Közegellenállás

Az elmúlt hónapban, bár még nem írtam róla, fontolóra vettem, hogy "közlekedési bírságok" néven külön költségvetési csoportot nyitok a házi könyvelésünkben. Fogalmazhatnék úgy is, hogy teszteltük a közlekedési kihágások gazdasági hatásait, ám egyszerűen csak annyi történt, hogy sok embertársunkhoz hasonlóan figyelmetlenül vezettünk, csak ezt a rend éber őrei a mi esetünkben kétszer is kiszúrták.

Az első kihágást mindjárt jómagam eszközöltem, amikor egy erősen alulforgalmas, ámde stoptáblás kereszteződésben nem álltam meg, hanem (miután gördülékenyen felmértem a helyzetet és biztonságosnak ítéltem) úgy 10 km/h sebességről kanyarodtam ki, méghozzá olyan magabiztosan, hogy ezt pont egy arra járőröző rendőrautó elé, aki cserébe rögtön le is meszelt.

Részemről, bár tanultam az esetből és a stoptábláknál azóta még óvatosabb vagyok, inkább csak azt a tanulságot vontam le, hogy rendőrautó elé lehetőleg ne kanyarodjak ki. A tanulópénz pedig 150 dollárba fájt a pénztárcámnak. Illetve nem is a pénztárcámnak, mert a helyszíni bírság az itt úgy néz ki, hogy felírják a rendszámot, a csekket pedig postázzák. Annak viszont örültem, hogy a biztos úr nem "kedves Tamás"-ozott le és nem ajánlotta fel, hogy készpénzben intézve félárért nem is látott semmit, itt ez szerencsére nem szokás. Ellenben a határozott, tárgyilagos fellépés igen, ami - lássuk be - jót tesz a közeg renoméjának.

Úgy két héttel később, épp csak megemésztettem a történteket, amikor jött egy újabb levél a rendőrségtől, amiből pedig az derült ki, hogy a tulajdonomban lévő autót lakott területen (utcanevekkel, időponttal megjelölve) 61 km/h sebességgel vezette valaki, s erről egy beépített trafipax készített képet, úgyhogy leszek szíves fizetni a bírságot, vagy megjelölni a személyt, aki felelős ezért. Mellékeltek még egy kedves szórólapot is, amelyen a gyorshajtás elleni küzdelem eddigi eredményeit, erényeit és a vele szemben támasztott tévhiteket fejtették ki részletesen. Kiderült belőle az is, hogy a megengedett sebesség túllépését 30 dollártól 300-ig honorálják, ahol is a felső végen (több, mint 50 km/h sebességgel túllépve a határt) automatikusan bírósági idézés várható.

Az 50 helyett 61 km/h az számszakilag 80 dollárba került, s ha azt is belevesszük, hogy a beépített traffipax csak 60 km/h felett "jelent", akkor azt mondhatjuk, hogy az az 1 km/h többlet egész drágára sikerült. A pofon épp időben érkezett, mivel a vidéki száguldozásnak véget kell vessünk most, hogy North Shore-ra költöztünk. Egy biztos, azóta jobban megfogjuk a lejtőkön is az autót.

Mielőtt megkérditek, több kihágást nem tervezünk eszközölni, úgyhogy legyen elég ez a két összeg elrettentésnek. Mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánok!

Jobbra nagy ívben

Alapjában véve az európai (a balkániról nem is beszélek) viszonyokhoz képest Új-Zéland egy vezetési szanatóriumnak számít. Alig vannak erőszakos sofőrök, amúgy is tágasak az utak, leginkább mindenki betartja a városi 50-et, a besorolást elősegítendő előzékenyek a közlekedés résztvevői, és még hosszan sorolhatnám, hogy milyen okok miatt van ez.

Van azonban egy szabály, amit - bár elfogadok - a mai napig nem értek. Most, pedig, hogy már személyesen is érintett - a minap konkrétan ezen szabály közvetlen folyományaként keletkezett egy horpadás az autónk hátsó lökhárítóján - muszáj egy kicsit elmélkednem az ominózus szabályról.


A szabály röviden annyi, hogy a balra, kis ívben kanyarodóval szemben a jobbra, nagy ívben kanyarodónak van elsőbbsége. Eleinte ez felettébb szokatlan, ám óvatos közlekedéssel elkerülhető a kellemetlenebbik eset, amikor én volnék a balra kanyarodó. A másik eset pedig, amikor jobbra kanyarodva elfelejtek élni ezen elsőbbségemmel, legfeljebb apró fennakadást okoz. Idővel aztán beleszokik az ember, de sajnos így sem áll rá az agyam minden helyzetben.

