Kicsi, de számol

A napi sajtót olvasva egyből megakadt a szemem egy cikken, amely arról szólt, hogy az új-zélandi foltos cinegelégykapó (eredeti nevén toutouwai), aki kicsiny madárka létére nagy kedvencünk, nem csak, hogy cukimuki, karonülő kendermagos, hanem még számolni is tud.

A tudományos részleteket itt olvashatjátok (magyarul). A cikk tömör lényege, hogy a kismadarat nem lehet "itt a piros, hol a piros (hernyó)" trükkel átverni, mert számol.

Egy kép pedig többet ér, mint ezer szó, ezért a cikkhez készítettem egy illusztrációt, íme:



Eddig is sejtettem, hogy azok a nagy, kiváncsi szemek, amikkel találkozásaink alkalmával fürkészett minket, egy mély intellektust rejtenek, hát most végre be is igazolódott...

Pukekó füvezik

Eme leleplező fotó fényt derít a pukekók határtalan jókedvének forrására.



Bár jómagam nem vagyok híve a boldogság kémiai katalizátorokkal történő megtapasztalásának (merthogy van arra más mód is), a fenti pukekó szemmel láthatóan élvezi a füvet.

Pukekók a levélszekrényben

A pukekós képeslapok közül (amiket az évfordulós nyereményjáték vígaszágas résztvevőinek küldtem) kettő tegnap biztosan célba is ért. Secima és Albi is jelezték, hogy a postaládájukba pukekók fészkeltek.

Ahhoz képest, hogy a pukekók a szakirodalom szerint lassan és nehézkesen, legfeljebb csak rövidtávon repülnek, igen szép teljesítménynek lehettünk tanúi. Számításaim szerint az Auckland és Magyarország közti hozzávetőleg 18000 kilométert nem egész 12 nap alatt tették meg. Ha ezt kiszorozzuk, az bizony 62 km/h átlagsebességet jelent.

Na erre varrjatok csomót!

Photo book

Új-Zéland erősen fotogén természetét, valamint digitális korunk óccsó eszközeit tekintve még a spájz is hamar megtelik jobbnál jobb fényképeinkkel csordultig teli adathordozókkal.

Természetesen, ezen képek legnagyobb része legfeljebb saját magunknak bír élvezeti értékkel, ám jelentősen megválogatott, számszakilag huszon-harminc képre redukált mennyiségben távoli szeretteink számára is prezentálhatóvá válnak, méghozzá igényes, tetszetős, élvezhető formában.

Ehhez nyújt segítséget a Camera House (itteni tucat fotókioszk) photo book nevű terméke, amely nem más, mint egy szépen offszetnyomott, keményborítós megjelenési formája kedvenc képeinknek.


Fontos, hogy jó előre cselekedjünk, mert egyrészt a képek kiválogatása sem megy néhány perc alatt, másrészt a megrendelés előkészítése is lassúcska, végül pedig a majdani ajándéktárgy legyártását három hetes átfutással vállalják, merthogy Ausztráliában foganatosódik (hová lett a kiwi büszkeség?), s onnan még postázzák is.

A megrendeléshez célszerű még az otthonunk nyugalmában összefotosoppolni kedvenc képeinket, s már csak a huszonnéhány kész képet felmásolni valami adathordozóra, mert a kioszk szoftvere igencsak egyszerűcske (túlontúl "felhasználóbarát"), ami felettébb időigényessé és frusztrálóvá tudja varázsolni a helyszínen rögtönzött műveleteket.

A végeredményt ellenben alig győzi kivárni az ember, hogy (szigorúan csak minőségbiztosítási szempontból) elsőként végiggyönyörködhesse. A szerencsés ajándékozottak pedig garantáltan rendszeres lapozásnak fogják alávetni az így elkészült csili-vili albumot.

[UPDATE]

Közben belefutottam egy magyar változatába a fenti jelenségnek, fotókönyv néven, ha valakit érdekelne.

Pukekó posta

Meg kell mondjam, a madaras témakör hálás dolog, mert rendszeresen megörvendeztettek saját megfigyeléseitekkel, amiket alkalomadtán jól le is közlök. Mostani távollétünk idején sem volt másképp. Még csak most válogatom át a postát, de már meg is van a mai téma, amit Pappitóék múlt heti madárlese ihletett.


