értéktelen kávézaccot. Külön előnye, hogy a kávé erős illata távol tart jónéhány élősködőt és kártevőt a kerttől.

Aztán ott a sok értékes tápanyag, amit eddig konyhai hulladék néven kidobtunk, pedig vannak olyan élőlények, akik szívesen átrágnák magukat rajta. Felmerül hát a kérdés, hogy ki ne szeretne egy saját gilisztafarmot?
Mert ugyan nem a legkedvesebb külsejű állatok egyikéről beszélünk, mégis megadják nekünk a háziállatokkal való gondoskodás, törődés örömét, miközben a konyhai hulladék sem a kukába kerül. Az ilyen furcsa hobbinak ad esztétikus és jól kontrollált keretet a Can-o-worms a hozzávaló komposztgilisztákkal. A giliszták nem büdösek, sem nem offenzívak, inkább csak nyirkos, sötét magányukban szeretik fogyasztani a speciális edényükbe bekészített konyhai maradékokat. A gilisztafarm beindítása eltarthat jónéhány hétig, de ha beindul, akkor a folyamatos folyékony tápanyagellátás mellett havi, kéthavi rendszerességgel egy egész ládányi príma táptalajt biztosít, s komoly gondozást sem igényel.

A fű és a gaz eközben folyamatosan növekszik, gyatra föld ide vagy oda. A füvet pedig nyírni kell, s az így keletkezett kerti hulladékból is lehet komposztot készíteni. A lenyírt fű, nyesedék gallyak, avar, stb. a hagyományos, szellőztetett komposztálás formájában előbb-utóbb talajlazításra is alkalmas lesz.

Most, hogy a talajt már kiveséztük, jöjjenek az olcsó növények. Nem lenne illő dolog a természet lágy öléből őshonos növényeket cibálni kertünkbe, de magot azt mindig gyűjthetünk, próbálkozni lehet. Jelenleg épp Kowhai-t próbálok hajtatni, de ősszel harakeke és pohutukawa, valamint számos vicces nevű növény magjait is begyűjtöm.

Eközben barátok, ismerősök kertjéből szereztünk üde, erős gallyakat mindenféle bokor és fa kinézetű növényről, amiket vízben tartva előbb-utóbb valami történni fog. Oleander, feijoa esetében például jó eséllyel meg fog gyökeresedni, ami aztán ültethető is lesz.

Az eredményekről, sikerekről majd szépen a maguk idején beszámolok, ha már lesz valami látványos is.

2008. december 27., szombat

Ünnepeltünk

Ha már egyszer Boxing Day volt, meg szikrázó napsütés, akkor jól összejöttünk úgy egy tucatnyian Pappitóéknál, hogy megüljük az ünnepeket, ahogy azt kell, azaz úgy, hogy jól felfaltuk Pappitó töltöttkáposztáját, Márkék grillezett scsebabcsicsáját, s mindezt leöblítettük Whatever Zsuzsi banoffi pájjával és Pukkéék (azok mi vagyunk) epermisujával. Nyami nyami.

Külön pirospont jár Pappitónak a szervezésért, Adrinak pedig a személyre szabott apró, ámde annál kedvesebb karácsonyi ajándékokért, mind ötlet, mind pedig kivitelezés tekintetében! Mi például teljesen oda voltunk a mézeskalácsba öntött pukekó lábaktól! :)


Köszönjük a résztvevőknek, nagyon jól éreztük magunkat!

2008. december 24., szerda

Kellemes Ünnepeket

Békés, boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasónknak!

Illusztrációként pedig szolgáljanak eme kedves karácsonyfadíszek, amikre Secima hívta fel a figyelmem...

2008. december 21., vasárnap

Kiscsibe nagy lábon él

Az elmúlt héten le se vettem a szemem a Wildlife blog from New Zealand-ról, ahol épp egy elárvult pukekócsibe a főszereplő.

A kis szüttyögőt December 5-én találták, anyja tragikus autóbaleset áldozata lett, így most pótmamája (az említett blog írója) vigyázza lépteit.

Eleddig kiderült, hogy a kicsi pukekó nagy étvággyal bír és a leginkább lucernát, borsót, salátát, kukacokat és banánt eszik. S mivel egész nap dalol, Pavarotti (röviden csak Pav) lett a neve. Pöttöm termetéhez képest óriási lábaival nagyon gyorsan rohangál, a testbeszéde pedig nagyon kifejező.



Ezek után nem is csoda, hogy pillanatok alatt belopta magát gondozója (és a blog olvasóinak) szívébe.

2008. december 20., szombat

Garázsszél

A mai kiwiangol nyelvleckénkben két kifejezést is meg fogunk ismerni.

Az egyik, a garage sale, ami nem az autók tárolására kijelölt helyiségben történő légmozgásra, de még csak nem is a külső oldalára vonatkozik, ahogy azt a kiejtésből gondolhatnók, hanem ez az egyik itt szokásos módja a feleslegessé vált dolgok gazdacseréjének.

Az általában egy hétre előre meghirdetett hétvégi időpontban az illető garázs és környéke megtelik mindenféle értékesítésre szánt dolgokkal. Az igazán jó vásárokat olyankor lehet elcsípni, amikor a tulaj tengeren túlra költözik, és minden dolgától meg akar szabadulni, lehetőleg még aznap. Ez mondjuk a ritkább.

Többnyire inkább bric a brac van meghirdetve. Na, erre kiváncsi voltam, hogy mi is lehet pontosan, úgyhogy megnéztünk egyet a minap. Nos, kéremszépen, a szabatos fordítás szir-szar, vagy talán méginkább bisz-basz volna. Ellenben egy-egy jópofa tárgyra azért rá lehet lelni, amolyan bolhapiac jelleggel, és apróért el is lehet vinni.

2008. december 19., péntek

Szóljon hangosan az ének

Épp lusta vagyok alkotni, úgyhogy inkább szóljanak helyettem új-zéland énekesmadarai.

2008. december 16., kedd

Beköltöztünk

Nem egész egy hónapja landoltunk újfent Auckland-ben, így már épp ideje volt valami rendes helyre költöznünk, amit tegnap le is tudtunk, jól. Pappitónak ezúton is köszönjük a segítő kezet, s üzenjük, hogy végül sikerült bepréselnünk a nyamvadt ülőgarnitúrát a bejárati ajtón.

Mostantól tehát Gulf Harbour egy csendes környékén egy kellemes, tágas belsőjű, kicsi kerttel és csodás kilátással bíró lakást amortizálhatunk. Íme, ezt látjuk a teraszról:


Az alapvető lakberendezési tárgyak zömére már sikerült szert tenni innen-onnan, így már az első napon is meglepően kényelmesen sikerült laknunk. Még azért egy-két dolgot el kell rendeznünk, ezek közé tartozik az internet is, ami természetesen még mindig ügyintéződés alatt van. Bíztató jel, hogy valamelyik szomszédnak szélesvásznú elérése van, amit onnan tudok, hogy a laptopom véletlenül rácsatlakozott a kendőzetlen wifijére. Sajnos ezek a véletlenek a netünk bekötéséig rendszeresek lesznek, de majd kiderítem melyik szomszéd lehet ilyen előzékeny, és viszek neki behűtött sört cserébe.

