Táp táp

A világ oda jutott, hogy már a madarak is el kezdtek amatőr videót készíteni...


... és feltöltik tecsőre is.

Tavasz a tengerparton

Vasárnap, az idei év első igazán tavaszi napján elugrottunk Muriwai beach-re, hogy tengerpartozzunk.

Első utunk természetesen a világjáró körútjukról nemrégiben hazatért szula madarakhoz vezetett, ahol mi is betekintést nyerhettünk a szűkösen fészkelő kolónia lakóinak házaséletébe, ami az évszaknak megfelelő trendek mentén alakult.


Az biztos, hamarosan sok tojás, majd mégannyi pelyhes kismadár fog itt halszagot árasztani, ama különleges nyikorgás közepette, ami erre a madárfajra jellemző.

Aztán, amint megvoltunk a madárlessel, a tengerpart következett, ahol a párás idő és a part jellegzetes sziklái rajzoltak festői sziluetteket.


A víz hőfoka pont olyan volt, hogy bokáig belemerészkedtünk a tengerbe. Ezzel nem csak mi voltunk így, hanem az apály miatt zátonyra futott tengeri csillagok is.


Aztán jól hazamentünk, mert a tenger felől fújó szél belefújta a szemünkbe a délutáni nap UV sugarait. Akárhogy is, jó volt végre élvezni egy esőmentes napot.

Dezodor madaraknak

Az egyik tegnapi madaras hír eljutott a slashdot-ra is, ami azt jelenti, hogy sokak fantáziáját mozgatta meg. Gondoltam ti se maradjatok le róla akkor már.

Az eredeti hír szerint azzal a megfigyeléssel indult egy kutatási projekt, hogy Új-Zéland madarainak erősebb a szaga, mint a világ egyéb madarainak, ami a jó szaglóérzékkel ellátott ragadozókkal szemben nem kis hátrány. Ebből jött a tézis, miszerint a madarak evolúciós úton fejlesztettek ki maguknak dezodort, ám erről - ragadozó hiányában - lemaradtak az új-zélandiak. Így esett, hogy például a kiwi leginkább erdeigombára, a kakapo pedig pézsmaszagú hegedűtokra emlékeztető odorral bír. Nosza, több se kell a kutatóknak, máris összegrundoltak hatszázezer újzélandi dollárt, hogy kifejlesszenek valami dezodort a helyi madaraknak.

Ennyit a tudományról. A hír azonban szárnyra kapott, így most például a slashdot-on is viccelődnek, hogy "szép meg jó ez a dezodor ötlet, de hogyan veszik majd rá a madarakat, hogy rendszeresen használják", és hasonlók.

Kellemes szórakozást!

Árnyjáték

Az ablakunk alatt van egy mandarinfa, ami mellesleg bőséges hozammal kedveskedett idén, így mostanság nem kellett messzire mennünk a mézédes mandarinért. Mostanra már csak elérhetetlen ágvégeken maradtak szép narancssárga, egyre érettebb gömbök.
Több se kellett a környék szemfüles rozelláinak, már napok óta rájárnak a csemegére. Hozzáteszem, ennek külön örülök, mert így lehet madárlesni, miközben a maradék mandarinok sem vesznek kárba. A madárlesést persze nagyon óvatosan kell megejteni, mert a fa pontosan karnyújtásnyira van az ablaktól. A ma reggeli madárvizit idején viszont pont kapóra jött, hogy csupa párás volt az ablak:

Egy kicsit olyan volt, mint mikor a sziluettből kell kitalálni, hogy milyen madárra gondolt a rejtvény szerkesztője :)

Madarak elvonón

Emitt egy helyes videó egy Dunedin-i, kifejezetten erdei galambokra (Kereru) szakosodott gyengélkedőről, ahol a túlérett bogyókat mértéktelenül fogyasztó, megrészegedetten randalírozó, ablakokat, autókat törő zúzó, fészketépíteni képtelen, így utódait is veszélyeztető, de leginkább saját magukra veszélyes madarakat utókezelik.


Olyan szép madár a Kereru, csak mint galambféle, khm, nem az eszéről híres. Jó, hogy van, aki vigyáz rájuk...

