Csigaforgatós naplemente szorult helyzetben

Rég írtam már bulvárhírt, ezt a mait viszont kár lenne kihagyni.

Azt mindig is tudtam, hogy az olaszok fagyiskanállal eszik az életet, de ez a hír még ezen is túltesz.
Olasz túrista barátunk lábát ugyanis rabul ejtette egy hatmázsás szikla, de mindeközben nem búslakodott, nem fájlalta, nem sajnálta önmagát, hanem szorult helyzetére fittyet hányva egész belefeledkezett a természet szépségeibe, gyönyörködött a naplementében, s közben a csigaforgató madarak csipogását hallgatta, ami dicséretes.


Halkan megjegyzem, mi ezeket a dolgokat hatmázsás kő nélkül is észrevesszük, szerintem még tán jobban is lehet élvezni szabadon.

Mobil Pukekóbüfé

A mai pukekós bejegyzést Hobe küldte, aki a Coromandel félszigeti Cathedral Cove parkolójában kapta lencsevégre a mobil kávézós pukekókat.



Hobe, köszi a képet, nagyon tuti!

Takapu nyekergés

Muriwai Beach és Maori Bay között a sziklák az év eme szakában telistele vannak nyikorgó madarakkal, akik épp pelyhes utódaik folyamatos etetésével vannak elfoglalva, vagy épp pelyhes utódként két kajakunyerálás közt szárnyaik próbálgatásával.

A madárles megközelítésekor egy ponton, ahol a szél pont a madarak irányából fúv, jól érezhető, hogy itten bizony mindenki kizárólag halat eszik, méghozzá nyersen. A sziklakitüremkedés fölé épített megfigyelő teraszon szerencsére a széljárás már kedvezőbb az emberi orr számára.


Amit ezekről a teraszokról lehet ilyenkor látni, az egész hihetetlen. Többezer szula (gannet, takapu, ahogy tetszik) folyamatos nyüzsgést rendez, ahogy fiókáját eteti, igazgatja, vagy épp tollászkodik, miközben mások épp szárnyra kapnak, míg megint másik madarak próbálnak leszállni. Eszement lökdösődés van itt, mivel a szűkös helyen a nehezen megszerzett költőhelyek tulajdonosai nem tűrnek meg senki idegent. Egy rossz helyen való landolás bizony vesszőfutással jár egészen a szikla széléig.


Meglepő, hogy a tengerről visszafele tartó madarak szabályos kötelékből micsoda káoszba rendeződnek át, ahogy a céljukhoz közelednek, bár végül is nincs ez másképp az autópályáról a belvárosba lehajtó autókkal sem. Ott is nagy a nyüzsgés iskolakezdéskor.

A kicsiny fiókák most még pelyhesek, ám folyamatos éhségük és szüleik kitartó munkája által hamarosan igazi tollakat is növesztenek, s maguk is szárnyra kapnak. Őszre már csak alig marad belőlük itt néhány hírmondónak. Aztán a tél végével majd megint beköszönt a tülekedés időszaka.


Naphosszat tudtam volna nézni ezt a nyekergő madártömeget, csak a szél ne fújta volna le a fejünket. De sajnos megtette, úgyhogy lementünk a partra, hogy összeszedjük lefújt testrészeinket. Így viszont alkalmunk nyílt békaperspektívából is megfigyelni, ahogy a tengerről visszatérő madarak egyhelyben vitorláznak a szembeszélben, hogy precíz landolást végezhessenek.

A parton egy meredekebb sziklán eközben cséreket pillantottam meg. A csér repülés közben végtelenül kecses és légies, egész olyan, mint ahogyan az angyalok röptét szokták ábrázolni. Egy kicsit még gyönyörködtünk bennük, aztán nagy nehezen magunk mögött hagytuk ezt a csodás madárságot.

Tengerüveg

A tengerpart egy aranybánya. Nem csak, hogy ingyé etet kagylókkal, osztrigákkal és társaikkal, amiket mindjárt a helyszínen fel is lehet dobni a grillre, hanem egyéb, nem ehető, ellenben díszítő vagy épp gyüjteménybe való értékkel bíró csecsebecsékkel is kényezteti a dagály elvonultával hozzálátogatókat.

