Dezodor madaraknak

Az egyik tegnapi madaras hír eljutott a slashdot-ra is, ami azt jelenti, hogy sokak fantáziáját mozgatta meg. Gondoltam ti se maradjatok le róla akkor már.

Az eredeti hír szerint azzal a megfigyeléssel indult egy kutatási projekt, hogy Új-Zéland madarainak erősebb a szaga, mint a világ egyéb madarainak, ami a jó szaglóérzékkel ellátott ragadozókkal szemben nem kis hátrány. Ebből jött a tézis, miszerint a madarak evolúciós úton fejlesztettek ki maguknak dezodort, ám erről - ragadozó hiányában - lemaradtak az új-zélandiak. Így esett, hogy például a kiwi leginkább erdeigombára, a kakapo pedig pézsmaszagú hegedűtokra emlékeztető odorral bír. Nosza, több se kell a kutatóknak, máris összegrundoltak hatszázezer újzélandi dollárt, hogy kifejlesszenek valami dezodort a helyi madaraknak.

Ennyit a tudományról. A hír azonban szárnyra kapott, így most például a slashdot-on is viccelődnek, hogy "szép meg jó ez a dezodor ötlet, de hogyan veszik majd rá a madarakat, hogy rendszeresen használják", és hasonlók.

Kellemes szórakozást!

Richter

A szombat reggel eldurrant, izmos Christchurch-i földrengés - amelynek egyetlen ismert halálos áldozata az Orana Wildlife park tíz éves lemurja volt - rendesen helybenhagyta a Déli Sziget legnépesebb városát.

Akkoriban többek közt a Willowbank Wildlife Reserve-ben is a keltetőben dédelgetett kiwitojások épsége miatt izgultak, merthogy nem tesz jót nekik egy a Richter skála szerinti 7.4-es földrengés.

Nos, a mai hírek szerint a hamarosan kikelni vágyó kiwimadarak nem úszták meg viccelődés nélkül: egyiküknek Richter lesz a neve. Így járt. De legalább megúszta.

UPDATE 2010-09-13: Richter csibe kikelt, van róla fotó is.

Amikor a hóhért akasztják?

A napi hírekben akadt meg a szemem egy cikken a kiore megmentésével kapcsolatban.

A kiore egy polinéziai eredetű patkányfaj, amit még a maorik hoztak be a szigetre, s amely faj felelős számos őshonos ízeltlábú, puhatestű, kétéltű és hüllőfaj, sőt, denevérfaj, de talán még régvolt, röpképtelen madárfajok kihalásáért is.

Úgy tűnik, a későbbi, "életrevalóbb" európai import rágcsálók, valamint a DoC rágcsálómentesítő akciói leszorították a porondról, olyannyira, hogy mostanra a kiore is kihalásközeli helyzetbe került.

Kárörvendő énem azt súgja, hogy kérdezzük meg, "na, milyen érzés?". Ezzel szemben a kis rágcsáló a maori kultúrának részét képezi, s mint olyan, kulturális örökségként megmentésre szorul.

Így alakulhatott ki az a faramuci helyzet, hogy egy a DoC által komoly munkával rágcsálómentesített sziget most épp egy rágcsálónak fog menedéket nyújtani.

Így jobban belegondolva, az öko-restaurációnak nem is csak az eredeti, hajdanvolt állapot visszaállítása a feladata, hanem mindezt úgy kell elérje, hogy egy új egyensúlyt alakítson ki a megváltozott élettérben.

Most Perky talált haza

Bizonyára emlékeztek még Zulura, a pukekóra, aki tizennégy kilométert tett meg egy hét alatt, hogy hazaérjen fogadott családjához.

A mai hírekből kiderült, hogy Zulu egy lusta dög. Perky, az új sztár, egy nap alatt nyomott le hetven kilométert! Nem rossz egy nehézröptű madártól.

Kitartásból és tájékozódásból csillagos ötös jár neki.

