MagyarKiwi blog körkép

Eredetileg kínomban kezdtem írni ezt a blogot: ugyanis a mindenféle vízumügyintézéssel kapcsolatos hivataloktól eredményekre várni, várni és várni igencsak fájdalmas elfoglaltság. Valahogy, mintha az idő lassabban telne olyankor. A bloggolás az más. Az ember észre sem veszi, és már el is szaladt egy óra, miközben valamiről épp ír, vagy olvas.

Most, hogy már több, mint két hete töretlen lendülettel sikerült frissítenem e blogot, és már nagyjából az is körvonalazódott, hogy milyen témákról szól, már bátrabban merek körképet rajzolni az Új-Zéland témájú magyar blogokról.

Nézzük tehát, hol, milyen gyakran, és miről lehet olvasni Új-Zéland témában, személyes hangvételben, magyarul. Ha kihagytam volna valakit, szóljatok bátran.

Akik már Új-Zélandról tolják a szekeret:

Subdimension
Igazi énblog, amelyet áthat Csanád egyedi stílusa. A sokat tapasztalt magyarkiwi blogjának információmorzsái gondos utánajárással kerekedtek teljessé, ami hasznos olvasmányként szolgálhat minden wannabe-kiwinek. Kisebb szüneteket leszámítva napi rendszerességgel ír, archívuma már tekintélyes méretű.

bekapcs.hu
Lipi blogja személyes hangvételű, élménybeszámoló kicsiny családja Új-Zélandi kalandjairól. Blogját az igényes kialakítás, és a szemet gyönyörködtető fényképek jellemzik. Nagyjából kéthetes rendszerességgel ír újat.

ILAP's blog
Új-Zéland friss magyarja, alíg néhány napja tapossa Auckland földjét. 2006 november óta mindössze 9 bejegyzéssel inkább azt mondhatjuk, hogy alkalmanként frissülő blogról van szó, ugyanakkor ez a néhány bejegyzés is tekintélyes mennyiségű infót tartalmaz vízumügyben. Új lakhelyéről pedig biztosan lesz még téma, amiről írhat.

Új-Zéland, Auckland feliratos magyar film
Pörgős, eseménydús kalandfilm jellegű történet, sok-sok útiélmény leírással és kirándulós helyszínek bemutatásával, sok szép képpel vegyítve. Nagyjából kéthetente bővül.

Czuppy blogja
A "nagy átmenetet", és a sok új kalandot személyes hangvételben, könnyed stílusban ecsetelő, a kezdetekben igen lelkesen sok-sok, később fokozatosan ritkuló mennyiségű bejegyzéssel büszkélkedhet. Idén március óta sajnos nincs újdonság rajta, de a régebbi bejegyzéseket érdemes végigolvasni, a képeket meg jól megnézegetni.

Norbi és Cindy Új-Zélandon
Egy újabb személyes tapaszalatokon nyugvó, ám azóta befejezett történet. Vidám hangvételű, szórakoztató, és néhány információmorzsával is szolgál menetközben.

Zsuzsa blogja
Színes élménybeszámolók, érdekességek Új-Zélandról. Egy jó ideig hetente frissült, pár hónapja viszont semmi új.

Kiwifold
Inkább amolyan csirip (twitter) jellegű rövid szösszenetek egy gyakorló anyuka mindennapjairól, amolyan kapcsolattartó, nyílt levélféle haza a családnak. Heti-kétheti rendszerességgel frissül. Az archívumban akadnak az Új-Zélandi iskolákkal és oktatással kapcsolatos részletek, ami hasznos infó lehet az Új-Zélandra készülő gyakorló szülőknek.


S akik még csak tervezik a nagy utazást:

Új-Zéland
Egyelőre csak egy elhatározásról olvashatunk benne, sajnos csak két hétig kerültek bele bejegyzések, így nem tudhatjuk meg, hogy a kitűzött céltól, vagy a bloggolástól ment el azóta a szerző kedve.

Balra tarts
Egy egész friss blog, egyelőre egy elég szilárd elhatározásról, annak okairól, és a bloggolással kapcsolatos kételyekről. A stílus és a mondandó tetszik, remélem átlendül a kezdeti nehézségeken, és beindul. Addig pedig legalább az elejét olvashatjuk még egy történetnek.


