Tengerparti parti

A halott rájára rájár a sirály, holott
már kivájta az egyik szemét egy másik szemét.

Marad rám a maró dráma megírása.

Már megint a szomszéd mejnók

Ez amúgy pont az ötszázadik bejegyzés.

Lótuszültetés

Mielőtt megkérditek, nem, nem jógázni fogunk, hanem kertészkedni.

A lótuszültetés projektem úgy egy hónapja indult, amikor a Plant Barn-ban megpillantottam egy kübliben néhány gyönyörű lótuszlevelet úszni, ami felhozta a lótuszvirágokkal kapcsolatos szép emlékeimet. Ezek után pedig jól utánanéztem a dolgoknak, s tradme-n lőttem egy alkalmas cserepet és lótuszmagot, hogy legyen hol elkezdeni a vízikertészet eme vállfaját.


Aki még esetleg nem találkozott volna lótusszal, ez egy kinézetre valamelyest a tavirózsára hasonlító, ámde egyébként teljesen másik, Ázsiában, Ausztráliában és Amerikában őshonos fajok, amiknek esztétikai értékén túl van néhány különleges tulajdonsága is. Az egyik ilyen a levelének a vízlepergető bevonata, ami a nanotechnológusokat is megihlette olyannyira, hogy hasonló tulajdonságú festéket terveztek a levélfelület (apró) mintájára.

A másik különlegessége, hogy a magját egy kemény, vízhatlan burok védi, amiben nagyon-nagyon sokáig képes aludni (a legöregebb ismert csíraképes lótusz mag 1288 éves), ellenben amikor megreped ez a burkolat, a növény alig pár hét alatt szárba szökken, s megfelelő körülmények közt el is burjánzik.

A maghéj eme különc tulajdonsága biztosítja be az amúgy rizómásan osztódó, minden részében ehető növényt arra az esetre, ha egy túlzottan falánk rágcsáló populáció bevenné magát abba a mocsárba, ahol kedvenc növényünk lakik. Ilyenkor ugyanis megesik, hogy az utolsó szálig felfalják. Ámde, a magok biztonságban nyugszanak az iszapban akár tizen-huszon évekig is, miközben a rágcsálók élelemforrás híján továbbállnak, majd mikor "tiszta a terep", újra eljön a lótusz ideje.


Életereje és tisztasága (mocsárból hajt ki, mégis patyolattiszta marad) jelképként metafizikai magasságokba emelte a buddhizmus szárnyán, míg szépsége, valamint a jellegzetes magházformája virágcsokrokat és impozáns beltereket tesz különlegessé.

Már régen vágytam rá, hogy kertemben saját lótuszvirággal büszkélkedhessek, s most ez a vágyam a megvalósulás rögös útjára látszik lépni a napfényes kert közepén egy sárkánymintás cserépben, amire természetesen egy pukekó vigyáz.


Az elmúlt pár hétben a magok (háromból kettő) kicsíráztak és látványos növekedésnek indultak, jelenleg egy-egy kicsi levéllel, egy-egy további levélkezdeménnyel, valamint kicsi gyökérszőrökkel kapaszkodnak a világba.


Ha minden jól megy, meg ügyesen betartom a gondozásuk alapelveit, jövő nyáron pompás virágokkal fognak meglepni.

Valahogy így képzeltem el számukra a jövőt:

Egy szúnyog emlékére

Vegyes

Férjhez menne
kimondottan csapnivaló
szúnyog.
Csípőben telt... volt.
Gyászoljak lárvái.
Romhányi József - Szamárfül

Véremet adtam érte.
Élete és utolsó vacsorája mély nyomot hagyott.
Lelke rajtam száradt.
Mosom kezeim.

A többi pedig már-már művészet.

Csodás madárfotók

Épp madárképeket nézegettem, amikor teljesen véletlenül ráakadtam a Nga Manu Images weboldalra. Amint kicsit belelapoztam, mindjárt tudtam, hogy meg kell itt említsem.

A weboldalon az oktatási, ismeretterjesztési céllal közzétett új-zélandi állat- és növényvilág képek közt igazi csemegékre akadtam és biztos vagyok benne, hogy ti is meg fogjátok találni a saját kedvenceiteket köztük.

Mert látott-e már valaki kereru (Maori galamb) csibét?


Vagy tegye fel a kezét, akinek sikerült csak közel ilyen csodás képet készítenie a piwakawaka (legyezőfarkú) madár röptéről...


És akkor az éhes tui csibe szájakról, a nagyszemű bagolycsemetékről, vagy épp a monoklis, bogyókat csipegető ezüstszeműekről még nem is szóltam.

