Kiwimadár utókezelésen

Ezt látnotok kell: kiwimadarat futószalagon nógatják, hogy használja a törésből felgyógyult lábát :) klikk a videóhoz

Árnyjáték

Az ablakunk alatt van egy mandarinfa, ami mellesleg bőséges hozammal kedveskedett idén, így mostanság nem kellett messzire mennünk a mézédes mandarinért. Mostanra már csak elérhetetlen ágvégeken maradtak szép narancssárga, egyre érettebb gömbök.
Több se kellett a környék szemfüles rozelláinak, már napok óta rájárnak a csemegére. Hozzáteszem, ennek külön örülök, mert így lehet madárlesni, miközben a maradék mandarinok sem vesznek kárba. A madárlesést persze nagyon óvatosan kell megejteni, mert a fa pontosan karnyújtásnyira van az ablaktól. A ma reggeli madárvizit idején viszont pont kapóra jött, hogy csupa párás volt az ablak:

Egy kicsit olyan volt, mint mikor a sziluettből kell kitalálni, hogy milyen madárra gondolt a rejtvény szerkesztője :)

Madarak elvonón

Emitt egy helyes videó egy Dunedin-i, kifejezetten erdei galambokra (Kereru) szakosodott gyengélkedőről, ahol a túlérett bogyókat mértéktelenül fogyasztó, megrészegedetten randalírozó, ablakokat, autókat törő zúzó, fészketépíteni képtelen, így utódait is veszélyeztető, de leginkább saját magukra veszélyes madarakat utókezelik.


Olyan szép madár a Kereru, csak mint galambféle, khm, nem az eszéről híres. Jó, hogy van, aki vigyáz rájuk...

Az erdő mélyén

Pappito kertjében valami ufó átvette a hatalmat, s mindjárt a kerámia pukekó életére tört. Szerencsére a kertész sem volt rest, s megvédte a védtelen díszmadarat. Dráma a köbön, óriásgomba, meg minden. (Kép by Pappito)


Ennek kapcsán keresgélve viszont rátaláltam egy az új-zélandi erdő csöndes vadjait, a mohákat, zuzmókat, gombákat, valamint azok rokonait, ismerőseit és ügyfeleit bemutató weboldalra. Az ezen különös teremtmények világára kiváncsiaknak bátran ajánlom a The Hidden Forest nevű, sok-sok érdekes információval és szép képekkel felvértezett szájtot.

Szivárványos jóreggelt

Reggel arra ébredtem, hogy dupla szivárvány kopogtat az ablakon.


Ráadásul még a Hold is ott van alatta.

Napi kismadár

Én ugyan most lusta vagyok blogolni, ellenben minden nap ránézek Cat blogján a Csivit rovatra, ahol egy egész fészekaljnyi szürke légykapó növekedését vételezhetjük szemre, sok szép fotóval és mókás interpretációval spékelve.

Nektek is szeretettel ajánlom!

A zene hónapja

Kaptam egy promóciós iTunes kártyát, amivel az idén májusban megrendezésre került NZ Music Month válogatásában húsz új-zélandi szerző/előadó egy-egy dalához lehetett verhetetlen áron hozzájutni.

Elsőre kicsit féltem, hogy megint a kereskedelmi rádiók végtelenített szalagjait fogom hallani, de szerencsére a válogatás jól sikerült, így elcsépelt slágerek helyett végre egy kis betekintést kaptam a helyi zenei kínálatba. Azt hiszem, van itt bőven miből válogatni.

Húsz zeneszám nem hangzik soknak, mégis egy igazi gyöngyszemre találtam közte. Lydia Cole varázslatos hangja mindjárt a másodikként szólalt meg a válogatásban, s egyből rabul is ejtett.


Ugyehogy?

Amikor a hóhért akasztják?

A napi hírekben akadt meg a szemem egy cikken a kiore megmentésével kapcsolatban.

A kiore egy polinéziai eredetű patkányfaj, amit még a maorik hoztak be a szigetre, s amely faj felelős számos őshonos ízeltlábú, puhatestű, kétéltű és hüllőfaj, sőt, denevérfaj, de talán még régvolt, röpképtelen madárfajok kihalásáért is.

Úgy tűnik, a későbbi, "életrevalóbb" európai import rágcsálók, valamint a DoC rágcsálómentesítő akciói leszorították a porondról, olyannyira, hogy mostanra a kiore is kihalásközeli helyzetbe került.

Kárörvendő énem azt súgja, hogy kérdezzük meg, "na, milyen érzés?". Ezzel szemben a kis rágcsáló a maori kultúrának részét képezi, s mint olyan, kulturális örökségként megmentésre szorul.

