Kakapó indexel

Huhh, úgy néz ki, van egy újzélandi ritkamadár őrült az index.hu szerkesztőségében. Előbb a keás cikk, most pedig a kakapóról tudok meg már megint valami friss hírt a magyar online sajtóból.

Egyesek még azzal is megvádoltak, hogy biztos közöm van hozzá, pedig nem.

A kakapó esetén röviden annyi a hír, hogy a spéci tojáscsináló diéta sajnos nem vált be, úgyhogy tovább kell keresgélni.



S ha már magyarok meg madarak megint egy lapon, szavazzatok a leendő fém 200 forintos hátoldalán a fakopáncsra, mert egyrészt ő is a lehetetlen madarak egyike, másrészt a magyar neve angolul is vicceset jelent :)

Már megint a Keát bántják

Az index.hu közölt egy Gyilkos papagájok Új-Zélandon című cikket, amelynek tartalma ugyan igaz, mégsem tudok egyetérteni a szenzációhajhász hangvételével, amellyel démonizálni próbálja a Keát.

Új-Zélandon a birkatenyésztést megelőző időben több, mint százezer példánya élt a világ legokosabb papagájának, a Keának. Igencsak szélsőséges körülményeket képes túlélni, mondhatni a jég hátán is megél, mindez az intelligenciájának és alkalmazkodókészségének köszönhető. Aztán megérkezett a fehér ember, felégette az erdőket, füvesített és kiterelte a szabadba a nem éppen az értelméről híres jószágát.

A Kea okos madár, hamar rájött, hogy a birka gyapja alatt van a sok finomság, ennek néhány tucat birka láthatta kárát. Emiatt azonban a birkapásztorok tízezerszámra(!!) lőtték ki, mígnem a huszadik század utolsó harmadára ráeszmélt néhány nem birkapásztor, hogy ilyen tempóban mutatóba sem fog maradni Keából. A hülye fehér ember ugyanis a bárgyú jószága kizárólagos hasznosítása címén (mert lássuk be, nem szeretetből nevelik a birkát, hanem mert négy évig lehet nyírni, utána meg mehet kondérba, mindez jó profitot hoz) szó nélkül lelőtte volna az utolsó Keát is. A keának a tulajdon, mint koncepció, nem fért bele a világképébe, ezt talán nézzük el neki.

1986 óta aztán végre kuss van a puskának, és kevésbé destruktív megoldásokon próbálják törni az okosok a fejüket. Részemről a keának drukkolok, hogy bírja ki, amíg a hülye fehér ember kihal, mert a világpiacon esik a gyapjú és a birka ára, ehhez alkalmazkodni pedig képtelen.

óriásmadár

Rövid hír: óriás, kengurutetkós gépmadár járt Auckland-ben ma reggel, csak mutatóba. Szívesen megnéztem volna...

Dobozolás és társai

Ma este nem volt kedvem pakolni (meg lesz ennek még a böjtje), helyette inkább leírtam a gondolataimat a konstans költözésről, amelyből mostanában rendesen jutott nekünk osztályrészül.

Nagy igazság, hogy ha azt hiszed, hogy nincs semmid, akkor költözz el, és mindjárt látni fogod, mennyi mindened van. De tényleg.

Imma néni ötlete által vezérelve beszereztünk egyenméretű ikeás kartondobozokat,amiket valaki nagyon okos csomagolástechnikus dizájnolhatott, mert simán lapra "szerelve" lehet beszerezni darabját 150 illetve 350 forintokért, majd néhány jól irányzott mozdulattal könnyedén végső formájára lehet hajtogatni, amely ráadásul még strapabíró is.

A kisebbik doboz pont akkora, hogy egy A4-es bármi kényelmesen elfér benne fektetve, felfele meg legalább huszonegykét centis, így sok A4-es bármi belefér. Könyveknek ideális, mert csak annyi fér beléje, hogy attól még simán emelhető marad.


A nagyobbik doboznak már kevésbé találtuk praktikusnak a méretét (kisebb dolgoknak nagy, nagyobb dolgoknak kicsi), ellenben nagyon jól stócolható.

Mindez nagyon szép és jó, határozottan igényesebb, mint mondjuk a banános és egyéb összevissza méretű, aljakiszakadós kartondobozok, de ettől még mindig nem tudom, hogy mi a fészkes fene cuccunk maradt sokadik szanálás, ajándékozás és elvaterázás után is 40 kicsi és vagy 20 nagyobb dobozban (a bútorokat és egyéb tereptárgyakat nem is számolva).

