Aucklandből

A második hosszú szakasz viszonylag gyorsan eltelt a nagy Csendes Óceán felett. Az utolsó fél órában végül megjelent alant Új-Zéland messzi Északja, Cape Reinga és a Ninety Miles Beach, s megkezdtük az ereszkedést Auckland repterére.

A határt képviselő útlevél ellenőrzésen hamar, sorbanállással együtt sem több, mint 5 perc alatt átértünk (ami csak azért is jó, mert a jómúltkor legalább fél órát álltunk sorba). A csomagjaink is mind megérkeztek, s mivel nem csomagoltunk friss élelmiszert bele, a kis beagle sem méltatta szimatra őket. A csomagolt fűszerpaprika porba nem kötöttek bele, s a röntgen sem talált semmi gyanúsat, mert nem is volt.

Odakinn a váróban Hajnalka már várt ránk, a nevünk helyett egy pukekós képeslapot lobogtatva. :) Az utcára kilépve aztán megütött az igazi nyár: szikrázó napsütés és 25 fok. Ennél szebb idővel nem is várhatott volna minket Auckland.

Aztán a szállásra menet sorra tűntek fel ismerős helyek, mintha csak tegnap jártunk volna itt. Közben még mindig kóválygott a fejünk, a gondolatok, kérdések csak úgy zakatoltak benne, ami egy gondolatfonalát teljesen elvesztett párbeszédben nyilvánult meg.

Egy belvárosi apartmanház tizenegyedik emeletén szállunk meg, az erkélyről balra a SkyTower, jobbra az Auckland Museum épülete látszik, szemben pedig ott a tengeröböl. A Rangitoto vulkánt kitakarja egy épület, de sebaj, fogjuk mi még látni eleget.

Kezdünk kicsomagolni, de inkább csak ide-oda kapkodunk. Már itt vagyunk az országban, de még nem vagyunk jelen. Se helyi pénzünk, se kajánk, se itteni telefonunk. Cirka 60 kiló cuccot hoztunk magunkkal ketten, amit csak cipelni sok, egyébként vajmi kevés. Most pihenünk még egy kicsit, aztán irány a város, el kell kezdenünk felépíteni az egzisztenciánkat.

Odakin ismerős utcák, épületek, boltok és idegen arcok vettek minket körbe. A szél nyári meleget, és finom nyári zöld illatot fújt az arcunkba, a közelben egy mejnó csipogott.

Szombat délután van, az utcákon alig lézengenek emberek, csak a Queen street tömött, mint mindig. Mindenféle vegyes népeket látunk, főleg turistákat, de ránézésre helyieket is. A kevés nyitvatartó kereskedésben pedig mindenhol szembe is köszönt az angolszász sztereotípiának számító indiai boltvezető, így kiwi akcentussal sem találkoztunk még.

A hétvége és a korai zárórák miatt csak korlátozott mennyiségű ügyintézésre futotta: de legalább már van új-zélandi telefonszámunk. Az első napra ennyi is elég lesz, no meg nem is rohanunk sehova.