Auckland egyik ékessége az Auckland Botanic Garden eddig is sok érdekességgel, programmal, látnivalóval rukkolt elő a csodás kertről nem is szólva, ám ha ez a mai hírekben megemlített torony összejön nekik, azzal világszinten is újat sikerülne alakítani.
Mert én szeretem ijesztegetni a zembereket...
Itt egy cikk egy tanulmányról, hogy mekkora dürrögés is várható a következő vulkántól itt Aucklandben.
Mielőtt a magyar sajtó szalaghírként hozza, hogy legalább nulla halálos áldozata és ismeretlen számú sérültje volt a ma esti 2.9-es Aucklandi földrengésnek, előre leszögezném, hogy én megint semmit nem éreztem belőle.
Mindazonáltal Auckland annyira nem a földrengős részen ül, hogy itt egy 2.9-es is szalagcímet generál.
Tudom, hogy tavalyi hír, miszerint Auckland a világ negyedik legjobb városa lakhatóság tekintetében, de ezt a vonatkozó dalt most találtam, és meg akartam osztani veletek:
Most, hogy az európai légtér az izlandi Eyjafjallajokull (kopipészteltem, továbbra sem tudom lebetűzni) vulkántól volt csendes, a sajtó pedig hangos, a világ másik felén is felkeltette a firkászok érdeklődését a téma.
A napi sajtóban találtam egy egész drámamentesen informatívra sikerült cikket Auckland vulkánokkal kapcsolatos intim viszonyáról, amiből gondoltam szemezgetek egy kicsit. Az eredeti cikk itt olvasható.
A geológusok azt mondják, hogy Auckland egy olyan vulkáni mezőre épült, ahol már jelenleg is ötvennél több kis vulkán található és úgy ezerévente egy újabbal gyarapodik, a legutóbb a Rangitoto jött elő, mintegy hétszáz éve. Ebből egyben arra is lehet következtetni, hogy egyre közeledik a várható következő esemény.
A drámát elkerülendő leszögezik, hogy - bár bizonytalan, hogy mikor és hol következik be - azért hetekkel előtte már lehet majd tudni róla. Ez persze ettől még nem egyszerűsíti meg a katasztrófavédelmisek helyzetét, mivel becslések szerint 200,000 embert kellene egy ilyen esetben evakuálni, akiket egyrészt hogyan evakuálnának, másrészt hol szállásolnának el.
Ráadásul a közvetlenül nem érintettek is szívnának, mert, ugyan egy ilyen nyugodtabb (nem kataklizmikusan előtörő) vulkán szomszédságában lehet éldegélni, de ez a vulkán ettől még nem feltétlen kíméli meg az elektromos hálózatot, a vízvezetékeket, a gázcsöveket, síneket vagy épp az utakat, és úgy egy jó év kell neki, amíg izegmozog, s csak utána kezdődhetne meg a helyreállítás.
Út- és közműfelújítások mindenütt... hát, nem lenne épp kellemes. Ellenben mennyire kúl lehet egy friss vulkánnal szomszédolni, még ha enyhén szólva kényelmetlen is :)
Idén most hétvégén rendezik meg az immáron hagyományos Auckland-i Lampion Fesztivált az Albert Parkban. Két éve az időjárás miatt kihagytuk az eseményt, tavaly jól elfelejtettük, de idén végre eljött a mi időnk is. Tegnap este jól belevetettük magunkat a hangulatos lampionokra és a sűrű Ázsiát idéző forgatagra kíváncsi tömeg közé.
Nem bántuk meg. A szervezők az egész környéket telerakták tetszetős lampionokkal, valamint két színpadon is vegyes élőprogramokkal szórakoztatták a népet.
Blogom jellegéből adódóan kötelességem megemlíteni, hogy a lampionok közt nem egy madárforma képviseltette magát, így láthattunk például világító tukánt, hattyút, harkályt, kacsát, libát, meg sok kis csibéket is.
Külön meg kell emlékezzünk a tigrisről, hiszen idén ő a kínai asztrológia sztárja. Lampionformában pedig nem harap, de még pumaketrec szaga sincs. 