Persze arra is utóbb jöttünk rá, hogy a majdani konténerezéshez nem ártott volna a dobozok tartalmát tételesen is felírni, úgyhogy várhatóan kezdhetjük elölről stuffolni az összes dobozt.


Beh!

Ja, és persze válogassunk ki kétszer húsz kilót, lehetőleg nem törékeny holmit, ami a legfontosabb magunkkal cipelendő...

Időutazás

Ma vendégségben a kezembe került a Pallas Nagylexikona 1897-es kiadása. Gyorsan fel is lapoztam Új-Zélandnál, mert én ilyen kiváncsi típus vagyok. A szócikket már csak nyelvi és tényállásbani időutazás szempontból is érdekesnek találtam, úgyhogy most megosztom veletek is, íme:

Új-Zéland (New Zealand), Ausztráliától DK-re fekvő szigetcsoport és brit gyarmat a Nagy-oceánban; a hozzája tartozó Chatham-, Kermadec-, Auckland-, Macquarie-, Campbell-, Ellenlábas- és Bounty-szigetekkel együtt területe 280,000 km² ter. A tulajdonképpeni Ú.áll az Északi-szigetből (Te-Ika-a-Maui, Ahinomaui, Ikaamaui a. m. Maui hala), a tőle a Cook-szoros által elválasztott Déli-Szigetből (Te-Vahi-Punamu), a D-nek fekvő Stewart-szigetből és Oteából. A partok nagyon tagozottak, különösen az Északi-szigeten mély öblök és kikötők vannak. Ezek közül a jelentékenyebbek a Hauraki-öböl az aucklandi kikötővel, a Plenty-Bay a taurangai kikötővel és a Hawke-Bay a Napier-kikötővel, a Cook-szorosban van a Pallis-öböl és a Port Nicholson, a Ny-i parton pedig a Hauraki-öböltől csak keskeny földszoros által elválasztott Manukau- és Kaipara-kikötő. A Déli-szigeten az É-i és K-i part szintén gazdag öblökben; a Ny-ipart pedig a D-i részében valóságos fjordokat mutat, míg É-i részében tagozatlan.

Felszíne.
Mindkét nagy szigeten DNy-ról ÉK. felé egy hegylánc vonul végig. Legtömegesebb ez a Déli-szigeten, amelynek középső részeiben valóságos alpi jelleget ölt. A legmagasabb hegy, a Cook (3764 méter) mellett számos csúcs emelkedik itt 3000 méternél magasabbra. Az Északi-szigeten e hegylánc különböző neveket visel; ilyenek a Tararua, Ruahine, Kaimanava; legmagasabb csúcsaik is alig érnek föl 2000 méternyi magasra. Ny-i oldalukon egy fensík terül el, amely É. és D. felé szeliden lejtősödve az Északi sziget többi részét alkotja és több mint 100 krátert tűntet föl. Körülbelül az Északi-sziget közepén, a nagy Taupo-tó (771 km² ter., 380 m. magasban) D-i partján szolfatáktól, gőzölgő barlangoktól és nagyon meleg forrásoktól körülvéve emelkedik ki a még most is működő Tongariro vulkán (2246 m.) és a kialudt, hóval borított Ruapehu (2962 m.). A Tongarirótól ÉK-nek, a Plentybaiig nyulik el a geologiai szempontból és természeti szépségeinél fogva egyaránt rendkivül érdekes tó-vidék (Lake-district). Ezen gájzirvidék 1886 jun. 10-én hatalmas vulkáni katasztrófának volt színhelye, amely a vidék képét teljesen átalakította. A Rotomahana-tó rendkivül megkisebbült és forró iszapmocsárrá alakul. A mészkőlerakódások által alkotott, hires fehér terraszok eltüntek; ezek helyében 7 kis kráter és számos fumarola képződött; a Pink-terrasz helyét pedig egy hatalmas iszapgajzir foglalta el. A legjelentékenyebb folyók az Északi-szigeten a Vaitato, a Temze és a Vanganui, a Déli-szigeten, pedig a Clutha és a Vaitaki.