Ami az egyéb facilitásokat illeti, a kertet jelenleg csak a szomszéd macskája használja, az őkegyelme étkeztetésének végtermékén kívül csak csutkára nyírt fűvel kevert gaz van benne, így nagyon hamar beszerzünk néhány macskariasztó növényt, esetleg berendezést is, mert mégiscsak szarjon más ablaka alá, minket a madarak jobban lekötnek. Erre vonatkozólag találtam néhány jó tippet, amiket nem leszek rest kipróbálni.

2008. december 15., hétfő

Kumara

A helyi zöldségek közül a kumarával már régóta kisérleteztünk, most egy bejegyzés erejéig jól körbejárom ezt az édesburgonyaként, vagy Maori krumpliként is ismert köretnek valót.

A kumara alakra krumpliszerű gumókkal bír, bár a hagyományos burgonyánál lényegesen nagyobb gumókról beszélünk. A növény egy érdekes tulajdonsága, hogy nem csak gumóról, hanem tőosztással is szaporítható, így az elültetett gumókból előtörő erősebb hajtásokat levágva, földbe szúrva idővel újabb csokornyi gumóra lehet szert tenni. Figyelem, a kumarát nem szopogatjuk amíg kedves az életünk.

Eleddig a kumara három változatával találkoztunk, ezek pedig a lila (red kumara), a narancs (orange kumara) és az arany (gold kumara) névre hallgatnak (illetve hallgatnak ők mindenre, mert zöldségek, de így hívják őket). Nyilván nem otthon termeljük (bár végülis miért ne?), így a beszerzés folyamata a megtisztított gumók zöldségespultról való levadászásában merül ki. Árát tekintve szezontól és akciótól függően kilogrammonként 4-8 dollár között mozog, a három típus közel azonos áron kapható. Ezek első ránézésre csak a színükben térnek el, de a kisérletünk során kiderült, hogy egyéb paramétereik is különböznek.


A héj színe kissé megtévesztő, mert a lila kumara esetében, a másik két változattól eltérően nem a héjhoz hasonló árnyalatú belsővel találkozunk, hanem éppen ellenkezőleg, belülről ő a legvilágosabb. A lila és az arany kumara a hagyományos burgonyához hasonló keménységgel bír, míg a narancs kumara valamivel keményebbnek hatott nyersen. A belsőjük inkább a csicsókához hasonló, fásabb szerkezettel bír, mint a hagyományos krumplié.


A mai kisérletben sült kumarát (kumara chips) készítettünk, így célszerűen hosszúkás darabokra aprítottam a három gumót. Az igazi színük a feldarabolást követően, vízben ázva köszönt vissza a leginkább.


Ízét tekintve a lila kumara maradt a legközelebb az általunk ismert szalmakrumplihoz, bár annál sokkalta édesebb és laktatóbb. A narancs kumara le sem tagadhatja, hogy a kanadai sütőtök a példaképe, mind ízét, mind pedig puhább állagát és jellegzetes színét tekintve. Végül az arany kumara ízlelőbimbóinkat leginkább a sült szelídgesztenyére emlékeztette, még ha nem is annyira karakteresen.

Nyilván a felhasználási lehetőségek nem merülnek ki az olajban sütéssel, így főtt-, rakott-, tepsis-, és számtalan egyéb módon elkészített kumarát is el tudok képzelni. Az átlagos kumara gumó méretét és cukortartalmát tekintve pedig azt mondhatjuk, hogy egy gumóból akár két fő is könnyen jóllakhat. A mi háromgumós kisérletünkből például két étkezésre futotta.

Jó étvágyat!

2008. december 12., péntek

Ti Point Zoo

A környéki újságot, a Rodney Times-t olvasva találtam rá a egy rövid cikkre, amely egy Hüllőkre szakosodott magántulajdonban lévő állatkertről szólt. A hely Új-Zéland egyetlen Hüllőparkjaként reklámozza magát, meg jól beígért alligátorokat, tuatarákat, egzotikus és új-zélandi gyíkokat, kaméleonokat, sárkányokat, teknőcöket, úgyhogy gondoltunk egyet, és jól meg is néztük mi van ott valójában.

Warkworth-től északra, Leigh települése mellett, a Goat Island-i tengeri rezervátumtól nem messze találtuk meg a helyet, ami első ránézésre építkezési területnek tűnt, de nem hagytuk magunkat megtéveszteni, mert már kívülről is látszott, hogy teknőcök és sárkányok biztosan vannak odabent a kerítés mögött.

A tulajdonos marketinget tanulhatna, mert egyrészt alig van kitáblázva, hirdetve a hely, másrészt a kert legszebb részeit jól elrejtették, a bejárat felől csak rozsdás kerítés és itt-ott töredezett betonjárdák voltak láthatóak.

De térjünk vissza a bentlakókra. Mindjárt a pénztár mellett, ahol a fejenként 15 dolláros beugrót kicsengettük, néhány új-zélandi szkinket és gekkót elszállásoló terráriumban jól megkereshettük a főszereplőket, majd megfigyelhettük az egyik zöld gekkót légyvadászat közben is.

A park bejárását egy rövid merre is menjünk eligazítás után ránk hagyta a tulaj, úgyhogy akkor neki is vágtunk, meglestük a sárkányokat ahogy a köveken napoznak.


Mellettük többféle szárazföldi teknőst is láttunk, olyanokat, mint az indiai csillagteknős, a mediterráneumból származó görög teknős, vagy épp a félelmetes nevű, ámde kedves arcú, kicsiny termetű párducteknős.

Innen egy vizesblokkot is tartalmazó, több terráriumot magába foglaló épület mellett vezetett az ösvény tovább. Itt a főszerep a felettébb mókás nézésű és járású kaméleonokra terelődött, ám a cuki kisteknősök is kivették a részüket a közönség szórakoztatásából.


Az ösvény lefele kanyarodott egy bozótosba, ahol több hasonló vitrines kisebb épületekben voltak a többi lakók, leginkább víziteknősök, meg szkinkek, illetve néhány kisközepes méretű tuatara (hidasgyík) is. A lejtőn lefele egy-egy tisztásról eközben csodás kilátás nyílott a közeli Little Barrier Island meredek hegyoldalaira.


Nagyobb hüllőt csak egy közepes méretű amerikai alligátor, valamint két kisebb óriásteknős formájában láttunk, rajtuk kívül pedig csak az állatkert arculatába szerintem legfeljebb alligátortáplálékként beleférő aprómajmokat nézhettünk meg.

