Hogy külföldön se kézzel-lábbal kelljen elmagyarázni, hogy hova is megyünk, jobb előre tisztázni, hogy más nyelveken hogyan is nevezik nevén a kiwik földjét.
| Angol | New Zealand |
| Arab | نيوزيلندا |
| Dán | New Zealand |
| Finn | Uusi-Seelanti |
| Francia | Nouvelle-Zélande |
| Görög | Νέα Ζηλανδία |
| Holland | Nieuw-Zeeland |
| Japán | ニュージーランド |
| Lengyel | Nowa Zelandia |
| Magyar | Új-Zéland |
| Maori | Aotearoa |
| Német | Neuseeland |
| Norvég | Ny-Zealand |
| Olasz | Nuova Zelanda |
| Orosz | Новая Зеландия |
| Portugál | Nova Zelândia |
| Spanyol | Nueva Zelanda |
| Svéd | Nya Zeeland |
A blogolás közben eltelt egy újabb hónap, immáron a harmadik, úgyhogy ideje megint visszatekinteni. Teljesen véletlenül ez a bejegyzés egyben éppen a századikat követi, ami azt jelenti, hogy ... nem jelent semmit, de azért mégsem lehetett szó nélkül hagyni.
Az elmúlt hónapban többek közt túlestünk az első szavazáson, és egy egész hét csenden is. Kirándulásról ugyan nem esett szó, viszont a madarak közül megismerhettük a ritka Takahét, és a bevándorló Vetési Varjút és Mejnót is. A blogom a tavasz beálltával pedig erős zöldellésnek indult, ezúttal a H betű jegyében, úgy is, mint Harakeke, Hoheria és Horopito.
Eközben a nagyvilágban Csanádék a Cook szigeteken pihenték ki hazalátogatásuk fáradalmait. Palit családja is követte Aucklandbe. Új-Zéland madarai pedig már Lipi blogjára is befészkelték magukat.
Nos, azt kell mondjam, Új-Zélandról bloggolni jó. Nekem konkrétan azért, mert addig sem unatkozom (a vízumügyintézés igencsak lassú dolog), másrészt azért, mert ha érdekes dolgokról akarok írni (márpedig igen), akkor ahhoz jól utána kell nézni a dolgoknak, s ezáltal a "helyismeretem" is egyre csak gyarapszik. Végül, de nem utolsó sorban, a bloggolás egy szociális tevékenység, amely óhatatlanul is összehoz hasonló érdeklődésű emberekkel, akikből, ki tudja, akár még új barátok is lehetnek.
A névválasztással viszont azt hiszem elvetettem a sulykot, ugyanis keresőkön keresztül rendszeresen ide vetődnek Kaká (focista) rajongói, a legutóbb pedig valaki még "zöld kaka" után is szaglászott. Hmm. Maradjunk talán annyiban, hogy a Kaka az egy nagytestű nesztorpapagáj (latin nevén Nestor meridionalis), a Kea rokona.
A keresőkifejezések közt a két leggyakoribb a "manuka méz" és a "kea" volt, ám most is akadt néhány gyöngyszem, mint például "a halolaj legendája", a "wales domb gravitáció", a "szeptemberi vetési varjak", vagy épp a "madár rokon értelmű szava". Ez utóbbira tudnám javasolni mondjuk a szárnyas, vagy a pipi szavakat, bár én a tollas barátaink névvel szeretem a leginkább illetni őket.
Mindezek után továbbra sincs más hátra, mint előre...
Ez most azon kivételes bejegyzések egyike, amelyeknek nincs közük Új-Zélandhoz. Viszont legalább madár van benne, így "határeset, elfogadjuk" alapon mégis felkerült ide.
A vicces képregényes oldalak közül az egyik kedvencemen, az Ádáz Csirkéken a karikatúrák közt nemrégiben napvilágot látott Phantom Mountains néven egy remek videoklip is, ami külön figyelmet érdemel.