A termékek.
Sajátszerü az állatvilága; 16 madárfaj speciális Ú.-i; a legérdekesebbek a nesztor-papagájok, a kivi-kivik (Apteryxek) és az Anarhynchus frontalis. A moákat, strucc-forma, repülni nem tudó madarakat a bevándorlott európaiak teljesen kiirtották. A növényvilág már több rokonságot mutat az ausztráliai és oceániaival, mint a fauna. Jellemzők különösen a harasztok, amelyek nagy elterjedésüek és néhol 10 m. magasra is megnőnek. Az Ú.-i hasznot hajtó növények közül a legfontosabb a Danmara australis, amely kitünő épületfát és igen keresett mézgát ad, továbbá az Ú.-i len. A talajnak mintegy 2/3-a megmívelhető föld. Az erdők mintegy 10 millió acret takarnak. Az állattenyésztés igen jelentékeny. Leggyorsabb a fejlődés a juhtenyésztésben. A bányászat termékei (1894) ezüst (6697 sterling font értékben), antimonérc (761 font), mangánérc (1156 sterling font), szén (395,869 sterling font) és arany (887,839 sterling font). Az ipar szintén fejlődik és emelkedik. 1878. még csak 1271 volt az ipartelepek száma, 1890. már 2570; ugyanakkor 29,880 munkást foglalkoztatott és évi termelésének értékét 9,4 millió sterling fontra becsülték.

Lakosság, kereskedelem.
A lakosok száma, nem számítva az őslakosokat, 1891-ben 626,658, 1896. pedig 703,360 volt, akik közt 371,415 férfi és 331,945 nő; ezek az egyes tartományok szerint a következőképen oszlottak meg:
Auckland .. 153,564
Taranaki ... 31,175
Wellington .. 121,854
Hawke és Bay ... 34,038
Marlborough .. 12,483
Nelson ... 35,734
Westland .. 14,469
Canterbury .. 135,858
Otago .. 163,944
A maorik az őslakosok száma 21,515 férfi és 18,290 nő. A bevándorlott lakosok közül 96,7% brit alattvalóként született, 3,3% pedig idegen; jelentékeny a khinaiak száma is. Foglalkozásra nézve volt 1891-ben 59,67% nem önálló foglalkozásu, 14,45% földmívelő, állattenyésztő és egyéb őstermelő, 11,25% iparos, 6,89% kereskedő, 3,98% szolgálattevő, 2,52% értelmiséghez tartozó és 1,24% bizonytalan. 1896-ban 4 olyan város volt, amelyek lakóinak számal felülemelkedett 10,000-en. A népmozgalom adatai 1895.: az összes születések száma 18,546, a házasságoké 4110 és a halálozásoké 6863. A bevándorlás az utóbbi években a legnagyobb. 1893. volt 10,412, mig 1895. csak 895-re rúgott. A külkereskedelem az utóbbi években lanyha, sőt a kivitelben hanyatlást mutat. 1895. az összes behozatal értéke volt 6,400,129, a kivitelé 8,550,224 sterling font. A legélénkebb kereskedelmet Ú. Nagy-Britanniával, a többi ausztráliai brit gyarmattal s a csendestengeri szigetekkel folytatja. 1895. érkezett összesen 611 hajó 672,951 t. és távozott 597, 658,946 t. tartalommal. A legélénkebb forgalmi kikötők: Auckland (485 hajó), Wellington (211 hajó), Lyttleton (97 hajó), Dunedin (69 hajó) és Bluff Harbour (135 hajó). 1896. a forgalomnak meg volt nyitva 2189 angol mérföld hosszu vasúti hálózat.

Kormány és közigazgatás.
A gyarmat élén áll a kinevezett kormányzó, aki ugyanazon jogokat gyakorolja mint Angliában a királynő. A törvényhozó testület (General Assembly) két házból áll; a Legislative Council (felső ház) 44, jelenleg 7 évre választott tagból áll, a House of Representatives (alsó ház) pedig 74-ből, akik közt mindig van 4 maori. A helyi közigazgatás szempontjából Ú., miként az anyaország, grófságokra (county) van felosztva. Az Ú.-i egyetem csak vizsgáló bizottság; college-ei: az Otago University Dunedinben 8 tanárral és az aucklandi University college 5 tanárral, 1895-ben összesen 742 hallgatóval. A kormány által fentartott népiskolák száma 1464, 3386 tanítóval és 129,856 tanítvánnyal. A magániskolák száma 298, 770 tanítóval és 14,659 tanítvánnyal. Ezeken kivül van Ú.-nak egy orvosi, egy bányász-, egy mérnök-, egy gazdasági, 4 ipar- és több más szakiskolája. 1895. megjelent 52 napilap, 16 lap hetenkint háromszor, 28 hetenkint kétszer, 64 heti és 28 havi folyóirat. A gyarmat összes bevételei 1896-ban 4,107,078 és kiadásai 4,370,481 sterling font. A főváros Wellington.