Összességében egy kellemes órányi nézelődős sétának is megtette a vizit. Túl nagy dologra nem számítottunk, nem is volt, de a kis muris gekkók, teknőcök, kaméleonok miatt mindenképp megérte meglátogatni a helyet.

2008. december 7., vasárnap

Pukekóklend

Már rég mutattam pukekókat, úgyhogy pont jól jön ez a Shakespear parkban készített kép, ami szerintem magáért beszél.

2008. december 6., szombat

Mikulás felvonulás

Ha már December 6, akkor Mikulás, ha pedig Mikulás, akkor lessük meg a fehérszakállas, piros kabátba bújt öreget, nyár és napsütés ide-vagy oda. Karácsony közeledtével egymást érik a "Santa parade" névvel illetett felvonulások errefelé. A kisebb településeknek itt a remek alkalom, hogy megmutassák az arcukat, s érdeklődőket csalogassanak főutcájukba. A mi választásunk is egy ilyen felvonulásra esett, s így esett, hogy ma Helensville Mikulását lestük meg.


Helensville Auckland-től 60 kilométerre északra, a Kaipara öböl legdélebbi nyúlványának partján található, egy amolyan bio-ökohippi környék kellős közepén. Nem csoda hát, hogy a helyi szervezetek, iskolák, klubok, kocsijai közt több színes, békét és szeretetet hirdető alkotás is akadt.


A felvonulás egy nagyon vegyes dili, amolyan karneválszerű izé, s mint nagy helyi esemény, sokan kíváncsiak rá, a tündér és angyalruhába bújt gyerekek a karácsonyi fülbevalós anyukák és mikulássapkás apukák együtt ünneplik a közelgő karácsonyt, hevesen viszonozva a kocsikról cukorkákat szóró, szintén maskarás felvonulók integetését.


A huszonnéhány kocsis felvonulást egy rendőrautó és egy skótdudás menetelős zenekar nyitotta, majd sorra követték a színes, mókás kocsik, Rudolf-féle vörös szarvasaganccsal megtoldott pónilovak és bernáthegyik, kosztümös felvonulók, angyalok, tündérek, kalózok, sőt, még a dolláros bolt ázsiai táncosai is.


Részt vett rajta a tűzoltóság, a lovasiskola, a country klub, a mentők, a földmunkagép kölcsönző, az ingatlankereskedés, de még a szippantós cég is. Bezony, szippantós kocsi karácsonyi zoknival díszítve!


Mit is mondhatnék, dili a javából, legalább annyira farsang és reklám is, mint Mikulás felvonulás. S miután már minden helyi vállalkozótól kapott egy fricskát, végül mepillanthattuk a várva várt Mikulást is!


Kellemes ünneplést mindenkinek! Písz, bró!

2008. december 3., szerda

Takahe naptár

A minap beugrottunk egy Mitre 10 áruházba, ami ilyen kertész, barkács és lakberendezési izé. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a pénztárnál találtunk egy "Takahe Calendar 2009" feliratú falinaptárt, ami a Mitre 10 által terjesztett, szponzorált karitatív kiadvány, amelynek megvásárlásával 3 kerek dollárral járultunk hozzá a Takahe madarak megmentéséhez.


A naptár telis-tele van helyes gyerekrajzokkal, Takahe fotókkal, és a Takahével valamint a megmentésére tett erőfeszítésekkel kapcsolatos információkkal, így elmaradhatatlan kelléke lesz háztartásunknak a jövő év során.

2008. december 2., kedd

Nyárköszöntő csemege

December elsejével hivatalosan is beköszöntött a nyár a földgömb vidámabbik oldalán. A nyarat üdvözölni pedig mi mással lehetne, mint egy nagy adag friss eperből készült finomsággal.

Fogtuk hát a Stáhl Judit könyvekből ismert epermisu receptjét, s átültettük helyi viszonylatokra.


A hozzávalók így a következőképp alakultak:

a krémhez és díszítéshez:
- két doboz (750 g) FreshZone új-zélandi eper
- egy csomag (250 g) Tatua Farm márkájú új-zélandi mascarpone sajt
- fél csomag (100 ml) Anchor új-zélandi tejszín
- majdnem egy tábla (200 g) Cadbury's új-zélandi fehércsoki

a sziruphoz
- két darab KeriFresh új-zélandi citrom
- 10 dkg Chelsea új-zélandi kristálycukor
- 2 dl új-zélandi csapvíz

valamint:
- egy csomag Unibic márkájú ausztrál (sic!) Sponge Finger (ezt magyarul babapiskótának ejtik, és csoda, hogy találtunk itt egyáltalán ilyesmit)

Az elkészítés pedig a következőként alakult:
A vizet felforraltuk, majd a cukrot feloldottuk benne, a megmosott citromok héját belereszeltük, levüket pedig belecsavartuk a szirupba.

Ezek után az epreket megmostuk, megpucoltuk, kétharmadát felaprítottuk, a többit félretettük. A felaprított epret villával péppé zúztuk.


Ekkorra már csodás citrom és eper illat terjengett az egész lakásban, de ez nem tarthatott vissza attól, hogy a mascarpone sajtot belekeverjük az illatát ontó eperpépbe.


Hogy a hatást tovább fokozzuk, nagy nehezen belereszeltük a tábla fehércsokit az alakuló krémbe, hozzáadtuk a tejszínt is, majd jól elkevertük, hogy lehetőleg minél homogénebb legyen.


A félretett eperre ezután került sor, szépen hosszában felvágtuk a formás eperszemeket. A legszebbeket félretettük díszítéshez, a többi pedig ment a rétegek közé.


Most, hogy minden készen állt a végső fázisra, megkezdhettük a citrom és az eper finom összehangolását. A száraz ausztrál babapiskótákat belemártottuk a citromos szirupba, csak gyorsan, nehogy idő előtt megigyák az összes szirupot. Az ázott piskótadarabokból pedig szépen egy réteget raktunk a tálalásra kiszemelt edény aljára. Erre kentünk rá egy adag epres krémet, majd megspékeltük eperdarabokkal. Újra a citromos piskótáké lett a szerep, majd a krém és az eperdarabok jöttek egész addig, amíg el nem fogyott a piskóta.

A végén a maradék krémet mind rákentük a kupac tetejére, majd a díszítésre félretett szépséges eperszeleteket mandalisztikus formációban rendeztük el rajta.


Az így elkészült finomságot letakartuk és betettük a hűtőbe, hogy az ízei összeérhessenek néhány óra alatt.

Az epermisu elkészítése során egyetlen madárnak sem esett bántódása, ellenben nagyon finomra sikerült. Jó étvágyat, kellemes nyarat kívánunk!

2008. november 27., csütörtök

Virágzik a harakeke

Itt épp tavasz vége van, a virágok egyre csak nyílnak, az idő meg egyre szebb. Jártunkban-keltünkben nem tudjuk nem észrevenni a harakeke impresszív virágoszlopait, amelyek, lássuk be, kék ég előtt felettébb mutatósak.