Összefoglalásképp, az Új-Zélandi magyar blogok legtöbbje azzal a céllal indult, hogy dokumentáljon egy nagy döntést és az azt követő eseményeket. Sok blogger el is jutott céljáig, és frissen szerzett élményeit boldogan kezdte megosztani, majd blogja kezdett belassulni, visszacsöndesedni a mindennapokba. Csak nagyon keveseknek akad újabb és újabb mondanivalója.

A sok-sok egyedi, akár befejezetlen történet ennek ellenére nagyon hasznos olvasmány mindazoknak, akik még csak kóstolgatják az Új-Zélandra költözés gondolatát, esetleg már terveznek vagy épp kiviteleznek, ezért külön köszönöm mindenkinek, aki vette a fáradságot, és megragadta a billentyűzetet, és ezúton is bátorítok mindenkit, aki ezt még nem tette meg! Minden történet egy kicsit más, egy kicsit több, egy kicsit érdekesebb, mint a többi, kár lenne, ha nem hallanánk róla.

Nagyon cseles...

Egy ausztrál a Sydney-i Bondi Beach-en sétálgatva belebotik egy csodalámpásba, és ahogyan kell, már kérhette is a három kívánságát a lámpásba zárt dzsinntől. Így szólt, hát:

-Az első kívánságom az, hogy Új-Zéland süllyedjen 50 méterrel a tengerszint alá egy napra.
-A második kívánságom, hogy Új-Zéland emelkedjen ki a tengerből egy egész hétre.
-A harmadik kívánságom pedig az, hogy Új-Zéland süllyedjen vissza 50 méterrel a tengerszint alá, és maradjon is ott végleg.

Mire a dzsinn:
-Megteszem, amit kértél, de nem értelek. Ha Új-Zélandot a tenger alá kívánod, azt egy kívánsággal is elintézhetted volna.

Erre az ausztrál:
- Nos, amikor Új-Zéland először elsüllyed, az összes új-zélandi, aki ott van, meghal. Amikor aztán újra kiemelkedik, az összes Ausztráliában élő rokonuk visszamegy a temetésükre...

A Manuka, mint gyógynövény

A legutóbbi, D-vitamin hiánnyal kapcsolatos cikket újragondolva felmerült bennem, hogy a modern orvostudomány mennyire képes túllihegni a betegségek kialakulásának és leküzdésének problémakörét, miközben a természetnek mindenre van már régesrég bevált módszere. Ez a nemrégiben megjelent cikk a Manuka mézzel kapcsolatos friss felfedezésekről szól, csipegettem belőle, és kiegészítettem még néhány, wikipediáról szedett érdekes infóval a Manuka növénnyel kapcsolatban:

A Manuka Health New Zealand Ltd és a Drezdai Műszaki Egyetem közös kutatásba kezdtek a Manuka méz hatóanyagainak vizsgálatára, az egyetem kutatói által tett, a Manuka méz antibakteriális tulajdonságáért felelős összetevőjével kapcsolatos felfedezésein felbuzdulva.

A Manuka mézről már eddig is tudták, hogy nagyon jó baktériumölő, így rendkívül hatásos az emésztőrendszeri és bőrproblémák lekűzdésében és a sebek gyógyulásának elősegítésében. Mindenddig azonban nem ismerték azt a vegyületet, amely ezért a hatásáért felelős. A friss kutatási eredmények során, a methylglyoxal (MGO) beazonosításával a Manuka méznek új alkalmazási lehetőségei merültek fel, akár tumorölő ágensként is a rák leküzdésére.

A Manuka, vagy Új-Zélandi teafa egy Új-Zélandon és délkelet Ausztráliában őshonos bokorszerű, kisebb növésű faféle. A Manuka a Maori neve, a "teafa" nevet onnan kapta, hogy Cook kapitány ezen fa leveleiből főzetett teát matrózainak.

Burjánzó bozótosként az első növényfajok közt jelenik meg egy kitisztított terület regenerálódásakor. Tipikusan 2-5 méter magasra nő, de elérheti akár a 15 métert is. Örökzöld, sűrű ágszerkezete, és kis (7-20 mm hosszú, 2-6 mm széles) levelei vannak. Virágai fehérek, esetenként rózsaszínűek, 8-15 mm-esek, és öt szirmuk van.

