Puha tök hava

Megint utaztunk. Sikerült egy nappal az európai légtérzár előtt Magyarországra érni. Reméljük mire indulunk vissza, az a kimondhatatlan (sőt, elolvashatatlan) nevű izlandi vulkán már rég kifüstölögte magát. Azt kell mondjam, hogy nem lennék a félúton rekedt utazók helyében...

Az utazás amúgy sima volt, megnéztem kilenc filmet útközben, bepótoltam a mozizást egy évre visszamenőleg is. Az érkezést követő napon már szokásosnak mondható jetlag, valamint a távollétünk alatt végbement apró, hétköznapi változások együtt vicces jeleneteket okoztak:
Pukkéné leugrik a kisboltba tejfölért, ahol megkérdezték tőle, hogy hányforintos tejfölt kér. Ő rábökött az egyetlen, régről ismerős márkára, hogy az jó lesz, mire közlik vele, hogy de az a legdrágább. Sebaj, elővette a tavalyról a pénztárcában maradt papírkétszázast, hogy fizessen vele. Na ekkor meg az volt a baj, hogy azzal nem lehet fizetni. Kótyagosan nem értve a helyzetet, elmagyarázták neki, hogy már vagy fél éve nincs forgalomban a bankjegy. Mindjárt az első napra ennyi pont elég is volt :)

Aztán vendégség, ahol nézem, hogy nahát, mit keres az ünnepelt virágcsokrai közt ez a felettébb gyanús cserje...


...állítólag "kefevirág", és mediterrán növény, mint az oleander. Ja rájt, az eladók kreativitása még botanikai ismeretükön is túl tesz! Gyorsan felvilágosítottam a népet, hogy ez nem kefevirág, hanem egy szépséges Metrosideros excelsa, ismertebb nevén pohutukawa. Hát, nem sikerült utánam kimondaniuk. Így esik most látogatásunk a puha tök havára.