Műelemzés: a postás pukekó kicsit szögletes dizájnját jól ellensúlyozza a szárny alá betuszkolt aknavető cső, amellyel a pukekó aktívan tudja védeni a postaládát a direktmarketing hadsereg levélszemét inváziójával szemben.

Pappito bácsinak ezúton is köszönjük a képet és a megfigyelést.

Pukekó nyújtózik

Ezen a vasárnapon a pukekók nyújtóznak egy jó nagyot, reggeli torna gyanánt, no meg pihenésképpen is.


Néhány nap szünet múlva megint jelentkezünk...

Második magyarkiwi blog körkép

Kicsit nosztalgiázva, kicsit kiváncsiságból egy kerek év után újra körbenéztem, mit is találhatunk a weben új-zélandi magyar blogok témakörében. S valóban, a tavalyi körképem óta sokminden történt. Keletkeztek új, nagyon jó blogok, valamint ráleltem néhány további olvasmányra is.

A magyarkiwi blogok életútjával kapcsolatos konklúzióimat tavaly már leírtam, így azt most nem ismételném. Talán annyit tennék hozzá, hogy aki attól fél, hogy egy idő után kifogy majd a témából, az írjon bátran saját érdeklődési körének megfelelő témákról is, így két konkrétan Új-Zélandi témájú bejegyzés közt is akad elegendő mondanivalója, miközben az olvasó figyelmét is fenntartja. Tessék blogolni minél többen!

Lássuk hát, ki mindenki ír újonnan Új-Zélandról:

Pappito.com (régebben Upside Down)
Pappitóék két héttel előttünk érkeztek a "Zátonyra", ahogyan Új-Zéland szigetét említeni szereti. Mókás hangvételű, igényes blogjára hamar rászoktunk. Főbb témái - Új-Zéland megismerése mellett - a fotográfia, gasztronómia és a zene. Mostanában napi rendszerességgel ajándékoz meg minket egy-egy új bejegyzéssel, reméljük sokáig kitart ez a lendület.

Szouszájd
Amíg mi nyaraltunk, Atekék épp azon voltak, hogy miként fognak zökkenőmentesen relokálódni Auckland-be, amihez néhány jótanáccsal mi is hozzá tudtunk járulni. Később aztán közös programokat is szerveztünk, míg egyszer csak Palmerston North felé vették az utat. Atek úgy kéthetente számol be erről-arról, ami történik körülöttük. Extrém sportokban, mint például hegymászás témában igencsak otthonosan mozog, nem csoda, hogy a Déli Sziget felé húzza a szíve...

Whatever
"Whatever" Zsuzsiékat Ausztrália felől fújta a szél a szigetre. Csanádéknál találkoztunk velük, itt tudtam meg, hogy Scarpetta álnéven irogat új-zélandi kalandjaikról. Blogja szintén hasznos, napló jellegű olvasmány, mostanában úgy kéthetente frissül.

Rock'n'roll
A blog első ránézésre egy kicsit rendezetlen, ennek ellenére némelyik bejegyzésen jót vihogtam. Szerintem érdemes beleolvasni.

Cimpóka
Íme egy példája annak, hogy Új-Zélandon van olyan is, aki gyorsan talál munkát, elköltözik Whangarei-be, hajótestet laminál, és havonta egyszer beszámol a fejlemnényekről.

Új-Zalánd
Egy már tavaly befejezett, új-zélandi élményekkel teli naplót találunk itt, amely a kultúrsokkot (kissé azért erőltetetten) vicces formában próbálja feldolgozni. Visszatérő motívum a hullámlemez (kiwi-e vagy?), amely minduntalan beleszövődik a történetbe.

Az óperencián túl
Még egy azóta véget ért kaland, kirándulásokkal, élménybeszámolókkal. A beígért konzekvenciákat talán sosem fogjuk megtudni.

Megmutatom
Személyes beszámoló Új-Zélandról, idénymunkáról, többek közt az agrárszektor rejtelmeiről is. Ez a kaland is tovaszállt, 2008-ból már csak Magyarországról datált visszaemlékezések akadnak hébe-hóba.

Új-Zéland turné
Egy inkább utazós blog Új-Zélandról, 2007 végétől 2008 elejéig.