Ú.-ot 1642 dec. 13. Tasman fedezte föl; pontosabb ismeretét Cook-nak köszönhetjük, aki a szigetet 1769-70. körülhajózta, 1773. és 1777. meglátogatta. Az első keresztény hittérítő, Marsden Sámuel, 1814. jelent meg a szigeten; ez idő óta az őslakosok lassan-lassan keresztényekké lettek. Miután a betelepedő európaiak és az őslakos maorik közt több ízben véres harcok folytak, 1840. a szigetet a brit korona önálló gyarmatává tették; sokáig azonban a hibás közigazgatási intézkedések és belső viszályok miatt fölvirágozni nem tudott, míg végre Sir George Grey (1847-53) kormányzó intézkedései a gyarmatot fölvirágoztatták. Az 1860-66 között dúló maori háboru ezt egy időre megakasztotta, de azóta a továbbfejlődésnek nem volt akadálya. Tudományos ismertetésre legtöbbet tett Hochstetter és Haast (megh. 1887.).

Néhány érdekesség, ami szemet szúrt:
- az élővilág, a madarak mind a "termékek" közt említtetnek, a Pukekóról szó sem esik. :(
- Új-Zéland államformája még gyarmat volt, állampolgárok helyett "alattvalók" lakták.
- Új-Zéland ma használt "Aotearoa" neve még sehol nem szerepel (mivel ezt a "folklór" nevet azóta akasztották rá.)
- Auckland lakossága 110 év alatt megtízszereződött, s többek közt benépesítette a Hauraki és Manukau öblök közti "szűk földnyelvet".
- 1895-ben kevesebb, mint 900 bevándorló volt. Napjainkban ez évente 45000 főre rúg.
- "Khinaiak" már akkor is jelentős mennyiségben voltak :)

Nektek melyik tény tetszett a legjobban?

London ZOO

A London ZOO a Regents Garden és a Primrose Hill határán lakó állatkert, kicsinek nagy, a város méretéhez képest viszont meglepően kicsi. Zárás előtt szűk két órával érkeztünk ide, így megpróbáltuk célirányosan megnézni a létesítményt, ami esetemben a madarakat jelenti, meg azokat az állatokat, amelyek pont két röpde közt laknak.


Az afrikai madaras röpde sajnos pont zárva volt, így csak a rácson keresztül nézhettük a színes, hangos madarakat. Egy kicsit odébb viszont már rácsmentes környezetben kukkoltuk a flamingókat és pelikánokat, amelyek egyetlen állatkertből sem hiányozhatnak, rózsaszín tollazatukkal és éktelen szónoklataikkal egyetemben.


A viktoriánus madárház előtt az óra, amiről már írtam, épp nem üzemelt, ennek ellenére vicces volt élőben látni. A madárházban leginkább trópusi madarakkal ismerkedhetünk közvetlen közelből, ám maga az épület kicsit szűkösnek hat. Ennek ellenére lakói nem érezhetik rosszul magukat, mert két kis tukán csibét is láttunk. Na, ők önmagukban is viccesek, ahogyan aránytalanul nagy szemük a tukántól megszokottnál kisebb csőrrel párosul.


Bár nem madár, az óriás hangyász mégis kedvencnek számít, így tettünk a kedvéért egy kitérőt. Sajnos csak a nedves nóziját láttuk, de az is nagyon cuki volt. A szomszédos placcon a pingvinek etetésére épp időben érkeztünk, így végignézhettük e bohókás madarak totyogását, ahogy próbálták utolérni a gondozót, akinél a halak voltak, majd ott toporogtak előtte, hogy még-még.


Záróra előtt még épp maradt időnk a hüllőházra, amiben sok mérges kígyót, meg kevésbé mérges teknősöket, leguánt, szkinket csodálhattunk meg terráriumaik üvegének biztonságán keresztül. Még néztünk volna több állatot is, de sajna ekkorra kifutottunk az időből...