Az adás videó változata itt tekinthető meg.

UPDATE: közben youtube-ra is felkerült, íme:

In memoriam Alpine

A hírekben olvastam, hogy Alpine, a Takahe megmentésére hivatott program első ember által felnevelt madara eltávozott az élők sorából. S úgyszintén mostanság mászott az egekben lévő Nagy Rimu fára az egyik legöregebb kakapó, Sass is. Úgy tűnik, ez a búcsúzások hete.

Alpine-nal személyesen is találkoztunk két éve, Te Anau-ban. Kedves, barátságos madár volt, mint a Takahék általában. Üresebb nélküle a világ.

Aztán eszembe jutott, hogy a madarak mindig velünk maradnak, s ezeket a furcsa űrhangokat minden bizonnyal a mennybéli szárnyasok csicsergik a rádióteleszkópokba.

Pukekó hazatér

Be kell vallanom, hogy amióta elköltöztünk Whangaparaoáról, azóta hiányzik az ottani helyi újság, a Rodney Times. Abban ugyanis, a North Shore Times-szal ellentétben mindig akadt valami madaras hír, hogy miként vitték helikopterrel egyik szigetről a másikra egyesével a törékeny apró madarakat, vagy hogy az iskolások milyen hálásak voltak, amikor ellátogathattak Tiritiri Matangi madárszigetére és hasonlók.

Ezt a nosztalgikus érzést pótolta az újság online változatában tegnap talált cikk, amelyikben Zulu, a 17 hónapos házikedvenc pukekó hazatalált Browns Bayből Dairy Flat-re (cirka 18 km, autópályával nehezítve). Egy hétbe került neki, de megtette egyedül a távot. A képet nézve most nagyon örülnek egymásnak a nevelőszüleivel :)

Kicsi dinó

Mai hírekben lehetett olvasni a Matiu szigeten talált, nemrégiben kikelt ősgyíkra. Így néz ki egy tuatara hosszú életpályájának kezdeti szakaszán:

Nem, ez nem fröccsöntött műanyag!

Takahe újrakezd

Kihalásból visszahozott madarak tekintetében nagy eseménnyel kezdődik az idei év: évszázadok óta most először kelt ki Takahe csibe Új-Zéland északi szigetén.

A madárfajt 1948-ig kihaltnak hitték, majd Fiordland egy távoli völgyében ráleltek egy kis túlélő populációra. A faj fennmaradása érdekében kis, ragadozómentes szigetekre költöztettek néhány példányt, ahol sikeresen szaporulnak, ha nem is gyors ütemben. A mai hír annyiban különleges, hogy a csibe az Északi szigeten látott napvilágot, ahol ilyen már több évszázada nem történt.


A csibe fotójáról meg az is kiderül, hogy nemcsak, hogy régóta ő az első, de ezt nagyon komolyan is veszi :)

A nap hülyéje

A nap egyértelmű lúzere az a német turista, akit a Christchurch-i reptéren kaptak el, mert nagyértékű gyíkot találtak az alsógatyájában.

A dolog a Freud-i jelentésén túl már nem annyira vicces, hiszen veszélyeztetett új-zélandi hüllőfajokról (ritka, helyi gekkók és szkinkek) van szó, így elég komoly vádak elé néz a haszonleső herpetológus. Gyík.

UPDATE: Hohohó, egy egész nappal megelőztem az indexet a hír közlésével. Ennek ellenére gyanítom, hogy az indexre is csak azért került fel a hír, mert alsógatyában utaztak a szerencsétlen gekkók.

Madarak a hírekben

Ma is madaras hírek, mindjárt kettő is.

Egyik "Jonathan Living-room sirály", egy amúgy más madarak vegzálására szakosodott, magányos fajta szárnyas szokatlan kapcsolata egy emberrel. (Tévézik, üres kagylóhéjjal kér kaját, ráadásul kézből eszik.)

