Kaka benyal

Sokkoló videó: Zealandia idei nesztorpapagáj utánpótlása nem rest: belenyal a kamerába a kaka csibe. :)

Tavaszodik

Egyrészt csillagászatilag is beköszöntött ma délután a tavasz, másrészt meg minden friss hajtásokkal van teli, harmadrészt pedig a Karori Wildlife Sanctuary már hetek óta nyomon követi az idei első fészekaljnyi kaka csibe növekedését.


A videón jól látható, hogy a kis nesztor papagáj csibék kezdenek a szüttyögő tollgombócból az ügyetlenül billegő, ámde már egyre karakteresebb madárformává alakulni. Innen gyors ütemben lesznek kiscsibészek, már várom :)

Szivárvány Rugók

A Rotorua környékén töltött vasárnapunk másik állomása a Rainbow Springs kiwi wildlife park volt. A park elsődleges célcsoportja inkább az Új-Zélandra látogató külföldiek, mintsem a helyiek, így egy kicsit (de tényleg csak egy kicsit) túl van lihegve benne a turizmus (ööö, ezt jól megmondtam, tulajdonképpen a "szépenfésült" jellegre, a bazinagy szuvenyirboltra, meg a parkba belegyógyult, leginkább üdülőkomplexumra emlékeztető kávézós-vízeséses-teraszra próbáltam utalni).


Ha sikerült túlélnetek a kacifántosra sikerült első bekezdést, akkor mindjárt nézzük is meg, hogy miért érdemes mégis ellátogatni a parkba. Van ott például több röpde is, amikbe mind be lehet menni, így különböző csoportokba rendezett őshonos madárfajokkal oszthatjuk meg a légteret.

Az éjszaka működő kiwi röpdéről (hehe, a kiwi nem is tud repülni) ne kérdezzetek, mert csak napközben voltunk ott. Mindjárt utána viszont kereru (erdei galamb), tui és kakariki (kecskepapagáj) kombót tapasztalhatunk testközelből, ami egy - a mekegő kecskepapagájoknak köszönhetően - egyike a hangostárlatoknak. Íme a jópofa aprópapagáj pofija:


Miután kiörömködtük magunkat, tovább követtük a park ösvényét, ami hamarosan a keának szentelt "korai telepesek" témára berendezett röpde mellett haladt el. Itt nem sokat időztünk, lévén az előző parkban már megtapasztaltuk a madár közvetlenségét. Így esett, hogy a következő nagy röpdében találtuk magunkat, hat igencsak aktív kaka (szintén nesztorpapagáj) társaságában. Nagyokat repkedtek, no meg épp ebédeltek is odaértünkkor, valahogy így:



Velük egy röpdében lakott még néhány félénkebb szalagos guvat (ő a weka rokona volna) is, íme az egyik díszpéldány:


A továbbiakban volt még weka, meg mindenféle kacsák, pisztrángok, valamint a behurcolt állatfajok közül néhány háziállat, valabi, oposszum is, ezeket nem részletezném. Na jó, a tyúkanyók a fészekaljnyi kiscsibékkel nagyon helyesek voltak.

Zárásképp pedig itt egy épp virágzó kakabeak (papagájcsőr?) virág, a kaka röpde tőszomszédságából:

Második nap - Egésznapos madárles

Reggelre összeszedte magát az időjárás, és egy szélmentes, alig felhős napot hozott össze, ami pont jól jött a Kapiti sziget meglátogatására. Mint az a vizitaxinál kiderült, az előző két napon az időjárás miatt törölték a programot, így külön szerencsésnek érezhettük magunkat, hogy mehettünk.

A Kapiti sziget már több, mint száz éve védettséget élvez, jelenleg madárparadicsomként üzemel, az ember jelenlétét minimálisra szorították vissza, ami napi ötven fős látogatói kvótát jelent, az is a sziget középső és északi részeire szétoszlatva. A szigetet csak és kizárólag előre beszerzett engedéllyel lehet látogatni. Az engedély online megvásárolható, tipikusan hetekre előre elkel az összes hely, ha pedig az időjárás közbeszólna, áthelyezhető (a még szabadon maradt kvótájú napokra), vagy visszajár.

Nekünk tehát szerencsénk volt az időjárással, s így fel tudtuk használni a már jóelőre gondosan beszerzett engedélyt, s hajóra szállhattunk. A szigetre két cég szállít látogatókat, a Kapiti Tours és a Kapiti Marine Charter. A szolgáltatásban nincs különbség, így csak az a lényeg, hogy legyünk befoglalva.

Mi a sziget középső részére, a Rangatira point-ra kértünk engedélyt, így a madárnézés közben fel tudtunk caplatni a sziget tetején lévő kilátóba is. De ne siessünk előre, kezdjük a partraszállásnál.