Röviden ennyi volt a látnivaló. Ígérem holnap sokkal érdekesebb dolgokról fogok írni.

London - Harmadik felvonás

Reggel jó későn keltünk, pedig megint szikrázó napsütés fogadott minket. Az eredeti terveinket kissé megkésve követve indultunk el, majd további késést szedtünk össze, amikor kiderült, hogy a DLR jelű metrószakasz le van zárva, helyette buszok közlekednek csak. Annyit azért el kell mondanom, hogy mindez szépen ki volt táblázva és láthatósági mellénybe bújt kedves emberek tájékoztattak minden érdeklődőt, valamint a pótló járat nem került egy pennibe sem.


Utunk a "denagyottudunktojni" városrész, a Canary Wharf utcáin keresztül haladt, magas bankszékázak árnyékában. Aki esetleg nem tudná, ezek a magas épületek tulajdonképpen egy elterelő manőver részét képezték, hogy a Torchwood nevű, ufókkal foglalkozó szervezet fel tudjon itt húzni egy irodát pont ott, ahol a repedés van téridő szerkezetében, magasan a levegőben. A repedés azóta már bezárult (Doctor Who, 2006-os évad), de az épületek maradtak.


Célunkhoz közel az Island Gardens nevű végállomástól gyalog folytattuk utunkat a Temze alatti gyalagúton, aminek olyan fertelmes akusztikája van, hogy a benne trappoló, zsibongó emberek mindegyikét úgy hallottam, mintha a fejem közepében kiabáltak volna. Szerencsére nem nagyon széles a folyó, így hamar a túlpartra értünk, ahol mindjárt meg is csodálhattuk a Cutty Sark vitorláshajó tavalyelőtti gyújtogatása után megmaradt darabjai köré épített sátrat, amely alatt próbálják menteni a menthetőt. Mi inkább haladtunk tovább.

Grinics, amit Greenwich-nek írnak, a turisták meg Grinvics-nek ejtik, egy amúgy kisvárosias hangulatú külvárosa Londonnak, leginkább arról az ember alkotta elképzelésről híres, hogy itten megyen keresztül a "prime meridian", azaz a nulladik hosszúsági kör, tehát innen keletre van Kelet, nyugatra pedig Nyugat. Ezt a tényt hosszú sorokban kígyózó turisták hada próbálja "been here" fényképekkel dokumentálni a Királyi Obszervatóriumban lévő csík mindkét oldalán állva.


Szemfülesebb megfigyelők legalább két másik, a történelem homályába veszett prime meridian jelzést is találhatnak az épület oldalán, amelyek előző korok csillagászainak próbálkozásai voltak.

Az obszervatórium körül egy szép nagy kert található, telis tele füvön piknikelő emberekkel, valamint szelídgesztenyefákkal, amelyekről köztüdott, hogy sünt teremnek. Az egyik ilyen sünfa alatt álldogáltam, amikor fentről egy galamb leminősítette az ekkor még csak a fényképezőgépben lapuló fotóimat egy képlékeny állagú, fehéres plecsnivel. Köszönöm, értem a célzást.


Mint már említettem, késve indultunk, ráadásul útközben is jelentős késést halmoztunk fel, így rövidebbre zártuk a napunkat, mint eredetileg terveztük, ezért hamar hazakolbászoltunk. Este még kipróbáltunk egy futószalagos szusibárt is (Yo Sushi), mert azt már régóta ki akartam próbálni, aztán nyugovóra is tértünk.

London - második felvonás

Reggelire megkóstoltam a marmájt, elvégre valahol ezt is el kell kezdeni, ha már egyszer angoléknál ébred az ember. Sőt, e frissen szerzett tapasztalat Új-Zélandon is jól jöhet még. Ez a marmite feliratú élesztőkivonat vegyes érzelmeket ébreszt a nem angolnak született emberekben. Na, én az igencsak sós, barbekjúszószra emlékeztető ízével együtt megkedveltem.

A reggeli után kényelmesen nekiindultunk a napnak. Azt hittük sétálunk egy kellemeset, de inkább amolyan turistanézésbe csöppentünk a Westminster Abbey környékén, majd a Big Ben mellett a Westminster bridge-en át, a London Eye körül kulminálva egy irdatlan tömegben. Hiába, Londonban egy felhőtlen hétvégi nap tonnaszámra termeli a turistákat. Ja, tényleg, mi is azok voltunk. Na mindegy. Illusztrációként egy nagy tömeg helyett mondjuk pont jó lesz ez a fallikus fényjáték a Westminster bridge-en...