A lampionok nem csak mítikus és különleges dolgokat mutatnak be, hanem a mindennapokról is megemlékeznek. A rizsszedők, libapásztorok, zöldségeskertek, teázók, teáskannák ugyanúgy megvilágították az ünnepet, mint a sárkányok, harcosok, óriás rovarok, dinoszauruszok, vagy épp a majmok az almafán. Apropó mindennapok, aki arra vágyik, itt is talál bazársort, ahol beszerezheti a műanyag lampiont, integető macskát, vagy bármi más fing shui kelléket, potom három dollár per darabért :)
Ha ez utóbbi csorbától, meg a bazársor körüli sodródó tömegtől eltekintünk, kellemes nyáresti programban lehet részünk. Igazi ázsiai vursli, Auckland kellős közepén.
Az addig rendben van, hogy itt Auckland-ben külön gyűjtik az újrahasznosítható műanyag, üveg, papírhulladékot, meg az ember komposztálni is tud a kertjében, de mi lesz a sorsa a többi hulladéknak? A válogatatlan szemetet, ahogy máshol is, elföldelik, de akkor már a veszélyes hulladékot tán nem kéne...
Kicsit utánajártam, hogy mit lehet kezdeni az olyan hulladékokkal, mint például az elhasznált sütőolaj, lemerült elemek, akkumulátorok, aeroszolos flakonok, kerti és háztartási vegyszerek, festékek, kompakt fénycsövek, égők, elektronikus eszközök ésatöbbi.
A Városi Tanács honlapján részletesen leírják, hogy először is miként csökkenthető a hulladékmennyiség egy kis körültekintéssel, majd csak utána írják, hogy ha már veszett a fejsze nyele, akkor mit kezdhetünk az egyes hulladéktípusokkal.
Érdekes volt olvasni, hogy az elemekből például nem gyűlik össze akkora mennyiség, hogy azt megérje helyben hatástalanítani, ezért kiválogatják a nehézfémet tartalmazóakat, majd Európába szállítják újrahasznosításra, miközben a többit "nem is olyan veszélyes, mint amilyen drága lenne reciklálni" címszó alatt simán elföldelik helyben. Hmm. De legalább szakszerűen átválogatják, az is valami.
Engem leginkább a használt olaj, az elemek, akkumulátorok, valamint a kompakt fénycsövek biztonságos elhelyezése érdekelt, de úgy néz ki, hogy a HazMobile szolgáltatás egy helyen mindent átvesz. Kicsit macera a táncrendjük, de talán tudunk igazodni hozzájuk azon az évi egy-két alkalmon, amikorra összegyűlik egy látható mennyiségű cucc.
Tessék egy kicsit sajnálni bennünket, JAFÁ-kat (Just Another Friendly Aucklander), akik tegnap errefele soha nem látott hőséget voltak kénytelenek elviselni.
A hírek szerint a tegnapi 32.4 fokos (Celsius) hőmérséklet minden eddigi hőségrekordot megdöntött. Hű meg hó. Ja, nem, hó nem volt, csak hő.
Viccet félretéve, a 32.4 fok magyar szemmel nézve nem is magas, ellenben a 100%-os páratartalom az igencsak szauna fílinget hozott a napokban.
Már rég mutattam pukekókat, úgyhogy pont jól jön ez a Shakespear parkban készített kép, ami szerintem magáért beszél.
Ha már halloween van, akkor ijesztegetni kell, még ha nem is ősi új-zélandi szokás, sem nem ősi magyar, de globalizálódunk, s velünk az ünnepek is.
Visszanéztem a képeimet, hogy megkeressem a legijesztőbbet. Íme:
Eme hangulatában felettébb baljós képem címe: "reszkess Auckland, a Három Sirályok megindultak ellened."
Felhívnám a figyelmet a látszólag még nyugodt vizek és a már felhős égbolt között feszülő erős kontrasztra, amely már-már félelmetessé teszi a sirályok puszta megjelenését is.
Egyik kedvenc napi olvasmányom a googlesightseeing.com, ahol a Google Maps és Google Earth-ből ismert, "légből kapott" felvételeken, az apró részletekben fellelhető érdekességekről, jelenségekről írnak, mindig valamilyen szemantikus környezetbe helyezve, párhuzamokkal, hasonlóságokkal összevetve.
