2008. február 14., csütörtök

Tengerszag

A tegnapi delfinekkel pancsoláson felbuzdulva gondoltuk, hogy majd ma Kaikourában is kipróbáljuk, mert hogy itt sokkal nagyobb delfincsordákkal lehet találkozni. Az előző sofőrünk mondta, hogy habár két hétre előre be vannak foglalva, az aznapi Magicbus sofőrnek mindig fenn van tartva hat hely. Ja, csak kár, hogy tizenketten jelentkeztek rá, amiből kábé mi lettünk az utolsó kettő várólistás. Kész szerencse, hogy egy rakás másik tengeri program is fut errefele.

Kaikoura egy kicsiny, ám annál erősebben tengerszagú halászfalu, ami eredetileg a crayfish (segítsetek ki, így stabil internet nélkül csak a homár szó jut rá eszembe, de ennek nincs ollója...) okán híresült el, és csak az utóbbi néhány évben fedezték fel a helyi halászok, hogy mások azért is fizetnének, hogy mondjuk a "hétköznapi" delfinekkel ússzanak, vagy mondjuk megnézzék a "rendszeresen előforduló" bálnákat. Mostanra viszont már annyira beindult a biznic, hogy a DOC (itten a helyi környezetvédelmi hivatal) kvótákat szabott, és jól megadóztatja a vadon élő delfinekkel pancsolást, így egyszerre drága és nehezen elérhető is ez a program.

Ellenben csónakról, vagy épp levegőből nézni korlátlan mennyiségben lehet a delfineket, bálnákat, albatroszt, ésatöbbieket. Sőt, a legtöbb delfinekkel úszással álmodó vendégnek még eszébe sem jutott, hogy például fókákkal is lehet barátozni a víz alatt. Na, mi végül ez utóbbi eseményre vetemedtünk.

Nincs is annál romantikusabb, mint éppen Valentin napon a tengerben cuki fókák kiváncsian vizslató pillantásai és játékos piruettjei közepette úszni egymás kezét fogva. Na jó, azért nem volt ekkora a giccs, mert előbb állig neoprénbe öltöztünk, majd becaplattunk a beálló apálytól még vizes sziklapadon a kicsit mélyebb rész határhoz, ahol aztán felvettük a pipát-szemüveget-békatalpat és gyorsan belemerültünk a kis legó építőkockákhoz hasonlító medúzákkal teli vízbe, majd átküzdöttük magunkat a kissé hínáros szakaszokon is, mire a fókákig elértünk. Még szerencse, hogy errefele sincs túllihegve a Valentin nap.

A fókák viszont nagyon helyesek, kiváncsi, nagy szemeik vannak, rendkívül ügyesen manővereznek a vízben (látszik, hogy a víz az elsőszámú lételemük), és tényleg játékosak, mintha csak a "kapj el, ha tudsz" víz alatti változatát akarnák játszani velünk. Persze a neoprén ruhában a tenger hullámai által enyhén ide-oda toszogatva inkább csak esetlenül néztük, ahogy incselkednek velünk fókáék, de akkor is helyesek voltak, na!



A rövidnek tűnő, ám majdnem kétórás pancsolás után aztán besétáltunk a városba (az YHA itt úgy két kilométerre van kijjebb a félszigeten), és beültünk egy étterembe, hogy ehessünk crayfish-t (merthogy Kaikoura az maoriul a kai, azaz enni, valamint a koura azaz crayfish szavakból áll össze). Nyami, fincsi rákhusi, ráadásul tekintélyes mennyiségben, ha nem is a legolcsóbb fogás.

S ahogy az már nem először fordult elő velünk itt Új-Zélandon, a nap végére végre a nap is kisütött.

1 megjegyzés:

Andi írta...

Én meg megyek majd bálnát nézni, bibibííí! :-)