Az, hogy mindenféle szép kagylóhéjakat lehet találni, az már közhely. Tele van a szebbnél szebb példányokkal a lakás. A kocsonyás medúzákat, vagy az egyéb jobb sorsra érdemes partravetett élőlényeket nem sorolnám ide, mert azok vizesen, ott és akkor szépek, ellenben hamar bomlásnak indulnak.

Vannak viszont olyan kincsek is, amikről elsőre nem is gondolnánk, hogy az, pedig de. Ilyen például a tengerüveg. Nem hangzik különlegesnek egy törött üvegdarab, amit a tenger homokja opálosra csiszolt, pedig mégis az. Közelebbről nézve látszik is, hogy miben rejlik az értéke: a tengervíz az idők során apró mélyedéseket mar az üvegbe, ahogy kimossa a nátrium és kalcium tartalmat. Sőt, ezen elemek egyéb vegyületekkel kombinálódnak, és kis kristályokkal ékítik a gazdaüvegeiket.


A kavicsok közt, vagy épp a homokfövenyen a figyelmes szemlélő hamar rálelhet egy-egy ilyen tenger edzette üvegdarabra. A darabok közt pedig ritkán igen értékesek is előfordulhatnak. A barna sörösüvegszármazék mellett ugyanis akadhat mindenféle színű és alakú különlegesség, amelynek eredetét csak találgatni lehet.

A tengerüveg gyűjtés olyan méretű hobbi, hogy a gyűjtőknek van újságjuk, szakmai tömörülésük, valamint sok-sok weboldaluk is, ahonnan megtudhatjuk, hogy mit is kell keresni, mire lehet használni a megtalált darabokat, vagy épp mitől értékes egy-egy ritka darab, illetve hogyan tudjuk megkülönböztetni az eredetit a hamisított tengerüvegtől. Igen, a tengerüvegnek olyan értéke van, hogy még hamisítják is.

Ami engem illet, a házi gyűjteményem eddig két barna sörösüveg darab, valamint egy halványzöld ki tudja mi lehetett újkorában. Remélem sokat érnek. De mindegy is. Gyűjtöm tovább őket, mert szépek.

Tiritiri Matangi az újévben

Miután tavaly meglátogattuk Tiritiri Matangi nyitott madárrezervátumát, tudtuk, hogy ide többször is vissza fogunk jönni. Nem is vártunk sokat az újévben az első vizitre, amit most vasárnap ejtettünk meg.


Ezúttal két takahe, Greg és Cheesecake csibéi voltak a fő attrakciók, akik olyan fiatalok, hogy csőrük vége még fehér, egyébként pedig csak egy fekete pihetollgombóc és két vaskos láb látszik belőlük.


Greg egyébként már egy ideje rákapott a látogatók által hozott kajára, még ha nem is kellene neki, meg nem is etetik, a lehulló falatokra mégis ugrik, s ez ellen nem is lehet tenni. Sajnos az ilyen interakció elkerülhetetlen, ha túl közel kerül a "vad" madár és az ember élettere. Még mindig jobb így, mintha végleg eltűnt volna ez a kedves, tömzsi madárfaj a Földről. Amúgy Greg nagyon közvetlen, igazi mókás házigazdaként jár-kel az emberek közt. Meg is simiztük a buksiját.


A nyerges madarak énekét folyamatosan volt alkalmunk hallani, bár sokszor hiába kerestük a nyihogót, néha mégis sikerült egész közelről megszemlélnünk. Persze leginkább a fák árnyékában, az ágakon ide-oda ugrálva mutatkoztak, amit egy lassú, zajos képű fotógéppel esélytelen megörökíteni.


Amit még külön kiemelnék, az a kokakó, akit szintén volt alkalmunk közelről megfigyelni, valamint gyönyörű énekét hallgatni is. Ilyen közelről még nem is láttunk kokakót, így meg is lepődtünk, hogy légies megjelenése ellenére milyen nagy madár is ő. Az éneke, az pedig egyenesen csodálatos. Még akkor is, ha egyesek szerint Tiritiri Matangin nincs elég sok öreg bogyótermő fa, s ezért a szűkös diétán élő kokakók nem tudnak olyan szépet énekelni, mint a nagyerdőkben élő társaik.