Alkalmazása sokrétű: A fája kemény és szívós, gyakran készítettek belőle szerszámnyelet. A Manuka faforgács húsok füstölésére használva azoknak kellemes ízt kölcsönöz. A Manuka méz, amelyet a virágairól nektárt gyűjtő méhek termelnek, jellegzetes ízű, a lucernaméznél sötétebb, és gazdagabb ízvilágú, valamint erős baktériumölő hatása van, mindemellett széles körben elterjedt Új-Zélandon.Hasonló tulajdonságai miatt a növény egyes részeit a Maorik természetes gyógyszerként használták. Csészénként egy teáskanálnyi friss, zsenge levélből remek teát lehet főzni.

A Manuka nagyszerű tulajdonságait mi sem bizonyíthatná jobban, mint az, hogy a Kakariki papagájok a leveleivel és kérgével tisztítják meg tollazatukat a parazitáktól. A növénydarabkákat összerágják, majd összekeverik a faggyúmirígyük által termelt zsiradékkal, és az így nyert elegyet kenik a tollaikra.

Csak őszintén

Pukekó blovagjaink tegnap az őszinteség jegyében párbajoztak, egyelőre döntetlenül, Zsuzska gasztroblogjával. Nos, igen. Csipegetnivalót bőven találtak, sőt egy kissé megremegett lábuk a hős madarainknak, és még az is átvillant páncélzatuk mögött, hogy esetleg az ellenfelük bizony lefőzheti őket, de ezt csak az őszinteség jegyében hajlandóak bevallani, különben mindíg rendíthetetlenek, de most rájuk fér egy kis bátorítás. A madarakért, a sült csirkék ellenében fegyverbe szólítlak benneteket: rántsatok egérklikket a Pukekók oldalán az őszinteség/10 küzdelemmé eszkalálódott párbajában!

A Kereru

A Kereru, vagy másik nevén az Új-Zélandi Galamb egy ritka vicces madár: galambféle létére meglehetősen nagyra sikeredett, ám az ágak közt repülve néha mintha nem lenne tisztában a méreteivel, úgy tör-zúz, mint elefánt a porcelánboltban. Máskor meg csak ül az ágon békésen, igazi Új-Zélandi módjára. Közben néha megereszt egy csöndes "ku" hangot, mintha csak az akarná jelezni, hogy "ja, tényleg szép időnk van".

A tollas tényeket pedig már csak azért is érdemes átnézni, mert van néhány igen ritka tulajdonsága ennek a helyi madárnak is.

A Kereru feje, nyaka, felső mellkasa és háta fénylő zöld, arany pettyekkel és bíbor fénnyel, hasa fehér, szeme, csőre és lábai karmazsinvörösek, összhatásában igazán csodálatos madár.

Az alacsonyan fekvő erdőségeket kedveli, amikben leginkább Tawa, Taraire és Puriri fák vannak, de mostanság látni lehet őket farmok bozótosabb részein és városi parkokban és kertekben is. A Kereru kedvenc eledelét egész évben a bogyók teszik ki - nyáron és ősszel a Puriri, ősztől télig a a Miro, téltől tavaszig pedig a Taraire. Karaka, Nikau, Kahikatea, vagy egyéb bogyók egészítik ki étrendjüket ahol előfordulnak. Késő télen, amikor alíg vannak bogyók, leveleken és hajtásokon vegetálnak.

Általában tavasszal és koranyáron fészkelnek, a párzásuk pedig látványos légibemutatóból áll, amelyen mindkét nem, de elsősorban a hímek képviseltetik magukat. A helyiek szerint e fura táncukat azért lejtik, mert megrészegülnek a Puriri bogyóktól.

Egyetlen tojást tojnak, ami jellegzetesen hosszúkás, keskeny és fehér. Mindkét szülő kotlik a 28 napos keltetési időszakban. A tojó éjszaka és délelőtt, a kakas pedig délután és este ül a tojáson.

A Császárpingvineket és a Flamingókat leszámítva a galambok és gerlék az egyetlen madárfaj, amelyik táplálékot termel a fiókáinak. A fiókáikat begy-tejjel, egy fehérjékben gazdag, túrószerű váladékkal etetik, amelyet a begyük fala termel. Kezdetben csak begy-tejet esznek, de ahogy a fiókák növekednek, a visszaöklendezett étel egyre nagyobb részét képezi az étrendjüknek.