Ja, van oposszum, menyét, meg sün is a ragadozók szekcióban, ha valaki arra gerjedne.

Pukekós táska

A minap besodródtunk egy ajándékboltba, s ha már bent voltunk, lecsekkoltuk a pukekós választékot is. Az alábbi strandtáskának pedig nem tudtunk ellenállni...

Ingyen ebéd

Szokták mondani, hogy "ingyen ebéd" nem létezik. Pedig igen. Ma pont egy olyat ettünk.

Délelőtt Titirangiban jártunk, s épp enni támadt kedvünk az ott már egyszer meglátogatott és bevált étkezde láttán, úgyhogy beugrottunk egy ebédre. Tökleves és indiai jellegű vajcsirke volt a napi specialitás, mi pedig úgy gondoltuk, hogy a teraszon elég szélvédettek leszünk (körbe ilyen télálló műanyag borítás), így kiültünk enni.

A tökleves csodás volt, jött a vajcsirke. Tetszik tudni, ez ilyen narancssárgás olajos tejszínes szószban úszkáló csirkefilé darabok, például rizzsel. Pukekóné, mivel fehér ruhában volt, jól elkérte a szalvétámat, nehogy véletlen leegye magát. Én meg jól odaadtam, és nekikezdtem az éteknek, ami szintén nagyon finomnak indult.

Aztán hirtelen jött egy jól irányzott széllökés, ami a tőlünk három méterre lévő nyitott, négyszögletes ponyvájú napernyőt felborította, sőt, az egyik sarkát írd és mondd beleverte a kb. 5 centi átmérőjű, vajcsirkével teli szószos tálamba, mindezt úgy, hogy abban a pillanatban tetőtől talpig rizses csirkeszósz lettem. A homlokomon, a pólómon, a nadrágomon, sőt, még a cipőmben is akadt belőle, amitől pont úgy néztem ki, mint akit épp öten hánytak le.

A legszebb, hogy eközben az asztalon fellelhető két gyömbérsörös üveg, két borospohár (tele gyömbérsörrel), egy vízzel teli üveg és két további pohár, valamint Pukekóné étke érintetlenül vigyorgott, Pukekónéval együtt, aki makulátlan ruházatban pislogott értetlenül a történtek felett.

A pincérlány amikor meglátta, látszott rajta, hogy ilyent még nem pipált, de gyorsan intézkedett, úgyhogy amíg én a mosdóban kárenyhítettem, addig készült a pótadag étek, sőt, megnyugtatott afelől, hogy az étterem kontójára írják az ebédünket.

Humoromnál lévén jól mondtam is neki, hogy ez a vajcsirke igazi ízbombát rejtett. Lényeg a lényeg, senki nem sérült, mi jót ettünk, meg jót mulattunk, a személyzetnek meg lesz mit mesélnie két hétig. Na, így kell ingyér ebédelni.

Illusztrációképp íme a második adag vajcsirke, plusz a beterített táskám:

Tengerüveg bonsai

Nem bírtam magammal, és kipróbáltam, hogy mi lesz az eredménye, ha az egyre csak gyarapodó tengerüveg gyűjteményemből néhány töredezett darabot összekeverek egy tubus pillanatragasztóval.


Na jó, egy ilyen eredményhez a végtelenhez közelítő mennyiségű próbakeverésre lett volna szükség. Ehelyett a kevésbé időigényes térbeli kirakós módszerhez folyamodtam, mindig az alakuló formához egy-egy passzoló darabot keresve. Első próbálkozásnak szerintem megteszi, bár a pillanatragasztónál biztosan van esztétikusabb megoldás is.

A túlnyomórészt barna, kisebb mennyiségben fehér, nyomokban pedig zöldet is tartalmazó tengerüveg gyűjtemény erősen korlátozza a kivitelezhető témákat, így ha valakinek ilyen színkompozícióra akadna ötlete, ne kíméljen!

Szomszéd mejnók

Lakásunk közvetlen környékének madárvilága túlnyomórészt a mejnók jelenlétével jellemezhető. Ezt persze egyáltalán nem bánjuk, a mejnó ugyanis egy felettébb szórakoztató madár.

Kedvenc elfoglaltságuk, hogy a szomszédok kertjében széthagyott dolgok közt matatnak, miközben egyikük a tetőről figyeli, hogy tiszta-e a terep. Másik kedvenc szórakozásuk, amikor a tetőre, antennára ülnek és onnan osztják az eszet, valahogy így:



Ilyen madarak mellett sosem unatkozunk.