Történt ugyanis, hogy Laura Veirs az új Saltbreakers albumához videoklip pályázatot hirdetett, amit az Ádáz Csirkék alkotója sem bírt tétlenül nézni. Nekiállt hát, és a határidőig hátralevő röpke két hét alatt felvázolta a cselekményt, majd rajzolt vagy 500 post-itre való csirkét, és készített 1500 fényképet egy állványra szerelt fotógéppel, majd ezekből összeállította az alábbi videoklipet.
Lássuk be, egy ilyen klipet ennyi idő alatt önmagában sem kis teljesítmény összerakni. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az alkotó most csinált először ilyen animációt, akkor még jobban értékelhetjük a munkáját. Egy biztos, nem a véletlen műve, hogy ez a klip lett végül a pályázat első helyezettje. Szerintem emberünk egyben rá is kapott a műfajra, úgyhogy még azt is megélhetjük, hogy egész estés csirkemozit nézünk pattogatott kukorica társaságában. Én biztosan élvezni fogom.
Pontosan 100 éve, 1907 szeptember 26-án lépett a függetlenség útjára Új-Zéland, amikor gyarmatból domínium státuszba került. Erről az eseményről emlékezik meg a Dominion Day nevet viselő nemzeti ünnep, ami idén sokkal fényesebb lett, mint az elmúlt években.
Persze a teljességhez hozzátartozik az is, hogy Új-Zéland a teljes függetlenségét csak 1947 Novemberében, a Westminsteri rendelettel nyerte el, amelyben megvonták Nagy-Britanniától annak jogát, hogy Új-Zéland számára törvényeket hozhasson.
Mindez természetesen semmit sem csorbít a szép kerek évforduló körüli parádé fényén. Nincs mit tenni, a 100 év az 100 év, a buli pedig buli. Hepi börszdéj!
A sok zöldség közt ezúttal egy örökzöld liliomfélét fogok bemutatni, amely fontos szerephez jutott Új-Zéland kultúrájában, történelmében és gazdaságában. A Harakeke, másik nevén Új-Zélandi len a névrokonához, a lenhez hasonlóan hosszú, erős rostokból álló leveleket növeszt, növénytanilag viszont sok köze nincs hozzá. A név két őshonos Új-Zélandi növényt is takar, amelyeket világ sok mérsékelt égövi tájára elvittek rost- és dísznövényként.
Növénytani nevei: Phormium tenax, Phormium cookianum
Ismertebb nevei: Harakeke, Wharariki, New Zealand flax
(A fényképen a növényt tessék nézni, ne a Tui madarat.)
A Harakeke főként lápokban és alacsony fekvésű területeken található meg, de szinte bárhol megterem, és örökzöld dísznövényként világszerte sok kertet is ékesít. Erőteljes, kard formájú levelei akár három méteresre is megnőnek. Általában sötétzöldek, de nemesített változataik világoszöld, rózsaszín, sárga, vagy akár bronz színűek is lehetnek.
Piros, csőszerű virágait erős, öt méter magas száron hozza November során. Virágai bőséges nektárral csalogatják a rovarokat és a madarakat. A beporzást követően virágonként több száz magot termel, amelyeket aztán a szél szór szét.
A Maorik hamar felismerték a Harakeke növényben rejlő lehetőségeket, és a rostjaiból kosarat, halászhálót, zsákot, ruhát, szandált, és még sokféle használati tárgyat, sőt, vitorlát és háztetőt is készítettek. A kézzel sodort Harakeke kötél olyan erős volt, hogy a nagy, tengerjáró kenu, a waka építése során vele kötözték össze az üreges fatörzseket.
A Harakeke virágának gazdag nektártermését régóta használták édesítőszerként, mégis a sokrétű gyógyhatása miatt volt igazán fontos e növény.
A gyökeréből kifacsart levét sebfertőtlenítőként, vagy belsőleg féregűzőként használták. Az összetört gyökereiből készített főzetet külsőleg, borogatásként használták gyulladásokra, daganatokra, kelésekre, visszerekre.