Tegnap az Auckland-i Sky Tower-ről írtak, ha nem is sokat, de például megemlítették, hogy van egy másolata Macau-ban, amit annak tulaja csak azért épített, mert megtetszett neki az Auckland-i torony, és akart egyet magának is. Persze az valamivel magasabbra sikerült, gondolom kompenzálnia kellett valami egyéb méretbeli hiányosságot.
De térjünk vissza a Sky Towerhez. Az iromány hatására ugyanis gyorsan lecsekkoltam Google Earth-ben (lat -36.848508, lon 174.762182), hogy még mindig ott van-e, és képzeljétek, igen. Sőt, a felvételt olyankor készítették, amikor a torony árnyéka épp három utcával délebbre volt, mint maga a torony, ami eme árulkodó jel nélkül felülről nézve nem is tűnne olyan magasnak, mint amilyen.
Hendersonból hazafele egy hirtelen gondolattól vezérelve elugrottunk egy a térképen Moire Park néven jelölt zöldterületre, hogy megnézzük milyen is az közelről. A környék amolyan nyugodt kertváros, kellemes benyomást keltett, ami kezdetnek nem rossz.
Royal Heights és West Harbour határán néhány zöldgyepes rögbipálya és egy ottfelejtett tehénlegelő mellett egy hosszúkás zöldsávban vezet néhány gyalogösvény. Az erdőt leginkább behurcolt fenyőfajok alkotják, de manuka és páfrányfák bőven akadnak az aljnövényzetben, amitől szemmagasságban mégiscsak helyi jellegűvé válik. A tui madarak éneke pedig további őshonos-adalékot ad neki.
Az erdősáv szélénél Új-Zélandon szokatlannak mondható, lombullató fák őszi színű levelei meglehetősen furcsán hatottak, de szépségüket így sem vitathatjuk. A nyávogó hangú ausztrál szarka pedig csak azért ugrott be, hogy madár is legyen a képen...
A vicces táblák rovat következő illusztris tagja az alábbi, Auckland belvárosában elcsípett alkoholfogyasztási tilalmat jelző volna.
Két tényező is viccessé teszi: egyrészről tegye fel a kezét az, aki az utcán is borospohárból fogyasztja a nedűt, másrészről pedig odakerült utólag "George" is, aki - csak gyanítom - idült tintamatyiként rendszeresen megszegi a tilalmat.
Amúgy a viccet félretéve szerintem (úgy általában) a frekventált helyeken bevezetett köztéri alkoholfogyasztási tilalom jótékony hatással van az utcaképre, és most nem a tábla jelenlétére gondoltam.
Az elmúlt napok felettébb szeszélyes időjárása vicces jelenségek megfigyelésére nyújtott remek alkalmat. A szivárványok és a napsütéssel egyidőben szakadó erős záporok már mindennaposak, de akadnak még egyelőre ritkaságnak számító jelenségek is.
A nagy lapos tengeröböl a jó látási viszonyok mellett például lehetővé teszi hogy tizenhuszonkilóméterekre is elláthassunk. S ahogy Auckland belvárosára pillantottunk a felhőtlen kék ég alól nézve a messzi távolból, ott bizony valami furcsaság volt, ahogyan egy alacsonyabban utazó, ámde igencsak sűrű felhő épp nézeteltérésbe keveredett a magas tűtoronnyal, ahova emiatt aznap biztosan nem érte meg a panorámáért felmenni.
Bár sokan nem gondolnak bele, Auckland egy a mai napig is aktív vulkáni mezőre épült. Ennek ékes bizonyítéka a város területén található mintegy harminc vulkáni kúp, amelyek közül a legfiatalabb, egyben a legmagasabb a Rangitoto, mindössze 600 éves.
Egy esetleges (hozzáteszem bármikor várható) újabb vulkán megjelenése esetén az impozáns nevű Ruaumoko szimulációs gyakorlat becslései szerint kétszázezer embert kellene gyorsütemben kitelepíteni a kitörés két kilométeres sugarából, ráadásul inkább déli irányba, mivel a sziget földrajzából adódóan egy Auckland-i fennforgás veszélybe sodorja Northland infrastruktúráját is. Ez persze kicsi esélytelennek látszik a hétköznapi csúcsforgalomban dugóktól szenvedő főutakat tekintve.