Napi kismadár

Én ugyan most lusta vagyok blogolni, ellenben minden nap ránézek Cat blogján a Csivit rovatra, ahol egy egész fészekaljnyi szürke légykapó növekedését vételezhetjük szemre, sok szép fotóval és mókás interpretációval spékelve.

Nektek is szeretettel ajánlom!

Kokakó kaland

Auckland nyugati oldalán a város nyüzsgésétől mindössze tizennéhány kilométerre a természet lágy öle honol, sűrű zöld esőerdő, benne sok szép madarakkal. Meseszép, de tényleg, s az idelátogató emberek egy elszánt csoportjának köszönhetően a veszélyeztetett őshonos madarak is újra szabadon járhatják e tájat.


A Waitakere Ranges-ről regélek, azon belül is a Cascade Kauri környék, ahol már évek óta egyre nagyobb sikereket könyvelhet el az Ark in the Park nevű, természetes élőhelyek megőrzését célul kitűző, főként önkéntesek által hajtott szerveződés.

A mai reggel újabb meghitt pillanatokat hozott az odaadó támogatóknek és fáradhatatlan önkénteseknek, amikor ünnepélyes keretek közt újabb két kokakó madárral tették gazdagabbá a sűrűerdőt, ezzel a helyi populációt már 8 madárra feltornázva.

A Forest and Bird Sustain programjának támogatójaként jómagam is résztvevője voltam az eseménynek, amelyre ezen az esős-napos-szivárványos hűvös reggelen úgy negyvennéhány ember volt kíváncsi.


Az esemény helyszínét nehéz lett volna eltéveszteni, már a parkolóban ékes bizonyítékát lelhettük a lelkes támogatók jelenlétének, például a Kokako biokávé cég furgona is itt volt.


A Waitakere Dam parkolóból egy negyedórás séta vezet le a gáthoz, ahol a ceremónia megtartatott. A zöld minden árnyalatában, vizesen csillogó levelek önmagukban sem megvetendő látvány, erre a rata virágzása csak rádobott, a helyszínt átívelő csodás duplaszivárvány viszont egyértelművé tette, hogy ez a nap különleges.


Kisebb várakozás után aztán a madarak is megérkeztek, egyelőre biztonságos, ámde nagyon csinos utazókosárban. A két, Tiritiri Matangiról átszállított kokakó madarat a helyi protokollnak megfelelően illő fogadtatásban részesítették a helyi iwi képviselői. Eztán jött el a mindenki által várva várt esemény, amikoris a madarak előkerültek a dobozból.


Szintén az iwi fogadtatásának részeként, egyben praktikus okokból is, a madarakat étellel és itallal kínálták meg. A két kokakó ezt vadonban élő madárhoz képest meglepő sztoikus nyugalommal fogadta, sőt, mi több, a felkínált banánból jóízűen nyammogtak.

Külön köszönet jár a szervezőknek, hogy minden jelenlévőnek esélyt adtak a kokakó testközelből való megcsodálására, ahogy a madarakat szépen kommótosan körbemutatták a népnek. Kokakót eddig ilyen részletességgel leginkább csak képről sikerült megfigyelnem, most végre jól megcsodálhattam élőben is a helyes kis pofijukat.


A kokakó nem a hirtelen röptéről ismerszik, inkább csak vitorlázásra használja szárnyait, így a szabadoneresztése azt jelentette, hogy a legközelebbi fa ágára szabadították rá, ahonnan viszont már pikpakk felszökellt a lombkorona biztonságába, nyilván meg volt szeppenve a sok furcsa kétlábú láttán, még ha a banán meg a szeretetteljes figyelem jól is esett neki.


Ezt látván a népek mind szerencsés utat kívántak a madaraknak, bízva abban, hogy újra benépesítik, csodás énekükkel pedig tovább gazdagítják ezt a különleges erdőt. Úgy legyen!

Egy pár paradicsomkacsa

Ez most kép szöveg nélkül, hogy ne a csótány legyen legfelül.

Na jó, legyen egy kis szöveg a képhez: biztos összevesztek, mert a jobboldali kacsa rálépett a baloldali kacsa fájós lábára.