A növény által termelt gumiszerű nedv olyan enzimeket tartalmaz, amelyek véralvadást előidéző és fertőtlenítő hatásukkal felgyorsítják a gyógyulási folyamatot. Enyhe nyugtató hatása miatt sebekre, fájós fogakra, ízületi fájdalmakra, bőrirritációra, égésekre előszeretettel használták. A Harakeke kötszerként is remekül bevált, a zselészerű nedvben fertőtlenített szálaival kötözték a sebeket, de csonttörés esetén gipszként is felhasználták.
A Harakeke magjából sajtolt (sajnos kereskedelmi forgalomban nem kapható) olaj Omega-3 zsírsavakban gazdag, így csökkenti a koleszterin szintet, a vérnyomást, a daganatok kockázatát, a visszérgyulladást, az ekcéma, és egyéb allergiás bőrbetegségek tüneteit, valamint általánosan erősíti az immunrendszert.
Ennyi sok jó tulajdonságával a Harakeke-t méltán tisztelik "Új-Zéland Aloéja"-ként.
Ha már úgyis elkezdtem bemutatni az Új-Zélandra betelepített madarakat is, akkor megemlékeznék egyik nagy kedvencemről, a Mejnóról, akivel már a világ több pontján is találkoztam, és már első találkozásunkkor belopta magát a szívembe a vidám természetével. Igazi nagyszájú, karakteres madárka, a seregély rokona, így mondanom sem kell, hogy nagyon örültem neki, amikor aztán Auckland-ben is megpillantottam.
Ezúttal is szemezgettem egy kicsit az nzbirds.com ide vonatkozó oldaláról.
Azon szokása miatt, hogy az út szélén felszedi az autók által megölt bogarakat, a Közönséges Mejnó minden bizonnyal az Új-Zélandiak által legmegszokottabb madár, legalábbis az Északi sziget északi részein. Hetyke, szemtelen természetük sok embert felbosszant. Ennek ellenére a szegény Pukekókkal ellentétben őket nem tudják egykönnyen elcsapni.
A mejnót az Indiai szubkontinensről telepítették sok nagyobb szigetre, köztük Új-Zélandra is. Habár 1870 és 1877 között több száz egyedet telepítettek a Déli Szigetre, ma már szinte csak a melegebb éghajlatú Északi szigeten, annak is inkább csak az északi részein fordulnak elő, farmokon, gyümölcsökben, és külvárosi kertekben.
A mejnót szülőföldjén a "földműves barátja" névvel illetik, mivel a vetőmagokat veszélyeztető rovarokat eszi. A kertészek sok országban nagyra tartják, éppen a rovarok elleni természetes védelemben betöltött szerepe miatt. Néhány országban házikedvencként is tartják intelligens és szeretetteljes jelleme, valamint hangutánzó képessége miatt.
A mejnók, a legtöbb madártól eltérően, inkább sétálnak, mint ugrálnak.
A mejnó párok hosszú évekig együtt maradnak. Fészküket száraz fűből készítik, tipikusan faodvakban, vagy szikla, esetleg épületek bemélyedéseiben.
Az éppen költő tojókat kivéve az éjszakát nagy, akár 1000 fős rajokban töltik, ahonnan nappal szétszélednek élelmet keresni. Leggyakrabban azonban aggresszív, lármás bandákban látni őket, ahogy más madarakat elzavarnak az élelemforrásoktól, amely leginkább ízeltlábúakból és gyümölcsökből áll.
A "mejnó" név eredetileg Hindi nyelven seregélyt jelent, a szó a Szanszkrit "madana" (örömteli, vidám) szóból, amely pedig a "mad" (örvendezni) szóból származik, ám annak gyökere a "túláradni, kifakadni" jelentésben van. Így végül a "mejnó" azt jelenti, hogy "az örömtől túláradó".
A szokatlanul hideg tél után a tavaszi szellő végre enyhülést, és sok-sok szép tavaszi virágot hozott Új-Zélandra.
