Te Papa

Egy borús, esős Wellingtoni napon nincs is jobb program, mint a múzeumlátogatás. Ha pedig múzeum, akkor a Wellingtoni Te Papa (magyarra fordítva "a mi helyünk") az első számú jelölt.

A belépődíj árával (ami ingyenes) szöges ellentétben a tartalom igencsak vastag. Véletlenül pont ma 10 éves a múzeum, így kifogtunk néhány remek performanszt is, no meg jó sok látogatóba is belebotlottunk. Szerencsére elég nagy a múzeum, úgyhogy a színpadok közvetlen környékét leszámítva nem volt tolongás. Látnivaló viszont bőven akadt.



Tárlatvezetésbe nem szeretnék most bonyolódni, így csak néhány gyöngyszemet említenék: van például a természeti erőket bemutató rész "Új-Zéland: Természetesen Katasztrófális" mottóval ellátva, mellete pedig a "hegyektől a tengerig" az élővilág változatosságát csodálhatjuk meg. Egy másik szinten a maori és polinéz örökséget böngészhetjük (van itt szép faragott marae és egy jó nagy waka is), míg egy külön részt kapott az elmúlt száz év, benne kortárs alkotásokkal is.

A múzeum összességében több órás, érdekes elfoglaltságot nyújt, így azt kell mondjam, esőnapra pont ideális volt.

Apropó eső: most - hogy hazafele nem áztunk el - "esett le", hogy miért is van mindenütt a járdák felett a házakról belógó széles fedél. Viszont annak ellenére, hogy Wellington a szeles időjárásáról híres, még nem találkoztunk itt semmi komoly légmozgással.