Sagarua
Kétnyelvű családi blog, Auckland-ből. Mert ilyen is van.

Picitörténet
Íme egy példa arra, hogy mennyire nem egyszerű azoknak az élete, akik fiatalos hévvel, nagy reményekkel és kevés információval vágnak bele egy új-zélandi munkavállalós kalandba.

Gücül
Habár Gücül blogján nem konkrétan új-zélandi témákról olvashatunk, sosem felejti el megemlíteni, hogy Új-Zélandra készül. Drukkoljunk neki, hogy mihamarabb megvalósíthassa álmát.


Ne feledkezzünk meg ugyanakkor a régi motorosokról sem:

Bekapcs.hu
Lipiék tavaly a Déli szigetre költöztek és minden bizonnyal az ott tapasztalható cudar hidegtől lassult le a blogja is. Ennek ellenére amikor írásra vetemedik, akkor azt továbbra is igényesen, fotókkal alátámasztva teszi. Ráadásul a Déli Sziget a kirándulásokat tekintve több és nagyobb léptékű bejegyzésekre ad lehetőséget, így témából sosem fog kifogyni.

Célterület: alsó széle közepe
Immacolata félelmetes kitartással küzd célja, Új-Zéland eléréséért. Időközben a magyar bürokrácia szinte minden poklát megjárta már, s előzékenyen közzétette élményeit és kivonatos összefoglalóit a pokol eme bugyrairól, hogy nekünk többieknek a lehető legfájdalommentesebb lehessen a vonatkozó ügyintézés. Ezúton is köszönjük, és drukkolunk!

Subdimension
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Csanád blogja "a klasszikus új-zélandi magyar blog", mindannyiunk inspirálója és informátora. Habár az elmúlt év során leginkább hanyagolt bennünket, mentségére szóljon, hogy ezt csak azért tette, mert egyéb elfoglaltságai mellett nem, vagy csak alig jutott ideje az igényesen összerakott, adatokkal alátámasztott, rendesen utánajárt bejegyzések megírására, a mércét pedig nem akarja alább adni. Drukkolunk, hogy új munkahelye mellett újra kedvet kapjon...

Zsuzsa blogja
Zsuzsa tavaly - miután megkerült az azonosítója, újra belendült, sok szép Déli sziget déli csücske környéki élménnyel gazdagítva blogját. Január óta megint nincs újabb bejegyzés, ki tudja, talán megint eltűnt az azonosító? :)

Pali blogja
Pali, amit frissiben elmondhatott, azt el is mondta, majd még egyszer-egyszer előkerült valami újabb infó, ám mostanra már hónapok óta semmi újat nem olvashattunk. Pedig velős, tényszerű összefoglalói sok hasznos információval szolgálhatnak minden Új-Zélandra készülőnek.

Kiwiföld
Rendszeresen frissül tavaly óta is, ez jó pont. A bejegyzések viszont továbbra sem kötöttek le, így sajnos nem tudok mit hozzáfűzni.

Új-Zéland, Auckland feliratos magyar film
Imi személyét már-már legenda övezi, miszerint is ha valami megtörténhet, az vele meg is fog. Új-zélandi kalandjai külső szemlélőként felettébb mókásak. Blogja tavaly óta sajnos nem sokat bővült.

Czuppy blogja
Czuppy saját bevallása szerint azért veszített a blogolás lendületéből, mert nehezen talál érdekes témát a mostanra már "szokásossá" avanzsálódott új-zélandi hétköznapjaikból. Cserébe, amikor ír valami újat, akkor az biztos nem hétköznapi élményről fog szólni.


Végezetül, hogy ne maradjak ki a jóból, ha megint egy-az-egyben idéznének ;)

Pukekó Kaka
A blog szerzője egy felettébb szimpatikus arc, akivel nap mint nap találkozunk, s aki már csaknem egy éve ugyanilyen rendszerességgel ontja magából az olykor csak nyúlfarknyi, máskor nagyobb lélegzetvételnyi szösszeneteit, amelyeket átsző a pukekók (és úgy általában véve a madarak) iránti határtalan odaadása. Csak ajánlani tudom :)

Jetlag és jegyszám

A hosszú repülőutak gyötrelmeiről már megemlékeztem egyszer. Most kibővíteném a listát két hasznos túlélési tippel.