Nem is csoda, hogy ezt az "új-zélandi len"-ként is ismert sokoldalú növényt többek közt dekorációs célra is használják.

Persze nem csak nekünk kedvencünk, a madarak is oda vannak érte, bár őket valószínűleg nem is annyira a növény szépsége, mint inkább a húsos virágzatban rejlő finom nektár vonzza.



Egy biztos, a klasszikus új-zélandi tájkép nem is lenne teljes nélküle.

2008. november 24., hétfő

Internetet koldulni

Az áthidaló megoldások mindig problémásak, s ez alól nem kivétel a lakásbérletünk sem. A múlt hét során sikerült ugyan találnunk egy megfelelő lakást, de oda csak december közepén tudunk beköltözni, így most ideiglenesen, három hétre, egy másik, a találthoz közeli házban dekkolunk.

A környék (Whangaparaoa) pazar, a lakásra egy szavunk sem lehet, internet viszont nem folyik a csapból, sőt, még telefon sincs bekapcsolva. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy Woosh lefedettség itt egyenlő a zéróval, a környékbeli nyitott wifi "hotspotok" pont az antenna értelmezési tartományán kívül esnek, internet kafé pedig legközelebb tizenkilométerekre van, akkor mindjárt érthető, hogy miért is nem frissül a blogom eleget.

A három hét pedig pont akkora időtartam, ami miatt nem szeretnék se telefont, se vezetékes internetet, se mobil internetet, sem pedig műholdas internetet beköttetni, mert nehogymár többe kerüljön a hús, mint a leves.

Marad tehát az, hogy az innen harminc kilométerre lakó barátokat rendszeres zaklatásnak tegyük ki netfüggőségünk kúrálása végett. A szociális hálónk újfent a segítségünkre sietett, az érintetteknek ezúton is köszönöm a gyorssegélyt.

2008. november 21., péntek

színtől vak

Lakásnézés közben lettünk figyelmesek egy eddig számunkra ismeretlen jelenségre. Az ingatlanos néni mondja, hogy ez egy modern lakás, van benne "színtől vak" is, és rámutat a falban egy első ránézésre leginkább ipari áramot rejtő csatlakozófedélre emlékeztető izére.

Na mondom, ennek fele sem tréfa, nem maradhatunk tudatlanul, hát rendre visszakérdeztünk, hogy akkor az nekünk miért is jó?

Na erre kiderült, hogy a jelenség nem kűzd színek okozta látási problémákkal, hanem csak simán a central vacuum elharapott formája, amit szabatosan fordítva talán központi porszívóként lehetne fordítani, s tulajdonképpen egy a falba beépített csőrendszer, amihez már csak egy szimpla gégecsőt kell csatlakoztatnunk a fent említett kimenetek egyikén, s már élvezhetjük is a porszívózás felhőtlen örömét mindenféle utánunk bukdácsoló mikrobik és azok sosem elég hosszú, mindenbe beleakadó köldökzsinórja nélkül.

A megismerés felett érzett nagy örömünkben el is felejtettük megkérdezni, hogy hol is van a cső másik vége, hogyan kell bekapcsolni, s mekkora a porzsák hozzá. Kész szerencse, hogy az illető lakásról utóbb kiderült, hogy aznap reggel már kiadta egy másik ügynökség.

2008. november 19., szerda

Olcsó Woosh-nak híg a leve

A frissen érkező, még lakást kereső internetfüggőknek nincs könnyű dolguk errefele. Vezeték nélküli internet kapcsolatokból viszonylag kevés, ám annál drágább alternatívák léteznek.

Még az érkezésünk előtt interneten körbenéztem, s akkor végül a Woosh mellett döntöttem, ami jó döntés is volt, meg nem is, gondoltam most közzéteszem az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat.

A Woosh nevű internetszolgáltató a vezetékes dolgai mellett egy sajátos mikrohullámú technológiára épített vezeték nélküli kapcsolatot is kínál. Sajátos alatt azt értem, hogy nem a 3G-nél megszokott HSDPA, hanem WCDMA szabványon ugat az éterbe, így a mobilszolgáltatók adathálózatával nem kompatibilis.

Az előfizetői csomagok 25 dollár per hónapnál indulnak, amiért 200MB net jár, 40 dollárokért pedig már 5GB-ot adnak, ami már rendszeres használat esetén is elegendő szokik lenni. Pozitívumnak tűnhet, hogy a túlhasználatot nem számlázzák le, csak korlátozzák a sebességet, ám a tapasztalat azt diktálja, hogy a korlátozás úgy lett megoldva, hogy az praktikusan használhatatlanná teszi a szolgáltatást. Ellenben a csomagok közt időarányosan számlázva szabad az átjárás.



Sajnos a legrövidebb szerződési terminus az 1 év, így az "egy hónapra kipróbálom, hogy milyen is ez" megoldás nem tud működni. Illetve tud, de az az egyhavi díjon felül plusz 200 dollárba fájhat. Ez úgy jön ki, hogy 1 éves szerződés esetén 100 dollár bekötési díj van, idő előtti felmondáskor pedig újabb 100-at kérnek, míg másfél éves szerződés esetén nincs bekötési díj, ellenben 200-ért lehet csak idő előtt kiszállni a ringlispírből.

A kipróbálós alternatíva a mobilszolgáltatóknál (vodafone, telecom) a 200-nál többe kerültek volna, mivel hűségnyilatkozat nélkül náluk csak a modem kétszer ennyiért fáj, bármilyen VoIP (skype, például) pedig felejtős náluk (tiltják, mivel a saját telefonbiznicüket nem akarják veszélyeztetni), tehát maradt az, hogy woosh, és ha nem jön be, hát buktam ennyit.

A woosh legnagyobb problémája a lefedettség, illetve annak hiánya. Csak Auckland, Wellington, Christchurch és Invercargill egyes részein van szolgáltatás. Az oldalukon lehet címre keresni, hogy működhet-e ott, de azért ez sok más dologtól függhet (domborzati viszonyok, beépítettség, antenna, stb.). Irányantenna (egy ablakra tappancsolható négyszögletes doboz) segítségével adott esetben például messzebbről is sikerülhet kapcsolódni egy bázisállomáshoz, de ez nem triviális, mivel a bázisállomások holléte nem teljesen publikus (ügyfelek kapnak némi kényelmetlen betekintést, de ennyi).

Hallottam anekdotákat arról is, hogy esőben nagyon leromlik a kapcsolat minősége, ám erre bizonyítékot nem sikerült tapasztalnom. A kapcsolat minősége nekem nem látszott korrelálni a szitáló eső jelenlétével.

Találtam egy tanulmányt itt, amely a technológia és a szolgáltatás üzleti terve mellett kicsi térképeket is közöl, amikről hozzávetőleg lehet saccolni, hogy egy adott területen egyáltalán lehet-e lefedettségről beszélgetni.