Tieke

Még régesrég terveztem írni a nyerges madárról, aztán sose került rá sor, most viszont a madaras naptáram áprilisi oldalán ott vigyorog, mintegy emlékeztetve, úhogy akkor következzen ő. Mármint a Nyerges madár, alias Tieke.


Egy hozzávetőleg rigó nagyságú, fekete madarat tessék elképzelni, akinek a hátán egy gesztenyebarna, nyeregre emlékeztető mintázat található, a csőre tövében pedig ott van egy-egy piros bőrlebeny (a rokonaihoz: a huiához és a kokakóhoz hasonlóan).

A hangja, hmm, hát egyrészt be nem áll a szája, másrészt olyan, mintha azt mondaná, hogy nyehehehe, nyihahaha, meg ilyenek. Mindehez bátorság és gyenge repülési képességek társulnak. Az alábbi videón az éneke hallható:



A Maori mítoszokból tudhatjuk meg, hogy madarunk pofátlan is: amikor Maui, aki amúgy félisten volt, megszomjazott a Nappal harcolva, megkérte a Tiekét, hogy hozzon neki vizet, az meg úgy csinált, mint aki meg se hallotta. No, ekkor Maui dühében odacsapott, madarunknak meg azóta van az a barna nyeregminta a hátán.

Eme tulajdonságok ismeretében sajnos nem meglepő, hogy a zajos, nem épp könnyűreptű, ámde pofátlanul vakmerő madarakat a behurcolt ragadozók nagyjából eltörölték. A déli-szigeti alfaja negyven éve majdnem eltűnt, mindössze harminchat példánya volt csak. Jelenleg azért ennél már sokkal jobb a helyzet, de még mindig csak rágcsálómentesített sziget-rezervátumokon találkozhatunk vele.

Pedig milyen jól jönne egy ilyen vidám, be nem álló szájú madár a kertünkben...

Cipő, cipő

A környékünkön sok-sok rozella papagáj lakik, aminek csak örülni tudok. A rozella eredetileg Ausztrália keleti részéről származik, ám szemmel láthatólag itt, párezer kilométerrel még keletebbre is nagyon otthon érzi magát.


A madarunk egyszerre pompázik a szivárvány minden színében, szeret csoportosan megjelenni, ráadásul vicces dolgokat csipog a világba, akár röptében is. Olyanokat, hogy "cipő, cipő", meg hogy "csupicsupi". Vidáman csacsog.

Cukipofa.

In memoriam Alpine

A hírekben olvastam, hogy Alpine, a Takahe megmentésére hivatott program első ember által felnevelt madara eltávozott az élők sorából. S úgyszintén mostanság mászott az egekben lévő Nagy Rimu fára az egyik legöregebb kakapó, Sass is. Úgy tűnik, ez a búcsúzások hete.

Alpine-nal személyesen is találkoztunk két éve, Te Anau-ban. Kedves, barátságos madár volt, mint a Takahék általában. Üresebb nélküle a világ.

Aztán eszembe jutott, hogy a madarak mindig velünk maradnak, s ezeket a furcsa űrhangokat minden bizonnyal a mennybéli szárnyasok csicsergik a rádióteleszkópokba.

Kortárs zene

A mai videoklipet a Zebrapinty Rock Band bemutatkozó albumáról szedtem.


Tanulságos :)

Jó reggelt

... metálkakas módra :)


Aki nem ébredt fel erre, annak itt egy még erősebb mix.

Takahe újrakezd

Kihalásból visszahozott madarak tekintetében nagy eseménnyel kezdődik az idei év: évszázadok óta most először kelt ki Takahe csibe Új-Zéland északi szigetén.

A madárfajt 1948-ig kihaltnak hitték, majd Fiordland egy távoli völgyében ráleltek egy kis túlélő populációra. A faj fennmaradása érdekében kis, ragadozómentes szigetekre költöztettek néhány példányt, ahol sikeresen szaporulnak, ha nem is gyors ütemben. A mai hír annyiban különleges, hogy a csibe az Északi szigeten látott napvilágot, ahol ilyen már több évszázada nem történt.