Másik pedig a Wellington-i Karori rezervátum jeles eseményéről ad számot, ahol az egyre csak duzzadó Kaka populáció idei csibéi közül az elsőt gyűrűzték meg. A link mögött a kép magáért beszél, én is akarok Kaka csibét látni! :)

Enni vagy nem enni

A napi hírekben egy érdekes kérdést feszegető cikket találtam. A cikk tartalma röviden: egy vállalkozó, akinek jelenleg is több érdekeltsége van Új-Zéland természeti értékeinek fenntartható kereskedelmi hasznosításában, új ötlettel állt elő: szeretné a weka (csirkéhez hasonló, de annál zsírosabb) húsát feltenni az étlapra.


A kérdés attól lesz izgalmas, hogy a cikkben említett weka faj (buff weka) a Déli Szigetről az 1920-as évekre teljesen eltűnt, míg a szintén Új-Zélandhoz tartozó Chatham szigeteken, ahova 1905-ben 12 példányt telepítettek be, olyan mértékben túlszaporodott, hogy ott napjainkban már kártevőként tartják számon. Az ötlet szerint, amennyiben jogilag lehetővé teszik a védett madár tenyésztését, az egyrészt kereskedelmi hasznot hozhat, másrészről pedig épp a tenyésztéséhez fűződő kereskedelmi érdek folytán biztosítaná a faj túlélését, megőrzését is.

Mindez azért nagyon kiélezett kérdés, mert az ügyben hozott bárminemű döntés precedens értékkel bírna, azt pedig gondolom mindannyian érezzük, hogy milyen vékony jégen járunk a veszélyeztetett fajok "kitermelése" környékén.

Engem egy kicsit az oposszum helyzetére emlékeztet, ami az eredeti hazájában, Ausztráliában kritikusan veszélyeztetett fajként van nyilvántarta, miközben Új-Zélandon tűzzel-vassal írtandó kártevőnek számít. A weka esetében az adja a külön érdekességet, hogy közigazgatásilag egyetlen országról beszélünk, ahol egyszerre kihalt, védett és egyben kártevőként is nyilvántartott fajról beszélünk.

Kiváncsi leszek mire jutnak az okosok.

Csiripszámláló

A mai hírekben: kiwi tudósok kifejlesztettek egy módszert, amivel olcsón és pontosan tudnak madarakat számlálni. Az eljárás lényege, hogy mikrofonokat helyeznek ki a terepre, majd a rögzített madárzenét számítógépes elemzés alá vetik, aminek eredményeképp az eddigi madárszámláló eljárásoknál (pl. háló kifeszítése, stb.) pontosabb, mégis kíméletesebb módon jutnak adathoz.


Részemről, s a madarak nevében is üdvözlöm az új eljárást. Az illusztrációmért pedig külön elnézést kérek.

Világvége, második kör

A hírek szerint nem elég, hogy betemetett minket a hó, de megint cunamit kapunk a nyakunkba.

Lassan nyitok világvége rovatot.

Mielőtt megkérditek...

... nem sodort el minket a Szamoai 8-as erősségű földrengés okozta cunami. Szamoán a hírek szerint csúnya dolgokat művelt. Itt Auckland-ben a legrosszabb, ami történt, az a part irányából hallatszódó két hosszú - két rövid jelet ismétlő szirénahang volt, aminek úgy tűnik sikerült elzavarnia innen a cunamit.

Import ozi homok

Meg kell kövessem magam, mégiscsak zúdult valamennyi ausztrál homok a pénteki viharral Új-Zélandra. Ma voltunk kirándulni az egyik nyugati tengerparton, ahol a megszokott fekete homok tetején az errefelé mindig hullámzó tenger szokatlan sárgás-vöröses homokot mosott a fövenyen.


Elsőre habnak is tűnhet, de közelebbről megnézve szemcsés homok az, méghozzá nem innen származó.