Viszont azt kell mondjam, hogy a nyári melegben a madarak inkább pihegnek, mint aktívak, ezért kevesebbet láttunk belőlük, mint múltkor, de azért így is szép számban reprezentálták magukat. Sebaj, legközelebb majd egy szép őszi napon látogatjuk meg őket.

BUÉK

Boldog Újévet mindenkinek...


... csillagszóró-angyallal!

Rapaura

A hétvégén egy hirtelen gondolattól vezérelve, valamint némi utánaolvasás után megkezdtük a Coromandel félsziget felfedezését, első körben egy egésznapos látogatás erejéig. A félsziget éppen olyan messze van Aucklandtől, hogy egy nap alatt oda lehessen jutni, ott néhány órát eltölteni, és még világosban visszaérni. Látnivaló ellenben akad több, mint bőven. Sűrű erdők, hegyek, völgyek, sziklás és homokos tengerpartok, különleges sziklaképződményekkel, és még hosszan lehetne sorolni, hogy mi az, ami miatt ennyire kedvelt üdülőhely, amilyen.

Az ide-oda kapkodást elkerülendő most csak egyetlen kert erejéig értekeznék róla. A messze híres Rapaura Water Gardens, a Coromandel félsziget kellős közepén, Tapu és Coroglen között található. Épp délidőben érkeztünk ide, így mindjárt kipróbáltuk a kert éttermét, amit egyáltalán nem bántunk meg, sőt, nagyon ízlett a főztjük, minden idelátogatónak örömmel ajánlom.

A finom ebédet ledolgozandó pedig nekiláttunk a kert felfedezésének.


Tényleg felfedezés volt, mert a buja, mégis rendezett vegetációban kacskaringózó ösvény minden kanyarban új meglepetést tárt elénk. Egy-egy kis szobrot, szökőkutat, vagy épp gyönyörű tavirózsákat.


A kertet teletűzdelték életbölcseletekkel, ami nem tudom mennyire jó vagy nem, mindenesetre a kis táblák nem rontják el az összképet, az erre épp alkalmas lelkiállapotban lévők pedig hosszan elmerenghetnek egy-egy kis üzeneten, a környezet bizonyosan elősegíti a merengést.



A kert végiből még egy páfrányos erdős, kicsit hosszabb ösvény is indul, ami pedig a Rapaura vízeséshez visz, ahol a szintén lehet merengni egy sort az élet értelmén, s ha mindezzel megvagyunk, a visszaúton újra megcsodálhatjuk a kertet, mielőtt elhagynánk a nyugalom eme zöld szentélyét.

Kertet olcsón

Adott egy kisebb kert, illetve a tervek szerint valószínűleg kertnek elképzelt, jelenleg elég sivár terület. A talaj nem éppen a növényeknek kedvez: tömör szürke agyag, az ásó is megszenved benne, tápanyag meg alig akad. Eső után ragad, egyébként meg a felszíne kiszárad és megtöredezik. A kivitelező a kertből kifelejtette a termőtalajt, az eddigi bérlők meg nyilván nem ezzel kezdték. Sőt, jómagam (szintén bérlő) sem fogok komoly összegeket talajjavításra fordítani.

Hogyan lehetne mégis aprópénzből szép kertet varázsolni?

Egyik leggyorsabb lehetőség a cserepekbe, tárolókba ültetés. Itt még talán egy kicsit bőkezűbb is az ember, mivel a cserepes növényt egyszerűbb költöztetni, ha arra kerülne a sor. De azért ne verjük magunkat adósságba. A cserép egyik tulajdonsága, hogy idővel ráun a gazdája. Ilyenkor jobb esetben meghírdeti trademe-n. Nekünk például a minap sikerült lőni két szép nagy terrakotta és tucatnyi kisebb műanyag cserepet, mindössze tíz dollárért. A virágföldet és a növényt nem sajnáltuk bele, így cserepenként több, mint duplaennyiért vettünk bele szép citromfát meg bokornak nevelhető cserjét, hogy miharamabb kert hangulatunk legyen.