Mielőtt megkezdtük volna a South Bank Walk-ot, még meglátogattuk a London Aquarium-ot, hogy majd rájákat simogatok. Helyette csak nézni lehetett őket, meg az intézmény sem volt akkora terjedelmű, mint gondoltam, ellenben turista itt is volt bőven, úgyhogy angolosan távoztunk.

A sétánkat street performereket leső tömegeket kerülgetve folytattuk, majd kissé magunk is belassultunk egy utcai antikváriumba belebotolva. Aztán elértünk egy csak gyalogosan használható hídhoz, a Millennium bridge-hez, amelyet megtapodtunk, mert miért ne, no és mert remekül ott ült a túlvégén a St.Paul's Cathedral, sőt, a híd északi végéhez közelebb egy Tower Bridge-t is megpillantottuk a sirály mögött.


A St. Paul's előtt aztán kipróbáltuk a jó öreg emeletes buszok egyikét, azt a fajtát, amin még hátul lehet csak fel-leszállni, s azzal utaztunk a Tower-ig. No, ez a Tower ez egy furcsa dolog, ahol szép nagy hollók is laknak, meg fekete szőröskucsmás őrök, meg yeomanok, meg ott van a sok-sok aranyból és drágakövekből összerakott koronázási ékszer, a hatalom és a gazdagság jelképei, egy vastag páncélajtó mögött berendezett kiállításon, amelynek a kijáratánál adományokat gyűjtenek a néptől. A fene sem érti ezt.


s ha még lehet tetézni, mindezen konfúziónk közben felnéztünk az égre, ahol meg kenguruk inzultáltak minket. Köszönjük, már csak ez hiányzott! Kicsit fáradtan, elcsigázva vonszoltuk magunkat tovább, a Tower Bridge irányába, ahol újra jobb kedvre derültünk, mert nézzétek csak, ránkmosolygott a híd!


Ennél több nem is kellhet egy napra, de mi azért még a nap lezárásaként ettünk egy igazi angol fish and chips-et, csak hogy teljes legyen, amit reggel elkezdtünk.

London - első rész

Most, hogy túl vagyunk az interjún, nekiveselkedtünk Londonnak is, úgy a magunk módján. A hétvégére már körvonalaztuk a túraútvonalunkat, de addig sem ültünk tétlenül.


Először a Regents park szarkáit és mókusait csekkoltuk, mert ugye hová is lennénk állatok nélkül. Miután meggyőződtünk róla, hogy mind rendben vannak, bevetettük magunkat a városi dzsungelbe is.


A közeli Camden town pont megfelelt ilyen célra. Külsőre egy megpiszkált punk és goth hangyabolyhoz hasonlít, ám az igazi érdekességet a piac szűk, kieső bazársorai adják. A hihetetlen mennyiségű giccs közt megbúvó értékekre rálelni külön élvezet. Ahogy pedig egyre beljebb sodródtunk a piac bugyraiba, egyszer csak azt éreztük, mintha már nem is a megszokott térben és időben lettünk volna, hanem hogy valahol, valamelyik obskúr kanyarban véletlenül a Harry Potter regényekből ismert Abszol útra tévedtünk volna, ahol a varázslók szerzik be a kellékeiket.


Ami fura, hogy fel sem tűnt az idő,no meg a pénz múlása: két órát biztosan eltöltöttünk kóválygással, miközben a pénztárcánk is apadt folyamatosan, és akkor még visszafogtuk magunkat.

Varjúkonyha

Kertünk madarait etetni jó. Nem csak a gondoskodás felemelő érzéséért, hanem mert etetés közben közelről is gyönyörködhetünk szárnyas barátaink tollainak szépségében. A tollak szépsége pedig az elfogyaszott étek minőségén is múlik. Miért is sajnálnánk hát a sok finom biocsemegét kertünk lakóitól?

Valószínűleg ez a gondolat merülhetett fel a varjúkonyha nevet viselő cég alapítóinak fejében is, amikor csupa organikus alapanyagokból sütöttek madaraknak való finomságokat.

Na, majd jól elgondolkozom, hogy a pukekók milyen sütinek örülnének a legjobban. Gyanítom, hogy zabpehely is lesz benne...