Ha nem is tűnik több millió tonnának, azért valami mégiscsak látható mennyiségben eljutott ide. Hozzáteszem, a látható és a látványos mennyiség közt több nagyságrend is megfér, úgyhogy a független hírforrásoknak továbbra is kéretik tartózkodni a szenzációhajhászástól!

Világvége

Több millió tonna homok csapott le Új-Zélandra

2009. szeptember 25., péntek 17:04
Az Ausztráliából induló homokvihar 2000 kilométert tett meg a Tasmán-tenger felett.

Új-Zélandot is elérte az a homokvihar, amely a héten borította be Ausztrália keleti részét. Az ausztrál homok péntek reggel jelent meg Új-Zéland északi szigetének nyugati partja mentén, köztük Auckland városában - közölte egy ausztrál meteorológus. Philip Duncan elmondása szerint a homokvihar csütörtök délután érte el a szigetet, de ezt csak pénteken vált teljesen biztossá, miután kitisztult az ég az országra lecsapott vihar után. Házakon és autókon jelent meg vékony homokréteg, több városban is.

A meteorológusok műholdas felvételeken követték, ahogy az ausztrál homokvihar több mint kétezer kilométert utazva átkelt a Tasmán-tengeren. A több millió tonna homokot magával sodró sydneyi vihar az ausztrál adatok alapján hetvenévente egyszer fordul elő, és még ritkábban történik meg az, hogy elérje Új-Zélandot.

Nagyon durva volt. Egy pillanatig azt hittük, hogy itt a világvége. Kora reggel arra ébredtünk, hogy sötét van odakint. Aztán kivilágosodott, ahogy szokott, s ami a szemünk elé tárult, az egészen hihetetlen volt. Sehol egy gramm ozi import homok!!!!! Ellenben a már megszokott eső csendesen áztatta a neonzöld füvet.

Megkérem a katasztrófaturistákat, hogy oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló!

Madarak és playback

Eszembe nem jutott volna, hogy madarakat háló helyett hangszóróval tartsak kordában, pedig az Ark in the Park területén pont ezt a trükköt tervezik bevetni.

Következzen az illusztrációm, majd az eredeti hír fordítása:

Hangszóróból szóló madárhanggal segítik a kokakó szaporodását

Madárhangot játszó hangszórókat vetnek be, hogy Új-Zéland egyik legveszélyeztetettebb madárfaját az Auckland nyugati részén fekvő erdőségekbe visszatelepítsék.

Egy a Pureroa Forest-ből, az Északi Sziget középső területéről származó kokako párt helyeznek át a Waitakere Ranges-be az Ark in the Park projekt intenzív rágcsálókontrollját követően.

Ők lesznek több, mint hatvan év után az első kokakók a Waitakere Ranges-ben, s a terv szerint a következő két évben mintegy harminc további kokako madár követi őket.

A madarak a hozzávetőleg 8 hektáros territóriumukat énekükkel és a behatolók elüldözésével védik, mondta John Sumich, az Ark in the Park igazgatója.

A hanggal csalogatás technikáját vetjük be, hogy a madarakat bátorítsuk a hangszórót környező területeken való megtelepedésre.

"A különböző területekről származó kokako madaraknak eltérő dialektusuk van. Fontos, hogy otthonosan érezzék magukat az erdőben, amit úgy tervezünk biztosítani, hogy az erdő bizonyos pontjain a dalaikat sugározzuk," mondta.

"A hangszórók az Ark in the Parkba való áthelyezésben használt mindkét populáció dalait fogják játszani és figyelemmel fogjuk kisérni a madarak ennek hatására kialakult viselkedését és eloszlását."

"Bár a kokakók eltérő dialektust beszélnek, ismereteink szerint nem zavarja őket, ha partnerük más nyelvet beszél, így bízunk benne, hogy a populációk közt lesznek kereszt-házasságok."

A technika már eddig is sikeresnek bizonyult, mondta Mr Sumich.