Így alakulhatott ki az a faramuci helyzet, hogy egy a DoC által komoly munkával rágcsálómentesített sziget most épp egy rágcsálónak fog menedéket nyújtani.

Így jobban belegondolva, az öko-restaurációnak nem is csak az eredeti, hajdanvolt állapot visszaállítása a feladata, hanem mindezt úgy kell elérje, hogy egy új egyensúlyt alakítson ki a megváltozott élettérben.

Most Perky talált haza

Bizonyára emlékeztek még Zulura, a pukekóra, aki tizennégy kilométert tett meg egy hét alatt, hogy hazaérjen fogadott családjához.

A mai hírekből kiderült, hogy Zulu egy lusta dög. Perky, az új sztár, egy nap alatt nyomott le hetven kilométert! Nem rossz egy nehézröptű madártól.

Kitartásból és tájékozódásból csillagos ötös jár neki.

Az adás videó változata itt tekinthető meg.

UPDATE: közben youtube-ra is felkerült, íme:

Kokakó kaland

Auckland nyugati oldalán a város nyüzsgésétől mindössze tizennéhány kilométerre a természet lágy öle honol, sűrű zöld esőerdő, benne sok szép madarakkal. Meseszép, de tényleg, s az idelátogató emberek egy elszánt csoportjának köszönhetően a veszélyeztetett őshonos madarak is újra szabadon járhatják e tájat.


A Waitakere Ranges-ről regélek, azon belül is a Cascade Kauri környék, ahol már évek óta egyre nagyobb sikereket könyvelhet el az Ark in the Park nevű, természetes élőhelyek megőrzését célul kitűző, főként önkéntesek által hajtott szerveződés.

A mai reggel újabb meghitt pillanatokat hozott az odaadó támogatóknek és fáradhatatlan önkénteseknek, amikor ünnepélyes keretek közt újabb két kokakó madárral tették gazdagabbá a sűrűerdőt, ezzel a helyi populációt már 8 madárra feltornázva.

A Forest and Bird Sustain programjának támogatójaként jómagam is résztvevője voltam az eseménynek, amelyre ezen az esős-napos-szivárványos hűvös reggelen úgy negyvennéhány ember volt kíváncsi.


Az esemény helyszínét nehéz lett volna eltéveszteni, már a parkolóban ékes bizonyítékát lelhettük a lelkes támogatók jelenlétének, például a Kokako biokávé cég furgona is itt volt.


A Waitakere Dam parkolóból egy negyedórás séta vezet le a gáthoz, ahol a ceremónia megtartatott. A zöld minden árnyalatában, vizesen csillogó levelek önmagukban sem megvetendő látvány, erre a rata virágzása csak rádobott, a helyszínt átívelő csodás duplaszivárvány viszont egyértelművé tette, hogy ez a nap különleges.


Kisebb várakozás után aztán a madarak is megérkeztek, egyelőre biztonságos, ámde nagyon csinos utazókosárban. A két, Tiritiri Matangiról átszállított kokakó madarat a helyi protokollnak megfelelően illő fogadtatásban részesítették a helyi iwi képviselői. Eztán jött el a mindenki által várva várt esemény, amikoris a madarak előkerültek a dobozból.


Szintén az iwi fogadtatásának részeként, egyben praktikus okokból is, a madarakat étellel és itallal kínálták meg. A két kokakó ezt vadonban élő madárhoz képest meglepő sztoikus nyugalommal fogadta, sőt, mi több, a felkínált banánból jóízűen nyammogtak.

Külön köszönet jár a szervezőknek, hogy minden jelenlévőnek esélyt adtak a kokakó testközelből való megcsodálására, ahogy a madarakat szépen kommótosan körbemutatták a népnek. Kokakót eddig ilyen részletességgel leginkább csak képről sikerült megfigyelnem, most végre jól megcsodálhattam élőben is a helyes kis pofijukat.


A kokakó nem a hirtelen röptéről ismerszik, inkább csak vitorlázásra használja szárnyait, így a szabadoneresztése azt jelentette, hogy a legközelebbi fa ágára szabadították rá, ahonnan viszont már pikpakk felszökellt a lombkorona biztonságába, nyilván meg volt szeppenve a sok furcsa kétlábú láttán, még ha a banán meg a szeretetteljes figyelem jól is esett neki.


Ezt látván a népek mind szerencsés utat kívántak a madaraknak, bízva abban, hogy újra benépesítik, csodás énekükkel pedig tovább gazdagítják ezt a különleges erdőt. Úgy legyen!