Vattafakk

A minap elhallottam egy telefonbeszélegetést az utcában. Valami ilyesmit mondott a készülékbe az ember: "a faksznis fakó fakopáncs a fakitermelő fakultás fakír fakutyáit faktorálta fakalapáccsal". De lehet, hogy angolul mondta.

Szerintem mérges volt.

Csodás madárfotók

Ezt meg kell néznetek: szebbnél szebb madárfotó hegyek!
Itten

Mi terem a kertünkben

Kertünkről már rég értekeztem, sőt, igazából erről a kertünkről még nem is, pedig mindig volna mit említeni, történésből nincs hiány. Télen a sok eső miatt például felszaporodtak a csigák, ami még nem volna gond, ellenben az időközben kiültetett kowhai csemetét tavasszal csutkára rágták, esélye sem volt megindulni, mígnem véget vetettem a csigák randalírozásának. Arrafele már térdig ér az üres csigaház...

Aztán tavasszal minden szépen megindult, jácintok meg nyusziharangok (eredetileg harebell, fogalmam sincs mi a magyar neve) virágoztak, aztán felváltotta őket a rózsaszín muskátli, a levendula, meg a hebe, aki szintén ki lett ültetve még a télen.

Közben a haszonnövények is megkezdték áldásos tevékenységüket: mindkét szomszéd a kerítésre futtatta a golgotavirágját, aminek azért is örülök, mert a kerités felénk eső oldalán is virágzik és terem. Meg egyébként lehetetlen virágszerkezete van:


Kertünk kincse pedig egyértelműen az a négy tő eper, ami még magról nőtt, viszont ellenben szép nagyszemű, jó hozama van és hihetetlen finom, mind az illata, mind az íze. Mondhatni szájérett. Persze erre rájöttek a környék rigói is, így most a madarakkal versenyzünk az érett eprek kóstolásában. Hiába bíztuk a pukekóra az eprek őrzését, az eprek fele mire beérne, félig felzabálódik rigócsőr lenyomatokkal szeldelve.


Apropó rigók, a szomszéd feijoa bokrára is rájárnak, ahol pedig a virágok húsos szirmait tépkedik, miközben az új generáció prüntyi csőrrel és fésületlenül vertyog a kerítésen.


Nem említettem a harmadik, ámde egyelőre igencsak sikeres lótusz csíráztató próbálkozást, sem nem a szúnyoglárvákra utazó halacskákat a sárkányos cserépben, nem szóltam a konyhaablakban nevelt ki tudja milyen nevű, ámde annál gyorsabb növésű, csüngő virágú növényről, de még a ruta palántákat sem mutattam meg, pedig azok is szépen nekilódultak. Több legyökereztetett hibiszkusznyesedék is hozza a virágait, a hortenzia pedig bokorrá akar minősülni, egyelőre 17 virágcsokor kezdeménnyel a szezonra.

A retek, na az stagnál. De majd jól meg is mondom neki, hogy szégyellheti magát.

Bu-bu-bu-bu-buborék

Nyakunkon a jóidő, a hőségben meg nincs is jobb, mint szénsavas üditőitalokkal felpezsdíteni a hőségtől dehidratált testünket. No de nem akármilyen cukrozott, színezett, aromált, szénsavval dúsított, ámde annál drágább lónyállal, hanem saját készítésű, ellenőrzött alapanyagokból és eljárással érlelt nedűvel.

Röviden fogalmazva gyömbérsört "főzök". Ízleltem már többféle boltit, meg kétféle házit is, és azt kell mondjam, hogy a házi viszi a pálmát, úgyhogy nincs mese, nekiálltam megtanulni az ipart. Az internetet fellapozva az alapokat elsajátítottam, a többi pedig kisérletezés lesz.

Egyik tanulság, hogy a gyömbérsör készítése nem rakétatudomány, ezer meg egy elkészítési módja létezik, így ki-ki válasszon neki szimpatikusat. Ami közös mindegyikben, hogy gyömbérgyökér kell hozzá, meg cukor, meg víz, meg sok türelem.

Az általam kiszemelt gyártási folyamat a következő:

1. A kultúra kitenyésztése.

A gyömbérsör érlelésének alapja (már amennyire ezt nem túl kiterjedt tudományos ismereteim ismertetni képesek) a gyökérben természetesen előforduló laktobacilusok cukorral való hergelése, aminek hatására felszaporodnak és szénsavat büfiznek a vízbe.

A gyakorlatban ezt úgy érjük el, hogy mondjuk egy literes befőttesüvegbe belereszelünk egy evőkanálnyi gyömbérgyökeret, megküldjük még egy evőkanálnyi cukorral, a kiszemelt recept pedig egy citrom levét is belekéri, majd mindezt felöntjük két pohár vízzel.

Két megjegyzés ehhez:
- egyik, hogy sima fehér cukrot használtam, a mézre azt mondják, hogy nagyon lelassítja az erjedés beindulását, nyilván mesterséges édesítőszerek pedig szóba se jöhetnek,
- másik pedig, hogy a víz lehetőleg szűrt csapvíz, vagy ásványvíz legyen, mert a csapvíz klórtartalma megintcsak az erjedés ellen dolgozik.