A csibe fotójáról meg az is kiderül, hogy nemcsak, hogy régóta ő az első, de ezt nagyon komolyan is veszi :)

A szula röpte

A Muriwai Beach melletti sziklákon megcsodálható szula kolóniáról már korábban is ejtettem szót, de sosem tudok betelni velük, no meg a fotóapparátus is javult tavaly óta, úgyhogy most megint szulák következnek.

Ma is ott jártunk megnézni őket, dacolva az erős nyugati széllel és a penetráns pumaketrec szaggal, mert a madarak akkor is csodásak, ha épp halat esznek és ezt messziről lehet már érezni.


Mert amint meglátjuk ezeket a kecsesen vitorlázó, makulátlan tollazatú, gyönyörű, áramvonalas madarakat a levegőben akrobatulni, mindjárt elfelejtjük az időjárás, valamint a megfigyelt teremtmények étkezési szokása okozta kellemetlenségeket, s csak lenyűgözve csodáljuk angyali röptüket, s hallgatjuk különleges, nyikorgó éneküket.


A tekintélyes példányszámú, épp a még pelyhes, következő generációt nevelő kolónia felett vitorlázó madarak, lássuk be, impresszívek. A Muriwai Beach-i kolóniát amúgy hozzávetőleg 1200 pár madár alkotja, ami azért is jó, mert bőven akad megfigyelhető mozgolódás, ahogy a madarak megérkeznek a tenger felől, üdvözlik párjukat, lecsekkolják a csemetét, rendezik tollaikat, pihegnek, vagy épp indulnak a tengerre, mindezt páronként más és más fázisban.


Az épp vitorlázó madarak levegőjártasságát pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a fenti kép, ahol madarunk épp repülés közben, amolyan hanyag eleganciával vakarja a szárnya tövét.

Paranormális jelenségek

A természet lágy ölén a paranormális jelenségeg szinte mindennaposnak mondhatóak. Vegyük például az alábbi szárcsa esetét, amely egy másik téridőkontínuumból ragadja el táplálékát, s ehhez különleges, mintegy természetfeletti képességet birtokol.


Először jól megnézi, hogy mi lakozik a tükröző felület mögött, majd csőrének egy jól irányzott szúró mozdulatával meggörbíti a teret, s az így keletkezett örvénybe beleveti önmagát, s eltűnik világunkból, s néhány hosszú másodperc múlva újra feltűnik, immár máshol, hiszen időközben a Föld tovaforgott valamelyest.

A szárcsa rövid, rajtaütésszerű támadásával ragadja el a távoli dimenziók békés élőlényeit, melyek jajveszékelései buborékokba zárva jutnak el világunkba.

Egy másik lehetséges magyarázat, hogy túl sokat ittam...

Madarak a hírekben

Ma is madaras hírek, mindjárt kettő is.

Egyik "Jonathan Living-room sirály", egy amúgy más madarak vegzálására szakosodott, magányos fajta szárnyas szokatlan kapcsolata egy emberrel. (Tévézik, üres kagylóhéjjal kér kaját, ráadásul kézből eszik.)

Másik pedig a Wellington-i Karori rezervátum jeles eseményéről ad számot, ahol az egyre csak duzzadó Kaka populáció idei csibéi közül az elsőt gyűrűzték meg. A link mögött a kép magáért beszél, én is akarok Kaka csibét látni! :)

Postagerle

A minap két gyöngyösnyakú gerlét hozott a posta. Aztán mire kimentem értük, már továbbkézbesítették magukat.

Beporzás

Ma az ezüstszeműek jöttek méhecskét játszani a mirtuszdió bokrokon. Zümmzümm helyett csipcsirip, de a beporzást közben ugyanolyan alapossággal mívelik.


A természet ma is munkálkodik.

Nyivák

Kis szarka egész reggel a kertben matat a szüleivel.


Alapból csak kicsit nyivákol, hogy "éhes, éhes", de ha meglátja, hogy egyik szülője talált valamit, akkor odapattog, mint egy gumilabda, és feltekeri a hangerőt, hogy "kajaidenekemhamikajamééég"!


Nagyon szórakoztató.