Mivel a bizonytalansági faktor miatt az esemény nem tervezhető teljes részletességgel, marad az a változat, hogy amíg Auckland lakói szeretnek veszélyesen élni, a katasztrófavédelemnek folyamatos rémálmai vannak.
Tegnap jól kihasználtuk a szép napos időt, s tettünk egy kört az Auckland-i állatkertben. Habár eleinte volt egy kis fenntartásom azzal kapcsolatban, hogy mennyire lesz érdekes a vadon élő állatok után bezártakat megfigyelni, ezt hamar eloszlatta az állatkert tágas, mind állat- mind pedig látogatóbarát kialakítása.
Mindjárt a kiwiházzal kezdtünk, csak mert ott volt a bejárat mellett. A már a szokásosnak mondható vöröses gyenge fényben kerestük a gömböc madarakat, ám úgy tűnik épp aludni voltak. Ugyanez volt a helyzet a kea, majd később néhány import faj, mint például a szumátrai tigris esetén is. Lehet, hogy korán érkeztünk, de inkább arról lehet szó, hogy az állatok kényelmesen tudnak aludni a lakosztályukon.
Az ausztrál részen aztán már testközelből lehetett emut nézni. Ez egy nagytestű, rendkívül fésületlen fejű és muris tollazatú jószág, nem éppen okos ábrázattal, ráadásul meglepően mély hangon tud morogni. Szintén itt lehet megcsodálni a szószátyár lóripapagájok színes tollazatát is, majd még néhány igen érdekes ausztrál madárfajt (kookaburra, kakadu, pintyek és még sokan mások).
Az afrikai szavannát bemutató rész egész jó kialakítással is bír, így magasabbról is megtekinthettük a zsiráfokat, zebrákat, orrszarvúkat, struccokat, antilopokat. Külön helyen laknak a közkedvenc szurikáták. Ami nem megszokott dolog, hogy az elefántok mellé még pukekók is beköltöztek, ami felettébb érdekes kombináció, lássuk be.
Az igazi gyöngyszemek viszont csak ezután jöttek: a fókamedence felülről, és víz alól (üvegen keresztül) is remek alkalmat adott újra megcsodálni a vadonban már megismert kedvenceinket. A fókák szomszédjában pedig kicsi kék pingvinek laknak, akikkel eddig még nem sikerült összefutnunk, így ma újabb őshonos madárfaj került fel a már látottak listájára.
A nap csúcsa pedig egyértelműen az őshonos állatvilágot bemutató húszperces előadás volt, ahol egy igazi kiwimadárral találkozhattunk pár perc erejéig, méghozzá olyan fényviszonyok közt, ahol még kényelmesen fotózni, videózni is lehetett, és ránézésre a madár sem bánta a dolgot. Amikor aztán megunt minket, fogta, és beszaladt a színpad mögé.
Ez a kiwis találka már csak azért is nagy szám, mert a kiwi éjszakai állat, így világosban gyakorlatilag esélytelen vele összefutni. Hát itt végre sikerült.
Jut eszembe, még meg sem mutattam a panorámát innen a Te Atatu félszigetről, a pukekós susnyás mellől.
Na, ilyen. Balról jobbra ott vannak a távolban a Rangitoto vulkán, a Harbour Bridge, a Devonport-i Mt. Victoria, majd Auckland CBD a SkyTower-rel. Mindezektől közelebb pedig egy igencsak sekély tengeröböl, ami apálykor inkább homokpadnak tűnik, a tengerparti madarak nagy örömére.
Miután már napok óta szemezett velünk az öböl túloldalán magasodó Mt. Victoria kicsiny vulkáni kúpja, ma úgy döntöttünk, eljött az idő, hogy közelebbről is megnézzük. Nosza, felültünk a Devonport-i kompra, s tíz perc múlva már odaát is voltunk.
Devonport Auckland egy hangulatos, alacsonyabb fordulatszámú városrésze, tele százéves épületekkel, amik amolyan viktoriánus kinézetet kölcsönöznek neki. Egy sétára pont kellemes, gondoltuk megnézzük feljebbről is, úgyhogy már caplattunk is a vulkáni kúpocskájának teteje felé.