Az egyszerűség kedvéért most tegyük fel, hogy van lefedettség (mondjuk Auckland CBD pont ilyen). A hálózatra csatlakozni ilyenkor annyiból áll, hogy egy a woosh által a rendelkezésünkre bocsátott IPWireless márkájú pcmcia vagy külső usb modemet kell telepítenünk. Windowshoz adnak telepítőt, az nem kunszt, Mac OSX-szel nem próbáltam, Linux-szal a külső usb-s modemet próbáltam, működik, de hivatalosan nem támogatják persze. Amennyiben szeretnénk megosztani is, akkor lehet venni egy speckó firmware-rel ellátott D-Link wifi router-t, szintén a woosh-tól, 85 dollárért, amihez adnak kábelt is, ami az usb modemhez csatlakozik. Ez utóbbi esetben a gépre nincs mit telepíteni, az egy egyszerű ethernet vagy wifi kapcsolattal már látja a routert, ami pedig intézi a dolgokat a woosh modemmel.

Tapasztalatból a modem (usb, külső) néha újraindításra szorult, amikor már nagyon belassult a net, ez változó volt, hogy mikor, de kb. hetente előfordult azért.

Az így kapott internet kapcsolatról nem árt tudni, hogy van neki egy kb. 400-500 ms késleltetése, ami praktikusan azt jelenti, hogy a skype beszélgetéseink pont annyit késnek, hogy két kényszerszünet között egyfolytában egymás szavába vágunk majd, a youtube videók pedig akadoznak néha. SSH igencsak lassúcska, emberi fogyasztásra leginkább alkalmatlan. Böngészésnél, email olvasásnál-írásnál természetesen ez nem jelent különösebb gondot. A letöltési sebesség széles határok közt mozog, általában azért a megabit környékén van, a feltöltés csak valahol 200 kilobit körülig tud felmászni.



Mindent összevetve azt kell tehát megállapítsam, hogy a woosh wireless bár elsőre olcsóbbnak tűnik, összességében így utólag nem hiszem, hogy azon a havi 10 dolláron múlna, mint amennyivel olcsóbb egy vezetékes DSL vonalnál, ellenben sokkal kényelmetlenebb sok tekintetben.

Mobilnak a lefedetlenség miatt nem tekinteném, de vezetéknélküli alternatívák a Vodafone 3G, meg a Telecom hasonló hálózata mind drágább a woosh-nál, ráadásul egyik sem enged egyéb VoIP szolgáltatást, így nem igazán összehasonlítható velük.

A minimum egy éves hűségnyilatkozat pedig nyilván azért kell, hogy nehogy rájöjjön az illető utóbb, hogy a szolgáltatás nem annyira jó, mint ahogy gondolta...

Nem akarok pálcát törni a technológia felett, mert eddig minden (amúgy "nem lefedett") címről, ahonnan próbáltam, ha irányantennával is, de működött, beleértve a motelt is, amiből ezt épp írom, ám szerződéskötés előtt érdemes mérlegelni, hogy a "saját internetért" cserébe megéri-e bukni azt a kb. 200 dollárt, ha esetleg nem válna be a szolgáltatás a következő lakcímen.

UPDATE 2008.12.23: Mac OSX-en a woosh féle telepítő csak a nem intel alapú gépeken működik (nem próbáltam), az inteles mac-eken csak az ethernet kábellel (nem szériakelléke a modemnek) lehet a modemet használni, azzal viszont minden probléma nélkül.

2008. november 18., kedd

Folytatni onnan, ahol félbehagytuk

Auckland-be megérkezve a friss, üde levegő, a mejnók csipogása, jót tett a kissé dezorientált, de a No-Jet-Lag bogyók miatt csak enyhén kótyagos fejünknek.

Olyan érzés volt, mintha csak tegnap utaztunk volna el innen. Pedig nem, sőt, négy hónapja, úgyhogy közben nem csak hogy lejárt a kocsi WOF-ja és regisztrációja is, de még az akkuja is lemerült.

Az első utunk a National Mini Storage-be vezetett, ahol előzőleg ott hagytuk egy őrzött garázsban az autónkat és a cuccainkat. A hely annyira biztonságos, hogy mint az kiderült, a garázst a múltkori nagy sietségben (záróra környékén voltunk már) be se zártam rendesen, mégis minden a helyén volt, ahogy hagytuk.

A lemerült akku kérdését az AA klubtagoknak ingyenes kiszállásos segítségével "zártuk rövidre", a WOF és registration pedig mind egy helyen intézhető, például az VTNZ-nél is, ami pont útba esett, s ahol fél óra alatt meg is voltunk, potom 40 dollárért kapott szép új vizsgabizonyítványt a kocsi.

Aztán rohamosan fáradtunk elfele (a két éjszakai hosszú járat alatt begyűjtött max 2-3 óra alvás nem volt épp kipihentető), meg éhesek is voltunk, úgyhogy beugrottunk a Wendy's-be egy gyors burgerért, mielőtt alukálni mentünk volna. Már el is felejtettük, hogy a nagy adagot itt small-nak hívják, a medium az pedig már a literes üdítőt jelenti. De mindegy is, aludni így is bőven tudtunk.

Keddre virradóra a jetlagnek nyoma sem maradt, úgyhogy folytattuk a hatékony ügyintézést. Először átválogattuk a bőröndjeinket, átszerveztük a garázsban tárolt cuccokat is, majd elugrottunk az AA-hoz gépjármű felelősség biztosítást kötni (itt ugyan nem kötelező, de szerintem nem árt, PR-rel egy évre 220 dollárért pedig olcsóság a vizitoros árakhoz viszonyítva). Mindezt mosolygós, hatékony ügyintézőkkel társalogva, mert az jó.

Most, hogy már kényünkre-kedvünkre törhettük a közlekedés többi szereplőjét, gyorsan el is mentünk Orewába meg Whangaparaoára kiadó lakásokat nézni. Persze a trademe-n kiszemelt dolgokról jól kiderült, hogy vagy túl zajos helyen van, vagy már elkelt, és nem is tudják, miért van még mindig hirdetve. Ellenben találtunk magunknak ingatlanközvetítős nénit, aki mindjárt három helyet is mutatott Gulf Harbour-ban, amiből az egyiket, miután megnéztük, kiderült, hogy már elkelt (egy másik ügynökség is hirdette, azon keresztül), a másikban kutya meg macska is lakott, meg dohányos tulajok, ami miatt a punnyadásszag faktor igencsak befigyelt, a harmadik viszont még akár jó is lehet, de csak december közepétől.



Ha viszont már a környéken voltunk, megnéztünk pár tengerpartot is, meg jól néztünk pukekókat a kikötőnél, mert az is jó. Aztán jöttünk is vissza további bokros teendőinkkel foglalkozni.

Este fél kilenc körül lement a nap, most megint fáradunk rendesen. Holnap megint lakáskeresés ezerrel.