De ettől még mindíg ott van az agyagos, inkább gazos, mint füves kert, ezzel is kell valamit kezdeni. Márpedig ha olcsón akarjuk megúszni, akkor az időbe telik. Sebaj, időnk pont akad is. Nézzünk hát néhány ötletet a talaj feljavítására:

Itt van mindjárt a kávézacc (coffee grounds). Ami a kávézóknak hulladék, a kertünknek remek talajjavító. Kávézója válogatja, de több is akad, amelyik szíves örömest adja oda a ledarált, lefőzött, így számukra már értéktelen kávézaccot. Külön előnye, hogy a kávé erős illata távol tart jónéhány élősködőt és kártevőt a kerttől.

Aztán ott a sok értékes tápanyag, amit eddig konyhai hulladék néven kidobtunk, pedig vannak olyan élőlények, akik szívesen átrágnák magukat rajta. Felmerül hát a kérdés, hogy ki ne szeretne egy saját gilisztafarmot?
Mert ugyan nem a legkedvesebb külsejű állatok egyikéről beszélünk, mégis megadják nekünk a háziállatokkal való gondoskodás, törődés örömét, miközben a konyhai hulladék sem a kukába kerül. Az ilyen furcsa hobbinak ad esztétikus és jól kontrollált keretet a Can-o-worms a hozzávaló komposztgilisztákkal. A giliszták nem büdösek, sem nem offenzívak, inkább csak nyirkos, sötét magányukban szeretik fogyasztani a speciális edényükbe bekészített konyhai maradékokat. A gilisztafarm beindítása eltarthat jónéhány hétig, de ha beindul, akkor a folyamatos folyékony tápanyagellátás mellett havi, kéthavi rendszerességgel egy egész ládányi príma táptalajt biztosít, s komoly gondozást sem igényel.

A fű és a gaz eközben folyamatosan növekszik, gyatra föld ide vagy oda. A füvet pedig nyírni kell, s az így keletkezett kerti hulladékból is lehet komposztot készíteni. A lenyírt fű, nyesedék gallyak, avar, stb. a hagyományos, szellőztetett komposztálás formájában előbb-utóbb talajlazításra is alkalmas lesz.

Most, hogy a talajt már kiveséztük, jöjjenek az olcsó növények. Nem lenne illő dolog a természet lágy öléből őshonos növényeket cibálni kertünkbe, de magot azt mindig gyűjthetünk, próbálkozni lehet. Jelenleg épp Kowhai-t próbálok hajtatni, de ősszel harakeke és pohutukawa, valamint számos vicces nevű növény magjait is begyűjtöm.

Eközben barátok, ismerősök kertjéből szereztünk üde, erős gallyakat mindenféle bokor és fa kinézetű növényről, amiket vízben tartva előbb-utóbb valami történni fog. Oleander, feijoa esetében például jó eséllyel meg fog gyökeresedni, ami aztán ültethető is lesz.

Az eredményekről, sikerekről majd szépen a maguk idején beszámolok, ha már lesz valami látványos is.

Ünnepeltünk

Ha már egyszer Boxing Day volt, meg szikrázó napsütés, akkor jól összejöttünk úgy egy tucatnyian Pappitóéknál, hogy megüljük az ünnepeket, ahogy azt kell, azaz úgy, hogy jól felfaltuk Pappitó töltöttkáposztáját, Márkék grillezett scsebabcsicsáját, s mindezt leöblítettük Whatever Zsuzsi banoffi pájjával és Pukkéék (azok mi vagyunk) epermisujával. Nyami nyami.

Külön pirospont jár Pappitónak a szervezésért, Adrinak pedig a személyre szabott apró, ámde annál kedvesebb karácsonyi ajándékokért, mind ötlet, mind pedig kivitelezés tekintetében! Mi például teljesen oda voltunk a mézeskalácsba öntött pukekó lábaktól! :)


Köszönjük a résztvevőknek, nagyon jól éreztük magunkat!

Kellemes Ünnepeket

Békés, boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasónknak!

Illusztrációként pedig szolgáljanak eme kedves karácsonyfadíszek, amikre Secima hívta fel a figyelmem...