Madarat reptében

Múlt héten végre megérkezett a január elején megrendelt új fotógépem. Canon EOS450D, digitális, tükörreflexes, két képstabilizátoros objektívval csomagolva. Két hónapba telt, mire leszállították, de legalább rendesen akciós áron sikerült megcsípni az újévi kiárusítások alkalmával.

Lényeg, hogy megkerült és innentől fogva reptükben is tudok majd madarakat fotózni. Mindjárt az első pár ígéretes kép közt említeném meg az alábbi, Long Bay-en lencsevégre kapott sirályt.



Kompakt géppel ilyent próbálni a "sok sikert" kategória volt, az új masinával viszont jó eséllyel indulok a légi mutatványok elfogadható minőségű megörökítésében.

Tündérek a lakásban

Tegnap este hirtelen gomba nőtt az egyik cserepes virágunk mellé, ami az első egyértelmű jele annak, hogy a tündérek beköltöztek a lakásunkba. (A gombák és a tündérek viszonyáról például itt lehet olvasni.)


A gombák délután még nem látszottak, estére viszont már bevették magukat a cserépbe. Ma reggelre pedig szépen ki is nyílt az esernyőjük, úgyhogy most már viráglocsoláskor sem fognak megázni az alatta megbúvó parányi teremtmények.

Rázd a tollad!

Ki ne szeretné a táncoló madarakat, pláne ha megfelelő zenére ropják?

Frostie az alábbi youtube videón Ray Charles "Rázd a farktollad" című számára vadul, méghozzá nem is kicsit. Tessék bátran ropni vele...


Ahogy így elnézem, Frostie minden tekintetben party animál.

Wenderholm

Waiwerától alig pár kilométerre található a Wenderholm Regional Park, amit a hétvégén jól meglátogattunk.


A tehénlegelő és a platánsor közt elhaladva mindjárt egy tábla is jelzi, hogy tessék a madarakra vigyázni, ami jó jel, és tényleg, a sekély, homokos tengerparton csigaforgatók nyálazzák át a fövenyt a maguk békés, néha lármás tempójában, az arra járó fürdőzőket éppen csak kikerülve.




Már csak a csigaforgatók, vagy épp a tengerpart miatt is érdemes ellátogatni ide, de ennél sokkal többet is láthatunk. A homokfövenytől beljebb nagy fák hűsítő árnyékában puha gyepen piknikelhetünk, vannak bozótjáró ösvények is, ha pedig kultúrális programra vágynánk, potom 3 dollárért megtekinthetjük a nagyon szép állapotban tartott Couldrey Házat és Kertet.


A kezünkbe nyomott kicsiny ismertetővel felvértezve a magunk tempójára voltunk bízva, a három dollárokban nincs benne tárlatvezetés, de mondjuk nem is emészthetetlenül nagy az épület, mégis mindenkire rá van bízva, hogy szúrja ki maga az érdekes részleteket a 10 megtekinthető szobában és azok berendezési tárgyain.


A korabeli bútorok és tárgyak tetszetős elrendezésben kerültek bemutatásra, egyben az egyes szobák funkciója is hamar kiderül a berendezésükből. Van egy étkező, két társalgó, egy konyha, egy varrószoba, egy hálószoba, egy dolgozószoba tengerre néző erkéllyel, egy gyerekszoba, valamint egy cselédszoba, no meg természetesen a közlekedő helységek a lépcsővel. Az emeleten van egy kisebb elefánt-szobor kollekció is, egy-egy egész különleges darabbal.


A konyhában Pukekóné szerint olyan punnyadásszag volt, mint Manci néni Agárdi nyaralójában. Ellenben itt derült ki, hogy az egyik tulajoké volt az Edmonds élelmiszer-alapanyag biznisz. (Az Edmonds Új-Zélandon még napjainkban is "a lisztmárka").

Meglepő, hogy a tágas, fényes lakásban mégis sikerült az építésznek terveznie egyetlen olyan szobát, ahol a kis ablak miatt félhomály uralkodik, valamint a tető alatt éppen csak elégséges belmagasságot is csak a padló megsüllyesztése árán érték el. Természetesen ez a cselédszoba volt, gondolom azzal a céllal, hogy a cseléd még véletlenül se érezze magát kényelmesen.

Mindazonáltal a Couldrey Ház egész különleges, koloniális hangulatot varázsol ebbe az amúgy is remek szabadidős parkba, Auckland belvárosától alig 40 kilométerre.

Borzas Pukekók

Vasárnap van, itt az ideje borzas pukekókat nézni. Szeles napokon ez a divat.