A Wellingtoni Botanikus Kertben ma kezdődött a 2007-es Tavaszi Fesztivál, e sok-sok tulipánnal, nárcisszal és más tavaszi virágokkal tarkított, de önmagában is tarka, két héten át tartó rendezvénysorozat.
Mindenki válasszon saját és gyermeke kedvére valót a piknikek, kiállítások, kézműves programok, bemutatók, és félszáz különféle, igazi tavaszi program közül. Kellemes időtöltést!
Ez a valódi történet egyszerre különös és inspiráló.
Hamarosan Új-Zéland büszkélkedhet majd az első sellővel, akit eddig Nadya Vessey-ként ismertek. A kitartó Auckland-i úszónő hamarosan sellőfarkat fog viselni, amelyet a Weta Workshop, a Gyűrűk Ura és a King Kong filmek kapcsán elhíresült műhely készít.
Vessey olyan betegséggel született, amely miatt lábai rendellenesen fejlődtek, mégis, hét éves korában, az első láb-amputációját követően elkezdett úszni. Sőt, annak ellenére, hogy 16 éves korában a másik lábát is amputálták, középiskolásként versenyszerűen úszott, és még ma, ötvenes éveiben is úszik, amikor csak teheti.
Különös története néhány évvel ezelőtt kezdődött, amikor a tengerparton egy négyéves kisfiú sok-sok ártatlan "miért" kérdéssel kezdte el faggatni a lábáról, amit épp akkor csatolt le. Erre az amputáció nem éppen hálás témája helyett inkább a Kis Hableány mese hősével vont párhuzamot, és azt mondta a gyerkőcnek, hogy Ő is egy ilyen sellő volna.
Ez aztán szöget ütött a fejébe, hogy tényleg, miért is ne? Az Interneten aztán rátalált a Weta művégtagokkal foglalkozó részlegére, és meg is pendítette nekik az ötletét iziben. A válaszra sem kellett sokat várnia, kitörő lelkesedéssel fogadták a kihívást. Sőt, a Weta a munkaidőt és a tudásukat adományként szánta, amennyiben Vessey az anyagköltséget tudja állni. Ez utóbbit aztán egy alapítványi forrásból sikerült előteremtenie, így az álomból hamarosan valóság lesz.
A hölgy utóbb egy kicsit megszeppent, de mivel mindenki annyira lelkes volt körülötte, úgy gondolta, hogy lesz ami lesz, egy próbát megér a dolog.
A Wetát arra kérte, hogy a sellőfarok legyen egyszerre praktikus és szép is, mire biztosították afelől, hogy nyugodt lehet, még a pikkelyek sem fognak hiányozni róla, így számára nem marad más hátra, mint izgatottan várni a végeredményt.
A Weta munkáját ismervén afelől nincs kétségem, hogy remekmű fog kikerülni a kezeik közül, és remélem, hogy e különleges hölgynek (azaz inkább hableánynak), aki ilyen szépet tudott álmodni, a híre és példája messzi földre el fog jutni.
Na jó, ez a vicc egy kicsit erős, semmiképp sem veendő a legkevésbé sem komolyan. Újfent kijelenteném hogy se nekem, sem az Új-Zélandiaknak nincs semmi bajuk az Ausztrálokkal, egyszerűen csak nem tudják kihagyni, hogy - külső szemlélőként kicsit groteszknek tűnően - húzzák egymást. Akkor jöjjön a vicc...
Egyszer a Menyországban Isten hat napra eltűnt. Mihály arkangyal talált rá a hetedik napon, épp pihent. Megkérdezte Istent, hogy merre járt, mire Isten egy mély, elégedett sóhajt követően büszkén mutatott lefele a felhőkből: "Nézd, Mihály, nézd meg, mit alkottam.". Mihály arkangyal kérdően nézett, és azt kérdezte: "Mi lenne az?" "Egy bolygó", felelt Isten, "és ÉLETTEL töltöttem meg. Földnek fogom hívni, és az egyensúly csodálatos helye lesz." "Egyensúly?" kérdezte Mihály, még mindíg zavartan.