A hajóra még szárazon szálltunk fel, egy traktorral vontatták be a sekély parton a tengerbe, majd a sziget kavicsos partján egy pallóval oldották meg, hogy szárazon kiszállhassunk. Innen öt perc sétára van az eligazítás helyszíne, ami egy vihar esetén menedékként is szolgáló felépítmény. Az odavezető ösvényről láttunk mindjárt pelyhes sirálycsibéket a parton, miközben tui és kakariki madarak repkedtek jobbra-balra a fejünk felett.

Az eligazításon a szabályok mellett elmondták a sziget rövid történetét és bemutatták a látnivalókat is, aztán mehetett ki merre lát. Az eseményre csatlakozott egy weka madár is, bár inkább a hátizsákokra volt kiváncsi, mintsem a rövid előadásra. Biztos hallotta már párszor.


A sziget egyik első szembetűnő jellegzetessége, hogy a madarak megszokták, hogy nincs mitől félniük, így a kereru (maori galamb), akit eddig csak a magasban láttunk, itt a fűben legelt, s egyéb madarak is inkább kiváncsian néztek minket, mintsem hogy hanyatt homlok menekültek volna.

A sziget 10 km hosszú és 2 km széles, legmagasabb pontján kb 500 méter magas. A látogatók számára mindössze két ösvény van kialakítva, a lankásabb, kanyargós Wilkies track és a meredekebb Trig track. Ez utóbbi az elmúlt napok esőzései miatt le volt zárva, így maradt egyetlen ösvény a parttól a kilátóig, így muszáj volt a többi látogatóval közösködni. Szerencsére kevés zajos volt köztük, őket meg jól elkerültük. A kilátóig több, mint két órás mászás volt a program, amit madárlesős pihegésekkel szakítottunk meg.


Az alsó szakaszon nagy örömünkre lépten-nyomon előkerült egy-egy kis kiváncsi toutouwai (cinegelégykapó). Kis szürke madár, nagy, kiváncsi szemekkel. Vicces volt, amikor egy-egy ilyen picurt tíz felnőtt ember is egyszerre csodált és fotózott. Szintén az ösvény elején láttunk takahét is, úgy gondoltuk, hogy majd visszafele megnézzük közelebbről, de addigra már tovabüttyögött. Sebaj, takahe élményünk már volt Tiritiri Matangin.

Ahogy lassan caplattunk felfele, a nyerges madarak folyamatos kacaja kísért minket, egy-egy tisztáson pedig mindig wekába botlottunk.


A kilátóhoz közel az erdő sűrűmohásra váltott, ami külön élmény a szemnek, majd a magaslatról belátható körpanoráma végleg kárpótolt a fárasztó mászásért. A kilátónál mindjárt piknikeltünk is (enni inni csak az van, amit hoztunk), ami az itt bóklászó wekák érdeklődését is felkeltette. A madarakat etetni tilos, ám ez nem tartja vissza őket attól, hogy megnézzék, mit is eszünk mi, emberek.

Hamar indultunk is visszafele, hogy a hajóhoz biztos időben visszaérjünk. Lefele menet azért megálltunk félúton, ahova egy madáretetőt készítettek, ami érthető módon mágnesként vonzza az erdő lakóit. Itt rövid idő alatt volt alkalmunk piwakawaka (legyezőfarkú), hihi, kaka (nesztor papagáj), korimako (harangmadár), tieke (nyerges madár) és tui seregeket megfigyelnünk.


Tovább lefele újra a nyerges madarak folyamatos vihogása szórakoztatott minket, itt-ott egy kereru zörgése ijesztegetett, míg végül újra leértünk az eligazítás helyszínéhez, ahol ezúttal néhány kiváncsi kaka madár volt. Be kell valljam, végig ezért drukkoltam, mert szerintem a sziget egyik legnagyobb attrakciói. A kaka, nesztor papagáj, a kea rokona, és elég a szemébe nézni, mindjárt látszik is, hogy van akkora csibész ő is. Természetesen a hátizsákunk érdekelte a legjobban, de az olyannyira, hogy egy könnyed sasszé után a vállunkra is felszállt, majd onnan tovább a hátizsákra. Mondanom sem kell, nagyon tetszett ez a közvetlenség. Miután nem talált semmi érdekeset a hátizsákon, a közeli bokorra repült, majd pózolt a kamerának. Igazi sztár!


Sajnos ekkorra elérkezett a távozás ideje, megjelent a hajó, amire kénytelen-kelletlen felszálltunk. Talán kárpótlásként, talán csak puszta szerencsefaktor gyanánt a visszafele úton néhány delfin szórakoztatott bennünket. Egy biztos, maradandó élmény volt a szigettúra.