Waitangi day

Itten tombol a nagy nemzeti ünnep, a Waitangi day, ami arról híres, hogy e napra datálják a Waitangi egyezmény aláírásának évfordulóját. Az egyezményről röviden annyit érdemes tudni, hogy a maori törzsek és a brit gyarmatosítók közt lett volna hivatott a tulajdon- és fennhatósági jogokat megegyezni, csak épp a maori és az angol nyelvű változat között - leginkább adminisztrációs és nyelvi okok miatt - apró eltérések vannak, így ezek azóta is remek félreértelmezéseknek adnak táptalajt mindkét fél részéről.

Na, mi nem ültünk ki a parkba sörözni a kiwikkel, hogy az egyezményt éltessük, ennyire még nem asszimilálódtunk, bár meg kell hagyni, a Monteights barna söre (még a Greymouth-i sörgyári látogatáson) nagyon ízlett, így azzal akár még én is éltetnék. De mi most amúgy is nyaralunk, úgyhogy piknik gyanánt inkább felültünk a T.S.S. Earnslaw - mára már élő történelemnek számító - impozáns, patinás gőzösre, hogy a Wakatipu tó túlpartján lévő Walter Peaks Farmon barbekjúzzunk egyet.



A gőzös 1912-ben lett üzembe helyezve, és tényleg olyan, mintha a múltból csöppent volna ide. A mai napig szénnel fűtik (nem épp karbonzéró, de nem is ezen fog múlni a globális felmelegedés), aminek hatására a belső terek, főleg a kémény közelében igencsak fel tudnak melegedni. A farmig egy háromnegyed órás hajóút vezet, a farmon pedig kedves helyiek várják az idelátogatókat. A farm első ránézésre valami kosztumös filmből megmaradt giccsnek tűnik, pedig csak szépen gondozott kertje van neki, telistele virágokkal, meg frissen nyírt pázsittal.



A program egy birkaterelős bemutatóval indult, amit a házigazda vastagon fűszerezett az egyedi kiwihumorral. Megtudtuk például, hogy a juhászkutya azért tereli lassan a birkákat a hegyről lefele, hogy nehogy lezuhanjanak valami meredélyről. Majd hozzáfűzte, hogy a zuhanás nem árt a birkának, csak az, amikor már nem zuhan tovább...

A birkanyírás, na az még viccesebb volt. A birka egy ritka ijedős jószág, amit tudni kell kezelni. A nyíráshoz, hogy ne szaladjon el, leültetik a seggére úgy, hogy mind a négy lába a levegőben van, a háta pedig a birkanyíró lábának támaszkodik. A buta állat ilyenkor nem mozdul, és könnyedén lenyírják róla a tekintélyes 4-5 kilogrammnyi gyapjút.



Most, hogy ilyen okosok lettünk, már tereltek is minket a vályúhoz, ahol szépen, igényesen, névre szólóan megterítettek a vendégeknek, és senkit nem raktak a másik szájába. Az étek büfémenü volt többféle salátával és sült húsokkal, mártásokkal, szóval tipikus barbekjú. A helyszín festői, köröskörül csupa nyugalom, magas hegyek, szépen gondozott pázsitos, virágos kert és egy kristálytiszta tó, aminek a partján gyerekek kergetik a kacsákat. Már-már behánytunk a giccsfaktortól, de néha ilyen is kell az ember lelkének. Tisztára mint a csöpögős mozikban. Pfuj, de tökéletes.