Te Henga

Egyik délután gondoltunk egyet, és elugrottunk Bethells Beach-re (maori nevén Te Henga), ami nem egész 20 kilométerre van tőlünk a Tasmán tenger partján. Ahogy odaértünk, szomorúan konstatáltuk, hogy a parkolók tele vannak autókkal. Nagy nehezen leparkoltunk azért. Szerencsére a homokpadokkal szegélyezett, kb két kilométer hosszú homokos tengerpart viszont akkora, hogy a bevezető szakaszt leszámítva szinte kihaltnak tűnt.

A beach egyik végén van egy szikla egy tekintélyes barlangüreggel, a másik végén pedig a sziklák közt kínaiak gyűjtenek osztrigát vacsorára. A kettő közt a tenger pedig hullámzik rendesen. A két-három méteres hullámok itt a kicsik közé sorolandók. Épp apály volt, így meg tudtuk közelíteni a barlangot, amit ilyenkor kis kagylók tömegétől feketéllő kövek szegélyeznek.



A barlangból kifele jövet épp jött egy nagyobb hullám, ami annyi vizet hozott, hogy simán berezeltem, hogy miként fogunk szárazon visszajutni. A tenger ugyanis olyan, hogy ha épp jön, akkor nem állítja meg semmi. A víz pikkpakk megérkezik, s csak emelkedik a vízszint. A kicsit alacsonyabb részeken meg rendes sodrása is van. Ilyenkor legfeljebb annyit tehet az ember, hogy kicsit magasabbra mászik és megvárja, amíg a víz visszahúzódik, s közben reménykedik, hogy a következő néhány hullám nem hoz többlet vizet. Esetünkben nem hozott, úgyhogy spuriztunk is vissza az árapályzónából a biztonságosabbnak tűnő száraz homokra.

Az izgalmak után, no meg a beach mindkét végét leellenőrizve meg is volt a napi séta, meg már ment lefele a nap is, úgyhogy úgy döntöttünk, az itt töltött szűk két óra mára elég is lesz, s vacsoraidőben már otthon is voltunk.