Pukekók a kertben

Amennyire helyesen tud mutatni egy földbe szúrható kerámiából vagy épp fából formált pukekó a kertben, olyannyira nem kedvelik az igazi madarak csapatos látogatását a profi kertészek.


Lássuk be, egy alapvetően mindenevő, jó étvággyal ellátott, kiváncsi madár komoly károkat okozhat a veteményesben, akár szeretjük magát a madarat (mi igen), akár nem (ilyenről is tudok).

Tibor kérdezte tőlem nemrégiben, hogy miként lehet a pukekókat a kert határain kívül tartani, én meg pont nem tudtam a választ, mert engem az ellenkezője érdekel, de azért megkérdeztem egy a témában szakértőnek számító kiwi barátunkat.

Betsy, aki organikus (bio, ha úgy jobban tetszik) kertészettel foglalkozik, sokat tudott mesélni a pukekók, khm, kertkultúrájáról. Megfigyelései szerint a pukekó egyik kedvenc növénye a répa. A finom gyökerek után kutatva madaraink átnézik az egész kertet, ha találnak, kihúzzák (ilyent már láttam, külső szemlélőként felettébb muris, ahogy megfogja a csőrével, majd erőteljes mozdulatokkal kitépi a földből a gyökeret) és lábukkal, mintha a kezük lenne, a zsákmányt fogva elcsócsálják azt.

A gond még nem is igazán itt kezdődik, hanem ott, amikor a pukekó kiváncsisága tanulni nem akarással vegyül. Amikor elfogyott a répa, akkor nekilát a brokkolinak is, kihúzza, megnézi, hátha a brokkoli növény alatt is van répa, pedig, jé, nincs. De talán a másik brokkoli alatt... ésígytovább, a veteményes kert túlsó végéig.

Természetesen nem csak a répát kedveli a szárnyas, így a krumplit és a kumarát is megvámolja, egyszerűen azért, mert finom. Ha viszont a pukekónak van gyengéje, az a csemege kukorica, amiért bármire képes.

Amíg a brokkoli példájából kiderül, hogy a pukekó nem akar tanulni, addig a csemege kukorica esetében végtelen kreativitást tanúsít, már ami a hozzájutást illeti. Egy kerítés nem akadály, egy magasabb kerítés sem, ha pedig körbe van zárva a kukorica, akkor kerítést bont, így vagy úgy, a kukorica nem menekülhet.

És itt van a kínálkozó lehetőség: kukoricával ketrecbe lehet csalni a kiváncsi madarat, majd a ketrecben nehézkesen pokróccal letakarni, s ha kicsit lenyugodott, akkor óvatosan a lábánál megfogni, de úgy, hogy a csőrét se tudja használni közben (vigyázat, a madár nem rest csípni, rúgni, ha tud). Miután gúzsba lett kötve (a kockázatok és mellékhatások tekintetében kérjük forduljon állatorvosához, madarászához), jó messzire el lehet vinni és a vadonban (lehetőleg valami lápos részen, mert azt szeretik) elereszteni. Fontos, hogy minél messzebbre vigyük, mert közelről (ami akár tizen kilométer is lehet) gond nélkül visszatalál.

Hozzánk hasonlóan a madarak sem rajonganak az erős zajokért (fűnyírás, építkezés idején nem mentek kertészkedi a madarak), de a kergetésükre trenírozott kutya jelenlétét sem kedvelik érthető okokból, ahogyan mi sem. Egyéb hosszútávú humánus megoldás nem nagyon akad ("no silver bullet", ahogy az angol játszana a szavakkal), mert a pukekók kitartóak és az amúgy csak békésen éldegélő emberektől eltérően tényleges, totális világuralomra törnek.