Sok másik hosszú életű madárhoz hasonlóan a Kereru is lassan szaporodik. A Northland, a Hawkes öböl, és Marlborough környékén végzett tanulmányok azt mutatták ki, hogy a fiókák kevesebb, mint 15 százaléka éli meg a felnőttkort. Ha ez a hanyatlás folytatódik, a faj nem tudja fenntartani önmagát. Bár az élethelyeik csökkenése probléma, az igazi veszélyt a ragadozók, kiváltképp az emberek jelentik.

Megőrzésük különösen fontos, mert kulcsszerepet töltenek be az őshonos erdők újratelepítésében, mivel a Miro, Tawa, Karaka, Puriri és Taraire fák és bokrok magvai más madaraknak túl nagyok, így azt csak a Kereru tudja elszórni.

A Kereru általában csöndes madár, egész ijesztő tud lenni, amikor észreveszed, hogy az ágon, a sötét árnyékban csöndben üldögélve figyel téged egy galamb. Néha egy halk "ku"-t hallat, amit a tojó dürrögése követ a párját üdvözlő sziszegős füttyel egybekötve. A különböző Maori neveik, mint a kuku, kereru, kukupa mind a madár hangját utánozzák. Arról is híres, hogy szemerkélő esőben zuhanyozni szokott: lábaival egy ágba erősen kapaszkodva megfordul, hogy az eső a hasát érje.

A legtöbb madártól eltérően a galamboknak nem kell felemelniük a fejüket ivás közben ahhoz, hogy nyeljenek. Bogyók fogyasztása után igencsak megszomjaznak, amit a Maorik kihasználtak vadászat közben úgy, hogy a bogyót termő fák alá hurokcsapdával ellátott itatóedényeket tettek.

Látszólag egyáltalán nem félnek az embertől, vesztükre. Étrendjük szigorúan vegetáriánus, a mézevőkhöz hasonlóan még fiókáikat sem etetik rovarokkal. Békés, mint egy galamb, ahogy a mondás is tartja, és ahogyan a galamb a tisztaság és a béke jelképe, ők is hűségesek párjukhoz, védtelenek, kedvesek, és ártatlanok, mint egy ma született bárány.

Vadvilágot kukkolni, jól

Dunedintől még bőven messze jártunk, amikor először hallottunk az "Elm wildlife tour"-ról, ami egy félnapos elfoglaltság, és annak, aki szeret szépet és különlegeset látni, annak minden centje megéri, a madarászoknak pedig akár kötelezőnek is tekinthetjük.

A túrát, ahogy azt már Új-Zélandon megszokhattuk, kis, legfeljebb 10-12 fős csoportokban szervezik, ami viszont egyben limitált napi kvótát is jelent, úgyhogy érdemes időben lefoglaltatni a helyet a túristaszezonban. Mi ezt még a MagicBus (erről majd egy későbbi bejegyzésben) sofőrünkkel rendeztük, útban Dunedin felé.

A mi túránk gyönyörű napos idővel indult a YHA elől, ahonnan egy mikrobusszal kb. fél órás út volt az első állomásunk, az Otago félsziget csúcsánál lévő Albatrosz központ. Az odavezető úton végig a tengerpart melletti úton mentünk, amit igencsak fotogén, rozsdás halászbódék szegélyeztek, amiken mindenütt kormoránok ücsörögtek az apályra várva. Időközben jól befelhősödött az ég, de hát, gondoltam, öt perc múlva úgyis megint sütni fog a nap. Hát nem tette. De ettől még a beígért vadakat ugyanúgy láttuk, csak a fotógépnek volt nehezebb dolga.

A félsziget csücske igencsak szeles, nem véletlen, hogy itt tanyáznak a királyalbatroszok, akiknek kifejezetten jól jön a felhajtóerő. Ezek a madarak arról híresek, hogy igen impresszív, három méteres a szárnyfesztávjuk (tényleg nagy dögök), a hely pedig arról, hogy a világon egyedül itt van emberi település elérhető közelében albatrosz tanya. Vigyáznak is rájuk, jól elkerített rezervátumban. Itt egy órát időztünk, közben láttunk tenger felől visszatérő albatroszt is, az az igazi műsor, amikor elhúz közvetlen az ember feje felett.

