2010. december 31., péntek

Kellemes ünnepeket

Ezekkel a karácsonyi dekorálásból maradt, leginkább nemkonform mézeskalácssütikkel kívánok mindenkinek kellemes ünnepeket. A Boldog Újévben pedig még több madarat!

2010. december 21., kedd

Új kertészünk van

A kertben a sok eső miatt megint nekieredt a gaz, ideje lenne füvet nyírni. De addig is, színestollas kertészek tevékenykednek a gyepen. Látványnak sem utolsó.

2010. december 12., vasárnap

Vattafakk

A minap elhallottam egy telefonbeszélegetést az utcában. Valami ilyesmit mondott a készülékbe az ember: "a faksznis fakó fakopáncs a fakitermelő fakultás fakír fakutyáit faktorálta fakalapáccsal". De lehet, hogy angolul mondta.

Szerintem mérges volt.

2010. december 9., csütörtök

Csodás madárfotók

Ezt meg kell néznetek: szebbnél szebb madárfotó hegyek!
Itten

2010. december 6., hétfő

Mi terem a kertünkben

Kertünkről már rég értekeztem, sőt, igazából erről a kertünkről még nem is, pedig mindig volna mit említeni, történésből nincs hiány. Télen a sok eső miatt például felszaporodtak a csigák, ami még nem volna gond, ellenben az időközben kiültetett kowhai csemetét tavasszal csutkára rágták, esélye sem volt megindulni, mígnem véget vetettem a csigák randalírozásának. Arrafele már térdig ér az üres csigaház...

Aztán tavasszal minden szépen megindult, jácintok meg nyusziharangok (eredetileg harebell, fogalmam sincs mi a magyar neve) virágoztak, aztán felváltotta őket a rózsaszín muskátli, a levendula, meg a hebe, aki szintén ki lett ültetve még a télen.

Közben a haszonnövények is megkezdték áldásos tevékenységüket: mindkét szomszéd a kerítésre futtatta a golgotavirágját, aminek azért is örülök, mert a kerités felénk eső oldalán is virágzik és terem. Meg egyébként lehetetlen virágszerkezete van:


Kertünk kincse pedig egyértelműen az a négy tő eper, ami még magról nőtt, viszont ellenben szép nagyszemű, jó hozama van és hihetetlen finom, mind az illata, mind az íze. Mondhatni szájérett. Persze erre rájöttek a környék rigói is, így most a madarakkal versenyzünk az érett eprek kóstolásában. Hiába bíztuk a pukekóra az eprek őrzését, az eprek fele mire beérne, félig felzabálódik rigócsőr lenyomatokkal szeldelve.


Apropó rigók, a szomszéd feijoa bokrára is rájárnak, ahol pedig a virágok húsos szirmait tépkedik, miközben az új generáció prüntyi csőrrel és fésületlenül vertyog a kerítésen.


Nem említettem a harmadik, ámde egyelőre igencsak sikeres lótusz csíráztató próbálkozást, sem nem a szúnyoglárvákra utazó halacskákat a sárkányos cserépben, nem szóltam a konyhaablakban nevelt ki tudja milyen nevű, ámde annál gyorsabb növésű, csüngő virágú növényről, de még a ruta palántákat sem mutattam meg, pedig azok is szépen nekilódultak. Több legyökereztetett hibiszkusznyesedék is hozza a virágait, a hortenzia pedig bokorrá akar minősülni, egyelőre 17 virágcsokor kezdeménnyel a szezonra.

A retek, na az stagnál. De majd jól meg is mondom neki, hogy szégyellheti magát.

2010. december 5., vasárnap

Bu-bu-bu-bu-buborék

Nyakunkon a jóidő, a hőségben meg nincs is jobb, mint szénsavas üditőitalokkal felpezsdíteni a hőségtől dehidratált testünket. No de nem akármilyen cukrozott, színezett, aromált, szénsavval dúsított, ámde annál drágább lónyállal, hanem saját készítésű, ellenőrzött alapanyagokból és eljárással érlelt nedűvel.

Röviden fogalmazva gyömbérsört "főzök". Ízleltem már többféle boltit, meg kétféle házit is, és azt kell mondjam, hogy a házi viszi a pálmát, úgyhogy nincs mese, nekiálltam megtanulni az ipart. Az internetet fellapozva az alapokat elsajátítottam, a többi pedig kisérletezés lesz.