A minap kanyarodnék balra, index kitesz, kezdek lehúzódni (szűk útról szűk utcába), majd csak eztán veszem észre, hogy szemből kanyarodna ugyanoda az elsőbbséges, így hirtelen fékezek (persze zavaromban nem nézem a tükröt). No de, eddigre a mögöttem haladó - szintén kevésbé figyelt - már el kezdett kerülni, így reflexből már csak annyira sikerült korrigálnia, hogy kicsit beleért a jobb hátamba, pont annyira, hogy a tompa puffanással a lökhárítóba horpadást helyezett. A szitut hamar megbeszéltük, nem is ez a lényeg, hanem, hogy ez kicsit elgondolkoztatott ennek az elsőbbségi kérdésnek a forgalmi helyzetekre gyakorolt hatására.

Próbáltam keresni a szabály előnyeit, de a legtöbb helyen van külön kanyarodósáv, így a jobbra kanyarodni kívánó nem tartja fel a mögötte egyenesen haladni szándékozó forgalmat. A szemből egyenesen haladóknak elsőbbséget kell adnia, a balra kis ívben kanyarodókkal szemben viszont elsőbbséget élvez (akár két sávon keresztül is). Ha tehát a szemből jövők közül balra kanyarodna valaki, akkor hosszabban tartja fel a mögötteseket, mert el kell engedje a jobbra kanyarodót. Kivéve, ha van mellette annyi hely, hogy a mögöttesek kikerüljék, és haladhassanak egyenesen, ez esetben elsőbbséget élvezve a jobbra kanyarodóval szemben.

Ha tehát valaki balra kanyarodáshoz készülve nem húzódik le, akkor feltartja a forgalmat, míg ha lehúzódik és megáll, hogy elsőbbséget adjon a szemből jobbra kanyarodónak, akkor egy remek alkalmat biztosít a mögötte egyenesen haladóknak, hogy benézzék a helyzetet, és telibe kapják a kanyarodót. Szerintem egyik helyzet sem szerencsés.

Ha valakinek már sikerült volna rájönnie, hogy mikor előnyös ez a szabály, az világosítson fel engem is, köszi.

Átírás, jobbkormány és automata váltó

Na, kérem szépen, megvan az négykerekű. Tegnap átutaltuk a vételárat, ma meg jól átírtuk a nevünkre és elhoztuk az autót. Az átírás, ahogyan azt már többen is megírták, valóban viccesen egyszerű: a postán van ide vonatkozó űrlap, amit kitöltünk szépen, és kilenc dollár kíséretében, valamint egy fényképes igazolvány (esetünkben útlevél) felmutatásával ott helyszínen megtörténik. Tényleg csak ennyi. Posta van bőven (nem úgy, mint okmányiroda), és itt nem kell időpontot vagy sorszámot sem kérni.

Amit egy kicsit azért furcsállok a rendszerben (és ezzel nem vagyok egyedül), az az, hogy a "change of ownership" űrlapon elegendő a rendszámot, valamit az autó márkáját és típusát feltűntetni, sőt, az előző tulaj aláírása vagy jelenléte sem szükséges az átíráshoz, ami viszont ott helyben meg is történik elektronikusan. Remélem azért ki van találva, hogy ne lehessen vagy épp ne érje meg visszaélni a rendszerrel.

Szóval átvettük az autót, aztán jól el is hajtottunk bele a nagy baloldali közlekedésbe, ami nappal nem is annyira vészes, mint az, hogy jobbról nézve hol is van az autó bal eleje. Na, ehhez nem volt baj, hogy ketten vagyunk, mert így az anyósülésből lehetett helyzetjelentést adni folyamatosan. Azért este egyedül még nem vágnék bele, de majd megszokjuk ezt is.

A másik dolog, ami nekünk még új, az az automata váltó. Mert az addig oké, hogy P a parkolás, R a rükverc, D a drájv, azaz menet. Ezek ugye magukért beszélnek. Azt is tisztáztuk, hogy az L és II fokozatok célja az, hogy mondjuk egy tartós lejtős szakaszon szándékoljunk motorfékkel tartani a sebességet, ami sokat kíméli a féktárcsákat az automatika ne váltson feljebb 1 vagy 2-es sebességnél, ami mondjuk erős hegymenetnél segít tisztázni a körülményeket. De, és itt jön a kérdés: az N, mint Neutral, azaz üres fokozatot mire használják? Merthogy ugye D és fék az a lámpánál elegendő, míg ha leállok, akkor P. Valaki súgja meg a megoldást... előre is köszi!

Március 20-i Frissítés: ezúton is köszönöm a hasznos megjegyzéseket, határozottan okosabbnak érzem magam tőlük!