Az így elkészített löttyöt tegyük hűvös, sötét helyre (spájz jó lesz) és hagyjuk dolgozni, mondjuk esténként megkevergethetjük.

Most jön a türelemjáték része: a következő hét napban felváltva egyik nap egy kanál reszelt gyömbért, másik nap egy kanál cukrot keverünk hozzá a löttyünkhöz, és visszarakjuk a sötétbe.

Ha jól csináltuk, akkor időközben kis buborékok fognak megjelenni a löttyben. Én jelenleg a negyedik napon tartok, reggel amikor felnyitottam a befőttes üveget, akkor szisszent egyet, ez határozottan jó jel.


Szaladjunk előre, amikor letelik az egy hét türelmi idő.

2. Palackozás

Van tehát egy laktobacilus kultúránk, sziszeg meg minden, ideje őket bevetni.
Vegyünk elő egy nagyobb lábast, tegyünk bele két pohár cukrot és négy pohár forró vizet, majd keverjük addig, amíg feloldódik az összes cukor. Adjuk hozzá két citrom levét, majd hagyjuk szobahőmérsékletre hűlni.

Ezután szűrjük le a kultúra levét, öntsük bele a lábosba, majd öntsünk hozzá még 12 pohár hideg vizet.

Az így elkészült szörpöt öntsük 3-5 decis palackokba (hozzávetőleg 12 palacknyi lesz), majd zárjuk le a palackokat, és tegyük őket sötét hűvös helyre további 3-5 napra erjedni.

FIGYELEM: Ne töltsük csurig a palackokat, hagyjunk teret az erjedésnek! Ha nagyon beindul az erjedés, akkor tekintélyes mennyiségű széndioxid termelődik, amitől a palack ki is tud durranni, mindenki csak saját felelősségére!

Megjegyzések:
- a víz ezúttal is lehetőleg klórmentes legyen (palackozott víz, vagy szűrt csapvíz).
- a receptek itt kezdenek nagyon eltérni, így van olyan, amelyik gyömbért főzet fél órán át a cukros vízben, más recept meg megint más alapanyagokat ad, lényeg, hogy a cukor-víz arány meglegyen, mert ez a cukor fogja a további fermentációt táplálni.
- az, hogy mikor lesz kész a palackozott üdítőnk, megint csak kisérletezés kérdése, a 3-5 nap irányadó, legjobb, ha rendszeresen csekkoljuk. A sziszegés jó jel...
- a kultúra leszűrése után maradt trutyi felét újrahasznosíthatjuk egy következő kultúra elkészítéséhez (ebből kiindulva mindent úgy, ahogy az 1. pontban írtam).

Köszönet Pappitónak, aki megsúgta, hogy a Grolsch sörösüvegek ilyen rászorítós csatos kiszerelésben jönnek, ami pont ideális a házi fermentáláshoz. Az üvegek beszerzése folyamatban...

Gregre vigyázni

Tegnap megint voltunk Tiritiri Matangin látogatókat terelni. Ezúttal hat elég szótlan aucklandit sikerült végigvezetni a világítótoronyig. Még tanulom a szakmát, így eshetett meg, hogy végig azt éreztem, hogy csak untatom a népet, mert viszonylag szótlanul követtek, s csak a néhány jó helyen elejtett poénon vihogtak egyet, de a túra végén lelkesen köszönték meg fáradozásaimat.

De nem is ez a lényeg, hanem hogy Greg, a takahe, a sziget celebje - aki arról híresült el, hogy rendszeresen lófrál az épp elcsomagolt ebédjüket majszoló látogatók közt, megragadva minden adandó alkalmat egy kis potyakalória megszerzésére - egyszóval a sziget üdvöskéje mostanság épp pár nélkül maradt, így fölös energiáit a látogatókon vezeti le, ha nem figyelnek. Az erőteljes csőr és karmok nem épp veszélytelen fegyverek, így az önkéntesek egymást váltva felügyelik Greg-et, nehogy a gyanútlan látogatókkal nézeteltérésbe keveredjen.

Greg szerintem egy nagy cukiság (nyilván engem még nem csípett, karmolt meg), ezért örömmel vállaltam a felvigyázást, közben addig is mesélhettem róla meg a többi takahéról a látogatóknak, akiknek így esélyük sem volt menekülni: egyik oldalról Greg a csőrével meg a karmaival, másik oldalról pedig én a takahe történetekkel. Így jártak, végtére is madaras szigetre jön látogatónak. :)

Hozzá kell tenni, Greg nem kizárólag csak látogatóvegzálással tölti idejét, a nagy melegben például előszeretettel pancsol is a neki kikészített madárfürdőben.

Bagolycsibe

Nézzetek morepork (új-zélandi bagoly) csibéket, mert kis hülye pelyhesek.