Isten elmagyarázta a Föld több részére is rámutatva, "Például, Észak Amerika a lehetőségek és a gazdagság helye lesz, míg Dél Amerika szegény lesz. A Közép-Kelet amott egy forró pont lesz, míg Oroszország hideg. Amott elhelyeztem egy kontinensnyi fehér embert, emitt pedig egy kontinensnyi fekete embert", folytatta Isten, további országokra mutatva. "Ez itt nagyon forró és száraz lesz, ez pedig nagyon hideg, jéggel borítva." Az arkangyal, még mindig Isten munkájától lenyűgözve, rámutatott egy kisebb földtömegre, és megkérdezte "Mi az ott?" "Ó," mondta az Isten. "Az Új-Zéland, a Föld legcsodálatosabb helye."
"Gyönyörű tavak, folyók, patakok és hegyek vannak ott. Új-Zéland lakosai szerények, intelligensek és humorosak lesznek, szeretnek majd világot járni. Nagyon barátságosak, dolgosak lesznek, sokat elérnek majd, és világszerte a béke követeiként fogják ismerni őket."
Mihály meghatódott a csodálattól, de aztán felvetette, "És mi lesz az egyensúllyal, Isten? Azt mondtad hogy EGYENSÚLY lesz mindenütt!" Isten bölcsen válaszolt, "Várj csak, míg meg nem látod a köcsögöket, akiket melléjük rakok."
"Ausztráloknak fogom hívni őket."
A Hamis a baba című film után szabadon:
- Holnap indulok Új-Zélandra.
- De nagy a pofád! Azt sem tudod, hol van a régi!
Nos, egy ilyen csorbát gyorsan ki kell köszörülni, úgyhogy most egy kis földrajz következik.
Zeeland (angolul Zealand) Hollandia dél-nyugati tartománya, amelynek területe nagyobbrészt a tengerszint alatt van, és sok sziget is tarkítja. Legutóbb 1953-ban voltak ott csúnya áradások. Ugyanakkor napos tengerpartjai sok - leginkább német - turistát vonzanak, így bizonyos részein a lakosság létszáma nyaranta megnégyszereződik. A címerén latinul a "luctor et emergo", azaz "küzdök és túlélek" felirat olvasható.
S hogy miként "újult meg" ez a földrajzi, név? Nos, Abel Tasman holland hajós, aki 1642-ben Európából elsőként fedezte fel Új-Zélandot, annak idején a "Staten Landt" nevet adta neki, azt gondolván, hogy az az Argentína partjai közelében lévő azonos nevű földdarab része. Amikor aztán kiderült, hogy ez nem így van, a holland hatóságok átkeresztelték Nieuw Zeeland-ra, vagy latinul Nova Zeelandia névre. Akkortájt a két legerősebb holland tengeri tartomány Holland és Zeeland volt, és mivel a holland felfedezők nevezték el Óceánia legnagyobb részét, a két legnagyobb szigetnek adták a Nieuw Holland és Nieuw Zeeland neveket. Az előbbit ma Ausztráliaként ismerjük, az utóbbi pedig angolosodott, és így lett New Zealand, azaz Új-Zéland, amely nevet Cook kapitány előszeretettel alkalmazta az egész Új-Zélandot körülölelő szigetvilágra is.
Hát így esett. Erről a névadás dologrol most még eszembe jutott a nagybecsű Doctor Who sorozat egyik 2006-os epizódja, amelyben főhőseink az időgépükkel a messzi jövőbeli New Earth-re látogatnak, azon belül is New New York-ba, ami a Doktor szerint igazából addigra már tizenötödödik "New York", azaz pragmatikusan "New New New New New New New New New New New New New New New York"-nak kellene hívni. Ki tudja, lehet, hogy megérjük ezt is :)