2008. november 17., hétfő

Amikor az űr azúr

Az éjszakai járaton többé-kevésbé sikerült aludni, amikor pedig nem akart álom jönni a szememre, olyankor belebámultam az éj koromfekete sötétjébe, amit a csillagok halványan pislákoló fényei és a holdfénnyel átitatott tengervíz és bárányfelhők ezüstös lumineszcenciája tudott csak megtörni.

Ilyenkor rendre előjöttek az űrrel, az ürességgel kapcsolatos érzések. Mert az a távoli üresség ott kint, az ablakon túl nagyon is emlékeztetett valamiféle belső űrre is.

Ürességre, amit talán csak az okoz, hogy végre elértük az idestova másfél éve kitűzött céljainkat, s az így felszabaduló helyet újabb terveknek, céloknak még nem volt ideje kitölteni. De lehet, hogy annál több, nem tudom. Furcsa érzés, na!



Aztán fokozatosan pirkadni kezdett, egyre szebb színek kezdtek kibontakozni kelet felé az ég alján, míg végül a nap is megmutatta az arcát, élénk narancssárgára festve mindent, ami az útjába került. Például a világjáró kiwimadarunkat is.

2008. november 15., szombat

Pukekóék a fellegekben járnak

Pukekóék megint repülnek, ezúttal egy hosszúra nyúlt mosolyszünet után újra vissza Aucklandbe, most épp így:


Amint lesz internetjük meg nyugalmuk, tán még írni is fognak ide okosat meg szépet. Addig kéretik nem jajveszékelni.

2008. november 10., hétfő

Pukekó pie

Vasárnap igazi, ünnepi pukekós vasárnap volt, amit stílusosan pukekós pitével ünnepeltünk meg Imma néniéknél.

Mielőtt elborzadnátok, nem, nem a töltelék volt pukekó, hanem a pite mintája. A töltelék meggy volt, s így is nagy riadalmat okozott a pite felvágásakor előtörő vörös meggylé. Ezen aggodalmak ellenére a pite kifejezetten finom volt, naná, Imma néni sütötte nekünk, pukekóknak.



A minta olyan jól sikerült, hogy persze megkérdeztük, hogy ezt tényleg Imma néni csinálta-e, mire mondta, hogy nem, leugrott a sarki fűszereshez, és vett pukekó alakú sütiformát. Ez így már sokkal hihetőbb volt, úgyhogy nem firtattuk tovább a kérdést, hanem csipegettünk szorgalmasan.

A süti felvágása közben érkezett a hír, miszerint is megszületett az unokahúgom, Emese, akit azon nyomban tiszteletbeli pukekónak kiáltottunk ki.

Na, így telt a pukekós vasárnapunk, köszönjük minden résztvevőnek!

2008. november 8., szombat

A kakapó vitte el az idei pálmát

Miközben Új-Zélandon épp a Méhkas új dolgozóiról szavaznak, megjelent a madaras szavazás eredménye is, mely szerint idén a kakapó lett az év madara. Ezúton is gratulálunk neki!

Most már elmondhatom, hogy én a kokakóra szavaztam, aki harmadik lett, de a kakapó méltán mászhatott (merthogy repülni azt nem tud) a dobogó legfelső fokára. Nincs még egy ilyen helyes, ritka, különleges, ekcentrikus papagáj, mint ő.

Valamit már sejthetett a magyar sajtó is, mivel a geo magazin novemberi számában egy négyoldalas cikk szól a kakapóról. (Szolgálati közlemény: Műzli, köszi, hogy a tegnapi kapuccsínózásra elhoztad a cikket, no meg a forró csokit is köszi!)

A szavazás győztesének tiszteletére íme egy 2003-as rövidfilm róla:

2008. november 7., péntek

Stewart sziget, az utolsó menedék

Még októberben hívta fel a figyelmem Gábor nevű, szintén madárbarát olvasóm az élet és tudomány szeptemberi cikkjére, amiben Új-Zéland madarainak zanzásított történelméről értekeznek négy egész oldal hosszan.

A cikket nagy étvággyal fogyasztottam, mert részint megtaláltam benne néhány új-zélandi madár hivatalos magyar neveit is, amiket eddig nem ismertem, részint pedig mert annyi szépet és jót ír a Stewart szigetről, amit már egyszer majdnem sikerült meglátogatnunk, legközelebb pedig biztosan nem hagyjuk ki, amikor épp délen járunk.

Gábornak ezúton is köszönöm a tippet, többieknek pedig kellemes olvasást kívánok a cikkhez.

2008. november 3., hétfő

Budapesti Állatkert

Most vasárnap előtt utoljára öt éve voltunk a Budapesti Állatkertben, s azt kell mondjam, hogy az elmúlt öt évben nagyon sokat fejlődött, ami mind a lakók, mind pedig a látogatók előnyére szolgál.

A mostani vizit leginkább a kicsi orrszarvú miatt volt, mert annyira cuki, hogy még, ugyanakkor belőle láthattuk a legkevesebbet, elvégre mégiscsak legyen nyugalma, de akkor is, na. Most, hogy ezt jól megmondtam, jöhetnek a többi kedvencek is.

A Pálmaházban kezdtünk, amit most először sikerült meglátogatnom, mert eddig, amióta csak eszemet tudom, mindig zárva volt, amikor épp ott jártam. November elejéhez képest rendesen befűtöttek odakinn is, a pálmaházbeli fülledt trópusi hőség azért így is ütött. Ezt viszont sikeresen kárpótolta a szebbnél szebb, fényes tollú madarak közelsége. Bár a metálkék tollú seregélyek és társaik, valamint a tukán sem kutya, a szemünket mégis leginkább a skarlát íbisz kötötte le.



A pálmaház hősége után maga volt a felüdülés a trópusi akvárium, ami pont a pálmaház alatt van, s ahol rég látott ismerőseinket, a korallzátonyok szebbnél szebb színekben és formákban pompázó halait tekinthettük meg több, szépen berendezett akvárium üvegén keresztül.

Sétánkat a tarvarjak irányában folytattuk, majd miután megnéztük őket, a hangos madárfüttytől vezérelve lecsekkoltuk a kacagójancsi (kookaburra) és társainak röpdéjét is. Itt láttunk még haverkodós csókát, sünt (tudom, hogy nem madár!), valamint egy felettébb kérdő tekintetű gémet.



A fókamedencéhez pont etetéskor értünk, úgyhogy jól megnéztük a fókakoma mutatványait, amit egy krónikus beszédkényszertől szenvedő látogató folyamatosan, monoton élőszóban is tolmácsolt a körülötte álló családjának, meg azoknak, akik még hallották őt egy tíz méteres körben. Valahogy így hangzott: "...nézd, visszaviszi a labdát a gondozónak, most kiugrik a vízből, jé, ott vannak Szandráék a túloldalon, nézd, megeszi a halat, amit a gondozótól kapott. most beugrott a medencébe a halért, előjött a túloldalon, és ugyanúgy jár, ahogy a gondozója, nézd, ott vannak Szandráék, pont szemből látják, most megint beugrott a vízbe, a gondozó meg megint adott neki halat, nézd, ott vannak Szandráék, sziasztok, nagyon ügyes ez a fóka, nézd, hogy elkapta azt a halat is...". Na, mi valahol itt adtuk fel, majd barátkozunk vadon élő fókákkal máshol.