Új-Zéland orchideái

Az orchidea szó hallatán először a trópusokról származó, igencsak látványos virágzatú fajok jutnak eszünkbe. Kevésbé ismert tény, hogy orchideák - több, mint 28 ezer faj - szinte mindenhol fellelhetők. Új-Zéland például több, mint 150 őshonos orchidea fajjal büszkélkedhet. Na nem mintha lépten nyomon belebotlanánk egy-egy orchideába errefele, de annál érdekesebb, amikor végül igen.

Az ezotéria hívői egyenesen a csillagokból származtatják az orchideákat, ami - meg kell hagyni - nincs nagyon messze a valóságtól, hiszen végsősoron minden csillagporból készült. De nem kell ilyen távolra kalandoznunk ahhoz, hogy belássuk, az erdők mélyén megbúvó különc növényeink önmagukban is igencsak titokzatosak. Van itt olyan, amelyik csak 5-6 évente virágzik, amikor úgy tartja kedve, s vannak köztük kicsik-nagyok, színpompásak és visszafogott színezetűek is.

Nem egyszerű rájuk lelni, ezért nem árt az erdőbe magunkkal vinni valakit, aki már találkozott velük. Én például az első itt őshonos orchideával Tiritiri Matangi-n találkoztam úgy egy hónapja, amikor a sziget botanikusa megmutatta.


A tutukiwi a greenhood (zöldcsuklyás?) orchidea család tagja, az egyik leggyakoribb errefele. Szeptember-November közt virágzik, a képen látható módon. A múlt héten a Waitakere Ranges-ben is találkoztam vele, mindjárt a túraösvény mellett vigyorgott az amúgy gyanútlan erdőjárókra, akik, ha nem tudják mit keressenek, simán továbbhaladnak mellette.

A ritkább fajokkal egyelőre csak online ismerkedek, amiben nagy segítségemre van az Új-Zéland őshonos orchideái weboldal, amit ezúton ajánlok szíves figyelmetekbe.

Eketahuna

Minden kultúrának megvan a saját "isten háta mögötti" települése, ami annyira eldugott, hogy nem is létezik. Új-Zélandon sincs ez másképp, a vidék alacsonyan lakott, ámde annál egyhangúbb szántói, legelői közt itt is elvész az ember tájékozódó készsége.

Így eshetik meg, hogy Mucsaröcsöge és Bivalybasznád települései Új-Zélandi testvérfalvakkal büszkélkedhetnek.

Ha valaki épp Eketahunára utazott, akkor tuti, hogy nem elérhető. Még akkor sem, ha Eketahuna éppenséggel létezik. Azt ne kérdezzétek, hogy az a félezer ember, aki Eketahunán lakik, hogyan élik ezt meg, de az biztos, hogy mindenki más sztereotipálja őket.

Ennek fényében, a félreértések (értsd: ha valaki tényleg Eketahunára utazik) elkerülése végett inkább Waikikamukau települését említsük meg, mint célállomás. Ez utóbbi ugyanis tényleg nincs a térképen. A neve egyfajta szójáték: egyrészt a Wai errefele egy gyakori településnév előtag, másrészt viszont a település nevét pont úgy kell kiejteni, mint a "why kick a moo-cow" (miért rúgnánk meg egy kistehenet) kifejezést. A háziállatra utalásból kiindulva azt mondanám, hogy akkor Waikikamukau lesz Bivalybasznád testvérvárosa.

Égszínkavalkád

Az elmúlt napokban az egyre később aludni készülő Napocska felettébb színeseket ásított. Nem bírtam nem észrevenni, még ha nagyon cselesen azzal kezdte, hogy egyenszürke felhők alól még kacsintott egyet, mielőtt a horizont alá bújt volna.


Rutinos róka vagyok, engem ugyan nem vert át, én odafigyeltem a fizikaórán, meg a földrajzon is, tudtam, hogy ez pillanatokon belül merőben másképp fog festeni. Így is lett.


Aztán jött az a rész, amikor a színszűrős potmétereket csavargatta az égi photoshop, hogy megmutassa milyen színárnyalatokat tud még kikeverni.


Ma meg a felhők dinamikája emlékeztetett a Jupiter hamisszínes felvételeire.


Pedig elvileg továbbra is a Föld bolygón vagyunk.


Elvileg.

Az év madara 2010

Lezárult az idei év madara szavazás, ideje eredményt hirdetni.

A győztes pedig nem más, mint a kis neonzöld, örökké csacsogó kakariki, alias kecskepapagáj.


A szerkesztőség ezúton gratulál a kis szárnyasnak az elsöprő győzelméért!

Nem lehet nem megemlékezni a második helyezettről sem, hiszen a pukekók a huszonegyezer szavazat majdnem negyedét vitték el, sőt, sokáig a verseny élén jártak. Hiába, a pukekó nem hosszútávra lett összerakva: röpte nehézkes, nem bírta végig tartani a lendületét.

Nem utolsó sorban pedig gratulálunk az összes madárnak, s köszönjünk nekik a részvételt! :)