Majd mentünk a másik fő helyszínre, az oroszlánfókás, sárgaszeműpingvines tengerpartra. Útközben remek látvány tárult egy nyugodt öbölre, ahol az addigra beállt apály által kialakított pocsolyákban tobzódtak a madarak: kormoránok, sirályok, kanalasgémek, szürkegémek, és még egy csomó fajta. Az út túloldalán a susnyásban meg a pukekók nyomultak, a fákon meg gyurgyalagot véltünk felfedezni.

A legelőket keresztező földutak végén egy karám mellett szálltunk ki a mikrobuszból, hogy leereszkedhessünk úgy száz métert a meredek, birkaszaros domboldalon a tengerpartra, ahol már messziről látszottak az oroszlánfókák, meg az előző csoport.

Az öböl közvetlen közelében fogadott minket az igazi csemege: néhány bokorban pihegő sárgaszemű pingvin. Ezek a jószágok egész nagy, félméteres testmagasságukkal nem a pici cuki pingvinecske kategóriába tartoznak, ám ettől még rendkívül mókás madarak. Érdekes, hogy nem igazán szocializálódnak, jobb szeretik a békés magányt egy bokor tövében, mint a társasági életet.



Na odalenn a tengerparton aztán jól figyelmeztettek minket, hogy csoport maradjon egyben, és nem megyünk túl közel a fókákhoz, mert azok egyrészről akár 400 kilót is nyomhatnak, másrészről nem félnek az embertől, így nem fogják majd menekülőre a formát, harmadrészt úgy kétszer gyorsabbak nálunk. Szóval kukkolás van, de marad a tisztes táv. Egy kis megfigyelő bunkerból aztán jó sok kommentár mellett nézhettük a vadvilág mindennapjait. Oroszlánfókák egymást nyüstölik, meg henyélnek, mindeközben a pingvinek meg óvatosan ki-be járkálnak a tengerből.

Eztán jött a kondipróba, amikoris visszamásztunk a domboldalon, csak hogy leereszkedhessünk a másik felén egy sziklásabb részhez, ahol meg a prémes fókákra nyílt nagyszerű látvány. Az kiváltképp helyes, ahogy a fókabébik játszanak a sziklás tengerparton kialakult kisebb medencékben. Közben viszont kezdett rohamosan sötétedni, úgyhogy még egy mászás jött, vissza a mikrobuszhoz.

Úton hazafele egy-két eltévedt birkát meg nyulat kergettünk a reflektorfénnyel, amitől marslakózöld lett a szemük, és egész ijesztőnek látszottak. A megismert állatfajok listája szépen gyarapodott ez alatt a pár óra alatt, úgyhogy a YHA-ba visszaérve sok szép élménnyel gazdagabban hajtottuk párnára a fejünket.

Blovagi torna

Pukekóink úgy döntöttek, hogy a szokatlanul zord Új-Zélandi telet maguk mögött hagyva olaszba mennek, hogy ott a blovagi torna keretében, megkűzdve az ismeretlennel, öregbítsék eme még igencsak fiatalka blog hírnevét.

Mit is mondhatnék? A meghatódottságtól könnyes szemem le sem veszem rólatok, bátor madaraim!

Ejnye, no...

Az Ausztrálok és Új-Zélandiak közt van egyfajta kultúrális élcelődés, amit mi legjobban talán a vicceiken tudunk érzékelni. Például egymásról igen obszcén dolgokat tudnak feltételezni, mint mondjuk ebben a viccben is (na tessék, a blogom kezd elbulvárosodni) :

A Brit nemzetközösség állatjóléti bizottsága úgy dönt, hogy kivizsgálja a farmerek és birkáik közti "kapcsolatok" kérdéskörét. Ez a minden részletre kiterjedő vizsgálat olyan kérdéseket is feszegetni fog, mint a miért? és a hogyan?

Az egyik bizottsági tag feladata a "hogyan" kérdés elemzése, így elindul meginterjúvolni a nemzetközösség különböző farmereit.