Autók után szaladni

Kicsit több, mint két hete lakunk az új helyen, s hozzávetőleg ennyi ideje vadászunk autót is. A lakás az okés, viszont autó nélkül itt elég nehézkes lenni, mert a tömegközlekedés ritka és drága (hétköznap óránként, hétvégente kétóránként járnak buszok a belvárosba, egy út fejenként 5 dollár 40 cent), ugyanakkor a legközelebbi városközpont (Henderson) is egy óra gyalog. Erre persze hamar rájöttünk, csak épp autóból jó vételt nem egyszerű eszközölni.

Próbálkoztunk több úton is:
- néztünk hátizsákos szállókon eladó autó hirdetéseket. Elvileg ugye vége a nyárnak, a turisták húznak haza, sietős eladniuk az esetleges autójukat, így könnyebb alkudni. Hát nem mondanám, hogy hemzsegtek volna az ajánlatok.
- jártunk autókereskedésekben. No itt pedig az van, hogy általában tíz évesnél fiatalabb, legalább 6000 dollár, de inkább 10000 dollár feletti kategóriával foglalkoznak csak, míg minket az ennél egy nagyságrenddel kisebb kategória árfekvése vonzott.
- a vasárnaponként megrendezésre kerülő Ellerslie Racecourse autópiacról kétszer is lecsúsztunk más, kellemesebb programok miatt. Mindemellett hallottunk olyat is, hogy nem árt, ha az ember tudja mit csinál, mert a piacon található autók fele, hát, amolyan kétes értékű. Ahhoz meg nem árt egy autókhoz szokott szem, hogy mindezt egyből láthassuk.
- végül pedig ott a trademe, ahol folyamatosan figyeltük a dolgokat, no de ugye az ember látatlanban nem vesz autót, autó nélkül pedig meggondolja kétszer is, hogy melyiket nézi meg két óra odabusz meg még ugyanannyi visszabusz bevállalásával. Összesen tizennéhány kiszemelt közül végül kettőt néztünk meg ténylegesen. A többieknél vagy túlszaladt a licit még az elején, vagy nem akaródzott visszahívnia a tulajnak, hiába hagytam üzenetet. Ahol sikerült is megbeszélni valamit, ott az egyik esetben a tulaj nem volt ott a megbeszélt időben, így az autót ugyan láttuk, de ennél sokkal messzebb nem jutottunk, na nem, mintha meggyőző lett volna az, amit láttunk.

Végül aztán egy sok kilométert futott példányra is ráfanyalodtunk, ahol még a tulaj is korrektül képes volt kommunikálni, úgyhogy adtunk neki egy esélyt. És azt kell mondjam, nem bántuk meg. Még délelőtt lecsekkoltam a tulajdonviszonyokat egy VIR nevű cuccal online. Délután pedig mentünk megnézni: egy szimpatikus majdnemharmicéveskörnyéki párral pacsiztunk le, akik hamarosan elutaznak pár évre tengeren túlra, így vérző szívvel megválnak szeretett járművüktől, egy tizenéves, sokat futott, ám megkímélt, rendszeresen szervizelt, sérülésmentes, friss műszaki vizsgás, kevés tulajdonost látott négykerékmeghajtású majd ha már megvettük megírom milyen típusú autótól. Még próbakörre is elvittek minket: a négykerekű hangra, érzésre teljesen rendben volt, papírjai mind okék, és a beszélgetés közben kiderült, hogy a tulaj is úgy vélekedik az autókról, mint jómagam: megbízható márka, rendszeres márkaszervíz, megkímélt használat, semmi fusi vagy sufnituning.

Egyszóval hosszas keresés után végre egy megbízható sokkilométerest találtunk, korához és a megtett úthoz mérten korrekt, egyben számunkra is elfogadható áron. Ez utóbbi észrevételt nem a levegőből kaptam, hanem a Turners árellenőrző oldalának adatait böngészve.

Szóval ha minden jól megy, jövő héten már mi vezethetjük a jószágot. Addig meg van időnk elintézni az autóklub tagságot és a felelősségbiztosítást, felkészülve minden eshetőségre.

Rendszámmisztika

Úgy tűnik az egyedi rendszámoknak itt is nagy kultusza van, szerencsénkre itt nem a JÓZSI 1 jellegű fantáziátlan önbecsüléshiány kompenzációra használják, így még akár szórakozni is tudunk néha.

Láttunk már autómentőt CANTOW rendszámmal, vagy épp egy kórház mellett egy AMPU T rendszámú sportkocsit, ami talán egy sebészé lehetett.



Aztán vannak nagyobb fantáziával rendelkezők is, akik a számokat és elírásokat is beviszik a játékba, mint például a HØTRQD rendszámú hotrod, vagy az AKAR04 rendszámú busz, ami hogy-hogynem Akaroába szállítja utasait.

De a legjobban akkor is annak a feltehetőleg szovjet utódállamból érkezett bevándorlónak az ötlete tetszett, aki simán KA3AX rendszámot választott. Azóta is sasolom az autókat, hátha rálelek még hasonló gyöngyszemekre.