Hozzávetőleg 750 kokako pár maradt meg az Északi Szigeten, plusz néhány további kisebb szigeteken.

A DOC célja, hogy 2020-ig az állományt 1000 költő párra emeljék.

A kokakó már jelen van az Auckland városától délkeletre fekvő Hunua Ranges-ben.

Támad a feketerigó

Ha bulvárhírként akarnám megírni, az lehetne a címe, hogy "Fekete szárnyak veszélyeztetik az amerikai gazdaságot". Objektív szemlélőként azt mondhatnánk, hogy "de jó, megint egy hírmentes hetünk van". Ami viszont igazándiból történik, az nem más, mint a természet újrafelfedezése egy amúgy sivár városi környezetben. Június eleje óta ugyanis egy - feltehetőleg fiókáit védelmező - feketerigó szórakoztatja San Francisco üzleti negyedének egy utcáját.

Az Attack Bird Chronicles blog pedig az ádáz madár, Swoops médiafigyelőjeként funkcionál. A humortól nem mentes blog archívumát olvasgatva kiderült, hogy a madarunk rövid idő alatt komoly népszerűségre tett szert a világsajtóban is (külön kiemelve a magyar sajtót is). A rigó tevékenysége a figyelmetlen járókelőket csak megijeszti, a fóbiások persze mindjárt Hitchcock-ot kiáltanak, míg megint mások szerint a madár egyenesen az amerikai gazdaságra tör.

Én mindenesetre csak örülök, hogy néhányan épp egy ádáz kismadár kapcsán veszik észre újra a természetet. Remélem, hogy a rigó és csibéi is épségben megússzák médiaszereplésüket.

A pimasz kea útlevelet lopott

A Southland Times híre egy a keák kíváncsiságának egy újabb vicces megnyilvánulásáról számol be.

A szemtelen madár ismét jól megtréfált egy turistát, aki szerencsére ezt nem vette nagyon zokon. Nézzük a hírt:

A Te Anau-i rendőrség azonosította azt a tolvajt, aki egy brit utazó útlevelét lopta el, ám nem fogják letartóztatni a tettest és a dokumentumot sem tervezik felkutatni.

A rendőrség szóvivője szerint egy skót férfi jelentette a hét elején, hogy az útlevelét egy Milford Sound felé tartó buszról ellopták.

Az útlevél egy színes tasakban volt, ami felkeltette egy pimasz kea madár figyelmét, amikor a busz megállt a Szakadéknál a Milford úton.

Amíg a sofőr egy a busz aljában lévő tárolórekeszben tartózkodott, a kea lenyúlta a csomagot. Amikor a sofőr visszafordult, a megriadt madár elrepült a bozótba a zsákmányával. A csomagot nem találták és Fiordland méreteit figyelembe véve nem is valószínű, hogy megkerülne.

A skót férfi, aki nem kívánja felfedni személyazonosságát, egy hónapot várt, hogy útlevelét Wellingtonból megkapja.

"Skótként van humorérzékem, így tréfásan fogtam fel a dolgot, de azért belül még mindig felmegy a pumpa, ha rágondolok," mondta.

"Az útlevelem ott van valahol Fiordland vadonában. A kea feltehetőleg hamis kérelmekre vagy egyéb illegális tevékenységre használja. Többet nem tudok ugyanúgy nézni a keára."

Egy pótútlevél kiállítása a Wellingtoni Brit Nagykövetségnél akár hat hétbe és 400 dollárba is kerülhet.

"Augusztusban terveztem hazautazni Skóciába, így remélhetőleg gyorsan meglesz az új útlevél."

Elmondása szerint a buszvezető nem tudta, hogy mi van a csomagban, de az "elsápadt arca" meggyőzte arról, hogy nem viccelt, amikor azt mondta, hogy útlevél volt benne.