Auckland egyébként tele van ilyen nem túl magas (talán pár száz méteres), mégis égbekiáltó vulkáni eredetű dombokkal. Ezeket általában csak fű borítja, itt-ott néhány kisebb fával megtoldva, többségük a mai napig is legelőként üzemel. Csak hogy a híresebbeket említsük, Mt. Eden és One Tree Hill, no meg a mai célpontunk, Mt Victoria.
Ahogy mentünk felfele, egy rövid meredekebb szakasz után már kaptuk is az egyre jobb panorámát, először North Shore ötlött szembe, majd a távolabbi szigetek, a Great Barrier Island, Waiheke és a Rangitoto is előkerültek, ahogy az ösvény ívelt felfele, végül pedig egész Kelet-Auckland és a belváros, valamint távolabb nyugatra, az öbölhíd irányában a Waitakere Ranges. Közben jött egy kis eső is, de ahogy azt kell, öt perc múlva újra sütött a nap. Sőt, láttuk, hogy az esőfolt épp melyik városrészt áztatja.
Miután jól kipanorámáztuk magunkat, megnéztük, ahogy dokkolnak egy veszett nagy konténerszállító hajót, még sétáltunk egyet az alant fekvő városkában, s már húztunk is vissza a komppal a pörgős oldalra, hm, pörögni tovább.
Ma odakint ugyan 25 fok van, de olyan szél is, hogy a fák hajlásszöge is megközelíti ezt az értéket. Ennek fényében szerintem nem ma fogjuk megcsodálni a kínai újév tiszteletére a napokban rendezésre kerülő Auckland-i Lampion Fesztivált, mert gyanítom, hogy az Albert parkban tegnap oly nagy gonddal előkészített vékony drótvázra húzott papír lampionokból mostanra csak szakadt foszlányok maradtak. Pedig kár értük, mert nagyon jól nézett ki némelyikük.
Emitt a tegnapi állapot. Arra most nem vagyok kiváncsi, hogy a szél milyen színű, amikor a szétmarcangolt lampionmaradék vet rá fényt.
Reggel megint csupa felhős volt az ég. De már nem tudott minket becsapni, így előre tudtuk, hogy délután még fogunk izzadni a napon, és úgy is lett. De előtte még reggelizés közben láttunk egy jégmadarat (kingfisher) a kertben.
A mai utunk nem volt különösképp színes dolgokkal teletűzdelve. Leginkább farmok mellett jártunk és kis agrártelepüléseken mentünk keresztül. Megcsodálhattuk Katikati falfestményeit, amik akkora nevezetesség, hogy a buszvezetőnk még csak nem is lassított.
Paeroában azért megálltunk, hogy lefényképezhessük magunkat a messze híres, többméteres Lemon&Paeroa üveg mellett. Ez az L&P itten valami nemzeti kultusznak kikiáltott szénsavas üditőital, amit Paeroa városkában találtak ki, és erre rettentő büszkék. Szerintem meg csak sima limonádé, de biztos bennem van a hiba.
A tízórai szünetet a Coromandel félsziget lábánál, Thames-ben töltöttük, ahol legalább érdekes látnivaló is akadt. A parkoló mellett ugyanis egy folyótorkolat mangrove mocsarában volt egy madárles, ahonnan az apályban bogarászó madarakat csodálhattam, amíg a busz bevárt egy csatlakozást.
Na innen tovább viszont már tényleg semmi extra nem történt, ha csak azt nem számítjuk, hogy Auckland határában elhaladtunk a Hokey Pokey jégkrém gyára mellett is. Ez a hokipoki is van akkora üzleti fogás, mint az L&P: egy sima csokidarabkás karamell ízű jégkrémet ellátnak egy ilyen kapós névvel, és hirtelen minden idelátogató meg akarja kóstolni. Mindegy, kipipáltuk ezt is.
Végül bő három hét után visszaértünk Auckland-be. A kiwik nem véletlen néznek sanda szemmel az aucklandiekre, Auckland ugyanis Új-Zéland többi részéhez képest valóban érzésre is más. Mégis, nekünk már annyira ismerős, hogy három hét nyaralás után végre úgy éreztük, hogy hazaértünk. Persze még továbbra is csak ideiglenes szálláson vagyunk, de legalább mától már van stabil vezetékmentes internetünk a Woosh szolgáltatótól.