Megnéztük ellenben Délkelet Ázsia mindenféle gerléit meg lóripapagájait, majd az állatkert túlvégéhez közeledve a zsiráfok, antilopok kifutóját, ahol ezúttal gólyák pózoltak, és egy hangos gyöngytyúk banda portyázott fel-alá.



Volt ott még marabu, meg még sorolhatnám mennyiféle szép madarak meg nem madarak (mint például a felettébb muris katta makik a majomház előtti kifutón), de úgyis csak a képeket néztétek, úgyhogy nem teszem. Lényeg a lényeg, hogy kellemesen telt az időnk, és jókedvűen jöttünk el az állatkertből.

2008. november 1., szombat

Most épp a tuatara indexel

Az index hírportálon a szaporodik a háromszemű ősgyík, felettébb szenzációhajhász címmel ellátott cikkben beszámoltak arról, hogy a Wellingtoni Karori rezervátumban rátaláltak az első bizonyítékára annak, hogy az ott lakó tuatarák bezony sokasodásnak indultak, ami jó hír. A cikkből mindemellett megtudhatjuk, hogy mitől is olyan különleges jószág ez az őskövület, úgyhogy már csak azért is érdemes elolvasni.

A Karori rezervátumban egyébként Februárban mi is jártunk, látogatásunkat akkor egy a vadonban megfigyelt kispettyes kiwimadár tette felettébb emlékezetessé, de jónéhány a fenti hírben is említett ősgyíkot is megnézhettünk az alacsony kerítés túloldalán.

Ezek után viszont már nem lehet egy szikrányi kétség sem afelől, hogy az index.hu szerkesztőségében van egy titkos rajongója Új-Zéland őshonos élővilágának. Idén már rendszeresnek mondható, hogy tuataráról, kakapóról, keáról, sőt, toutouwairól is lehet olvasni.

UPDATE 2008.11.02: A fenti hír az új-zélandi sajtóban "Vad szex a rezervátumban" címen jött le. Ez kell a népnek: dinók és szex! :)

2008. október 31., péntek

Jaj de ijesztő

Ha már halloween van, akkor ijesztegetni kell, még ha nem is ősi új-zélandi szokás, sem nem ősi magyar, de globalizálódunk, s velünk az ünnepek is.

Visszanéztem a képeimet, hogy megkeressem a legijesztőbbet. Íme:


Eme hangulatában felettébb baljós képem címe: "reszkess Auckland, a Három Sirályok megindultak ellened."

Felhívnám a figyelmet a látszólag még nyugodt vizek és a már felhős égbolt között feszülő erős kontrasztra, amely már-már félelmetessé teszi a sirályok puszta megjelenését is.

2008. október 29., szerda

Lakás előnézet

Mielőtt tovább olvasnátok, azt tudnotok kell, hogy csak azért írok, hogy nehogy azt higgyétek hogy eltűntem, nem pedig azért, mert épp mondandóm is akadt. Mondandóm még csak volna is, de pillanatnyilag az életemben nincs egy nyugodt sarok, ahol zavartalan alkotói tevékenységet folytathatnék. Ennek fényében most ennyire telt:

Mivel a júliusi távozásunk alkalmával felmondtuk a lakásbérletünket, a megérkezésünket követő rövid időn belül újra kell találjunk egy megfelelő bérleményt. Nagy előnyünk, hogy már konkrétan ismerünk, láttunk néhány városrészt, így már van valami saját képünk is arról, ami amúgy a trademe ingatlanos képein keresztül nem jön át.

Ennek ellenére nem sokkal vagyunk előrébb, mint bárki, aki ismeretlenül tapogatózik, ugyanis a lakások legnagyobb része nem épp olyan, mint az a képeken látszik, döntés előtt megtekinteni erősen ajánlott, s azt pedig csak személyesen lehet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a megérkezésünket követő egy-két hétre egy ideiglenes szállást is igénybe kell vegyünk, de ez most mindegy is.

Mostanára már minden másnap ránézek a trademe friss kínálatára, hogy képben legyek, de ennél többet nem tudok tenni még, legfeljebb izgulni, hogy a jobbnak kinéző bérlemények megvárjanak bennünket.

Annyi azonban már valószínű, hogy ezúttal Whangaparaoa felé vesszük az irányt, mert az többek közt közel van az autópályához is, Tiritiri Matangihoz is, meg szép zöld is. Már csak egy pont megfelelőt kell találni mire pont odaérünk.

2008. október 21., kedd

Az év madara 2008-ban

Az "Erdő és Madár" nevű új-zélandi közhasznú társaság idén is meghirdette az év madara szavazását, ahol lehet választani tizenkét őshonos madárfaj közül, vagy ha valakinek nincs a kedvence a listán, akkor megmondhatja aztat is.

A tavalyi szavazást meglepő módon egy kicsi szürke versenyző nyerte. Kiváncsian várom ki lesz az idei sztár.



A győztes madár a hírnéven kívül nem fog nagyobb segélyekhez jutni, így tétje az nem sok, de ismeretterjesztésnek attól még ugyanúgy jó a szavazás. A voksokat november 7-ig kell leadni, ami pont egy nappal az új-zélandi parlamenti választások előtt van, bár más összefüggés nincs.

Én már megtettem a voksomat, tegyétek meg Ti is!

2008. október 19., vasárnap

Pukekós idill

Rég írtam már vasárnapi pukekós bejegyzést, részint mert volt mit mesélni helyette, részint meg mert lusta dög vagyok.

Eme űrt mindenképp pótolni kell, úgyhogy mindjárt három pukekót is felvonultatok Natasha Shackleton kedves, pufók pukekói közül. Íme:

2008. október 17., péntek

Oposszum mintás szőnyeg

A kiwik az Ausztráliában szigorúan védett, Új-Zélandon viszont az egyik legutáltabb kártevőként nyilvántartott oposszummal különös kapcsolatban állnak. Erre a meglehetősen termetes, sűrű bundájú rágcsálóra egész évben nyitott szezon van, irtják, ahol csak tudják, például esténként az úttesten is. Az oposszum buta egy jószág, ha reflektorfényt lát, megáll, s csak bámulja, hogy "nézd má', két hold...", aminek aztán garantáltan a varjak által közkedvelt országúti pizza lesz az eredménye.

Akár eme nem éppen humánus problémamegoldásnak is emléket állíthatna az oooms.nl egyedi mintás szőnyege:



Gondoljunk csak bele, egy ilyen egyedi lakberendezési tárggyal a látogatóba érkező barátainkat, ismerőseinket remekül megbotránkoztathatjuk, a hatás biztosan nem marad el!