Ausztráliában kezdi, ahol megkérdez egy farmert az általa használt módszerekről, a farmer azt válaszolja:
"Nos, először is a nagy, szélesszárú csizmámat veszem fel, majd fogom a birkát, oszt bérakom a hátsó lábait a csizmám szárába, a mellső lábait pedig egy alacsony falon át. Ez mindig beválik."

A következő néhány farmer mind hasonló módszert vázol fel, hátsó lábak a csizmában, mellső lábak egy fal, vagy valami hasonlóan kényelmes dolog túloldalán.

Végül Új-Zélandra ér, ahol egy Kiwi farmerrel beszélget:

Kiwi Farmer: "Nos, mi fogjuk a hátsó lábaikat, ugye, és bérakjuk a csizmánk szárába"
Kiwi Farmer: "Majd fogjuk a mellső lábaikat, és átvetjük a vállunkon"
Kérdezőbiztos: "Dehát a világon mindenki más valami falon vagy kerítésen veti át a birkák mellső lábait, nem pedig a vállukon!"
Kiwi Farmer: "Micsoda!? És kihagyják a csókokat?"

D-vitamin

Új-Zélandon - az Antarktisz feletti ózonlyuk miatt - rendkívül magas az UV sugárzás, ami jelentősen növeli a bőrrák kialakulásának veszélyét. A helyi egészségügyi irányelvek szerint a napozást a lehető legnagyobb mértékben kerülni célszerű.

Ugyanakkor Robert Scragg, az Aucklandi Egyetem egyik vezető kutatója szerint a bőrrák elleni kampány hatására a kevesebb napozás következtében D-vitamin hiány alakulhat ki az Új-Zélandiakban, kiváltképp a sötétebb bőrszínű emberekben. Állítása szerint a szervezetünk a D-vitamin 90 szükségletének százalékát a napfény segítségével állítja elő.

Nemzetközi kutatások kimutatták, hogy az alacsony D-vitamin szint megnöveli a csontritkulás, a mell- és a bélrák, a szívbetegségek, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a sclerosis multiplex, a TBC és a légzőszervi betegségek kockázatát.

Ez azt jelenti, hogy a leginkább fehér bőrűeket veszélyeztető melanóma elleni buzgó kampány a sötétebb bőrszínűeket nagyobb veszélynek teszi ki egy sor D-vitamin hiány okozta betegséggel szemben.

Dr Scragg szerint Új-Zéland három dolgot tehet a krónikus D-vitamin hiány ellen: megváltoztathatja a napozással kapcsolatos közegészségügyi irányvonalát úgy, hogy a sötétebb bőrűek figyelmét felhívja a számukra szükséges napozásra, esetleg népszerűsítheti a tejet, a gyümölcsleveket és a gabonaféléket, vagy növelheti a D-vitamin mennyiségét a boltban kapható multivitamin tablettákban (akár a jelenlegi mennyiség hússzorosára is).

Személy szerint nekem a kampányolós változat tetszik, mert nem hiszek a szintetikus vitaminok hatásosságában. S ha már választani kell a bőrrák vagy a D-vitamin hiánybetegségek között, akkor inkább maradnék egészséges, köszönöm. Egy kiegyensúlyozott étrenddel amúgy sok egyéb nyomelem és vitamin hiánybetegségei is elkerülhetőek. A napfényre meg - még ha óvatosan is, de szüksége van az embernek. Napozni pedig reggelente tessék, akkor még friss, finom a nap, és kevésbé harapós.

Csokifutam

Kedvenc csokim a Cadbury's, úgyhogy külön öröm, hogy Új-Zélandon is van egy üzemük, így nem kell messzire menni a finomságokért. Sőt, van olyan, amikor az égből is csoki potyog. Na jó, nem, de a csokifutam akkor is vicces esemény lehet. Ez a kis szösszenet a tegnapi hírek közt volt:

Dunedin-ben a Cadbury's csokoládégyár által rendezett Csokoládé Karnevál keretein belül 20000 óriás csokigolyót gurítottak le a világ legmeredekebb utcáján, a Baldwin street-en. A leggyorsabb befutó a 12629-es számot viselte, tulajdonosa pedig Ausztráliai utat nyert. A második helyezettet nem sikerült lefényképezni a dobogón, mert időközben egy gyerkőc megette. A bevételeket pedig jótékony célra fordították.