2008. február 19., kedd

A magasból is bűzlik

Napierben az éjszaka során nem sokat változott a helyzet, így reggel is borús, esős idő látványa fogadott minket. Taupo-ba érve viszont újra kisütött a nap, és sok-sok bárányfelhő kezdett legelni az égen. A Huka Falls-t megint megcsodáltuk, azután már Rotorua jött. Na itt már szikrázó napsütés és kék ég volt köröskörül, csak elvétve legeltek az égi bárányok.

Rotoruában egy nem várt három órás szabadidővel találtuk magunkat szembe, így ebédeltünk egy kényelmeset, majd kimentünk a tópartra kacsát etetni a kétnapos maradék kenyérrel. Itten vannak ausztrál natúr-import fekete hattyúk, meg tősgyökeres helyi kicsi fekete kacsák (whio), azokból viszont rengeteg, és nagyon helyesen pihiztek a Rotorua tó sekély parti vizében.



A kikötőben aztán hirtelen támadt ötlettől vezérelve befizettünk egy félórás vulkánnéző hidroplános repülésre. Na, ez nem volt olcsó, főleg, hogy ketten mentünk, de annál szebb látvány fogadott minket odafentről. A tó vizéről felemelkedve elsőként a Mokoia szigetet láthattuk, majd sorra csak jöttek a páfrányerdők, kék-zöld-sárga tavak, a tó vizében tükröződő kék ég és bárányfelhők, odalenn békésen legelésző bárányok, no meg békésen szunnyadó vulkán is, szép színes kráterrel, sőt, még gőzölgő tavak, és gejzírek is akadtak. Rotorua felett pedig a penetráns kénszag. E téren a magasban cseppet sem jobb a helyzet, mint alant. A fél óra viszont gyorsan elrepült velünk, s már szálltunk is le a tó vizére.



A repülőzés után újra buszra szálltunk, s hamarosan már a kiwigyümölcs földjére érkeztünk, ahol többek közt Te Puke városán is áthaladtunk. Ez utóbbiban az a vicces, hogy angolul is van értelme, bár mást jelent, mint maoriul. Innen aztán már csak egy rövid út volt Mt. Maunganui, végül pedig Tauranga. Valami nem igazán szerencsés véletlen folytán a foglalásunk az utóbbi helyre szólt, így lemaradtunk a Bay of Plenty legjobb tengerpartjáról, helyette egy autópálya mellett lakunk, de egy éjszakára olyan mindegy, a szállás pedig jó. Kicsit szomorúak vagyunk, hogy holnap már bezárul a körutunk, de elég rendesen szétnyaraltuk magunkat, úgyhogy mostmár ránk fér néhány olyan hétköznap is, amikor nem bőröndből öltözünk reggelente.

Nincsenek megjegyzések: