Negyedik nap - Színterápia

Reggel útnak indultunk vissza Auckland-be, először a Taupo tó partján, ami leginkább a Balaton déli partjára emlékeztetett, majd Taupo-tól Rotorua irányába, hogy lássunk sok szép termáljelenséget.

Errefelé nem meglepő dolog, hogy a földből itt-ott gőz tör elő. Még az sem ritka, hogy nagy geotermális erőművek eregetnek hosszú fehér felhőket. Figyelmes szemlélő a szárazabb legelőkön még kisebb portölcséreket is láthat táncolni, na nem mintha ez utóbbi termálvizes jelenség lenne, de attól még említésre méltathatom.

Visszakanyarodva a termálvízre, a környéken több érdekes helyszín is akad, ennek ellenére ezúttal is a wai-o-tapu termálcsodavilágra esett a választásunk, többek közt azért, mert ez a legszínesebb, meg azért is, mert tavaly csak limitált időnk volt, így akkor kihagytuk egy jókora részét, amit be kellett pótolni.


Úgy gondolom, hogy a képek magukért beszélnek, életben pedig még érdekesebb ez a fortyogó színkavalkád, amit a forró víz a mindenféle ásványokkal együtt produkál.


A hely nevét, "wai-o-tapu" úgy fordítják, hogy "szent víz" (sacred waters), ami a wai, azaz víz és a tapu, azaz szent, érinthetetlen, tabu jelentésű maori szavakból áll össze. Mindamellett gyanítom, hogy ezt a vizet nem "szentölt víz"-ként tisztelték, hanem inkább tapasztalás útján jöhettek rá annak idején, hogy hőmérséklete folytán érinthetetlen, a szó szoros értelmében. A kénes szag emellett szintén inkább kellemetlen, mint áhitatos. A színek ellenben tagadhatatlanul szemet gyönyörködtetőek, etimológia ide vagy oda.


De hogy a színtévesztők se maradjanak műsor nélkül, vannak szürke fortyogó iszaptavak és finoman fraktálmintásra cizellált szélű kráterek is, mert lássuk be, mit ér a szín forma nélkül!


Mivel elég sokat legeltettük a színes csodavilágban a szemeinket, már bőven délutánba hajlott a nap, mire nekilódultunk vissza Auckland irányába, így már csak egyetlen megállót iktattunk be, azt pedig Tirau-ban, hogy megcsodálhassuk a messze híres hullámlemez alkotásaikat.


Persze nekem elfogultság okán a szuvenirbolt homlokzatát díszítő pukekó tetszett a legjobban, de valóban van jónéhány másik ötletes és szépen kivitelezett bádogos-műremek.


Összességében azt kell mondjam, hogy egy rövid, ámde annál változatosabb nyaralásban volt részünk, amit bármikor örömmel megismételnénk (na jó, a homoklegyes részt leszámítva).

Pléhboy

Nemrégiben írtam egy hullámvasból készült pukekóról. Azóta ráleltem egy rokonára is, sőt, egy kis utánajárással megkerült az egész pereputty.



Új-Zéland északi szigetének kicsiny közössége, Tirau, a bádogszobrászatról híresült el. Minden egy bádog kutyafej megrendelésével kezdődött, amelynek elkészítése során Steven Clothier, helyi mesterember felfedezte azon képességét, hogy vizualizáljon és megalkosson bármilyen három dimenziós alakzatot.

Hamarosan özönlöttek a megrendelések, a régi bádogtetők pedig remekművekké alakulva kezdtek új életet. Steven munkái sorra nyerték a díjakat, és tengeren túlról is kapott megrendeléseket.

Tirau ezek után a bádogszobrászatot sajátjának kiáltotta ki, utcáit pedig ellepik a mókásabbnál mókásabb színes bádog cégérek.

Na, majd jól megnézem magam is.

Acélos Pukekó

Újra itt a vasárnap, az érdektelenségek rovatban ma egy atombiztos hullámvas kerti pukekót ismerhetünk meg a Hullámlemez Alkotások remekei közül.



Csak az a kérdés, hogy az esőt meddig bírja.