Az egyik tippem a No Jet Lag nevű homeopátiás bogyó, amit kipróbáltunk, hátha segít. Egy 10 dollárért vesztegetett csomagban van 50 tabletta, ami pont elegendő két embernek a fél világ átrepülésére, vagy egy embernek az egészre is, ha épp ahhoz van kedve valakinek. Felszálláskor, a levegőben kétóránként, majd leszálláskor kell elrágcsálni egy bogyót, cserébe pedig enyhíti az amúgy kellemetlen tüneteket.

Tapasztalatból mondhatjuk, hogy valóban a dehidratációs és a püffedéses tünetek erősen csökkentek az ilyenkor átlalában tapasztaltakhoz képest. Az időzónák különbsége miatti belső óra eltolódás tünetei ugyan nem szűntek meg, de valamelyest csökkentek, ha nem is annyira, mint azt elvártam volna. Összességében tehát inkább az utazás közben fellépő kellemetlenségek enyhítésére jó, mint a megérkezést követő néhány napban, de azért megérte, szerintem fogjuk használni máskor is.

A másik tippem pedig az elektronikus jegyekkel kapcsolatos: tessék jól felírni az elektronikus jegy számát is, mert a világ elmaradottabbik felén komoly problémákba ütközhetünk enélkül.

Történt ugyanis, hogy az agyatlan bürokráciától biztonságos távolságban eltöltött kellemes idő során figyelmünk is alábbhagyott, s naívan azt hittük, hogy elegendő az útlevelünk és a foglalás kinyomtatva (amin a sok-sok kód közt a járatszámok és a foglalás száma ott volt, az e-ticket száma viszont nem). Hitünket az is erősítette, hogy Aucklandben egy kedves, mosolygós munkatárs seperc alatt állította ki a beszállókártyáinkat eme fecni alapján. Aztán miután a fél világot átrepültük ilyen módon, a harmadik világbeli Európai Unióba belépve kiderült, hogy hát ez bizony csak egy foglalás, és - bár a gépben benne van a nevünk, azt meg is találták a járat utaslistáján, az e-ticket szám nélkül bizony nem lehet kiadni a beszállókártyát az utolsó nyavajás szakaszra.

Szerencsére Pukekónénak eszébe jutott, hogy látta kódot a már elhasznált Korean Air-es beszállókártyán, amit elő is halásztam iziben, és az épp fontoskodóan a billentyűzetet püfölő, egyáltalán nem mosolygós munkatársak orra alá nyomtuk, hogy akkor erről a világ túlfelén, ugyanabból a foglalásból kiállított beszállókártyáról le tudják olvasni a hiányzó e-ticket számot, és így már nekik sem okozhat gondot. És valóban, befejezhettük repülőutunkat. Azért még előtte gyorsan kioktattak minket, kedves utasokat, hogy elektronikus jegyek ide vagy oda, azért mindig legyen nálunk a jegy száma, mondjuk mobiltelefonba írva (nem tudom miért pont oda, de ezt emelték ki), mert hát anélkül nem lehet csak úgy utazgatni. Yeah, right.

Pukekó repül

Pukekó most vasárnap épp repül a nagy víz felett. Lábait meg lógatja.


Éppen így.

Madáremberek ünnepe

Az ember régi vágya, hogy szabadon szárnyalhasson, mint a madarak. Egy másik régi foglalatossága pedig, hogy ahol lehet, lazít egy jót valami bolondos aktivitással. Valószínűleg ez a két faktor találkozhatott tavaly Új-Zéland egyik amúgy csöndesebb szegletében, Russell városában, ahol idén már második alkalommal fogják megrendezni a Russell Birdman Festival vendégcsalogató eseményét.

A híreket nézve tavaly igen vicces versenyzők lehettek.

Barry Price például pukekónak öltözött be, ráadásul még dobogóra is került, mint a második leghosszabb röptű madárember. Mindezt annak ellenére, hogy a pukekó felszállása komoly gondokba ütközött. Mr Price öltözékéhez ugyanis többek közt egy pirosra festett, kissé módosított papucs is tartozott, ami jelentősen csökkentette a nekirugaszkodáshoz használt sebességét.

Ezek után csupa kiváncsi vagyok az idei mezőnyre...