2008. október 15., szerda

Veszélyben a Kauri

Nehéz szavakba önteni azt az érzést, amit egy többszáz (sőt, akár többezer) éves Kauri óriás társaságában érez az ember. A legnagyobbjaik ötven méteres magassága, ami kimondva nem is hangzik soknak, a helyszínen megtapasztalva igencsak impozáns, valósággal eltörpül mellette az ember.

Egy ekkora élőlény legyőzhetetlennek tűnik, s mégis, az elmúlt százötven évben kis híján eltűnt az emberi kapzsiság lélekvesztőjében. Szerencsére néhányan (elegen?) túlélték az inváziót, ám most egy újabb, még kisebb ellenfél gyengíti oszlopaikat.

Mint annyi izoláltan fejlődő faj, a Kauri is védtelen az új jövevényekkel szemben. Egy PTA (Phytophthora Taxon Agathis) nevű, talajlakó növényi kórokozó, akiről még nem derült ki, hogy honnan származik, épp a Kaurit vette célba, s egyelőre megállíthatatlannak tűnik a destruktív munkássága.

Legnagyobb bánatomra a Waitakere Ranges több területét, köztük kedvenc erdeinket is megfertőzte már, így ha valami csoda nem történik, a következő évek során eltűnhet az összes Kauri.

Jelenleg legfeljebb csak lassítani lehet a folyamatot, ezzel is talán időt nyerni, hátha akad valami megoldás a tudományos kutatás során. A lassítás pedig elővigyázatosságot jelent, ezért is kérnek a hatóságok minden kirándulót, hogy

- az erdők látogatása előtt és után mossa le a bakancsáról a koszt
- ne térjen le a kijelölt útvonalról, kerülje a fák gyökereivel való bármilyen érintkezést
- kutyáját tartsa pórázon

Én hozzátenném még a fenti listához is, hogy mindenki remélje a legjobbakat, hogy köztünk maradhasson eme 190 millió éves múltra visszatekintő csodálatos növény!

2008. október 14., kedd

Kakapó indexel

Huhh, úgy néz ki, van egy újzélandi ritkamadár őrült az index.hu szerkesztőségében. Előbb a keás cikk, most pedig a kakapóról tudok meg már megint valami friss hírt a magyar online sajtóból.

Egyesek még azzal is megvádoltak, hogy biztos közöm van hozzá, pedig nem.

A kakapó esetén röviden annyi a hír, hogy a spéci tojáscsináló diéta sajnos nem vált be, úgyhogy tovább kell keresgélni.



S ha már magyarok meg madarak megint egy lapon, szavazzatok a leendő fém 200 forintos hátoldalán a fakopáncsra, mert egyrészt ő is a lehetetlen madarak egyike, másrészt a magyar neve angolul is vicceset jelent :)

2008. október 13., hétfő

Már megint a Keát bántják

Az index.hu közölt egy Gyilkos papagájok Új-Zélandon című cikket, amelynek tartalma ugyan igaz, mégsem tudok egyetérteni a szenzációhajhász hangvételével, amellyel démonizálni próbálja a Keát.

Új-Zélandon a birkatenyésztést megelőző időben több, mint százezer példánya élt a világ legokosabb papagájának, a Keának. Igencsak szélsőséges körülményeket képes túlélni, mondhatni a jég hátán is megél, mindez az intelligenciájának és alkalmazkodókészségének köszönhető. Aztán megérkezett a fehér ember, felégette az erdőket, füvesített és kiterelte a szabadba a nem éppen az értelméről híres jószágát.

A Kea okos madár, hamar rájött, hogy a birka gyapja alatt van a sok finomság, ennek néhány tucat birka láthatta kárát. Emiatt azonban a birkapásztorok tízezerszámra(!!) lőtték ki, mígnem a huszadik század utolsó harmadára ráeszmélt néhány nem birkapásztor, hogy ilyen tempóban mutatóba sem fog maradni Keából. A hülye fehér ember ugyanis a bárgyú jószága kizárólagos hasznosítása címén (mert lássuk be, nem szeretetből nevelik a birkát, hanem mert négy évig lehet nyírni, utána meg mehet kondérba, mindez jó profitot hoz) szó nélkül lelőtte volna az utolsó Keát is. A keának a tulajdon, mint koncepció, nem fért bele a világképébe, ezt talán nézzük el neki.

1986 óta aztán végre kuss van a puskának, és kevésbé destruktív megoldásokon próbálják törni az okosok a fejüket. Részemről a keának drukkolok, hogy bírja ki, amíg a hülye fehér ember kihal, mert a világpiacon esik a gyapjú és a birka ára, ehhez alkalmazkodni pedig képtelen.

2008. október 10., péntek

óriásmadár

Rövid hír: óriás, kengurutetkós gépmadár járt Auckland-ben ma reggel, csak mutatóba. Szívesen megnéztem volna...

2008. október 8., szerda

Dobozolás és társai

Ma este nem volt kedvem pakolni (meg lesz ennek még a böjtje), helyette inkább leírtam a gondolataimat a konstans költözésről, amelyből mostanában rendesen jutott nekünk osztályrészül.

Nagy igazság, hogy ha azt hiszed, hogy nincs semmid, akkor költözz el, és mindjárt látni fogod, mennyi mindened van. De tényleg.

Imma néni ötlete által vezérelve beszereztünk egyenméretű ikeás kartondobozokat,amiket valaki nagyon okos csomagolástechnikus dizájnolhatott, mert simán lapra "szerelve" lehet beszerezni darabját 150 illetve 350 forintokért, majd néhány jól irányzott mozdulattal könnyedén végső formájára lehet hajtogatni, amely ráadásul még strapabíró is.

A kisebbik doboz pont akkora, hogy egy A4-es bármi kényelmesen elfér benne fektetve, felfele meg legalább huszonegykét centis, így sok A4-es bármi belefér. Könyveknek ideális, mert csak annyi fér beléje, hogy attól még simán emelhető marad.


A nagyobbik doboznak már kevésbé találtuk praktikusnak a méretét (kisebb dolgoknak nagy, nagyobb dolgoknak kicsi), ellenben nagyon jól stócolható.

Mindez nagyon szép és jó, határozottan igényesebb, mint mondjuk a banános és egyéb összevissza méretű, aljakiszakadós kartondobozok, de ettől még mindig nem tudom, hogy mi a fészkes fene cuccunk maradt sokadik szanálás, ajándékozás és elvaterázás után is 40 kicsi és vagy 20 nagyobb dobozban (a bútorokat és egyéb tereptárgyakat nem is számolva).

Persze arra is utóbb jöttünk rá, hogy a majdani konténerezéshez nem ártott volna a dobozok tartalmát tételesen is felírni, úgyhogy várhatóan kezdhetjük elölről stuffolni az összes dobozt.


Beh!

Ja, és persze válogassunk ki kétszer húsz kilót, lehetőleg nem törékeny holmit, ami a legfontosabb magunkkal cipelendő...