A skót nem tartja sem a sofőrt, sem a céget felelősnek. "Nagyszerű szolgáltatást nyújtanak azzal, hogy segítenek ki-be pakolni a dolgainkat, s ez csak egy szerencsétlen eset volt. Előfordul az ilyen."

"Az ilyet nem lehet csak úgy kitalálni."

- MARK HOTTON, Southland Times

Ezt persze nem tudták a kommentelők sem szó nélkül hagyni, így olyan megjegyzéseket olvashatunk a hír alatt, mint:
- "A keákat el kéne tiltani a buszoktól."
- "A keák veszedelmesek a társadalmunkra nézve. El kellene kobozni és bezúzni az autóikat."
- "Nyilván nem tetszett ennek a keának a költségvetés, és megpróbált lelépni az országból."

A hírt magam részéről sem hagyhattam meg úgy, ahogy van, ezért készítettem illusztrációt a kea-útlevél-börtön témára. Íme:

Sün! Sün!

A sün, bármily szende is a tekintete, egy felettébb veszélyes állat. Ez a megjelenése és környezeti hatása közötti óriási ellentmondás juttatta nemrégiben a magyar online világ csúcsára is. De ne térjünk el a témától...


A napokban találtam a helyi sajtóban a Szúrós problémára leltünk című hírmorzsát, amit a sün közkedveltsége és a cikk közölte érdekes adatok miatt úgy gondoltam, megéri lefordítanom. Íme:

A szerény sün foglalta el az első számú megőrzésellenes közellenség címet az Aoraki (Mt. Cook) Nemzeti Park közelében.

Az elmúlt négy év során egy a Tasmán folyómeder 20000 hektáros területéről begyűjtött 5029 ragadozó több, mint fele sün volt.

"Nagyon alábecsüljük őket," mondta Dan Nelson, a DOC biodiverzitás programjának menedzsere.

"Meglehet, sokkal könnyebben csapdába csalhatóak, de ehhez az is hozzátartozik, hogy még több van belőlük a vadonban."

Ezek a meglepően alkalmazkodó teremtmények, akik Új-Zélandra a XIX. század végén lettek betelepítve, a tengerszint feletti 1000 méteres magasságokon is megtalálhatóak. (Természetesen nem a levegőben, szerk.)

Nelson elmondása szerint a tüskés teremtmények madártojást is esznek, de arról nem tudni, hogy madárfiókákat is rabolnának.

Az étrendjükön weta (őshonos tücsökféle), bogarak, szöcskék, sőt, még gyíkok is szerepelnek.

A Landcare Research által 2003-ban kiadott két és fél éves tanulmány már felhívta a figyelmet arra, hogy csak a hermelinek, menyétek és oposszumok kapnak figyelmet, mint ragadozók.

"Ezek olyanok, mint a símaszkos rosszfiúk a bankrablásokban," fogalmazta meg Dr Chris Jones, a Landcare Research tudósa.

"Mindeközben, a sünök a háttérben szép csöndben kipakolják a széfet."

A 745000 dolláros Tasman Valley csapda program, amely az ötéves időtartamának negyedik événél jár, egy "szárazföldi sziget" kialakítását tűzte ki céljául, hogy megvédhesse a folyómeder élővilágát.

A völgyben mérgeket nem alkalmaznak.

Hozzávetőleg 1100 csapdát helyeztek el a Whale Stream-től egész a nemzeti parkig. A sünök és hermelinek a csapdába csalt ragadozók 75%-át tették ki.

A vadmacskák nagyobb arányban voltak jelen, mint az oposszumok vagy a menyétek.

A csapdák sikerét a folyómedrekben az őshonos madarak szaporodásában mérik.

Ebben az idényben, a ritka ferdecsőrű lile (Anarhynchus frontalis, wrybill) 100%-os sikerrel költötte ki tojásait a Tasmán folyómederben, s csak egyetlen Maori lile (Charadrius bicinctus, banded dotterel) fészek esett a ragadozók áldozatául.