Egyik tanulság, hogy a gyömbérsör készítése nem rakétatudomány, ezer meg egy elkészítési módja létezik, így ki-ki válasszon neki szimpatikusat. Ami közös mindegyikben, hogy gyömbérgyökér kell hozzá, meg cukor, meg víz, meg sok türelem.

Az általam kiszemelt gyártási folyamat a következő:

1. A kultúra kitenyésztése.

A gyömbérsör érlelésének alapja (már amennyire ezt nem túl kiterjedt tudományos ismereteim ismertetni képesek) a gyökérben természetesen előforduló laktobacilusok cukorral való hergelése, aminek hatására felszaporodnak és szénsavat büfiznek a vízbe.

A gyakorlatban ezt úgy érjük el, hogy mondjuk egy literes befőttesüvegbe belereszelünk egy evőkanálnyi gyömbérgyökeret, megküldjük még egy evőkanálnyi cukorral, a kiszemelt recept pedig egy citrom levét is belekéri, majd mindezt felöntjük két pohár vízzel.

Két megjegyzés ehhez:
- egyik, hogy sima fehér cukrot használtam, a mézre azt mondják, hogy nagyon lelassítja az erjedés beindulását, nyilván mesterséges édesítőszerek pedig szóba se jöhetnek,
- másik pedig, hogy a víz lehetőleg szűrt csapvíz, vagy ásványvíz legyen, mert a csapvíz klórtartalma megintcsak az erjedés ellen dolgozik.

Az így elkészített löttyöt tegyük hűvös, sötét helyre (spájz jó lesz) és hagyjuk dolgozni, mondjuk esténként megkevergethetjük.

Most jön a türelemjáték része: a következő hét napban felváltva egyik nap egy kanál reszelt gyömbért, másik nap egy kanál cukrot keverünk hozzá a löttyünkhöz, és visszarakjuk a sötétbe.

Ha jól csináltuk, akkor időközben kis buborékok fognak megjelenni a löttyben. Én jelenleg a negyedik napon tartok, reggel amikor felnyitottam a befőttes üveget, akkor szisszent egyet, ez határozottan jó jel.


Szaladjunk előre, amikor letelik az egy hét türelmi idő.

2. Palackozás

Van tehát egy laktobacilus kultúránk, sziszeg meg minden, ideje őket bevetni.
Vegyünk elő egy nagyobb lábast, tegyünk bele két pohár cukrot és négy pohár forró vizet, majd keverjük addig, amíg feloldódik az összes cukor. Adjuk hozzá két citrom levét, majd hagyjuk szobahőmérsékletre hűlni.

Ezután szűrjük le a kultúra levét, öntsük bele a lábosba, majd öntsünk hozzá még 12 pohár hideg vizet.

Az így elkészült szörpöt öntsük 3-5 decis palackokba (hozzávetőleg 12 palacknyi lesz), majd zárjuk le a palackokat, és tegyük őket sötét hűvös helyre további 3-5 napra erjedni.

FIGYELEM: Ne töltsük csurig a palackokat, hagyjunk teret az erjedésnek! Ha nagyon beindul az erjedés, akkor tekintélyes mennyiségű széndioxid termelődik, amitől a palack ki is tud durranni, mindenki csak saját felelősségére!

Megjegyzések:
- a víz ezúttal is lehetőleg klórmentes legyen (palackozott víz, vagy szűrt csapvíz).
- a receptek itt kezdenek nagyon eltérni, így van olyan, amelyik gyömbért főzet fél órán át a cukros vízben, más recept meg megint más alapanyagokat ad, lényeg, hogy a cukor-víz arány meglegyen, mert ez a cukor fogja a további fermentációt táplálni.
- az, hogy mikor lesz kész a palackozott üdítőnk, megint csak kisérletezés kérdése, a 3-5 nap irányadó, legjobb, ha rendszeresen csekkoljuk. A sziszegés jó jel...
- a kultúra leszűrése után maradt trutyi felét újrahasznosíthatjuk egy következő kultúra elkészítéséhez (ebből kiindulva mindent úgy, ahogy az 1. pontban írtam).

Köszönet Pappitónak, aki megsúgta, hogy a Grolsch sörösüvegek ilyen rászorítós csatos kiszerelésben jönnek, ami pont ideális a házi fermentáláshoz. Az üvegek beszerzése folyamatban...